Elsőszülött (Az örökség 2.) 87% 740 csillagozás

Egy nagyon lassan induló sztori, ami azért a végére felpörög. A könyv első fele gyűrűkurás-vonulós. Csak mennek és mennek és mennek … Időnként van 1-2 oldal izgalom, azt is inkább Roran szállítja, de semmi extra. Aztán szerencsére „beindulnak” az események. Most sem kell halálra izgulnunk magunkat, de már sokkal jobb. Nehezen haladtam vele, küzdöttem, de megérte. Látjuk felnőni kedvenc szereplőinket, érettebbek lesznek, de még mindig van hová fejlődni. Messze még a vége.

Ez a kötet kevésbé tetszett, mint az előző. Borzalmasan átkötő résznek éreztem. Ahogy készülünk a nagyobb eseményekre. Mégis fontos rész ez is.
Lehull a lepel az elvonultan élő tündékről, megismerjük lakhelyüket, szokásaikat. Ez viszont nagyon szépen le van írva, és szívesen meg is nézném élőben. :)
És persze a lényeg: Eragon és Saphira oktatása. Érdekes volt, bár nem kifejezetten izgalmas. spoiler A „szerelmi” szálat igazán hanyagolhatnánk, mert nagyon gáz. Saphira viszont nagyon aranyos tinilány, imádtam őt! Az ahogy berúgott fenomenális volt, és pont kellő tini módra idegesítő az, ahogy egy hím mellett viselkedett. Legjobb karakter! :D
Másik fontos szál Rorané volt, ami nem igazán tudott lekötni.
A végén a csata nagyon tetszett. Kifejezetten találó a könyv címe, amit csak a végén érthetünk meg.
Annyi jó lehetőség van a továbbiakban, hogy remélem nagyon izgis harcokat, főleg sárkányharcokat kapunk.
És mosmár szeretnék Galbatorixszal is találkozni. :)

Rájöttem a könyv olvasása közben, hogy Eragon kalandjai olyanok, mint a középiskolás évek: 4 kötet – 4 év. Az első „év” a tapogatózás, önmagunk keresése. A második (jelen könyv) „évben” a cél már megvan, most lehet érezni, hogy valami készül, valami van a levegőben, és nem csak a sárkányok, és lovasaik. Eragon fejlődik, bár még mindig serdülő, rengeteg csiszolni valóval. Két szál egyikén ő, másikán unokatestvére, Roran kalandjai bontakoznak ki. Kicsit sok a megyek-mendegélek rész, ezért az előző kötethez képest nincs számomra különbség, de a vége elég drámaira sikerült, hogy járjon a fél csillag plusz. És hogy kell-e a romantika? Ártani nem árt, de ez is a Paolini-féle fiatalos, kissé nyálas-nyegle éretlenség miatt kicsit cikisre sikerült. Jöhet a 3. rész, a 3. év, ami talán kicsivel még több kalandot, és kevesebb utazós intermezzót tartalmaz.

Az első részhez hasonlóan ez a rész is hozta a számomra elvárt szintet.
A cselekmény több szálra tagolódott. Több párhuzamos szálon fut a történet. Ebben a részben nagyobb szerepet kap Roran, Eragon unokatestvére. Az ő cselekedeteit követhetjük nyomon. Bevallom, először nem volt számomra szimpatikus karakter, majd ahogy egyre jobban a karaktere mögé láttam, oldódott bennem az ellenszenvem iránta.

Eragon és Saphira kapcsolata egyre jobban mélyül. Szinte már anya-gyermek kapcsolat van közöttük. Sokszor melengette a szívemet, mikor a párbeszédeiket olvastam. Csodálatosan van ábrázolva.
Eragon karakterének íve is felfelé szárnyal. Nagyon sokat fejlődött az első kötethez képest. Még mindig próbál segítség nélkül boldogulni. Igyekszik mindent maga oldani, de így is akadnak szövetségesei, akik sokszor nyomást gyakorolnak rá. Így valahol elveszíti az önállóságát. Ebben a kötetben több kérdésére is választ kap. Sok titokra derül fény a múltjával kapcsolatban.
Murtagh karaktere számomra még mindig kedvenc, bármit is csináljon.

Jobban tetszett ez a rész, mint az előző. Itt már nem volt olyan sok bevezető szöveg, hanem pörögtek az események. Úgy érzem, hogy egyre jobb és jobb lesz a sztori. Először is nagyon jó volt végre a tündékről olvasni, megtudtam sok mindent a hagyományaikról és szokásaikról. Adzsihád spoiler váratlanul ért és, hogy pont spoiler. Innentől kezdett számomra beindulni az egész cselekmény. „Részt vehettem” Eragon és Saphira kiképzésén, ami nagyon tetszett. Olvastam már jó pár könyvet amiben tündékről van szó, de itt még többet tudhattam meg róluk. Ami igazán meglepett az a spoiler. Közben Roranról is megtudtunk ezt-azt. Hogyan spoiler. Végül pedig a spoiler. A vége számomra kicsit sokkoló volt, mikor spoiler. És végre megtudtam ki Eragon apja, akire végképp nem számítottam spoiler. Összességében, nagyon jó volt az egész könyv, remélem a következő rész, még ennél is jobb lesz! :)

Sajnos nem fejlődött túl sokat ez a történet. Amiben az első jó volt, abban ez a rész stagnál, és amiben az gyenge volt, abban ez a kötet még gyengébb.

Ettől függetlenül ez még mindig egy érdekfeszítő fantasy, aminek muszáj tudnom a folytatását, de a hibái mellett (ami sok van) nem mehetek el.

Nagyon furcsa az a kettősség ebben a könyvben, hogy a nem lényeges, időkitöltő, felzárkóztató, okító részek gyönyörűen, olvasmányosan, részletesen vannak megírva – és ezek kb kiteszik a könyv 70%-át –, viszont azok a részek, amik tényleg fontosak, ütősek, amikben a csavarokat elrejtették olyan ügyetlenül lettek összecsapva és olyan furcsan kurták, hogy kis híján élvezhezetlenné teszik a fő történetszálat.

Rögtön a nyitó jelenet annyira gyenge, hogy az emberre kb semmilyen hatást nem gyakorol, pedig kéne, hiszen letfontosságú, megrázó dolgok történnek benne. (Mondjuk lehet, hogy jobb lett volna azt a jelenetet az első kötet végére tenni. Ott ütött volna, és kellemes függőveget produkált volna.)
Jelenlegi formajában kb annyi hatást gyakorol az olvasóra, mint amikor az ember még reggel félálomban van és nem fogja fel, amit mondanak neki.

És sajnos az összes fő izgalom ilyen módon van tálalva. Azok az olvasók, akik szeretnek előrelapozni, most igencsak frusztráltak lesznek, mert kb lehetetlen, véletlenül olyan jelenethez lapozni, aminek jelentősége van, mert egy-egy ilyen kulcsfontosságú jelenet nagyjaból 1-2 oldalban le van tudva.

Eragont nem sikerült megszeretnem, de szerencsére tovabbra is a leghitelesebben megírt szereplő.
A kedvenc szereplőim Oromis és Orik lettek.
Roran szála kellemes újdonságként hatott, míg Nasuadáé teljesen feleslegesnek tűnt.

A vilagépítés finoman szólva is érdekes. Rengeteg a Tolkieni összeollózás más, főként retro szerepjátékos elemekkel, amibe csöpögtetve lett némi eredetiség.
A magia rendszere nagyon kusza és átláthatatlan, sok logikai bakival. Sajnos ez a leggyengébb pontja a vilagépítésnek.
De a jógázó tündéken nagyon jól mulattam.
És az urgalok kezdeti orkutánzatságuk ellenére ebben a könyvben a világépítés legérdekesebb elemeivé váltak.

Még mindig úgy érzem, érdemes kitartani a sorozat mellett, és reménykedni, hogy az írástechnikai hibákat esetleg kinövi az író.

Imádom, mint a sorozat összes tagját, folyamatosan pörög, fordulatos, érzelemdús, fantasztikus történet. Ebben a részében főleg az Ellesmera-beli kiképzést láthattuk, amely segítségével megismerhetjük a mágia és a sárkány – Lovas kapcsolat bensőségeit. A másik szálon a Carvahalliak megpróbáltatásait láttuk, Roran szemszögéből, aki csodálatos személyiségváltozáson ment át és bebizonyította, hogy mennyi mindent képesek vagyunk megtenni a szerelemért. A történet végén pedig csodálatosan megírt spoiler és egy váratlan fordulat készteti az olvasót, hogy azonnal rohanjon a következő kötetért. Továbbra is sárkányimádás lvl100, és örök hála Cristopher Paolininek.
Tartsd élesen a kardodat!

Jó volt jó volt de még nem az igazi. A tájleírások még mindig nagyon jók és tetszenek, de ezek a folyamatosan megyek és nem csinálok semmit részek untattak. Roran fejezetei jók voltak, és itt már a carvahalli embereket is jobban megismerhettem. Itt már kezdetét veszi Eragon kiképzése, részletesen bemutatja a Tündéket és a lakhelyüket, és véleményem szerint ez volt a legjobb része a könyvnek. A végére válik izgalmassá a történet, megjelenik Murtagh is mint Lovas, megtudjuk ki Eragon apja, és értelmet nyer a könyv címe is.

Minusz fél csillag, mert rohadt hosszú, és nem volt sikerélmény, a végén már csak azt számolgattam, hogy mennyi oldal van még vissza. Minusz fél csillag az Arya-Eragon szálért spoiler . És minusz fél csillag, mert még mindig semmit nem tudunk a sárkányokról. Jó lenne jobban beleásni magunkat a témába, többet szeretnék megtudni róluk.
Aki figyelmesen nézte a filmet, az észre vehetett egy kis spoilert erre a részre spoiler
Ebben a részben kapunk egy öreg, bölcs tanár bácsit, aki kioktatja Eragont, és nagyjából a könyv közepe azzal megy el, hogy lefekteti azt az „alaptudást” ami valószínűleg majd a további részekben előjön.
Még azt is nagyon bírom, hogy az első részben annyit tudunk meg Eragon külsejéről, hogy sötét a szemöldöke köszönjük Paolini és ebben a kötetben az 500. oldalon benyőgik, hogy barna hajú. És így képzeld el rendesen…
Az első rész után felüdülés, az nagyon komoly volt, és régies, ami ebben is meg volt, de most nem idegesített, hanem valahogy kellemes volt.
Jah, és a kedvencem: „- Minden törpe feldúnoston lovagol? – Nyelve kicsit beleakadt a szokatlan szóba. ” Mondja ezt a fiú, aki beszéli az ősnyelvet, és ilyen csodás nevű emberekkel van körbevéve.
És valószínűleg ebből erősen süt a szarkazmus, de tetszett, csak a fent említett dolgok ezt váltották ki belőlem. Jah, és készülj zsepivel a végére, de az csak akkor érdemes, ha nem olvasod el a fülszöveget, mert az konkrétan elmeséli a sztorit. Remélem nem vettem el senkinek a kedvét XD
spoiler

Tényleg, továbbra is dicséretes, hogy ilyen fiatalon ilyen ügyesen írjon valaki, de annyira tolkieni, hogy nagyon. Meg egy kicsit rétestészta.