Álmok ​a csillagok közt I-II. 48 csillagozás

Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II. Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

KIRA NAVÁREZ MINDIG IS ÚJ ÉLETFORMÁK FELFEDEZÉSÉRŐL ÁLMODOZOTT.
DE MOST EGY RÉMÁLOMBAN ÉBREDT.

Kira Navárez xenobiológus egy kolonializálatlan bolygón végzett rutinszerű felmérés során idegen életforma nyomaira bukkan, a váratlan találkozás azonban az első pillanatok csodáiból a rémálmokba taszítja.
A sorsfordító találkozás hatására a misszió minden tagja halálos veszélybe kerül, és Kirának is menekülnie kell a túlélésért. Eközben kitör a galaktikus háború a csillagok közt, a Föld és gyarmatai a megsemmisülés szélére kerülnek, és az emberiség sorsáért folytatott elszánt küzdelem a galaxis legtávolabbi pontjaiba sodorja Kirát. Ez az utazás nemcsak őt, hanem a történelem egész menetét is átalakítja. És Kira lehet az emberiség egyetlen és legnagyobb reménye…
Az Álmok a csillagok közt a személyes emberi erő, az együttérzés és a félelem lenyűgöző könyve, egyszerre grandiózus űreposz és óda a science-fiction irodalmához.

>!
Európa, Budapest, 2020
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043286 · Fordította: Bihari György
>!
Európa, Budapest, 2020
400 oldal · ISBN: 9789635043941 · Fordította: Bihari György
>!
Európa, Budapest, 2020
600 oldal · ISBN: 9789635043521 · Fordította: Bihari György

1 további kiadás


Kedvencelte 2

Most olvassa 22

Várólistára tette 153

Kívánságlistára tette 219

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

fekiyeti79 P>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Az egyik szemem sír, a másik nevet…

Hosszú éveken át vártam (vártunk) arra, hogy Paolini új regénnyel jelentkezzen, mert – az akkor még igencsak fiatal szerző – az Örökség-ciklussal valami olyat tett le az asztalra, ami mindenképp figyelemre méltó! Eragon történetét nagyon szeretem, az egyik kedvenc fantasym, ennek okán nem tudtam figyelmen kívül hagyni az összehasonlítást, és azt hiszem, jogosan voltak elvárásaim a Álmok…-kal kapcsolatban.
Sajnos egy picit csalódott vagyok.
Nem a történet miatt, mert az egy korrekt űropera, kellően érdekes, kellően izgalmas és pörgős. Még ha itt-ott koppintásnak mondható momentumok is vannak benne, akkor is egy remek sztori. Viszont valahogy hiányzik belőle az a Paolini, aki a sárkánylovas kalandjaival odaszegezett anno a lapokhoz. Mintha nem is ugyanaz a szerző írta volna a két történetet.
    (Végül az utószóból kiderült, hogy a Brisingr után kezdte el írni az Álmokat, de félre kellett tennie, mert közben jött neki az Örökség, amit – úgy vettem ki a szavaiból – már nem lelkesedésből, inkább kötelességből írt meg (ez egyébként érződött is rajta, nem is lett olyan jó, mint a ciklus első három része). Ennek tetejébe rengeteg hercehurca volt a történt körül, többek közt az, hogy az első verziók egyáltalán nem nyerték el a környezete tetszését, ezért sok átdolgozáson esett át, mire a végső formáját felöltötte; és ez mind visszaköszön a lapokról.)

Viszont mindezek ellenére valóban egy nagyon jó, fantáziadús történetet olvashattam a fiatalember prezentálásában, egyedül a főszereplővel nem vagyok kibékülve, aki a végjátékot leszámítva végignyígja az egész űrkalandot – jajj, mit tettem, jajj, most mi lesz, jajj-jajj-jajj! Attól, mert egy „szimpla” xenobiológus, még lehett volna tökösebb, de így inkább egy kicsit idegesítő volt számomra, semmint szimpatikus. Ellenben a mellékszereplőkkel, akik teljesen jó arcok, nekik köszönhetően nem csapkodtam a könyve(ke)t a falhoz! :D
A nyelvezet néhol feladta a leckét a rengeteg tudományos (és áltudományos) kifejezésnek köszönhetően, és az sem segített, hogy a szerkesztés (főleg az első kötetben) eléggé trehány; sok helyen találkoztam elírással, és ebből fakadó értelmetlen mondattal, ami meg-megakasztotta a folyamatos olvasást. Node ez mellékes, kis odafigyeléssel kiküszöbölhető, valamint sok kifejezés megértésében segít a függelék.
Az illusztrációk pedig tök jók!

Mindent összegezve, nem kell benne Clarke-i, vagy Asimovi mélységeket keresni, sem KSR-féle tudományos megalapozottságot, de aki egy könnyed űrkalandra vágyik, nyugodtan kézbe veheti az Álmokat, szerintem jól fog szórakozni!
Nyomokban meztelenséget és horror-elemeket tartalmaz, úgyhogy csak 16 éven felülieknek ajánlott!

2 hozzászólás
Morpheus>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Merő adrenalinroham a könyv, ez most nem zavart annyira, mint egy nemrégen olvasott fantasynál. Igaz, itt is volt egy pont, amikor elfáradtam a sok harcba és/vagy menekülésbe, vagy épp az értelmetlen pöcsölésbe. Aztán a vége igazán megható és főleg meseszerű lett, de amúgy van ebbe minden, Cthulhu és ivadékai, tűzokádó sárkány (ez legfeljebb áttételesen), kaptártudat, no meg egy igazi picsogó, xenobiológusból lett lovagina szuperhősünk, és egy majdnem térségbeli űrhajónk, hasonlóan karakteres, nem tökéletes, de szerethető legénységgel, hozzá egy kissé dilis hajóaggyal. Mindez be van csomagolva jóféle tudományba, térképekkel, függelékekkel. Lehet, hogy vannak benne logikai hibák, de én ezt nem vettem észre, így az összélmény majdnem tökéletes. Két nap alatt ki is olvastam.

2 hozzászólás
R_J_Hendon IP>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Paolini nem árul zsákbamacskát, a regény ugyanis pontosan azt adja, amire a fülszöveg alapján számíthatunk: egy pörgős, akciódús, mindenféle idegen teremtménnyel, űrutazással, kolóniákon tengődő telepesekkel megspékelt kalandot. Azt az elején le kell, hogy szögezzem, az Álmok a csillagok közt egyértelműen a sci-fi könnyedebb oldalához tartozik, tehát a hangsúly a kalandon, a szerethető karaktereken és a nagyon is filmszerű jeleneteken van.

A regény nosztalgikus hangulatot ébreszt az emberben, sok-sok jelenet ismerősen hatott korábbi klasszikusokból. Már az első fejezetek felidézték bennem az Alient, a Dolog című horrort, és a több gyarmatvilágra kiterjedt embervilág lefestése is olyan érzést keltett bennem, mintha egy régi, jól ismert környékre tévednék vissza.

Teljes ajánló: https://www.rjhendon.hu/2020/10/07/ajanlo-christopher-p…

kriszet_Paulinusz P>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

I. könyv
„ – Miért imád bármit is az ember? Mert azt hiszi, hogy az imádat tárgya mély igazságokat rejt az életről, a világegyetemről és mindenről.”
Paolini szépirodalmat ír, kifejezően szépséges mondatokat alkot. Mégis maradt hiányérzetem. Kira a lány, aki sorsszerűen lép a végzet elé nem került közel hozzám. Azt meg kell mondjam, hogy a sorsát alapjában véve nyugodtan szemléli, semmi hisztéria. Ahogy haladunk előre a történetben számomra a hajó legénysége és „Gregorovich” (a hajóagy) az, akik nagyon jó karakterek lettek, bár leginkább a kapitány és Gregorovich jeleskedik a jellemfejlődésben. Az egész történet szép és tiszta, remek élmény olvasni. Kiválóra sikerültek a háttértörténetek, nekem az „álmok” tetszettek a legjobban. A történet felvillantja azt, hogy egy ember több-e az embernél, tud-e felelősen dönteni, és akkor is menni tovább, amikor alig marad remény. A leírások gyönyörű keretbe foglalják a történetet, és műszaki leírásból is csak annyit kapunk amennyi éppen elegendő.
II. könyv
" Kissé valószerűtlen volt a Föld látványa. Ha belegondol, hogy alig háromszáz éve még az összes ember ott élt-halt azon az egyetlen sártekén! … A Föld. A Hold. Az eredetiek, nem az utódok.
Nos lehetett még fokozni az izgalmakat, a cselekmény még gyosabbra kapcsolt és voltak olyan jelenetek amik nem voltak túl derűlátók. A második rész elején még fogalmam sem volt, hogy hová fog kifutni ez az egész, mert Kira szinte mindenért önmagát okolja.
Összességében egy nagyon szép utazás ez a könyv, megmutatja a bennünk lakozó jóságot és a bátorságot, de a rosszt és a gonoszt is. Mindezeket nagyon szépen adagolja. Paolinitől most olvastam először és nagyon kellemesen csalódtam.

colman>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Nincs mese, számomra életem egyik legjobb scifi regénye. Írom ezt úgy, hogy a 2. kötetre még több mint 2 hónapot kell várnom. Persze ez a könyv is megosztó lesz, mivel a hangsúly nem a science-on van, annál inkább a fiction dominál. Aki idegen világok megismerésére, vagy mélyebb mondanivalóra számít, az könnyen csalódhat. Mondjuk én nem szeretem azokat a könyveket amikhez „atomfizikusnak” kell lenni, hogy megértsek egyes kifejezéseket. Ítt egyértelműen a cselekményen van a hangsúly, akció éppen elég (ami nekem fontos). Egy intelligensebb, modernebb, monumentálisabb „csillagok háborúja”-nak mondanám, megfűszerezve egy pici „alien”-nel és egy kevés „super(wo)man”-nel. Mindenesetre egy hatalmas, csillagokon átívelő kaland. A folytatás az év legjobban várt megjelenése (nekem).

A 2. rész sem változtatott a véleményemen. Nekem nagyon tetszett. Azonban a két rész szigorúan összefügg, (eredetileg ez egy kötet, csak magyarul választották ketté). Sok ilyet szeretnék még olvasni. :)

1 hozzászólás
BBetti86>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

I.részről:
A történetnek ez még csak az első fele, így nem is szívesen döntöm el, tetszett vagy sem. Van benne lehetőség, de még nem vagyok megnyerve.
A történet hőse Kira, aki egy rutin feladat közben megfertőződik egy idegen életformával. Miközben a társai próbálnak segíteni, és vizsgálják, a xeno kitör, és végez az emberekkel. Kira így veszti el a vőlegényét is. A tudósok kísérleteznének vele, de Kira ráébred, hogy érti a proteidák nyelvét, így esélye van az emberiségnek adni egy esélyt a háborúban. Egy hajón új otthonra lel, és próbálnak tenni az emberiség győzelméért.
Sci-fi, ez nem is kérdés. Űreposz, itt van minden kellék más technikákkal, űrlényekkel. Egy nagy háború közeleg, és egy ember áll a totális háború előtt.
Horror kevésbé, az elején több volt, aztán csökkent. Nem volt egy igazán ijesztő regény.
Az események gyorsan haladnak, többféle cselekményszál váltakozik. Kira válaszokat keres, harcol, részt vesz egy űrhajó mindennapi életében. Nem unalmas, de különösebben nem is volt izgalmas. Nem sikerült megfognia a szerzőnek és a történetnek – Kira szinte sebezhetetlen, miért izguljak? A háború meg olyan távoli és embertelen, hogy az sem tudott lekötni. A Harag háborúja az Alien regények közül, Orson Scott Card, John Scalzi, vagy Pierce Brown ír olyan űrháborút, ami szórakoztatott. Ez nem. Kevésbé látványos, nem látom át az egészet, és utálom, amikor úgy érzem, valami hiányzik a teljes képből.
Fura az is, amikor nagyon női témákat elemez. Kifejezetten irritált, amikor pl. azon ment a dilemma, hogy a menstruációja megjött, pedig van szabályozója, amit a xeno leépített. Kira női hős, de nem tűnik nőnek. Amit érzelmileg találtam benne, az nemtelen. Az, hogy szenved a párja elvesztésétől, vagy fájlalja, hogy megváltozott a teste – egy férfi is így reagálna szerintem, nincs benne az érzelmi háttér, amit egy női írónál megszoktam.
A mellékszereplők között találtam olyanokat, akiket kedveltem, mint Trig. Ha ő lenne a főszereplő, nekem jobban feküdne a történet. Színes az űrhajó legénysége, sok történettel és bonyolult múlttal. Azért ott valami baj van, ha jobban érdekel a legénység múltja, mint a világ sorsát eldöntő háború.
Amin még merengtem, hogy mennyire eszembe juttatta a xeno – Puha Penge – és Kira kapcsolata a Venom karaktert. Venom szórakoztatóbb, így ez is egy rosszabb élmény.
Hosszúnak is éreztem, túlírtnak, de még nincs meg a vége. Így egyelőre nem formálok végső véleményt, még javíthat.

II. részről:
Maradt az a véleményem, ami az első kötet után. Van benne lehetőség, de nem az én világom. Nem kötött le a cselekmény se, a hősnőt se szerettem meg és most már el tudom mondani, azt is, hogy a vége is irritált.
A cselekmény már egységesebb, talán kevésbé csapongó. A sereg vizsgálgatná őket, és nem hallják meg, hogy mit kellene tenni, hogy mindenkit meg lehessen menteni. Így Kira szökni kényszerül és Falconi a csapattal vele tart. Együtt néznek szembe a Zabálóval, ami nem csak az emberiséget, minden értelmes lényt fenyeget. Jön a nagy háború, aminek a megnyeréséhez mindent oda kell adni.
Jobban tetszett, hogy megvolt a főellenség, vele harcoltak és közben rendeződtek az egyéb szálak. Csak éppen izgalmasnak nem találtam. Még mindig úgy érzem, Kira túlságosan sebezhetetlen és a végére ez az érzésem egyre nőtt. Ezért is irritált a vége: az már szinte úgy tűnt, hogy ő az istennő, aki ajándékot ad a híveinek. Olyan eltúlzott is, ahogy minden kis barátjának ad valami olyan csodacuccot, amire nélküle esélyük sem lenne, már csak azért sem, mert egy elveszett technika termékei.
Ahogy azt sem díjazom, hogy érzem benne azt is, hogy ez nem tökéletes zárás. Pont annyi lehetőséget nyitva hagy, még irányt is ad, hogyan írhassa tovább Kira kalandjait.
Továbbra is személytelen a stílusa. A cselekmény a lényeg, ami mozgalmas is, de közben az emberek elvesznek benne. Még Kira érzései is csak távolról vannak benne, a többiek meg eltűnnek mellette. Kevés az egyéniség bennük, amiért elkülöníteném őket a hajó személyzetének más tagjaitól.
A személyes kapcsolataik is olyan esetlenek. A végére semmiből születnek párok, de az is kiverte nálam a biztosítékot, amikor Kira azt tesztelgette, hogy a parazitával együtt hogyan megy neki a szex. Minek kellett az a jelenet? Jobban zavart, mint a menstruációs kérdéskör az első részben.
Nem volt humoros, nem találtam izgalmasnak sem. Azon még gondolkodom, mire emlékeztet az a motívum, ahogy egy más lénnyel egyesül a hősnő (Kira, mint hibrid), evolúciósan szintet lép és megmenti az emberiséget. Még nem jöttem rá, de ez is piszkálja az agyam.

szindilu>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Sajnos csalódás volt számomra ez a könyv, de ez nagyobbrészt az én hibám. Rá kellett, hogy jöjjek, én csak tévéképernyőn vagy mozivásznon szeretem a sci-fit, olvasni ugyanis egy teljesen más tészta ezt a műfajt.

De ha ezt nem is veszem figyelembe, akkor még ott van az a tény, hogy egyáltalán nem találtam eredetinek a történetet. Mintha egy Star Trek – Star Gate – Alien mixet olvastam volna, sőt még a Kedvenc marslakóm c. film is eszembe jutott az idegen „öltözet” miatt XD (emlékszik arra még rajtam kívül valaki?????).

Viszont ha elvonatkoztatok ezektől, akkor egy teljesen korrekt könyv a maga nemében. Űrutazás, új világok felfedezése, kolonizáció, idegen létforma és rengeteg csatajelenet.

Ami nagy erőssége volt szerintem, az a karakterek. A főszereplő, Kira elég összetettre sikeredett, érződött a vívódása, ahogy át is adja magát az új „kapcsolatnak” Puha Pengével, de vissza is akarja kapni önmagát és a testét. Kira mellé pedig szépen lassan felzárkóztak az új csapata tagjai, megismertem röviden az ő hátterüket is, egyikük sem az a tipikus rögtön megszeretem karakter, idő kellett hozzá, hogy elnyerjék a szimpátiámat, de sikerült nekik! Abszolút kedvenc azonban egyértelműen Gregorovich, a hajó agya lett, haláli beszólásai és poénjai voltak! :D

5 hozzászólás
Demise P>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Első kötet:
A legelején kicsit rezgett a léc nálam, de aztán sikerült felvenni az űropera fonalat. Kissé szokatlan ez a fajta „kapcsolat” számomra, de sikerült megszokni. Sokszor inkább éreztem fantasynak, mint sci-finek, de mivel lekötött, ezért nem panaszkodom. :D Várom a folytatást.

Bogi_könyveskuckója>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

A sci-fi nem igazán az én műfajom, ezért picit tartottam is ettől a könyvtől. Még az írótól sem olvastam idáig, így azt sem tudtam, hogy kb. mire is számítsak.
Aztán elkezdtem a könyvet….és beleszerettem. Az olvasása alatt többször is éreztem, mintha több sci-fi story lenne összegyúrva és ötvözve – ez adta a világ hátterét.
A történet ettől eltekintve egyedi és hihetetlenül pörgős. Nincs időd „pihenni” – az egyik esemény azonnal követi a másikat. Szinte sokkol az író.
Külön pozitívum a kiadást illetően, hogy nagyon aprólékos függelékeket tartalmaz, így minden tudományos fogalom meg van magyarázva – ezért az olvasása azok számára is élvezhető, akik számára kicsit idegen a műfaj és az ezzel kapcsolatos tudományos fogalmak.

sk30>!
Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.

Ó. Te. Jó. Ég.
Paolini újra megcsinálta.
Oké, én 16 éves korom óta imádom az Örökség-ciklust. Nem volt kérdés, hogy elolvasom-e az új könyvét. Nem számítottam rá, hogy ennyire magával ragad.

Nos kezdem elsőnek néhány dologgal, ami nem tetszett annyira. A történet lényegében nem különbözik sokban az Eragon-sorozattól, idősebb, elméletben bölcsebb is, a főszereplő, mégis mindent elcsesz (mint kb bárki, aki ilyen helyzetbe kerülne, amúgy). Ellenségekből barátok, segítőkből ellenségek, egy ember vállán az egész, nos, itt univerzum. Meg szerintem az, hogy Kira nincs elég jól kihasználva, mármint ő tudós, nem csak egy mezei parasztfiú. Mégis… Nos, még hátra a történet fele.

A hasonlóságokon túl, azért a történet mégis eredeti, a világépítés számomra nagyon tetszetős volt. Szépen, lassan adagolta az infókat, még mindig alig tudunk valamit a világokról, csak ott lett megemlítve, ahol szükséges volt megmagyarázni (pl Hwa-jung kinézete miatt). Kira, bár elég sokszor esik az önsajnálatba, mégis megy és küzd. Nem hagyja, hogy a körülmények játszadozzanak vele (és emiatt el is csesz sok mindent). Ő is csak ember. Eragon-nal szemben, ő sokkal aktívabb az első pillanattól kezdve, ezért sokkal nagyobb a hiba lehetőség is, de tudod, mit? Kira megy és próbálja helyre hozni. Ismeretlen helyzetben van, sokszor tényleg nincs jó vagy rossz döntés, csak rossz és rosszabb.
Ez nem tudom, hogy negatív-e vagy sem, de nem volt egy perc sem szinte, amikor nem történt valami, csak kapkodtam a fejem.
spoiler

Nekem ez egyértelműen újraolvasós könyv lesz.


Népszerű idézetek

Dyta_Kostova IP>!

– Valamiért azt gondolom, hogy a fölfedezésed bőségesen kárpótol majd a prémiumokért. Lehet, hogy évekbe telik. Talán évtizedekbe. De ha okosak vagyunk, így lesz, és ez olyan biztos, mint a halál és az adók.

57. oldal

Delaneay>!

A fájdalom a mi művünk, Kira. – Egy ujját a lánya homlokára nyomta. – Csak annyira fáj, amennyire hagyjuk.

67. oldal

BBetti86>!

– Thule mentsen meg a rossz viccektől – fohászkodott Vishal.
– Lehetne rosszabb is – mondta Falconi.
– Hogyhogy?
– Veréb lehetne pantomimes.

29. oldal - II. kötet

KatieWR>!

Ha képes lett volna sikoltani, a csillagokig ért volna a hangja.

Delaneay>!

– Találkozunk egy idegen csillag fényében, kapitány.
– Ott leszek, kapitány.

358. oldal

colman>!

Sokaknál több csodát láttam, kicsit s nagyokat, és most elért a béke.
Lélegzetem lassul. Nem kérhetek ennél többet.
Túllépni a gályán, ezért nem nagy ár az élet.
Fajtánk keresni küldetett a végeken, s távoli partra hogyha kilépünk,
máris azt nézzük, merre tovább.
Elég. A csend megáll. Erőm elszáll.
Fáradt szikra már csak a Nap, és most várok, mint hajóján kiterített viking,
bár engem nem tűz búcsúztat, hanem jég, sodródni örökké egyedül.
Régi király nem kapott ily fenséges ravatalt, acéllal ékest,
sírjának sötétjét sem szépítette ragyogó drágakő.
Bekötöm magam, karok keresztbe, készülök oda, hol senki se jár,
milyen jó lesz elaludni végre, álmomat várva, csillagok tengerén.

H. Glantzer: A végső part

BBetti86>!

Olyan nincs, hogy biztonság. Csak a kockázatnak vannak fokozatai.

341. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Nathan Archer: Betondzsungel
John Shirley: Resident Evil: A kaptár – Megtorlás
Ezekiel Boone: Kirajzás
Alan Dean Foster: A nyolcadik utas: a Halál
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Stephani Perry: Az őrjöngő halál
Stephani Perry: Háború
Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation – Izoláció
Drew Williams: Gazdátlan csillagok
John Scalzi: Az utolsó emperátor