A ​Melankólia-öböl buja bestiája (Pine Cove 2.) 101 csillagozás

Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

A NÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEG

A kaliforniai Pine Cove kisvárosának pszichiátere egy haláleset miatt úgy dönt, pácienseinek antidepresszáns helyett placebót ad, így aztán természetesen – vagy inkább mesterségesen – a helyi kocsma látogatottsága jelentős növekedésnek indul. A baj csak az, hogy a forgalom fellendítése érdekében meghívott blueszenész szomorú akkordjai egy kolosszális, Steve névre hallgató tengeri szörny figyelmét is felkeltik, amely monstrum, nos, odavan a tartálykocsikért.
A morózus Pine Cove hirtelen felpezsdül, különösnél különösebb események követik egymást, és a helyi rendőr, aki fű alatt még füvezik is, kénytelen összeszedni magát, hogy kiderítse, mi történik.

A Christopher Moore-ra jellemző, sajátos humorú és fordulatos történetben furcsa szereplők életébe nyerhetünk bepillantást, akik élete kizökkent a normális kerékvágásból… egyenesen rá a sínekre.

Eredeti mű: Christopher Moore: The Lust Lizard of Melancholy Cove

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468407 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
256 oldal · ISBN: 9786155468414 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Howard Phillips Lovecraft · Molly Michon · Robert Johnson · Theophilus Crowe · Howard Phillips


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 37


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Meggyőződésem, hogy ha Tarantino nem film-, hanem grafomán lenne, akkor az ő fejéből is hasonlóan veszett – jó, talán kicsit véresebb, és sokkal több káromkodással megfűszerezett – sztorik pattannának elő, mint Moore-éból.

Ebben a könyvében a kettőjük egy húron való pendülését külön ki is hangsúlyozza az a tény, hogy itt aztán szinte végig tobzódhatunk a rengeteg B-kategóriás horror, fantasy és poszt-apokaliptikus filmes utalásban.
Kezdjük azzal, hogy maga a szörny egyrészt a méltán minden idők legmenőbb gumimaszkjáról* elhíresült Creature of the Black Lagoon címszereplőjének, Godzillának és egy kicsit – számomra legalábbis – a Sárkányszív Dracojának, keveréke**. Szóval igazi szeretetre méltó figura.
Ő csap le Moore második kedvenc helyszínére, a tengerparti Pine Cove városkájára, ahol a hangulat egyébként is a tetőfokára hágott. spoiler. S mivel valóban buja egy bestia, a belépője igen tüzesre, mondhatni kirobbanóra sikeredik. Aki ennek a bizonyos jelenetnek az olvasása közben nem kezd el röhögni, de nagyon, annak rohadtul nincs érzéke az abszurd humorhoz. Esetleg abszolút nem vizuális a fantáziája. :P

Ahogy aztán halad a történet Moore egyre vadabb dolgokat dob be, és szó szerint kinyír néhány olyan klisét, amihez a hollywoodi filmekben a végsőkig ragaszkodni szoktak. spoiler A filmes utalások a Kendra, a Puszták Kardforgató Démonnőjének feltűnésével a videó korszakra koncentrálnak, azokra a méltán legendássá vált ZS kategóriás olasz barbár/poszt-ap/zombi klónokra, amelyek a Borzadály Filmklubok örök ranglistásai.

Mivel a csaj egyébként teljesen kattant, nem is meglepő módon ő az egyetlen, akinek esélye van megzabolázni a bestiát, akinek áldásos jelenléte miatt a városka lakói erősen felajzott állapotba kerülnek, és, hogy is mondjam, könnyedén meglátják egymásban a szépséget. spoiler

Aztán előkerül még egy szomorúságot hajszoló vénséges fekete blues zenész, néhány álszent középkorú keresztény nőegyleti tag, egy delfinekre gerjedő patikus***, egy patkányok szokatlan viselkedésére felfigyelő biológus, meg persze egy rakás korrupt zsaru. Hogy Lovecraft késői reinkarnációjáról ne is beszéljek. :P
Szóval igen illusztris a társaság, az események is pörögnek, ám mégsem csak felhőtlen röhögésről szól a sztori. Akad ugyanis néhány olyan momentum, amellyel a könyv pozitív szereplőit – bármennyire is elütnek a szokásos hősöktől – számtalan defektjük ellenére is érthetővé, sőt szimpatikussá teszi az író, és a könyv végére mindenki révbe is jut – ki ki érdemei és vágyai szerint.

* Lásd: https://themotionpictures.files.wordpress.com/2012/10/c…
** A könyv eredetileg 1999-ben jelent meg, uh. Moore láthatta a filmet.
*** A patikusok furák. Ezt a könyvet is egy patikustól kaptam ajándékba. :P

10 hozzászólás
>!
pat
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Christopher Moore egy isten. Az Intelligencia, a Humor és a Szabados Száj istene.
És alapos. És precíz. És utánanéz. És koncepciója van. És minden egyes hülye poénjából sugárzik az a nanopenge nagyságrendű elmeél. És igazából olyan mély érzékenységgel és olyan finom kézzel rajzolja meg minden figuráját, hogy én így most hirtelen nőül is megyek hozzá.
Abszolút kedvencem Marcang, őt szorosan követi Kendra, a Puszták Kardforgató Démonnője, meg a Narrátora. De persze dr. Val is abszolút telitalálat. Meg Theo. És Mavis, a kiborg. Ó, és hát persze a biológus. :))

Azt hiszem, az én agyam a világon Moore humorával a legkompatibilisebb. Megyek is, kérek rá valami gyógyszert dr. Valtól.

4 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Azt hittem, hogy ez a Neccharisnyás papnő folytatása a cím és a címlapkép hasonlósága miatt, és mivel az annyira nem nyűgözött le, ezt is halogattam. De aztán hamar kiderült, hogy tévedek, mert Pine Cove zseniális kisvárosában játszódik a történet, és szerencsére az első szótól az utolsóig roppant szórakoztató volt.

>!
Timcsibaba77
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Hamisítatlan igazán őrült, szórakoztató Christopher Moore iromány volt ez is. Mindig mosolyt csal az ember arcára ez a pasi, igazán tehetséges, merészen belevág az emberi társadalom fantázia világába átültetett szatírájába.
Provokatív, szürkeállományt munkára bíró elgondolkodtató könyve volt nekem. Minden egyes poénjában egyfajta szürreális képet, torz tükröt állít olvasója elé az író, melyben bárki ráismerhet emberi hülyeségeire.
Imádtam az elejétől a végéig. Bár kissé távol áll tőlem a sárkányok birodalma, meg a horror, ennyire meseszerűen megírva, mégis ahogy a könyv végére értem, úgy érzem, nem lehet leállni ennek az „őrültnek” az írásaival, kíváncsi vagyok még több bolondos művére is. Néha kell egy kis kitérő a könyvek világában.

>!
amnaen
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

pár napon múlt, hogy a teljes – magyarul kiadott – életművet egy éven belül olvassam (újra).

*sóhaj*

mikor már kezdtem azt hinni, hogy ebben a könyvben nem lesz legalább egy iciripiciri vallásos szál, hálistennek lett. és nyilván az átmászkálás más könyvekből és a kikacsintgatás mindenféle okosságok felé is megvan.

imádom ezt a fickót, mese nincs. ezennel ringbe szállok a Mrs. Moore cím elnyeréséért. akaromszeretemenyimé.

>!
Kkatja P
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Valami könnyed olvasmányra vágytam, és ezt most Moore-tól meg is kaptam. :) Nem olvastam még tőle, csak a folyamatos hype-ot hallom, gondoltam lecsekkolom, van-e néki alapja. Jelentem, nem csalódtam – mert nem voltak különleges elvárásaim –, ezt csak olvasni és élvezni kell, ahogy a maga buggyant módján elmesél egy történetet, ami az elején olykor King egyes könyveire emlékeztetett, majd helyenként átcsúszott egy kis X-aktákba, Lovecraftba, agymenősbe, de azért élvezhető maradt… mert néhol picit rezgett a léc, hogy túlnyomja magát és elsüllyed saját mámorában, de szerencsére megmaradt az élvezhetőség határain belül.:))

Ezen eszelős mese jelenetei:
végy egy tengerparti kisvárost – mondjuk szeptemberben, tégy bele egypár lökött helyi erőt:
1db fellógatott, takarításmániás asszonyt,
egy ragacsos lila bimbóktól kissé betépett közrendőrt,
egy egoista, de segíteni vágyó pszichiáternőt,
egy bionikus testrészekkel bíró morcos korcsmárosnőt,
fűszerezd a helyi zakkant nővel, aki Kendra – a Puszták Kardforgató Démonnője, immár 20 éve,
és hints rá egy kis Howard Phillipset (ez tetszett :) http://moly.hu/idezetek/408838,
majd turmixold össze az egészet egy szerelmi vágyat felkorbácsoló tengeri szörnnyel és egyéb Marcangolós, dilinyós, kelekótya és hangyás szereplővel, akiket a Bőgő Csiga Bárból tudsz beszerezni a legkönnyebben, majd hagyd hogy az egész kavalkád szépen kiforrja magát és menj el a bluesos francba… :))

4 hozzászólás
>!
marcipáncica
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Ez a könyv pont olyan, mint első ránézésre tűnik: könnyed, szórakoztató, olvasmányos, teljesen komolytalan, néhol hangosan röhögős, kicsit (nagyon) morbid, és szerencsére nem túl hosszú, így nem fogy ki annyira a szufla a végére sem.
Moore-ral eddig felemás kapcsolatunk volt, egy nagyon jól sikerült, és egy elég csalódást keltő könyvén voltam túl, úgyhogy fenntartásokkal vágtam bele ebbe a regényébe, amiről amúgy csak a befejezése után derült ki számomra, hogy elvileg egy második rész.
A szereplők jópofák, egész megkedveltem őket olvasás közben, persze nagy mélységek vagy egyedi karakterek nincsenek, de ebbe az agyament szürreális, kifigurázó, szatirikus környezetbe tökéletesen illettek.
Logikátlan a történet, persze, hogy az, pont ettől volt annyira szórakoztató, hogy hiába próbáltam meg kitalálni milyen baromságot fog Moore beleszőni következő lépésként a cselekménybe, nem sikerült. Persze kliséket használ, illetve fordít ki, de így is sikerült hellyel-közzel végig izgalmasan vinnie a szálakat. Féltem a lezárástól, hogy összetákolt, túlnyújtott blődség lesz, de szerencsére kellemesen csalódtam, még ide is jutott az jóféle őrültségből elég.
Moore egyszerre zseniálisan őrült és mérhetetlenül fárasztó számomra, ebben a könyvben szerencsére az első variáció került előtérbe, úgyhogy baromira élveztem elejétől a végéig ezt a könyvet, és lehet adok még további lehetőséget a barátságunknak (ami nyilván egyoldalú részemről, de azért ki kell érdemelni).

2 hozzászólás
>!
kvzs P
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

És igen! És Moore megint megcsinálta!
Nem tudom mi van ennek a fickónak a fejében (pszichiátert ne engedjetek a közelébe :P) vagy mit szed (kipróbálnám), de annyi okos ökörséget tud összehordani minden könyvében, mint a legfárasztóbb barátaim egy hét sörözés alatt sem.
Az összes szereplője olyan sztereotipikus, hogy az már karikatúrának is sok lenne, a történetei blőd marhaságok, és mégis működik, és nem sok, és az ember még el is hiszi, ha Moore írja.
Ez az ember a legzseniálisabb hülye, akihez valaha volt szerencsém :)

6 hozzászólás
>!
Dora_Elizabeth P
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Nem szeretek a depresszióról olvasni. Illetve pontosítanék. Az olyan fajtáról nem szeretek olvasni, ami már átmegy önsajnáltató hisztériába. Fogalmam sincs, hogy Moore környezetében él-e ilyen problémákkal küzdő ember, vagy csak szimplán utána olvasott, de számomra nagyon új oldalról közelítette meg ezt a nagyon komoly témát. A humor oldaláról. Emiatt egy kicsit kaotikus lett számomra ez a történet.

Az alap probléma, amit felvet, és talán nem spoilerezem el ezzel az egészet, a depresszió. Ezen kívül, jó szokásához híven egyéb morzsákat is elszórt, aminek én nagyon örülök még mindig. Jómagam olyan dolgokra döbbenek rá, miközben szórakozok rajta, amikre eddig nem is gondoltam.

Adva van egy kisváros, ahol három kötet után kijelenthetem, hogy mindig történik valami. Mivel a harmadik részt előbb olvastam, mint ezt, a szereplők már ismertek voltak számomra. Viszont azt szeretném megjegyezni, hogy két apróságot leszámítva semmivel sem volt több tudásom, mintha a rendes sorrendet követtem volna. Bátran kijelenthetem, hogy nyugodtan fel lehet cserélni a köteteket, különálló történeteket boncol. Szóval a szereplőket ismertem, illetve itt újra megismertem őket, és még mindig Theo és Molly a kedvencem. Az emberek között. Egyébként pedig Marcang. Itthon is gyakran szinkronizáltuk játékból a kutya gondolatait, ezt egy könyvben olvasni ugyanolyan jó volt. Vicces és szerintem kellett bele, hogy legyen idő egy-egy részt feldolgozni. Átmenetnek nagyon találó volt, ahogy Marcang is elemzi az eseményeket.

De áttérek a lényegre. Mármint, amit én annak tartok. A depresszió, a kifordult gondolkodás és a pszichológia. Másfél év pszichológia tanulás után elég vegyesek az érzéseim ezzel kapcsolatban. Nem ítélem el, de sok gondolatot egyszerűen nem tartok helyén valónak. Ugyanakkor vannak olyanok is, amik pont ezeknek az ellentettje. Szentül hiszem, hogy ez így van, vagyis inkább lehetséges. Mert úgy gondolom, hogy ez egy elég képlékeny tudomány. Nehéz minden egyes elméletet mindenkire ráhúzni, hiszen nem vagyunk egyformák. De még egyszer kijelenteném, hogy szerintem, mivel sosem tanultam komolyan ezt a tudományt, csak levizsgáztam belőle, és ami érdekelt, annak jobban utána néztem könyvekből. Sok volt a mellébeszélés, szóval a könyvben – mint ahogy azt a címből már sejthetjük – van egy bestia, aki a depresszióból, vagy ha már itt a cím, használom azt, a melankóliából táplálkozik. Szerintem ez nagyon jó metafora. Mármint… nekem ezt teljesen úgy jött le, hogy a szörny maga a depresszió, ami felemészti a betegeit. Valljuk be, nehéz ellenállni a hívó szavának, és ezt nagyon jól bemutatja a könyv. Az emberek szeretetéhesek lesznek (ez mondjuk szerintem eléggé kisarkítva lett ábrázolva), melankolikusak és a szörny ebből él évtizedek óta. Mi, emberek tartjuk életben.

Nem csak a depresszióról van benne szó, különböző elmezavarokkal küzdő szereplőket mutat be az író, és még egy nagyon aktuális dolgot. spoiler

Pár szó a többi morzsáról, mert ebben a kisvárosban aztán tényleg minden megtörténik. spoiler

Ebben a kisvárosban még a spoiler is megjelenik, aminek köszönhetően a vége Moore stílusához méltóan akkora káosz lett, hogy csak kapkodtam a fejem. Ott volt egyszerre minden. spoiler Ha csak ennyit hallanék róla, nehezen tudnám elképzelni, hogy vajon mi történhetett itt, de mivel olvastam, ezért elmondhatom, hogy… a vége nem tetszett. Nem tudom elmondani, hogy mit vártam, de valahogy nem ezt. Húzta, húzta, húzta, aztán bumm! Befejezte. Nem akarok a befejezésről semmit mondani, csupán egy dolgot szeretnék megjegyezni. Egy szép őszinte vallomást, és ezzel szerintem le is zárom a szösszenetemet erről a történetről.
https://moly.hu/idezetek/903596
Nekem azt adta a könyv (ha most leszámítjuk, hogy szórakoztatásban sem volt utolsó), hogy legyünk képesek elfogadni azt, akinek szüksége van segítségre, hogy képes legyen elengedni a szörnyet, aki benne lakozik.

>!
AeS P
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Most időrendben haladok a Moore-okkal, ez tűnt a legtisztább megoldásnak, és bár az első könyvét, ami ezzel együtt a Pine Cove-sorozat első része is, nem leltem fel még sehol, ez nem vont le ennek az élvezeti értékéből.
Sőt! Sokkal profibbnak tartom ezt a könyvét, mint a korábbiakat, szerintem itt kezd belejönni igazán, váltogatja a nézőpontokat, egyszerre több szálat is magabiztosan tart kézben, egyre szókimondóbb, megfelelő „előjáték” (bocs!) a Biffhez, ami a legkedvesebb Moore-om mindörökké.


Népszerű idézetek

>!
Kkatja P

    Mavis a fejét ingatta, és egyik műszempillája felcsapott, akár egy egérfogó.
– Maguk hárman összesen vagy harminc évet jártak főiskolára, és nem tudnak tárcsázni?
     – Jogos észrevétel – ismerte el Howard.
     – Én nem jártam főiskolára – mentegetőzött Harcsa.
     – Akkor te született hülye vagy. Hurrá! – vette fel a telefont Mavis.
     A nappalos törzsvendégek a bár végén feleszméltek a nyomorukból, hogy kiröhögjék Harcsát. A kétségbeesetteknek az a legkielégítőbb, ha lenézhetnek valakit.

210. oldal

>!
Kkatja P

Bizony, az élet fürge macska, rövid póráz, bolha egy olyan helyen, amit nem tudsz megvakarni.

40. oldal

>!
Fairymysz

– Jöjjön. – Leander félreállt, Theo belépett. – Most főztem kávét, kér?
– Nem, kösz. Szolgálatban vagyok. – Theo úgy vélte, a zsaruk ezt mondják.
– Ez csak kávé.
– Ja, tényleg. Akkor tejjel és cukorral kérném.

137. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Theophilus Crowe
>!
Kkatja P

Pine Cove-ban a szeptember olyan, mint a megkönnyebbült sóhaj, a lefekvés előtti ital, a megérdemelt szunyóka. A fákon puha őszi fény szűrődik át, a turisták visszakotródnak Los Angelesbe meg San Franciscóba, és Pine Cove ötezer lakosa arra a boldogító felfedezésre ébred, hogy ismét talál parkolóhelyet, kap asztalt az étteremben, és anélkül sétálhat a tengerparton, hogy hókon csapná egy eltévedt frizbi.

7. oldal Prológus

>!
Kkatja P

    A part közelében hideg a tél. (…) A nyugdíjasok pulóvert húznak az ölebükre, és esténként flexipórázon vonszolják őket, akár egy kutyamegalázási felvonuláson. A szörfösök felhúzzák a szörfruhát a viharos hullámok hidege ellen, és a fehér cápák étrendjébe bekerül az üvegszálas pirítóson lovagló vákuumcsomagolású emberrágcsa. Ám a ropogós és könyörtelen hideg fokozatosan áll be, a város kollektív emésztése sokk nélkül lassulhat le téliálom-szerű állapotba.

252. oldal

>!
Lobo P

Sok tudóshoz hasonlóan Gabe agyáig sem ért el az a sajnálatos tény, hogy mindenki leszarja a kutatást, hacsak nem lehet dollárösszegben kifejezni.

109. oldal

>!
Batus

– Agglegény vagy, Gabe, tizennyolc óránként pizzára van szükséged, különben nem szuperálsz rendesen.

75. oldal

>!
Bertwad

– Beviszel?
– Bevigyelek?
– Hetvenkét órán belül úgyis kiengednek. Csak megromlik a tej a hűtőmben.
– Akkor inkább hazaviszlek.

>!
Kkatja P

Bizarrtündér az életébe huppant, fejbe vágta egy gumicsirkével, bokán rúgta, aztán továbbállt, hogy Pine Cove többi lakóját zaklassa.

118. oldal


A sorozat következő kötete

Pine Cove sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz
Kevin Hearne: Hammered – Elkalapálva
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Darynda Jones: Első sírhant
Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Különös különcségek
Richard Kadrey: A végítélet kis doboza
Kresley Cole: Elfojtott üvöltés
Richelle Mead: A szukkubusz dala