A ​tökéletes trükk 85% 227 csillagozás

El vagyok kámpicsorodva. :( Egyrészt azért, mert azt hittem, hogy kedvenc lesz, és sajnos közel sem járt hozzá, másrészt azért, mert most olyat fogok írni, amit még idáig nem: a film sok-sok hosszal veri a könyvet. Olvasás közben gyorsan megnéztem még egyszer, hogy mindenre emlékezzek, jó alaposan ki tudjam elemezni, össze tudjam hasonlítani, de lehet, hogy kár volt, mert így még gyengébbnek éreztem a könyvformátumot. :( Persze a látványvilággal és a válogatott színészekkel nehéz versenyre kelni, de ilyen szempontból megpróbálok objektívan értékelni. A szövegezéssel, a szerkezetével nem is lett volna bajom, szívesen elolvasgatom az ilyen naplóregényeket, amik kicsit régiesebb stílusban íródtak, maga az alapötlet zseniális, mert hát mi másból lehet ilyen fantasztikus filmet forgatni, de valahogy a kivitelezés, a történetvezetés alulmúlta a várakozásaimat. A filmben sokkal megalapozottabb a két bűvész ellentéte, Tesla után nem győztem nyomozni, miután megnéztem, a könyv viszont nem váltott ki belőlem ilyesmit, itt inkább negatív szerepet kapott, nem értettem, hogy miért kell már a közepén bedobni az egyik legnagyobb titkot spoiler, de ami a leginkább nem tetszett, az az Angier-féle szál „lezárása”.
A filmben azt sem tudtam, kinek szurkoljak éppen, mert valahol mindkét spoiler szereplő a szívemhez nőtt, itt viszont egyikük sem volt szimpatikus igazán. Az elején még azt mondtam, hogy kár, hogy a leszármazottak kimaradtak a filmből, a végére ez az érzésem is megváltozott, most már inkább úgy gondolom, hogy a könyvnek is egy gyenge pontja az, hogy benne vannak. :(
Összességében a bűvészek világa, a kérdésfelvetés, hogy meddig szabad/kell elmenni céljaink elérése érdekében, mi a megszállottság, szabad-e, kell-e bosszút állni, és hogy ez kire milyen hatással van, nagyon tetszett, de valahogy mégsem lett az én könyvem. A filmet viszont biztosan meg fogom nézni még néhány alkalommal.

A regény egy roppant különös mentalitást mutat be: miért teszi föl valaki az egész életét egyetlen trükk tökéletesítésére? És ez alatt nem azt értem, hogy 30-40 éven át napi 8 órát szán rá, hanem valóban az egészet, magánéletében is folyamatosan fenntartva a játékot. A könyv két naplóból áll össze, és mindkettőben ilyesféle megszállottságot tapasztalhatunk, bár a két trükk – és azok ára – között a különbség ég és föld.
Priest nagyon jól elkapta a megfelelő stílust: nem csak arra kell figyelni, amit leír, hanem arra is, amit kihagy, hiszen „bűvészkedik” a történettel. (A trükk felfedésében segít, ha úgy olvassuk, hogy vajon mi lenne a legfurcsább megoldás, ami a könyv kontextusába még belefér? Egyébként szerintem minden fantasztikumot így kellene olvasni. Meg írni is) A legtöbb trükk megérthető már az első erősebb célzásokból, de azért akad olyan rejtély is, amely végigkíséri az egész történetet.

(Ui: milyen film?)

Jellemzően nem szoktam szeretni, sőt, kifejezetten ellene vagyok annak, ha egy könyvet egy filmhez próbálnak hasonlítani, A tökéletes trükk esetében mégis kénytelen vagyok kivételt tenni: egyszerűen nem tudom önállóan értékelni a könyvet, már csak azért sem, mert Nolan rendezését nagyon szeretem. Így aztán muszáj azt mondanom, hogy a regény egyszerre jobb és rosszabb is, mint a film – úgyhogy tulajdonképpen tökéletes maga az adaptáció folyamata.
Egyrészt jobb, mert a stílus és a prózai forma sokat dobott a hangulaton, élveztem a különböző nézőpontokat, különösen ahogy Priest játszik a „megbízhatatlan narrátor” írói eszközzel.
Másrészt viszont rosszabb, ugyanis úgy tűnt, mintha a feszültség és a rejtélyesség szempontjából folyamatosan önmaga ellen dolgozna: ez a része nem hatott igazán, a mozgókép sokkal ügyesebben és szórakoztatóbban oldotta meg a figyelem fenntartását (ráadásul milyen jó színészekkel!).
Ettől a furcsa kettősségtől eltekintve viszont igencsak élveztem a regényt – ám azért mindenképpen érdemes mellette (előtte?) a filmet is megnézni.

A film az egyik kedvencem. Kicsit súlytalanul is kezdtem a történetnek, mert tudtam, hogy mi a titok. De pont annyira tér el a filmes verzió a könyvtől, hogy élvezhető legyen a regény.
Priest nagy mesélő, és talán Angier történetét kicsit túl alaposan is tárja az olvasó elé.
A történet, a rivalizálás, magának a regénynek a fölépítése is fantasztikus. Nem beszélve arról, hogy Teslát is beleszőtte, aki az egyik legnagyobb ember a szememben.
A vége? Hátborzongató. Inkább illik horrorba, mint fantasybe. A helyszín, a hangulat…nagyon jó lett megválasztva és megteremte.
Aki látta már a filmet, annak is ajánlott a könyv elolvasása, mert teljesen mást nyújt.

A könyv a legtöbb esetben többet nyújt, mint a belőle készült film, és ez ebben az esetben sincs másként. Bár már láttam a filmet, és ezért ismertem az előttem álló történetet, mégis borzasztóan élveztem ezt a könyvet, még így is szinte letehetetlen volt. A legvégső csavar talán egy kicsit már túlzásba esett. Így a könyv nem egy lezárt, kerek történet, de lehet rajta gondolkodni…
Szívből ajánlom mindenkinek, tényleg rendkívüli. (A film is szuper amúgy)
–
Külön öröm számomra Tesla szerepeltetése, és az, hogy – amennyire laikus érdeklődőként meg tudom ítélni – hitelesen szerepeltetik. Ami a találmányt illeti… Nos, Tesláról van szó, szóval akár még el is hihetjük. Egy kicsit.

Itt, Molyon valószínűleg sokan egyetértenének azzal az állítással, hogy a könyv mindig jobb, mint a film. Nos, én nem. Ezt a két dolgot ugyanúgy nem lehet jobb-rosszabb sorrendbe állítani, mint anyuka sült krumpliját a nagymama krumplipüréjével. Persze, mindkettő krumpli, de mások az eszközeik, máshogy működnek, máshogy kell készíteni őket, és persze, más is készíti őket. Szerethetem az egyiket jobban, de az nem azt mutatja, hogy jobb, hanem, hogy nekem az most jobban ízlik. Természetesen anyukának is lehet rossz napja, nagymama lába is bedagadhat, és készülhet rossz sült krumpli és krumplipüré is. Továbbá szerintem nagyon fontos a sorrend is, mert ha jól belakok a nagyi istenifinom püréjével, akkor lehet bármilyen jó az a sült krumpli, már nem fog annyira kelleni.
És az a helyzet, hogy én most nagyon belakmároztam Nolan nagypapi zseniálisan jó krumplipüréjéből, és azt a sült krumplit leginkább udvariasságból kóstoltam meg. No nem mintha rossz lett volna, nem égett meg, szépen volt sütve, de olyan egyenetlenül vágták fel azokat a hasábokat. Priest nem csak a két bűvészre koncentrált, hanem a történetük utóhatásairól is írt, a dédunokák szintjén. Számomra ez a szál teljesen érdektelen volt, nagy durung burgonyák, amik belül még kicsit nyersek is maradtak. A dédunokák karakterei nem éltek igazán, ott voltak, de bennem semmit sem mozgattak meg. A végén hagynának maguk után valami kis kérdőjelet, de tulajdonképpen nem érdekesek. Velük ellentétben a két bűvész nagyon jól sikerült. Több oldalról is megismerhetjük őket, élnek a lapokon, és igazán érdekesek. A vetélkedésük izgalmas, szépen aranybarnára sült, finoman sózott, jól adagolt. Egyedül a végén éreztem azt, hogy Angier-t túlpörgette az író egy kicsit. A kevesebb néha több, sült krumpliból is.
Összességében finom lett a könyv, de nekem most sokkal, de sokkal jobban ízlett a film, ahol elvettek pár karaktert, meghúzták a cselekményt, és kicsit átírták a motivációkat. Na, azt a pürét, azt mindenképp kóstoljátok meg :).

Jó kis misztikus történet, tetszett a naplók nyelvezete, hangulata, és hogy két nézőpontból ismerjük meg a bűvészek közötti ellentétet. Alfred Borden írása érdekes, ha úgy olvassuk, hogy ismerjük az ő trükkjét, bujkálnak az utalások a sorok között. Jó lehetett ez a 19.század végi és 20.század eleji bűvészvilág, ahogy az iparosodással párhuzamosan alakultak át az értékek.. na és jó lenne egy tökéletes trükk, és részt venni egy előadáson.
Végig izgalmas volt, és a vége sem hagyott kielégítetlenül. A filmet majd ismétlésre előveszem.

Egyértelműen csalódás. Rég ásítoztam már ennyit olvasás közben. Pedig az alapötlet briliáns! A több szemszög, a naplójelleg is nagyon rendben van, de a kerettörténet nem tesz hozzá túl sokat. Végül túlmagyarázott lett, mégis kidolgozatlannak hat, sokkal több is lehetett volna. Mondom ezt úgy, hogy a filmre nem nagyon emlékeztem, de utólag megnézve sokkal többet hozott ki az alapanyagból. Azért bírtam a viktoriánus hangulatot és Teslát. A két zseniális bűvészért meg nagy kár, inkább lettek volna barátok.

Erősen indított, tetszett a naplószerű történetmesélés, a sok rejtély. Nem vagyok nagy bűvészetrajongó, de nekem ebben az az igazi élmény, hogy tudom, hogy van valami magyarázat. A legbosszantóbb az, hogy nem tudom, hogy mi a magyarázat.:)
Ezért is éltem meg csalódásként, hogy a történet elment egy misztikusabb, spoiler irányba, és így számomra nem ért körbe a történet. Be van fejezve, szó se róla, de hiányérzet maradt bennem.
Mert a trükk sokkal érdekesebb, ha közben tudjuk, hogy igenis létezik egy teljesen hétköznapi és kézenfekvő magyarázat.

Hírnév és csillogás, színpad és illúzió… Meddig tart a trükk, és hol kezdődik a megszállottság?

Helyenként kissé terjengős, helyenként nagyon is hatásvadász – pont, mint a bűvészek. A kor bemutatásában nem jeleskedik a könyv, a karakterábrázolásban viszont annál inkább. A szereplők, a jellemek, a bűvészet, a motivációk, az egész életeket átható ellentét és rivalizálás bemutatása egyszerűen zseniális. Egyszerre elképesztő és nagyon is emberi, helyenként pedig súrolja a képtelenség határát.
Két napló. Két spoiler élet, egy történet, ami csak akkor áll össze egy egésszé, ha az érem mindkét oldalát ismerjük. (meg a harmadikat és a negyediket a jelenben.) Nekem nagyon bejött. Annak ellenére, hogy a hatásvadász, nem egyszer túlzásba vitt titkolódzás időnként kifejezetten bosszantó volt. De hát bűvészek, és ez a szakmájukkal jár, ezért alapvetően elnézem nekik.
Persze akarva-akaratlanul is összehasonlítom a könyvből készült filmmel – az egyik kedvencemmel – és kivételesen nem tudok választani. Egy remek könyv remek adaptációja. Rengeteg a különbség a kettő között, és azt hiszem, jó ez így.