Te ​szent kék! 109 csillagozás

Christopher Moore: Te szent kék!

1890 júliusában Vincent van Gogh rejtélyes körülmények között lelőtte magát egy kukoricaföldön. De hogy mi történt pontosan, azt senki nem tudja. Például ki az a ronda kis „színember”, azaz festékárus, aki Vincent szerint követte őt? És miért rémült halálra a nagy festő a kék szín egy bizonyos árnyalatától?

Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Vincent barátai – a pékből festővé avanzsált Lucien Lessard és a bonviván Henri Toulouse-Lautrec – választ akarnak találni. A nyomozásból pedig egy szürreális odüsszeia kerekedik kávézóról kávézóra és bordélyból bordélyra a tizenkilencedik század végi Párizs művészvilágában.

Christopher Moore új regénye az intrika, a szenvedély és a művészettörténet sajátos egyvelege, kánkánlányokkal, bagettel és finom francia konyakkal. Garantáljuk, hogy rajongói most sem fognak csalódni a szerző eddigi legsikeresebb regényében.

Eredeti mű: Christopher Moore: Sacré Bleu

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272356 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Henri de Toulouse-Lautrec

Helyszínek népszerűség szerint

Montmartre · Sacré Coeur


Kedvencelte 13

Most olvassa 14

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 67


Kiemelt értékelések

>!
Rodwin
Christopher Moore: Te szent kék!

Ez annyira nem esett jól, mint anno a Mocskos meló, azt nagyon szerettem. Gondoltam ha már egy pék van a középpontban, annyira nem lehet rossz.
Persze Moore stílusa zseniális, aki vevő erre az elborultságra. Én vevő vagyok, na de művészettörténetből annyira nem vagyok jártas. Ha ismertem volna a sok híres embert pontosabban, biztos jobban élvezem az egészet.
Szóval művtöriseknek erősen ajánlott olvasmány, persze ha nem ódzkodnak a kifigurázástól.
Nyomoztunk, utaztunk és művelődtünk Moore-al. A könyveben lévő festmények is feldobják az egészet.
A pékes dolgokat meg nagyon élveztem, mikor épp sütöttek, vagy valami történt a pékségben, szakmai ártalom. :)
Biztos, hogy fogok még olvasni az írótól, mert bírom a stílusát, humorát.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272356 · Fordította: Pék Zoltán
12 hozzászólás
>!
Bur3sz
Christopher Moore: Te szent kék!

A cím alapján nem tudtam elképzelni a témaválasztást. Fülszöveget Christopher Moore esetén már nem is nézek. 100%, hogy olvasnom kell. Ezzel a regénnyel is így voltam. Nem is bántam meg. A XIX. sz.-i impresszionista festők a szereplők és természetesen a Sacrè Bleu, azaz a szent kék. Ehhez párosul az író pazar humora. Az elegy egy fantasztikus olvasmány! Csak ajánlani tudom mindenkinek.

>!
Ross P
Christopher Moore: Te szent kék!

Nem is értem, mi bajom van Christopher Moore-al, hogy mindig félek belekezdeni a könyveibe.
Minden. egyes. alkalommal. van bennem némi óvatos húzódozás, hogy „na most jön a szórakoztató könyv, biztos gagyi lesz.” Aztán a végén mindig kifejezetten jól szórakozom. És mindig rengeteg új dolgot tanulok. Hol a bibliáról, hol a rakománykultuszokról, hol meg alkesz festőkről, akik csapatják a kabarékban, mint állat, aztán harmincegynéhányévesen meghalnak szifiliszben.

– Francia impresszionistákkal mennyire vagy képben? – kérdezte kollégám, mielőtt kölcsön adta a könyvet.
– Hátööö… hallottam már neveket. – mondtam akkor.
Jelentem, eléggé képbe kerültem. spoiler

2 hozzászólás
>!
borga
Christopher Moore: Te szent kék!

A Biffen kívül valahogy a többi tőle olvasott néhány könyv nem fogott meg. Azt hiszem azért, mert azokban vicces akart lenni (nyilván az is volt, csak „nem tudok nevetni, ha röhögtetnek” alapon valamiért nem ütött át), de valahogy hiányzott belőle a spiritusz.
Ezzel viszont megint olyat fogott meg, ami irgalmatlan horog. Eleve a művészetet veszi elő, abból is a legpopulárisabb időszakot és embereket, a párizsi Montmartre egyik aranykorát, amikor az impresszionisták, jónevű, újító írók támolyognak ki-s-be a zöld tündért lovagolva kocsmából lebujba, igaz, írók közül csak Wilde kerül elő egy villanás erejéig. Ehhez társít egy akkora összeesküvés-elméletet, amitől Dan Brown elsírná magát, mellé misztikumot, szabadosságot, szerelmet és tehetséget.
Nem mondom, hogy tökéletes, de jól elkapott egyfajta hangulatot, belezsúfolt egy csomó jó nevet, még az ősemberek és Britannia római helytartója sem úszta meg, szépen összekötözgette őket. Minden a festészeten keresztül kel életre, ezért aztán a festmények képei nagyon jók benne, remek kapaszkodók, hát még ha színesek lennének!
Ahhoz elég adalékot kapunk, hogy személyessé váljon, különösen Toulouse-Lautrec egy imádnivaló, léha, fenséges bohóc. Aztán jön a femme fatale, és mindent összekavar.
Nem egy művészettörténeti sarokkő, de érdeklődést felkeltő, nem egy klasszikus krimi – ahogy ezt meg is említi egy szereplő, hogy bezzeg Sherlock… :) – de nagyon is jó szórakoztató történet.

>!
Veron P
Christopher Moore: Te szent kék!

Egyszer régen, nagyon régen, a biff olvasása után azt mondtam, hogy „nagy valószínűség szerint ez lesz az író főműve, asszem kicsit elsiette…” Na most, ezt így konkrétan nem tudnám a sacre bleu után sem cáfolni, azt viszont bizton állíthatom, hogy hatással volt rám, lenyűgözött, magába szippantott, mondhatni megvett kilóra.

Mondanám, hogy ez kicsit komolyabbra sikerült, némi nyomozós szállal megspékelve, és ez félig igaz is. De Moore igazából mégsem képes meghazudtolni magát, az a szeretetteljes gúny, ahogy a festők személyiségét megragadja, részemről önmagában megérne egy misét, de itt nem áll meg, a történet folyamába elrejti a rá jellemző kis csattanóit, hogy a történetbe belefeledkezett kedves olvasó legalábbis én csak 1 másodperces késéssel fogja fel, mi is történt…

Szerettem a festőket, főleg Henry-t, azt hogy a történetbe hogyan illeszkednek a festményeik, meg egyáltalán, hogy megint valami újat kaptam. És még sosem érzetem magam ilyen közel a művészethez:))

>!
kvzs P
Christopher Moore: Te szent kék!

Az impresszionizmus régóta szívem csücske -annyira, hogy anno Párizsban a d'Orsay volt az egyik első célünk (és jobban tetszett, mint a Louvre)-, az impresszionisták pedig mindig le tudnak nyűgözni a képeikkel.
Christopher Moore régóta a szívem csücske, mert kevesen tudnak ilyen ügyesen színt (értitek, színt…) vinni a szürke hétköznapokba, és kevesen tudnak így röhögtetni (bárhol és bármikor) az idióta poénjaikkal (és pont ezért kevesen ennyire veszélyesek az életünkre és a „normális ember” látszatunkra).
A ké k t csücsök találkozása igazi csemege: kis művészettörténet, sok helyzetkomikum, kis nyomozás, sok poén, kis társadalomkritika, sok érdekes gondolat. Igazi nevettető, kikapcsoló, mégis szemfelnyitó olvasmány, amit talán még azok is élveznének, akik még ragaszkodnak a magasztos művészet/művész eszményhez.
(lassan újra kell olvasnom valamelyik régi könyvét, mert hiányzik Császár)

>!
RandomSky
Christopher Moore: Te szent kék!

Nem volt olyan sűrűn nevettető, mint sok más könyve, viszont láthatóan jó sokat dolgozott rajta. Mégsem lett amolyan festő-életrajzi regény, a francia/párizsi/montmartre-i hangulatot sem idézi fel úgy, mint sok más könyv (vagy film), noha ezek mind benne vannak – alapvetően ez is egy tipikus Christopher Moore cucc. Vagyis van egy halom őrült fazon (akik zömét történetesen ismeri az ember múzeumokból meg hasonlókból, de attól még kattantak), történik egy halom mókás/rejtélyes/ijesztő dolog, akad természetfeletti is, és megátalkodott humor is, csak mondom, most nem annyira harsányan röhögtető formában. És mivel festészet terén az én ízlésem/műveltségem nem igazán lép túl a kommerszen, imádtam olvasni az impresszionistákról. Még akkor is, ha valószínűleg nem voltak ennyire bolondok. Azért Moore a maga módján, ahogy szokta, rejtve, nem az arcunkba tolva, most is leír pár olyat, ami nagyon ül, és meglehet, épp olyasmi igazságokra tapint rá, amiket az itt felsorakozó híres festők hivatalos meg magasabb irodalmi életrajzaiban sem találnánk meg. Mindenesetre a művészetről, a művészlétről mond érdekeseket.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-11-13+…

>!
CaptainV P
Christopher Moore: Te szent kék!

A Biffet lehetetlen behozni, de egyértelműen ez van a dobogó második fokán. Nagyon jól áll Moore-nak, mikor többé-kevébé valós, de legalábbis ismerős keretek között próbálja meg kiélni magát, mert az agymenésein keresztül bármit meg tud kedveltetni az emberrel. (Bár a 19. század végének, 20. század elejének szerete az én esetemben már adott.) Vannak eszement ötletei, de olyan szépen el tudja rendezni őket a történetben, hogy az ember csak mosolyog, hogy jaj, de menő lenne, ha ez tényleg így lett volna! Úgy szeretném, ha még több ilyen jellegű regényt írna.
Ez a könyv is tele van jópofa, szimpatikus figurákkal és szuper párbeszédekkel. És képekkel! És a történet egy nagyon érdekes kérdéskört boncolgat, az ihlet működését, jó, persze nem olyan filozófikus módon, csak ilyen kis kijózanító félmondatok erejéig. A szellemesség azért még mindig hangsúlyosabb, mint a bölcselkedés.
Ahogy olvastam a művészek neveit, folyton a gimis rajztanárom művtöri óráin elhangzottak csengtek a fülemben meglepően sok mindenre emlékszem abból, amit tanított, és komolyan mondom, egy-két dologra még magyarázatot is kaptam, amit sosem értettem a festészettel kapcsolatban.
Abszolút megérte.

2 hozzászólás
>!
Supercalifragilisticexpialidocio…
Christopher Moore: Te szent kék!

Sosem érdekelt különösebben a festészet…egészen idáig. Ahogyan a keleti vallások sem, vagy az alvilági lények…aztán jött Moore és mindent felülírt!
Elfogult vagyok vele szemben, a kedvenc íróm, mindig elvarázsol a huroma és az, hogy olyan témákhoz nyúl és fordít ki teljesen, amiket előtte más nem.
Szerettem ezt a kékséget, nem a kedvencem, de, mint hűséges rajongó, szerettem ezt is.
Henri üde színfoltja a történetnek, nélküle valójában kissé unalmas lett volna, de ez természetesen nem fordulhatott elő. :)
A fél csillag levonást azért kapja, mert picit sok volt. Sok volt, hogy minden festőből kaptunk egy kis morzsát, ennek lehet, hogy más örült, én nem annyira.

>!
lilla_csanyi
Christopher Moore: Te szent kék!

Ha nagyon röviden és tömören akarnám jellemezni ezt a könyvet, akkor elég lenne két szó: kihagyott lehetőség.
Mert egyrészt ott van az a szuper ötlet, hogy tegyünk meg főhősnek ismert festőket, ezzel a száraz és érdektelen művészettörténelem órák emlékét elsöpörve közel kerülnek hozzánk ezek a karakterek. Másrészt ott van az a még szuperebb ötlet, hogy ezen festők műveit fűzzük bele a történetbe (megjegyzem nagyon mókás volt fekete-fehérben nézni impresszionisták képeit). Ezt az egészet fokozza az a tény, hogy valós eseményeket és kapcsolatokat is megismerünk, tehát Moore szórakoztatva tanít.
És mind ezen nagyszerűségekkel szemben ott áll a tény, hogy a történet unalmas. Rettentően. Egyszerűen nem volt kedvem olvasni, mert nem érdekelt, hogy mi lesz a következő fejezetben. Az egész regényben kb. annyi feszültség van, mint egy fürdőszobai szőnyegben. Ami kék. Szóval ami miatt mégis végigolvastam, az az impresszionisták iránti szeretet, és Toulouse-Lautrec karaktere – utóbbi tényleg szinte életre kel a könyvben.


Népszerű idézetek

>!
amnaen

A művészet néha az, amit mondani kell, nem az, ahogyan mondod.

295. oldal, Huszonhat - Az A, az A és a színteoretikus

Kapcsolódó szócikkek: művészet
>!
Cicu

A színekre nincs elég szó. A színeket meg kellene szabadítani a szavak béklyóitól.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: színek
>!
RandomSky

Elfogadott tétel, hogy Isten áldotta meg a franciákat az ételkészítés tudományával, és ha már itt volt, az angolokat is megátkozta az övékkel.

160. oldal

>!
Cicu

– Ne kiabálj velem, Lucien. Iderohansz hajnal hasadtakor…
– Dél van.
– Dél hasadtakor és elrángatsz a munkám mellől…

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Henri de Toulouse-Lautrec
>!
amnaen

Néha nem könnyű összehangolni egy ember tehetségét a személyiségével.

136. oldal, Tizenkettő - Professeur Deux

>!
amnaen

– Szeresse mindet – tanácsolta Renoir. – Ez a titok, fiatalember, szeresse mindet. – A festő elengedte a karját és vállat vont. – Aztán ha a képei szart sem érnek, legalább szerette mindet.

137. oldal, Tizenkettő - Professeur Deux

>!
amnaen

Ha lélegezni tudok, festeni is.

317. oldal, Huszonnyolc - Maman és a múlt

1 hozzászólás
>!
HPeter

– Kérem, Monsieur Professeur, én kísérleteztem az abszinttal, és tanúsíthatom, hogy veszélyes hallucinogén, főleg, amikor a ronda nőket vonzónak láttatja.
– Hát nyolcvanszázalékos alkohol, a benne lévő üröm pedig méreg. Gondolom, az ember a saját halálát pillantja meg.
– Azt, de csodás mellekkel. Ezt mivel magyarázza?

133. oldal, Tizenekettő - Professeur Deux (Agave, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: abszint · halál
>!
borga

Tudom, mire gondolnak. „Kösz, Chris, most már a művészetet is tönkretetted mindenkinek.”
Nincs mit. Szívesen.

344. oldal - Utószó


Hasonló könyvek címkék alapján

Vladislav Vančura: Rablólovagok
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Steve Berry: A templomosok öröksége
Steven Saylor: A hét csoda
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek…”
Robin LaFevers: Halandó szív
Michael Crichton: A 13. harcos
Budai Lotti: A magányos trónörökösnő
Veljko Kovačević: Gavro megpróbáltatásai
Szép Zsolt: Kárpát walzer