Róbert ​Gida emlékei 30 csillagozás

A Milne-ház és lakói
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher ​Milne, a Micimackó-könyvek Róbert Gidája, egész életében nem tudott szabadulni könyvbéli nevétől és szerepétől. Fájdalmas, sőt tragikus élményévé vált a gyerekkor. A. A. Milne fiaként és Micimackó barátjaként azonban felnőtté válni is lehetetlen. Könyvében nemcsak saját történetét írja meg, hanem az egész családjáét, de még a mesebeli rokonságét is. Így ismerjük meg a valódi Micimackót, Fülest, Tigrist és a többieket.
„Róbert Gida már a kezdet kezdetén megjelent az iskolában, és azzá lett, amivé később is vált – égő sebbé, ami sohasem akart begyógyulni.” "Apám a maga útját járta, és egyetlen ösvényt sem taposott ki nekem, amelyet követhettem volna. De vajon egyedül haladt azon az úton? És mindent a saját erejéből ért el? Sötét pillanataimban, amikor London utcáin vánszorogtam és munkát kerestem, úgy láttam, hogy apám az én gyermeki vállamra támaszkodva jutott föl a csúcsra. Ellopta tőlem a tisztességes nevemet, engem meg cserbenhagyott azzal a kétes hirnévvel,… (tovább)

>!
Írás, Budapest, 1996
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 963841703X · Fordította: Kiss Marianne

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
olvasóbarát P
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

„Manapság gyakran mondogatják nekem az emberek, hogy „milyen szerencsés, amiért ilyen csodálatos apja volt.” Azt képzelik ugyanis, hogy amiért annyi szeretettel és megértéssel írt rólam, ugyanolyan szeretettel és megértéssel játszott is velem.”

Láttam egy filmet, https://moly.hu/karcok/1043433 a Viszlát Cristopher Robin címűt, majd szétnéztem egy kicsit a molyon, hogy mit olvashatnék hozzá. Elgondolkodtató történet, ahol az apa a háború miatt, a fiú a gyermekkori „megírtság” miatt lett egy kicsit sérült. Mindketten megírták életük történetét, az apa könyve Már túl késő… címen jelent meg. Az anyáról a filmből és ebből a kötetből is szerezhetünk információkat. Az Amikor még kicsik voltunk című kötetből pedig hozzáolvastam a verseket.

A film jól összefoglalja mindazt, amiről olvastam. ebben a könyvben (is): ..”apám az én gyermeki vállamra támaszkodva jutott fel a csúcsra, hogy ellopta tőlem a tisztességes nevemet, engem meg cserben hagyott azzal a kétes hírnévvel, hogy az ő fia vagyok.”
Tetszett, nem olyan kiforrott a stílusa, mint az apjáé, de sok érdekeset elmesél a család életéről. Az egykesége nagyon meghatározó, „ ha az ember egyedül van, akkor a vidék nem játszótér, hanem a társunk.”
Elgondolkodtató az is, hogy az apja nem csak azért nem foglalkozott-e többet a fiával, mert a középosztálybeli angol családokban ez volt az általános, a gyerekekkel főként a dadus (8 éven át nevelte) foglalkozott, meghatározott ideje volt annak is, hogy a szülőkkel mely napszakban találkozhatott. 10 éves kora után elmélyült a kapcsolata az apjával, közös tevékenységeik voltak.

3 hozzászólás
>!
Csabi P
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Miután elolvastam apa könyvét, és maradt bennem hiányérzet az íróról kapott képet illetően, rászántam magam, hogy elolvassam a gyerek könyvét is.
Az előzetesek alapján valamiféle szenvedéstörténetre számítottam, egy szerencsétlen gyerek történetére, akit a zsarnok apa irodalmi kénye-kedve szerint kiszipolyoz, majd elhajít. Nos, nekem nem ez jött le ebből a könyvből. Christophernek normális gyermekkora volt, úgy élt, mint a középosztálybeli, jómódú családok gyerekei általában, igaz, egykesége sok mindenben korlátozta. Mint kiderült apjával is felhőtlen, szinte már baráti volt a viszonya a felnőtté válásig. Igaz, kiskorában, úgy tűnt, nem sokat foglalkozott vele, de az apák már csak ilyenek, a fiúgyereknek meg kell érni rá, hogy végre apás dolgokat lehessen vele csinálni. Jó, voltak csúfolódások, szívatások az iskolában, hiszen milyen poén már, hogy Róbert Gida személyesen odajár, mint egy gyerek. Csakhogy a szerző ezekre nem igazán fektet hangsúlyt, igazán csak az epilógusban fest sötét képet a helyzetéről, az is inkább a felnőtté érés problémáit taglalja, nem túl részletesen. Nekem az volt az érzésem, hogy ő nem tanulta meg kezelni ezt a helyzetet, és egyszerűbb volt mást hibáztatni.

Persze nehéz ezt ebből a könyvből megállapítani, elsősorban amatőrsége miatt. CR nem örökölte apja írói tehetségét, ami kiüt egyrészt a szöveg milyenségén, másrészt a csapongó szerkezeten. CR megpróbálja az életét a Micimackón keresztül értelmezni, bemutatni, tehát vesz onnan egy szereplőt, helyszínt, majd ezzel kapcsolatban összehordja emlékeit. Sajnos ezek az emlékek kevéssé érdekesek, egy unalmas élet unalmasan megírva. Az, hogy a könyvben van egy erdő, és jé, a valóságban is volt a farmjukon egy erdő, amiben fák voltak, hát, nem túl izgalmas.
Igazán csak fanatikus Micimackó rajongóknak ajánlom, akik felcsipegethetnek némi információ morzsát kedvenc könyvükről.

4 hozzászólás
>!
Aurore
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Christopher Milne apja írta neki spoiler a Micimackót, az én apám meg felolvasta nekem. Micimackó valami olyasmi, amin osztozni kell. Úgy is vettem le a polcról, hogy nagyon kínlódtam mostanában, hogy mit olvassak, meg hiányzott is az apám, aki ezt a könyvet annak idején megvette, és most végre-valahára sikerült rászánnom magam. Mert a Micimackóban én az apámmal osztoztam. Felolvasta nekem többek között reggeli öltözködés közben. Igen, nekem ilyen apám volt. spoiler

Hát lehet, hogy bár Shakespeare-ről vagy Homéroszról alig tudunk valamicskét, mégis (ugyanúgy?) élvezzük a műveiket, hogy nem számít semmi más, csak a szöveg. Nekem mégis ad valamit a dologhoz, ha tudom (de legalábbis gondolom), hogy Carroll be-LSD-zve írta az Alice-t, vagy hogy a kis Róbert Gida tényleg lánynak volt öltöztetve, mégis ő épített csapdát a helefánknak*, illetve a Nagy Árvíz idején botokat szurkált a vízszint megfigyeléséhez. Vagy hogy a „dógomvan” azt jelentette, hogy elkezdett iskolába járni, és azért nem volt soha az Erdőben mondjuk délelőtt 11-kor. És hogy az utolsó fejezet valójában azt jelenti, hogy elkezdte kinőni a játékait és elszólította a kötelesség. Ha így olvassuk, bizony elég szomorú, pedig ez az élet rendje. Vagy például az ajánlást. Ki értette meg valaha, hogy ez igazándiból Dorothynak, Alan feleségének szólt, mert valójában ő volt a célközönsége ezeknek a meséknek, nem is a gyerek? Valahogy érthetőbb, kézzel foghatóbb nekem tőle az egész.

Nem tudom, sokak nem értékelik túl sokra ezt a könyvet, pedig Christopher Milne tisztességes könyvet írt a gyerekkoráról, a családjáról. Lehet, nem mese, meg nem is olyan vicces, meg nem is örökölte az apja tehetségét, de akkor is el lehet és érdemes is elolvasni, már ha valaki szereti A.A. Milne könyveit, különösképpen a Micimackót.

* a magyar fordításban elefánt, de ez hülyeség, kérem – azt, hogy "helefánk"© én találtam ki

>!
Írás, Budapest, 1996
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 963841703X · Fordította: Kiss Marianne
>!
atalant I
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Egy üveg bor melletti sztorizgatásra emlékeztető könyv Róbert Gida Róbert Gidaságáról, meglepően élvezetes formában. Nem is a Micimackó regények háttérinformációi voltak a legérdekesebbek, hanem az a fajta időutazás, ami akkor ér valakit, ha egy idősebb ember elmeséli neki a gyerekkorát.
A közel száz évvel ezelőtti mindennapok megkapó miliője rögtön beszippantott, és nem is engedett annak ellenére, hogy az író (nevezetesen Milne fia) szerintem túlságosan is elfogultan beszél a saját nézőpontjáról.
Tény, hogy a személyét övező lelkesedés (ami nagyjából a mai celeb-kultusz előfutára lehetett) biztosan megviselhet egy kisfiút, akinek az édesapja révén egy egész világ megismeri a nevét. Nem teljesen érti még az egészet: hogy mitől lett ennyire népszerű? Viszont felnőttként visszaidézve ezeket az élményeket, nem feltétlenül az apa ezért a hibás. Talán foglalkozhattak volna a szülei többet is Christopherrel, de akkoriban (ahogy ezt a könyvben is írja) bevett szokás volt, hogy akik megengedhették maguknak, azok dadát vettek fel a gyerekük mellé, aki természetesen valamilyen szinten a szülei elé fogja őt helyezni, hiszen vele tölti el a legtöbb időt. Ennek ellenére a könyvből kiderül, hogy a szülők is szeretettel és gondoskodóan bántak fiukkal, és próbálták óvni a kíváncsiskodó szemek elől.
Christopher sérelmezi, hogy az apja miatt egy regénybeli szerep után a neve önálló életre kelt, hihetetlen érdeklődést generálva a valódi kisfiú személye iránt, akit így rengeteg kellemetlen helyzet ért. Valamint azzal is ellenérzései vannak, hogy apja sok helyen összemossa Róbert Gida alakját a saját (mármint az apja) gyermekkori élményeivel vagy fantáziaképekkel. Olyan dolgokkal, amik nem Róbert Gidával történtek, és hogy Milne bizonyos értelemben az elveszett gyermekkorát látta benne, és a pajtásaként kezelte. Szerintem ez nem feltétlenül probléma. Ha az ember jobban belegondol, még ha ezek igazak is, az már önmagában azt jelenti, hogy az apjának fontos ez a fiú. Ám ha ez nem lenne elég, csak gondoljunk bele, mekkora szeretet munkálkodhat ott, ahol egy apa a fiáról/fiának ír mesekönyvet. Ahonnan én látom, Róbert Gidának boldog gyermekkora volt. Persze minden csak nézőpont kérdése.
A szerző elfogultsága ide vagy oda, ez a könyv hatalmas meglepetést és pozitív csalódást okozott. Aki készen áll egy kalandmentes, de annál érdekesebb utazásra a századelő mindennapjaiba, annak talán érdemes nekifognia.

U.i.: Nem vagyok nagy angol-tudor, hiszen sosem tanultam, de a könyvben néha voltak olyan félrefordítások (főleg más művek címeiben -a sok egyéb mellett), amiket még én is kiszúrtam (college=kollégium?, pathetic=patetikus?), pláne úgy, hogy nem lett volna sok idő utánanézni. Gondolok itt többek között Dickens 'Szép remények' című könyvére, ami a kötetben (ha jól emlékszem) a 'Nagy várakozások' elnevezést kapta. Nem nagy hibák, de bosszantóak.

5 hozzászólás
>!
Lady_Hope I
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Én azért jobban vigyáztam volna Micire.. :D
Izgalmas volt, rájöttem hogy Róbert Gida él és nem egy örök hatéves.
Illúzióromboló, de tetszett. :)

>!
Tercia
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Szegény Róbert Gida rendesen megszívta a róbertgidaságát.
Sokszor álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne, ha az én apukám nagy és híres író lenne.
Aztán amikor ilyen boldogtalan írógyerekekről olvasok, egészen örülök, hogy mégsem.

>!
dianna76 P
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Egyszer már szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, de mikor a könyvtárban belelapoztam, megijedtem a tömény cselekményleírástól. Vissza is tettem a polcra. Most, egy Micimackós kihívás kedvéért mégis kihoztam. Végül is nem bántam meg, mert jó volt egyet s mást megtudni Micimackó eredetéről. A Róbert Gida gyermekkoráról szóló részek aranyosak, érdekesek voltak. Kedvencem a játékokról – konkrétan a Micimackóban szereplő állatkákról – íródott fejezet volt. Azok a részek, ahol belemerült Christopher Milne az édesapja életébe, gondolataiba, lelki világába, unalmasak voltak.
Az, hogy dada nevelte a kisfiút, nem volt meglepő, viszont megdöbbentett, hogy kiskorában csak „látogatóban” jelent meg a szülei társaságában, napi háromszor, meghatározott időben. A gyerekszobában kellett étkeznie, nem a közös asztalnál. Elképesztő!!
Nagyon furcsa lehetett, hogy a játékállatkájáról szóló történeteket – amik sokszor valóságra épültek – olvassa a fél világ. A sok-sok levél, és kérdések özöne….. Nem csodálom, ha nem szeretett Christopher Róbert Gida lenni.

>!
Lahara ISP
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

A gyermekkönyvtárban volt, pedig szerintem nem is annyira gyerekkönyv. Christopher Milne totál máshogy élte meg, hogy meseszereplővé vált, és nem valami pozitívan.

>!
camerastylo
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Nagyon hullámzó, kicsit egyenetlenek éreztem. Volt amikor nagyon elkapott a hangulata; egy 20. század eleji jómódú angol család, hatalmas birtok, meleg otthon, aranyos gyermekkori emlékek, máskor úgy éreztem, kisiklott a medréből az írás, elvesztette báját, vagy épp cinikus élét (mert a kettő együtt megvan a regény erősebb részeiben). Néhol meg úgy tűnt, önellentmondásba keveredik Róbert Gida. Hol nagyon nem tudott mit kezdeni az ő Róbert Gidaságával és az apja szellemével, hol nagyon nagy szeretettel és alázattal írt az apjához fűződő kapcsolatáról.
Azért tetszett, főleg a tájleíró és az anekdotikus részek.

>!
tündérrózsa
Christopher Milne: Róbert Gida emlékei

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Nem igazán tetszett. Talán azért, mert az egész Micimackóban Róbert Gidát sosem szerettem. Ez a könyv sem szerettette meg velem. Nem tudtam megkedvelni a család egyik tagját sem. Értem én, hogy nehéz lehetett Róbert Gidának lenni, de nem is tudom…..nekem kicsit ellenszenves a Milne család. Pedig tényleg olyan lelkesedéssel álltam neki. Nem jött be.


Népszerű idézetek

>!
tündérrózsa

Az ember sok mindent megtudhat másokról, ha odaáll a könyvespolcuk elé, és végignézheti a könyveiket.

177. oldal

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

>!
tündérrózsa

Ha az ember elolvas egy könyvet, és az rendkívüli hatást gyakorol rá, akkor arra vágyik, hogy másokat is rábeszéljen, olvassák el. A könyv nem csak arra való, hogy az ember magányosan olvasgassa este, a kandalló előtt. Nagy öröm megosztani az élményt: két embert még mélyebb rokonszenvvel és megértéssel köthet össze.

177. oldal

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

1 hozzászólás
>!
Csabi P

És legyenek a szakácsnők bármily jók – márpedig Mrs. Wilson és Mrs. Gulliver remekül főztek –, a főzési szokásaikat illetően mindig bizonyos hajthatatlanság mutatkozik náluk. Ha a tojást egyszer túlságosan lágyra főzték, akkor az mindörökké olyan is maradt. Így volt ez a kávéval is. A Mallord Streeten vacsora után kávéztunk. De vajon miért nem ittunk soha kávét Cothfordban? Azért, mert egyszer nem kértünk, és miután később is hiába vártuk, s nem kértük számon, hogy miért marad el, a helyzet állandósult. Már túl késő lett volna szólni. Amikor azonban visszamentünk Londonba, megint azonnal ott párolgott a kávé az asztalunkon. „Nagyon jó, legalább van egy kis változatosság” – mondta anyám. Amikor 1940-ben elköltöztünk Londonból, fel kellett készülnünk rá, hogy életünk hátralévő részét kávé nélkül éljük le, ha csak nem történik valami csoda. És úgy hét év múlva történt is valami. Egy újítás visszahozta az életünkbe a kávét. Óriási izgalom. Meleg gratulációk. Életünk mérföldköve. Apám vett egy kanálka cukrot, beletette a kávéjába, megkeverte és belekortyolt. Várt egy kicsit, újra kortyolt egyet, majd ránézett a vele szemben ülő anyámra.
– Mit gondolsz, biztos, hogy jól csinálta?
– Miért, mi baja?
– Nos, az enyémnek sós íze van. Csak nem tévesztette össze a cukrot a sóval?
– Nem, de tett bele egy csipet sót is. Azt mondta, hogy a só jobban kihozza az ízét. Apám újra beleivott a kávéjába. – Édesem, ez teljesen ihatatlan.
– Ugyan! Nem is olyan rossz. Nem hagyhatod ott. Mrs. Wilson rémesen megsértődne.
Megszoktuk hát a sós kávét is. Iszonyú volt, ezért mindig gyorsan lehajtottuk, mint valami orvosságot.

140. oldal

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Kapcsolódó szócikkek: kávé
5 hozzászólás
>!
Csabi P

Miért hiszik azt az emberek, hogy a tehetséget csak úgy át lehet ruházni a tehetségtelenekre? Apámnak volt tehetsége az íráshoz, anyámnak nem. Miért inkább az egyiktől kellett volna örökölnöm, mint a másiktól? Ha mindig a tehetségesek lennének többen, akkor a világban csak úgy nyüzsögnének a Newtonok, a Shakespeare-ek, a Leonardók és a szentek. Isten áldja a tehetségteleneket! Az írás (nekem legalábbis úgy tűnik) két különböző szakértelemnek, a szavak teremtésének és a szavak használatának az együttese. Valahogy úgy, ahogy a ház felépítéséhez is kétféle jártasság szükségeltetik – az építészmérnöké és a kőművesé. Vagyis azt is mondhatjuk, hogy az író egyszerre tervezőművész és mesterember. Amennyiben apám a Cambridge-i Egyetem hallgatójaként kényszert érzett az írásra, az nyilván azért volt, mert kényszert érzett a teremtésre. Nagy szerencse volt (és nekünk is), hogy a képzeletével látott munkához. Ha az emberben nincs meg a teremtésre való késztetés, akkor az illető bármilyen jó mesterember, bármily elbűvölő leveleket ír is a barátainak, vagy kristálytiszta jelentéseket a főnökeinek, soha életében nem fog verseket, színdarabokat vagy regényeket alkotni. Még jó újságíró is lehet belőle, de író soha.

166. oldal

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

Kapcsolódó szócikkek: tehetség
>!
Csabi P

Apám azt szokta mondani, hogy a harmadosztályú ész úgy gondolkodik, mint a többség, a másodosztályú, mint a kisebbség, és az elsőosztályú pedig önállóan gondolkodik. Apámnak elsőosztályú esze volt, és azt akarta, hogy az enyém is ilyen legyen.

173. oldal

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

>!
Aurore

Számos alkalommal fordul elő, hogy ismeretlen emberek levelet írnak nekem és a segítségemet kérik. […]
Negyven évvel ezelőtt az efféle leveleket még apámnak címezték. Jól emlékszem, hogy minden áldott reggel ott hevertek a család asztalán, én pedig lestem, amikor apám felbontotta őket. […] Apám hallgatagon elolvasta ezeket a leveleket, majd egyenként odaadta anyámnak.
– Mi a véleményed róla?
– Az, hogy ez is afféle „Bagoj-eset”.
– Én is azt hiszem.
És gyakran tényleg „Bagoj-eset” volt.
Ugye emlékeznek még a történetre? Nyuszi rábukkant egy cetlire, amelyen ez állt:
ELMENTEM MINGYÁR GYÜVÖK DÓGOMVAN R.G.
Menten elrohant a cédulával Bagolyhoz, hogy tanácsot kérjen tőle, mit kell olyankor tenni, ha valaki elmegy otthonról és ilyen cédulát tűz az ajtajára. Bizonyára a következő párbeszédre is emlékeznek:
– Meglepő – mondta Bagoly. Még egyszer jó alaposan megnézte a cédulát. – És mondd, mit akarsz egyáltalán tenni? – kérdezte.
– Semmit.
– Ez a leghelyesebb – válaszolta erre Bagoly bölcsen.

7-8. oldal, Bevezető (Írás, 1996)

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

>!
tündérrózsa

Kétféle író van. Az egyik alapjában véve riporter, a másik kreatív alkotó. Az első a tapasztalataiból, a másik az álmaiból merít.

50. oldal

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

>!
Aurore

„Esett és esett és esett…” Ha Londonban esik az eső, akkor az ember séta helyett buszra ül, és bárhova elmehet vele. Vagy kabát helyett esőköpenybe bújik. Esős időben Anne és én Londonban délutánonként nem a Kensington-kertben, hanem inkább a Természettudományi múzeumban játszottunk. Teljesen mindegy volt, mit terveztünk. Ha az egyik helyen nem, hát a másikon épp olyan jól csinálhattuk ugyanazt. Egyébként is a legizgalmasabb dolgokat odahaza lehetett játszani. Vidéken azonban mindez egészen másképp volt.
Egyike volt ez azoknak a dolgoknak, amelyeket a cotchfordi életben felfedeztünk. Vidéken bizony nagyon is számít az időjárás. Londonban csak akkor vesszük észre, hogy időjárás van, amikor rekkenő a hőség vagy amikor nagyon zuhog. Vidéken minden áldott nap időjárás van. Az időjárás pedig néha teljesen tönkreteszi a játékunkat.

87. oldal, 10. fejezet: Az időjárás (Írás, 1996)

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

>!
olvasóbarát P

Úgy is mondhatnánk, hogy a könyvemben kettős alakban jelenek meg, először a kisfiúként, akiről írok, másodszor pedig felnőttként, akinek a szemével ezt a kisfiút nézem.

10. oldal, Bevezető

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

>!
Aurore

Vidéken minden áldott nap időjárás van.

87. oldal, 10. fejezet: Az időjárás (Írás, 1996)

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei A Milne-ház és lakói

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Ókút
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Jeannette Walls: Az üvegpalota
David Herbert Lawrence: Szülők és szeretők
Nemeskéri Kiss Margit: Emlékeim 1891–1973
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Francis Shelton: Különleges küldetésem
Ernest Hemingway: Vándorünnep
Paula Mclain: A párizsi feleség
Passuth László: Kutatóárok