Idézetek 158
„– Maga festő, Mr. Flood?
– Író vagyok.
– Á, egy író! Magam is írogatok. Szeretnék írni egy könyvet, ha találok rá időt hétvégente. A női körülmetélésről. Vagy talán a házasságról. De mi a különbség, nem igaz?
Az ágyhoz ment, és szinte tudományos közönnyel nézte a nőt. Susan Badistone volt. Találkozott vele Kurt irodai piknikjén, és egyből ellenszenves lett neki. Egyenes szálú szőke haja szétterült a párnán. Jody az ujjára csavarta saját göndör vörös fürtjét. Szóval Kurtnek ez kellett. És ha van méretre készült orr, akkor ez bizony az. De hát csak a megjelenés számít, ugye, Kurt?
Jody megfogta és felemelte a takarót, hogy alánézhessen. A lánynak olyan teste volt, akár egy tizenkét éves fiúnak. Jaj, Kurt, hagynod kellett volna, hogy befejezzék a tatarozást, mielőtt hazahoztad.
A következő fél órában a két férfi a jó zsaru/rossz zsaru – esetleg a Joe McCarthy kontra Télapó – apás verzióját adta elő neki. A kihallgatás során a következőkre derült fény: Igen, Tommy igenis szereti a kocsikat és a nőket. Nem, nem tagja a kommunista pártnak, és soha nem is volt. És igen, író lesz, a szakszervezeti kötődés hiánya ellenére.
Tommy megpróbálta az irodalmi élet előnyeit felsorolni, ám érvei hatástalannak bizonyultak (nem kis részben annak köszönhetően, hogy mindkét inkvizítora azt hitte, Hamlet egy tojással felszolgált kis szelet sonka). Verejtékben úszva már-már a kapituláción gondolkodott, amikor elkeseredésében még lőtt egyet:
– Tudjátok, hogy a Rambót is valaki megírta?
Idősb Thomas Flood és Harley Businsky a felismeréstől elszörnyedve nézett össze. Hitük megingott, megrepedezett, omladozott. Tommy továbbnyomult.
– És a Patton… a Pattont is valaki megírta.
Várt egy lélegzetnyit. A két férfi az ő ágyán egymás mellett ült, fészkelődött és kerülte a másik tekintetét. Akármerre néztek, a falakon mindenütt kihúzóval gondosan megjelölt idézeteket láttak; könyveket, tollakat és írógéppapírt; írók poszter nagyságú képeit. Ernest Hemingway kemény tekintettel meredt rájuk, mintha azt mondaná: „Mentetek volna inkább halászni, ti szarjankók.”
Kurt elkezdett a kávézóasztal körül járkálni s a fejét rázta.
– Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, mit tegyek. – Leült a kanapéra, és hintázni kezdett.
Ez egy olyan pasi, futott át Jody agyán, aki kihívta a tűzoltókat, amikor a vécé bedugult, én meg tőle kérek segítséget.
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Akármerre nézett, a falakon mindenütt kihúzóval gongosan megjelölt idézeteket láttak; könyveket, tollakat, és írógéppapírt; írók poszter nagyságú képeit. Ernest Hemingway kemény tekintettel meredt rájuk, mintha azt mondaná: „Mentetek volna inkább halászni, ti szarjankók.”
31. oldal
Jody feszengve elfordult. Pedig nagyon is megértette. Volt kocsija, egy gyors kis Honda, és amióta egy hónapja talált egy parkolóhelyet a lakása előtt, csak kedd éjszakánként ült bele, amikor az utcaseprők jöttek arra… és amint elmentek, visszaállt. A városban az „aki mer, nyer” ököljog dívott; ha van helyed, az életed árán is megóvod. Jody hallotta, hogy a kínai negyedben vannak parkolóhelyek, amik nemzedékről nemzedékre szállnak, úgy gondozzák őket, akár a tiszteletben megőszült ősök sírját, és a nem kis kenőpénztől a kínai utcai bandákig mindenfélével őrzik.
– Parkolóhely! – kiabálta a nő.
2.Felmelegített halál
