Álmok ​a csillagok közt I-II. 97 csillagozás

Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II. Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

KIRA NAVÁREZ MINDIG IS ÚJ ÉLETFORMÁK FELFEDEZÉSÉRŐL ÁLMODOZOTT.
DE MOST EGY RÉMÁLOMBAN ÉBREDT.

Kira Navárez xenobiológus egy kolonializálatlan bolygón végzett rutinszerű felmérés során idegen életforma nyomaira bukkan, a váratlan találkozás azonban az első pillanatok csodáiból a rémálmokba taszítja.
A sorsfordító találkozás hatására a misszió minden tagja halálos veszélybe kerül, és Kirának is menekülnie kell a túlélésért. Eközben kitör a galaktikus háború a csillagok közt, a Föld és gyarmatai a megsemmisülés szélére kerülnek, és az emberiség sorsáért folytatott elszánt küzdelem a galaxis legtávolabbi pontjaiba sodorja Kirát. Ez az utazás nemcsak őt, hanem a történelem egész menetét is átalakítja. És Kira lehet az emberiség egyetlen és legnagyobb reménye…
Az Álmok a csillagok közt a személyes emberi erő, az együttérzés és a félelem lenyűgöző könyve, egyszerre grandiózus űreposz és óda a science-fiction irodalmához.

Eredeti megjelenés éve: 2020

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2020
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043286 · Fordította: Bihari György
>!
Európa, Budapest, 2020
952 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043286 · Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin
>!
Európa, Budapest, 2020
400 oldal · ISBN: 9789635043941 · Fordította: Bihari György

2 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 4

Most olvassa 25

Várólistára tette 186

Kívánságlistára tette 225

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Dyta_Kostova IP>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Macskát minden űrhajóra! :)
Na jó, vegyük kicsit komolyabban: ez a két kötet (egy regény) olyan, mintha Paolini szépen írt volna egy listát a „mire van szükség egy idegenekkel tarkított űroperához”-témában. Legyen benne fénysebesség, csápos űrlények, sokféle bolygó, ellenség, az ellenség ellensége, mesterséges intelligencia, meg egy cica.
Nem lett ez rossz mix. Néha túlírt, néha leül, és mintha nem akarna kimozdulni a sztori, de alapjaiban tényleg nem lett rossz. Csak hát nincs benne nagy újdonság, inkább olyan biztonságos, komfortos egy gyakorltott sf olvasó számára, semmi mellbevágó, semmi olyan, amit már ne olvastunk volna. Itt jegyezném meg, hogy ez nem elmarasztalás akar lenni, mert én már tényleg úgy vélem, nem lehet annyira újat írni, ami még senkinek se jutott eszébe. off
Talán annyi „hibát” felróhatok a nagy biztonságos történetvezetés mellett, hogy elég sok benne a női szereplő. A Voluta nevű űrhajó legénységét sorra véve, tulajdonképpen a kapitányon, a hajóagyon az első kötet felénél kiiktatott Trigen és Röfin, a hajó disznóján kívül mindenki nő. Az első tiszt, az orvos, a gépész, a… kb kidobóember (?), a xenobiológus. off
A másik észrevételem az idegenekkel kapcsolatos. Az evolúció vicces dolog, de arra jó, hogy az élet a környezetéhez alkalmazkodjon. A halaknak úszóik és kopoltyújuk van, mert a vízben élnek. A gilisztáknak nincs szükségük lábra vagy kézre, mert a földben élnek. A regénybeli idegen lényeknek csápjaik, rákollóik, mindenféle tapogatóik vannak, pedig… hát mondjuk úgy, hogy egy bolygóját elhagyni képes, űrjáró fajt azért nem szerencsés ilyen nyúlványokkal ábrázolni, mert nehezen hihető, hogy ezekkel képesek voltak megalkotni az űrhajóikat, vagy megalkotni azokat a robotokat, amelyek aztán megalkották nekik az űrhajóikat. Vagyis nagyon úgy tűnik nekem, hogy a csápos proteidák pusztán azon egyszerű oknál fogva néznek ki így, hogy minél nagyobb eltérést mutassanak az embertől, és esetleg minél mélyebb viszolygást érezzünk, ami kellően alátámasztja az idegenségérzetet. off Ezt akkor érezném hihetőnek, ha a technológiájuk az idegenek testére lenne szabva, a különbözőség miatt pedig garantált volna, hogy más életforma egyáltalán nem képes átlátni az ő űrbéli technológiájukat, és viszont. spoiler
Összességében nem volt ez rossz, egyes részeit kifejezetten élveztem, és szívesen barangolnék még ebben a világban.

24 hozzászólás
fekiyeti79 P>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Az egyik szemem sír, a másik nevet…

Hosszú éveken át vártam (vártunk) arra, hogy Paolini új regénnyel jelentkezzen, mert – az akkor még igencsak fiatal szerző – az Örökség-ciklussal valami olyat tett le az asztalra, ami mindenképp figyelemre méltó! Eragon történetét nagyon szeretem, az egyik kedvenc fantasym, ennek okán nem tudtam figyelmen kívül hagyni az összehasonlítást, és azt hiszem, jogosan voltak elvárásaim a Álmok…-kal kapcsolatban.
Sajnos egy picit csalódott vagyok.
Nem a történet miatt, mert az egy korrekt űropera, kellően érdekes, kellően izgalmas és pörgős. Még ha itt-ott koppintásnak mondható momentumok is vannak benne, akkor is egy remek sztori. Viszont valahogy hiányzik belőle az a Paolini, aki a sárkánylovas kalandjaival odaszegezett anno a lapokhoz. Mintha nem is ugyanaz a szerző írta volna a két történetet.
    (Végül az utószóból kiderült, hogy a Brisingr után kezdte el írni az Álmokat, de félre kellett tennie, mert közben jött neki az Örökség, amit – úgy vettem ki a szavaiból – már nem lelkesedésből, inkább kötelességből írt meg (ez egyébként érződött is rajta, nem is lett olyan jó, mint a ciklus első három része). Ennek tetejébe rengeteg hercehurca volt a történt körül, többek közt az, hogy az első verziók egyáltalán nem nyerték el a környezete tetszését, ezért sok átdolgozáson esett át, mire a végső formáját felöltötte; és ez mind visszaköszön a lapokról.)

Viszont mindezek ellenére valóban egy nagyon jó, fantáziadús történetet olvashattam a fiatalember prezentálásában, egyedül a főszereplővel nem vagyok kibékülve, aki a végjátékot leszámítva végignyígja az egész űrkalandot – jajj, mit tettem, jajj, most mi lesz, jajj-jajj-jajj! Attól, mert egy „szimpla” xenobiológus, még lehett volna tökösebb, de így inkább egy kicsit idegesítő volt számomra, semmint szimpatikus. Ellenben a mellékszereplőkkel, akik teljesen jó arcok, nekik köszönhetően nem csapkodtam a könyve(ke)t a falhoz! :D
A nyelvezet néhol feladta a leckét a rengeteg tudományos (és áltudományos) kifejezésnek köszönhetően, és az sem segített, hogy a szerkesztés (főleg az első kötetben) eléggé trehány; sok helyen találkoztam elírással, és ebből fakadó értelmetlen mondattal, ami meg-megakasztotta a folyamatos olvasást. Node ez mellékes, kis odafigyeléssel kiküszöbölhető, valamint sok kifejezés megértésében segít a függelék.
Az illusztrációk pedig tök jók!

Mindent összegezve, nem kell benne Clarke-i, vagy Asimovi mélységeket keresni, sem KSR-féle tudományos megalapozottságot, de aki egy könnyed űrkalandra vágyik, nyugodtan kézbe veheti az Álmokat, szerintem jól fog szórakozni!
Nyomokban meztelenséget és horror-elemeket tartalmaz, úgyhogy csak 16 éven felülieknek ajánlott!

2 hozzászólás
Morpheus>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Merő adrenalinroham a könyv, ez most nem zavart annyira, mint egy nemrégen olvasott fantasynál. Igaz, itt is volt egy pont, amikor elfáradtam a sok harcba és/vagy menekülésbe, vagy épp az értelmetlen pöcsölésbe. Aztán a vége igazán megható és főleg meseszerű lett, de amúgy van ebbe minden, Cthulhu és ivadékai, tűzokádó sárkány (ez legfeljebb áttételesen), kaptártudat, no meg egy igazi picsogó, xenobiológusból lett lovagina szuperhősünk, és egy majdnem térségbeli űrhajónk, hasonlóan karakteres, nem tökéletes, de szerethető legénységgel, hozzá egy kissé dilis hajóaggyal. Mindez be van csomagolva jóféle tudományba, térképekkel, függelékekkel. Lehet, hogy vannak benne logikai hibák, de én ezt nem vettem észre, így az összélmény majdnem tökéletes. Két nap alatt ki is olvastam.

2 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly >!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Elöljáróban: első könyvem volt a szerzőtől, így elvárásoktól mentesen álltam hozzá.

Külcsín
► A kettébontás kevésbé tetszik, lehetett volna egyben is kiadva (link), ismétlődő tartalom (szószedet) nélkül, de így legalább kezelhető (egyébként az olasz és német kiadás is hasonlóan kétkötetes lett). A védőborító gumiszerű tapintású papír, egyre elterjedtebb itthon is. Képileg hangulatos, mélységet és titokzatosságot sejtet a tartalmat illetően. Az előzék az eredetihez képest nem illusztrált.
► Amivel ritkán találkoztam eddig: szemléltető ábrák teszik átláthatóbbá a csillagközi helyszíneket, egymás közti viszonyait, mértékeit. Laikusként is tetszik, a tudományos adatokért rajongóknak bizonyára még érdekesebbek. A második kötetben már inkább űrfotó jellegű illusztrációk szerepelnek, amik fekete-fehérben elég sötétek.
► A szerző oldalán kedvcsináló videók közt találni a regény világán játszódó híradást (link), zenéket (link), animációt (link), amik sokat adhatnak hozzá a hangulathoz – látszik, hogy nem csak egy könyvvel tervezett.

Világ
► Képzeletgazdagon, de emészthető részletességgel kidolgozott univerzum. Olyan jövőt ábrázol, amikor (2257-ben) az általunk ismert földi civilizáció már kiterjeszkedett a világűrbe, távoli bolygókon telepedett le, idegen lényekkel lépett kapcsolatba s ősi rejtélyek nyomaira bukkan. Tetszett, hogy mennyi minden van benne, és hogy nagyon nyitott új történetekre az egész közeg.
► Szószedet és in-universe tanulmányok dúsítják a tartalmat, amiket arra szánt a szerző, hogy sűrűn forgassam olvasás közben, ha érteni akarom a összefüggéseket, hátteret. Némelyik bejegyzés, illetve a kifejtős függelékek a száraz kezdés után egész szórakoztatóaknak bizonyultak.
► Számos ismerős elem akad tévésorozatokból, mozifilmekből, könyvekből – tiszteleg is a nagy elődök előtt a különféle dolgok elnevezésein keresztül (pl. Weyland).

Szereplők
► Eleinte kezelhetetlenül soknak tűnt a létszám, de aztán egyrészt kezdtek kiesni a játékból, másrészt mégsem lett olyan széles a paletta. Jóformán leszűkíthető a következő alakokra: Kira (női főszereplő, xenobiológus, majd szuperhőssé istenedik), Puha Penge (idegen lény, spoiler), Itari (idegen lény, spoiler) és a cselekmény fő helyszínéül szolgáló hajó legénysége, kiemelve Gregorovichot (a hajóagyat).
► Közülük a három nem emberi létforma volt az érdekesebb, ötletesebb. Engem elkápráztatott a szag alapú nyelv és a víz alatti szaglás (link és link), a hajóagyas párbeszédekben pedig a humor és őrület jóízű elegye.

Történet
► Önállóan olvasható, kerek mű, de valójában egy sorozat (Fraktálverzum) első része.
► Nagyszabású űreposz, ami először roppant sokrétűnek tűnt a szószedet és az eleje alapján. Általában lassan hömpölygött – a főként párbeszédekből álló fejezetek miatt viszont könnyen lehetett haladni vele –, aztán hirtelen felgyorsult, ahogy akciójelenet következett.
► Ijesztgetős űrhorror, bőr alá kúszó földönkívüli szimbiótával, kozmikus rémekkel, testváltó idegenekkel. Szerencsére nem elrettentő, nem viszi túlzásba ezt az oldalát.
► Hard sci-finek tűnni akaró, de leginkább szórakoztató a tudományoskodása.
► Katonai sci-fi, eleinte a csillagközi liga hadereje, később idegen civilizációkkal vívott háború hatalmaskodik a háttérben.
► Mesés akció-fantasy, a jó és rossz örök harcáról, rejtélyekkel, kalanddal, csempészekkel és szerelmi szálakkal. A rémségek ellenére derűlátó szemlélet jellemzi és a szereplők látszólag komolynak tűnő jeleneteken jobbára következmények nélkül rohannak végig, akárcsak a mozihősök. Néha elsikkadnak emiatt részletek, de nem is hagy időt eltöprengeni ezeken a hiányosságokon, mert mindig ad valamit, amivel tereli a figyelmet, fenntartja az érdeklődést, s fokozza az izgalmat. spoiler

Nyelvezet
► Sok tudományos és a regény világára jellemző sajátos kifejezést alkalmaz, kihívás lehetett ezeket magyarra ültetni. Összességében szépen fogalmazott szöveg, jó párbeszédek (különösen az idegenekkel folytatottak tetszettek). De érezhetően túlírt sok helyen, mondvacsinált magyarázatai, szükségtelen részletei miatt már-már ellustul az olvasó képzelete (túl sok dolgot kínál készen). Máshol meg – ahol épp érdekelt volna – szófukar.
► Elírások, zavaros, olykor esetlen mondatok is akadtak benne (olyan érzésem volt, mintha egy korábbi nemzedék tagja igyekezett volna a fiatalok nyelvén szólni), de azért nem vészes mennyiségben.
► Címe eredetileg alliteráló, a magyar változatnál ez elsikkadt.

3 hozzászólás
R_J_Hendon I>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Paolini nem árul zsákbamacskát, a regény ugyanis pontosan azt adja, amire a fülszöveg alapján számíthatunk: egy pörgős, akciódús, mindenféle idegen teremtménnyel, űrutazással, kolóniákon tengődő telepesekkel megspékelt kalandot. Azt az elején le kell, hogy szögezzem, az Álmok a csillagok közt egyértelműen a sci-fi könnyedebb oldalához tartozik, tehát a hangsúly a kalandon, a szerethető karaktereken és a nagyon is filmszerű jeleneteken van.

A regény nosztalgikus hangulatot ébreszt az emberben, sok-sok jelenet ismerősen hatott korábbi klasszikusokból. Már az első fejezetek felidézték bennem az Alient, a Dolog című horrort, és a több gyarmatvilágra kiterjedt embervilág lefestése is olyan érzést keltett bennem, mintha egy régi, jól ismert környékre tévednék vissza.

Teljes ajánló: https://www.rjhendon.hu/2020/10/07/ajanlo-christopher-p…

kriszet_Paulinusz P>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

I. könyv
„ – Miért imád bármit is az ember? Mert azt hiszi, hogy az imádat tárgya mély igazságokat rejt az életről, a világegyetemről és mindenről.”
Paolini szépirodalmat ír, kifejezően szépséges mondatokat alkot. Mégis maradt hiányérzetem. Kira a lány, aki sorsszerűen lép a végzet elé nem került közel hozzám. Azt meg kell mondjam, hogy a sorsát alapjában véve nyugodtan szemléli, semmi hisztéria. Ahogy haladunk előre a történetben számomra a hajó legénysége és „Gregorovich” (a hajóagy) az, akik nagyon jó karakterek lettek, bár leginkább a kapitány és Gregorovich jeleskedik a jellemfejlődésben. Az egész történet szép és tiszta, remek élmény olvasni. Kiválóra sikerültek a háttértörténetek, nekem az „álmok” tetszettek a legjobban. A történet felvillantja azt, hogy egy ember több-e az embernél, tud-e felelősen dönteni, és akkor is menni tovább, amikor alig marad remény. A leírások gyönyörű keretbe foglalják a történetet, és műszaki leírásból is csak annyit kapunk amennyi éppen elegendő.
II. könyv
" Kissé valószerűtlen volt a Föld látványa. Ha belegondol, hogy alig háromszáz éve még az összes ember ott élt-halt azon az egyetlen sártekén! … A Föld. A Hold. Az eredetiek, nem az utódok.
Nos lehetett még fokozni az izgalmakat, a cselekmény még gyosabbra kapcsolt és voltak olyan jelenetek amik nem voltak túl derűlátók. A második rész elején még fogalmam sem volt, hogy hová fog kifutni ez az egész, mert Kira szinte mindenért önmagát okolja.
Összességében egy nagyon szép utazás ez a könyv, megmutatja a bennünk lakozó jóságot és a bátorságot, de a rosszt és a gonoszt is. Mindezeket nagyon szépen adagolja. Paolinitől most olvastam először és nagyon kellemesen csalódtam.

colman>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Nincs mese, számomra életem egyik legjobb scifi regénye. Írom ezt úgy, hogy a 2. kötetre még több mint 2 hónapot kell várnom. Persze ez a könyv is megosztó lesz, mivel a hangsúly nem a science-on van, annál inkább a fiction dominál. Aki idegen világok megismerésére, vagy mélyebb mondanivalóra számít, az könnyen csalódhat. Mondjuk én nem szeretem azokat a könyveket amikhez „atomfizikusnak” kell lenni, hogy megértsek egyes kifejezéseket. Ítt egyértelműen a cselekményen van a hangsúly, akció éppen elég (ami nekem fontos). Egy intelligensebb, modernebb, monumentálisabb „csillagok háborúja”-nak mondanám, megfűszerezve egy pici „alien”-nel és egy kevés „super(wo)man”-nel. Mindenesetre egy hatalmas, csillagokon átívelő kaland. A folytatás az év legjobban várt megjelenése (nekem).

A 2. rész sem változtatott a véleményemen. Nekem nagyon tetszett. Azonban a két rész szigorúan összefügg, (eredetileg ez egy kötet, csak magyarul választották ketté). Sok ilyet szeretnék még olvasni. :)

1 hozzászólás
BBetti86>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

I.részről:
A történetnek ez még csak az első fele, így nem is szívesen döntöm el, tetszett vagy sem. Van benne lehetőség, de még nem vagyok megnyerve.
A történet hőse Kira, aki egy rutin feladat közben megfertőződik egy idegen életformával. Miközben a társai próbálnak segíteni, és vizsgálják, a xeno kitör, és végez az emberekkel. Kira így veszti el a vőlegényét is. A tudósok kísérleteznének vele, de Kira ráébred, hogy érti a proteidák nyelvét, így esélye van az emberiségnek adni egy esélyt a háborúban. Egy hajón új otthonra lel, és próbálnak tenni az emberiség győzelméért.
Sci-fi, ez nem is kérdés. Űreposz, itt van minden kellék más technikákkal, űrlényekkel. Egy nagy háború közeleg, és egy ember áll a totális háború előtt.
Horror kevésbé, az elején több volt, aztán csökkent. Nem volt egy igazán ijesztő regény.
Az események gyorsan haladnak, többféle cselekményszál váltakozik. Kira válaszokat keres, harcol, részt vesz egy űrhajó mindennapi életében. Nem unalmas, de különösebben nem is volt izgalmas. Nem sikerült megfognia a szerzőnek és a történetnek – Kira szinte sebezhetetlen, miért izguljak? A háború meg olyan távoli és embertelen, hogy az sem tudott lekötni. A Harag háborúja az Alien regények közül, Orson Scott Card, John Scalzi, vagy Pierce Brown ír olyan űrháborút, ami szórakoztatott. Ez nem. Kevésbé látványos, nem látom át az egészet, és utálom, amikor úgy érzem, valami hiányzik a teljes képből.
Fura az is, amikor nagyon női témákat elemez. Kifejezetten irritált, amikor pl. azon ment a dilemma, hogy a menstruációja megjött, pedig van szabályozója, amit a xeno leépített. Kira női hős, de nem tűnik nőnek. Amit érzelmileg találtam benne, az nemtelen. Az, hogy szenved a párja elvesztésétől, vagy fájlalja, hogy megváltozott a teste – egy férfi is így reagálna szerintem, nincs benne az érzelmi háttér, amit egy női írónál megszoktam.
A mellékszereplők között találtam olyanokat, akiket kedveltem, mint Trig. Ha ő lenne a főszereplő, nekem jobban feküdne a történet. Színes az űrhajó legénysége, sok történettel és bonyolult múlttal. Azért ott valami baj van, ha jobban érdekel a legénység múltja, mint a világ sorsát eldöntő háború.
Amin még merengtem, hogy mennyire eszembe juttatta a xeno – Puha Penge – és Kira kapcsolata a Venom karaktert. Venom szórakoztatóbb, így ez is egy rosszabb élmény.
Hosszúnak is éreztem, túlírtnak, de még nincs meg a vége. Így egyelőre nem formálok végső véleményt, még javíthat.

II. részről:
Maradt az a véleményem, ami az első kötet után. Van benne lehetőség, de nem az én világom. Nem kötött le a cselekmény se, a hősnőt se szerettem meg és most már el tudom mondani, azt is, hogy a vége is irritált.
A cselekmény már egységesebb, talán kevésbé csapongó. A sereg vizsgálgatná őket, és nem hallják meg, hogy mit kellene tenni, hogy mindenkit meg lehessen menteni. Így Kira szökni kényszerül és Falconi a csapattal vele tart. Együtt néznek szembe a Zabálóval, ami nem csak az emberiséget, minden értelmes lényt fenyeget. Jön a nagy háború, aminek a megnyeréséhez mindent oda kell adni.
Jobban tetszett, hogy megvolt a főellenség, vele harcoltak és közben rendeződtek az egyéb szálak. Csak éppen izgalmasnak nem találtam. Még mindig úgy érzem, Kira túlságosan sebezhetetlen és a végére ez az érzésem egyre nőtt. Ezért is irritált a vége: az már szinte úgy tűnt, hogy ő az istennő, aki ajándékot ad a híveinek. Olyan eltúlzott is, ahogy minden kis barátjának ad valami olyan csodacuccot, amire nélküle esélyük sem lenne, már csak azért sem, mert egy elveszett technika termékei.
Ahogy azt sem díjazom, hogy érzem benne azt is, hogy ez nem tökéletes zárás. Pont annyi lehetőséget nyitva hagy, még irányt is ad, hogyan írhassa tovább Kira kalandjait.
Továbbra is személytelen a stílusa. A cselekmény a lényeg, ami mozgalmas is, de közben az emberek elvesznek benne. Még Kira érzései is csak távolról vannak benne, a többiek meg eltűnnek mellette. Kevés az egyéniség bennük, amiért elkülöníteném őket a hajó személyzetének más tagjaitól.
A személyes kapcsolataik is olyan esetlenek. A végére semmiből születnek párok, de az is kiverte nálam a biztosítékot, amikor Kira azt tesztelgette, hogy a parazitával együtt hogyan megy neki a szex. Minek kellett az a jelenet? Jobban zavart, mint a menstruációs kérdéskör az első részben.
Nem volt humoros, nem találtam izgalmasnak sem. Azon még gondolkodom, mire emlékeztet az a motívum, ahogy egy más lénnyel egyesül a hősnő (Kira, mint hibrid), evolúciósan szintet lép és megmenti az emberiséget. Még nem jöttem rá, de ez is piszkálja az agyam.

Párduc50 >!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

A könyv nagyon érdekesen kezdődik, falni lehet, igazi űrtörténet. Minden sallangtól mentes, nagyon jó történetírónak tűnik a szerző. Aztán az első kötet közepe kissé terjengőssé válik, valószínűleg ott adta hozzá a plusz oldalakat. :-) Amúgy kevésbé horrorisztikusan jobban tetszett volna. Így is nagyon jó mese, nekem kissé szükségtelenül agresszív. Az idegenek irracionálisan agresszívek, valahogy a műfaj, és ez a mennyiségű horroisztikus erőszak nehezen fér össze.

Demise P>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Első kötet:
A legelején kicsit rezgett a léc nálam, de aztán sikerült felvenni az űropera fonalat. Kissé szokatlan ez a fajta „kapcsolat” számomra, de sikerült megszokni. Sokszor inkább éreztem fantasynak, mint sci-finek, de mivel lekötött, ezért nem panaszkodom. :D Várom a folytatást.


Népszerű idézetek

Dyta_Kostova IP>!

A proteidák lehetnek jobbak technikailag, és lehet több ágyújuk, mint nekünk, de ha van valami, amiben az emberiség óriási, akkor az a sufnituning.

II. kötet 44. o.

Dyta_Kostova IP>!

– Valamiért azt gondolom, hogy a fölfedezésed bőségesen kárpótol majd a prémiumokért. Lehet, hogy évekbe telik. Talán évtizedekbe. De ha okosak vagyunk, így lesz, és ez olyan biztos, mint a halál és az adók.

57. oldal

FélszipókásŐsmoly >!

Hogy a proteidák miért támadtak… A kézenfekvő válasz a hódítás, de ebben sem volt biztos senki, aminek egyszerű oka volt: eddig kudarcot vallott minden kísérlet a nyelvük megfejtésére. Ez a nyelv a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint szagalapú volt, és annyira eltért minden emberi nyelvtől, hogy még a legkiválóbb koponyák sem tudták, hogyan fogjanak hozzá a fordításhoz.

I. kötet - 170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nyelv · szag · szaglás
BBetti86>!

Olyan nincs, hogy biztonság. Csak a kockázatnak vannak fokozatai.

341. oldal

Delaneay>!

A fájdalom a mi művünk, Kira. – Egy ujját a lánya homlokára nyomta. – Csak annyira fáj, amennyire hagyjuk.

67. oldal

KatieWR>!

Ha képes lett volna sikoltani, a csillagokig ért volna a hangja.

Delaneay>!

– Találkozunk egy idegen csillag fényében, kapitány.
– Ott leszek, kapitány.

358. oldal


Népszerű triviák

Suba_Csaba P>!

A Goodreadsen a sci-fi könyvek kategóriában a 2020-as év legjobbjának választották az olvasók.

[www.goodreads.com]

Kapcsolódó könyvek: Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Hasonló könyvek címkék alapján

Nathan Archer: Betondzsungel
John Shirley: Resident Evil: A kaptár – Megtorlás
Stephen King: Az Intézet
Ezekiel Boone: Kirajzás
Alan Dean Foster: A nyolcadik utas: a Halál
Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation – Izoláció
Steve Perry: Lidérces utazás
Stephani Perry: Háború
Stephen King: A búra alatt
Paul Monette: A Ragadozó