Bud ​vagyok, uram! 75% 46 csillagozás

Megérint az elárvult gyermekek sorsa, éppen ezért szántam rá magam ennek az ifjúsági könyvnek az elolvasására. Erre a történetre ezúttal sajnos nem sikerült ráhangolódnom. Kezdetben kedveltem, de volt egy pont – ami Bud megszökésének környékére tehető – amikortól inkább csak muszájból olvastam tovább. Kíváncsi voltam arra, mi fog kisülni a végére, s szerettem volna abban a tudatban magára hagyni a főszereplő kisfiút, hogy szerető, és meleg otthonra lelt.
Először jópofának tartottam Bud pontokba szedett szabályait, aztán amikor újra és újra felbukkantak, kezdtek idegesíteni. Azért egyik-másik elgondolkodtató, és megfontolandó volt. Amikor bekeveredett a zenésztársulat emberei közé, az a rész volt számomra a legunalmasabb. Amit furcsálltam, hogy senki sem igyekezett egy kóborló, felnőtt ismerőssel nem rendelkező gyermekkel a rendőrségre. A sok hazugság zavart, ráadásul a kisfiú el is hitte amiket összehordott. A regény vége felé ismét olyan vizekre eveztünk, hogy emelkedett az érdeklődésem. A vége pedig – ahogy összeérnek a történetszálak és kibontakozik a végkifejlet – meglepett. Nekem ez nem várt fordulat volt, bár ha figyelmesebben, és nagyobb érdeklődéssel olvasom a történetet, talán sejthettem volna.
Az utószót egy szép üzenettel, tanáccsal zárja a szerző:
„Legyetek okosabbak, mint én voltam, hallgassátok meg nagyapát és a nagyit, apát és anyát és a rokonokat és barátokat. Fedezzétek fel és jegyezzétek meg, mit mesélnek az életükről. Ha életben tartjátok a történeteiket, akkor őket is, és önmagatokat is halhatatlanná teszitek.”
Mai, rohanó és elektronikai kütyükkel teli világunkban sajnos kimaradnak azok a közös családi esték, amikor meghallgathatjuk őseink életmeséit. Kár!

Nekem nagyon is tetszett, leszámítva a sajtóhibákat. De a történet aranyos volt.

Megható és szép történet az állhatatosságról, hitről és bizalomról, mely jó esetben elnyeri méltó jutalmát.
Nagyon tetszett!

Évekkel ezelőtt olvastam, így kivételesen az alapján csillagoztam, hogy mennyire maradt meg bennem a történet. Sajnos csak annyira emlékszem, hogy tetszett, amikor olvastam, de nem annyira, hogy újraolvassam.

Amikor az egyik barátnőm vakbélgyulladással kórházba került és kérte, hogy vigyek be neki egy könyvet, erre esett a választásom. Gondoltam ez majd egy kicsi színt visz a napjaiba, ha már én nem lehetek mindig mellette. Nos ez a választásom olyan jól sikerült, hogy ezt a könyvet azóta nem kaptam vissza. A kedvence lett.

Szintén csak azt tudom mondani, hogy aranyos, és magával ragadó. :)
de egyszer épp elég volt.

Hihetetlen, de ebből a könyvből sikerült egy olyan példányt kifognom, amiből vagy 20 oldal hiányzik! :D

Aranyos történet,de nem olvasnám még egyszer.

Oh, azok a szép gyermek évek :D

egesz jo volt :) kicsit…. furi de a vege az tetszett :)