Isten ​veled, Berlin 41 csillagozás

Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Christopher ​Isherwood (1904-1986) a XX. századi brit prózairodalom klasszikusa. Eredetileg 1939-ben megjelent novella- és naplófüzérét, amelyet most újból az olvasó kezébe adunk, a század legjobb politikai regényének is nevezték, Orwell pedig így írt róla: „káprázatos képek egy hanyatló társadalomról”. A szóban forgó társadalom az 1930-as évek elejének Berlinje, ahol Isherwood hosszabb időt töltött, megörökítve olyan jellegzetes figurákat (egy jószívű szállásadónő, egy Sally Bowles nevű fiatal angol kabaré-énekesnő, egy gazdag zsidó lány, egy homoszexuális pár), akik közül hamarosan a nácik áldozatai kerülnek majd ki. Az író közvetlen közelről látja, személyesen tapasztalja a nácizmus megerősödését és hatalomra jutását, s ez az élő történelem közvetve formálja, zilálja szét az emberi sorsokat, ám mindez nem drámai felvonásokban, hanem a film tárgyilagosabb, pontos képsorokra bontott jelenetfűzésének megfelelően elevenedik meg előttünk. A könyvből készült a Kabaré című musical és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1958

>!
Európa, Budapest, 2008
300 oldal · ISBN: 9789630785235 · Fordította: Réz Ádám
>!
Európa, Budapest, 1972
258 oldal · Fordította: Réz Ádám · Illusztrálta: Würtz Ádám
>!
K.u.K., Budapest
304 oldal · ISBN: 9639384259 · Fordította: Réz Ádám

Enciklopédia 2


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Zsuzsi_Marta P
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Isherwood 1939-ben megjelent regénye személyes élményen alapul, 1929-től 4 évet töltött Németországban, mikor már szinte közvetlen közelről szemlélhette a nácizmus fokozatos térnyerését, hatalomra jutását.

A mű cselekménye is ezt a folyamatot kíséri, különböző társadalmi rétegeket képviselő karaktereket bemutatva, miként mételyezi, keríti hatalmába az erre fogékonyakat, és miként tartja félelemben, lehetetleníti el az érintetteket. Ahogy pl a Landauer családot is, közülük Bernhardot, akit mindig egyfajta titokzatosság lengett körül, s akihez az íróval azonos nevű (csupán a „véletlen” műve) főszereplőt barátság fűzött.

Néha más irányba vitt néhány szereplő története, mint hittem, vagy sejtettem volna, pl Otto, vagy a sebészorvos esetében, itt kicsit elvarratlannak éreztem itt a szálakat.

Nem ez volt első ismerkedésem az író kiváló tehetségével, most is megnyert magának a könnyed, lezser, kissé cinikus, kedvesen humoros stílusával, ezzel fordulatos, sodró lendületű művével is, mely hat elkülönülő, egymással mégis szorosan összefüggő fejezetből áll, az idősíkok bravúros váltogatásával. A remek párbeszédek, leírások és a karakterek kiváló jellemábrázolása tette igazán élménnyé ezt a regényt.

>!
Ákos_Tóth I
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Mindig csodás érzés úgy kedvenccé avatni egy könyvet, hogy tudod, irodalmi értéke erősen kétséges, tartalma és üzenete vékonyka, de felfedezel benne valamit, ami számodra fontos – valamit, amit azóta keresel az irodalomban, hogy életedben először tudatosan levettél egy könyvet a polcról. Mert hát az Isten veled, Berlin a maga szétcsúszott, csapongó, rendszertelen, néhol kicsit felszínes és szelektív módján bájos ugyan, de mégiscsak kevéske… Isherwood viszont olyan elkötelezett humanista és emberbarát, hogy képtelen vagyok neki nemet mondani.

Tény: a könyv nem elsősorban Isherwood, vagy a benne szereplő alakok, sokkal inkább a weimari köztársaság Berlinjének regénye. Csillogó és kopottas, doh- és koktélszagú, lyukas gatyába és flapper ruhába öltöztetett, laza szerkezetű pillanatképek sora egy városról, amiben a kor Európájának mindenféle viseltes dolgai keverednek. Erről a csodás városról, illetve ízig-vérig német, mégis nagyon sokszínű lakóiról kapunk egy riportszerű mesét az elbeszélő élményein keresztül bemutatva. Christopherünk azonban nem valódi főhős, sokkal inkább egy camera obscura a többiek megismeréséhez: jelleme pont annyira kidolgozott, hogy a férfi olvasó a helyébe képzelje magát, a női olvasó meg néhány plusz odaképzelt erénnyel felcicomázva vonzódjon hozzá és kedvelje. Szinte csak egy félig üres porhüvely, ami arra vár, hogy a befogadó feltöltse – és akkor aztán indulhat a muri.

Merthogy szerintem ennek a könyvnek az a legeslegnagyobb értéke, hogy minden benne szereplő, egyébként egymástól szélsőségesen különböző alakot nagyon gyorsan és határozottan megszerettet a közönségével. Tökmindegy, hogy semmirekellő biszexuális munkakerülő, náci énekesnő, zsidó nagykereskedő, vagy egy mesterkélt félvilági hölgy van a fókuszban: mindegyiküket kebledre akarod ölelni, mert mind emberek, akiket Christoph szeret, és akik szeretik Christophot. Isherwood nem politizál, nem ítélkezik, csak bemutatja nekünk Az Embereket a társadalom legtávolibb szegleteiből. Igen, egészen biztos, hogy efféle történeteket írtak már mások is – okosabbat is, szebbet is, tartalmasabbat is, hangulatosabbat is, de ennyire szívhez szólót nem. Az élményt, amit például Remarque-tól, a „harcos pacifistától” vágytam éveken át, itt és most kaptam meg kiteljesedve – hiszen Isherwood pacifista, de nem harcos. És ez rettentően fontos!

Az utóbbi időkben újra divatossá vált „húszas évek” életérzést hozza a regény, de élvezni szerintem elsősorban az fogja, akit felemel és megnyugvással tölt el, ha egy író a sapkáját lengetve integet felé: álljon be a körbe, és rázzon kezet tucatnyi idegen emberrel, akiket korábban sosem látott, de abban az átszellemült pillanatban tudja, hogy mind összetartoznak. Számomra ez előrébb való a művészet legtöbb funkciójánál, így feltétel nélkül térdre borulok Isherwood előtt.

>!
Európa, Budapest, 2008
300 oldal · ISBN: 9789630785235 · Fordította: Réz Ádám
>!
NewL P
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Nehéz értékelni ezt a novellafüzért, elsősorban azért, mert a novellák inkább élethelyzeteket, és embereket írnak le, amik nagyon távol állnak a mai valóságtól, ezért érteni és átélni számomra elég nehéz volt. A hangulata a könnyedsége ellenére nyomasztó volt.
Ettől függetlenül érdekes volt olvasni a háború előtti világról.
Olvasás közben a Kabaré című film jutott eszembe, és csak utólag olvastam, hogy a könyv a film alapjául szolgált.

>!
ppeva P
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Nem kell, nem érdemes benne keresni a „Kabaré” filmet. Mint könyv, korrajz rendkívül érdekes és magával ragadó.

>!
Amapola P
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Határozottan próbáltam végig arra koncentrálni, hogy ez nem a Kabaré, de magamban végig hasonlítgattam (áh, igen, ez a szereplő/motívum megjelent a filmben, aha, ez nem volt a filmben és így tovább). Elszakadva a filmtől: ez egy kiváló novellafüzér a harmincas évek eleji Berlin hangulatáról, jól festett életképekkel.

5 hozzászólás
>!
Chöpp 
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

És íme, kedves Molytársaim egy könyv, aminek a film feldolgozása tetszett jobban!

>!
szallosas P
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Nekem nagyon tetszett, bár már néhány évvel ezelőtt olvastam, de jó emlékként maradt meg bennem. Kellemes kikapcsolódás volt. Tetszett a hangulat is, amit az író keltett.
Másik könyvét is olvastam, de az kevésbé tetszett.

>!
Annie_Lange
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Nem szabad szórakoztató regényként gondolni erre a könyvre, aki azért olvassa, mert szerette a filmet, az csalódni fog.
De ha sikerül elvonatkoztatni, és úgy olvasni, ahogy egy kicsit elvontabb novellafüzért kell, akkor elsöprő erejű.

>!
Bellefleur
Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin

Bár nem éltem a II. világháború előtti Berlinben, mégis azt gondolom, hogy biztos ilyen volt a hangulata, mint amilyen Isherwood novelláiból árad. Itt nem a történetéken van a hangsúly, hanem a szereplők személyisége, egyedisége és szerethető különcsége ragadja meg az olvasót, és teszi maradandóvá a művet.


Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth I

– Maga néha szörnyen angol, Christopher. Nem tudom, tisztában van-e vele?
– Lehet, hogy maga piszkálja fel az angolságomat (…)

242. oldal (Európa, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: angol
>!
Ákos_Tóth I

Akár hiszi, akár nem, Herr Isszivu, úgy bántam vele, mintha az édes fiam volna… és ez a hála érte! Azt mondja, mindent visszafizet az utolsó pfennigig, ha megkapta ezt az állás, és mixer lesz a Lady Windermere-ben… Ha, ha… – Fräulein Scroeder roppant gúnnyal horkant egyet: – Na hiszen! Ha a nagymamámnak kereke volna, ő lenne az omnibusz!

272. oldal (Európa, 2008)

>!
Amapola P

Herr Bernstein nem akarta, hogy a felesége elvigye az autót, amikor délután shoppingolni megy. A nácik több zavargást is rendeztek.
– Eredj villamoson – mondta Herr Bernstein. – Nem akarom, hogy megdobálják a szép, új kocsimat.
– És ha engem dobálnak meg? – kérdezte derűsen Frau Bernstein.
– Ach, annyi baj legyen. Ha megdobnak, veszek egy ragtapaszt a fejedre. Az csak öt groschen. De ha a kocsit törik össze, nem úszom meg ötszáz márka alatt.

32. oldal

3 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth I

Fräulein Mayrnak a szakmán belül is akadt egy kis differenciája. Az egyik városban egy vetélytárs művésznő, akinek az irigységét felszította Fräulein Mayr hangereje, ki akarta szúrni a szemét egy kalaptűvel. Őszintén mondom, bámulattal adózom a vetélytársnő bátorságának. Amikor Fräulein Mayr végül otthagyta, olyan súlyos állapotban volt, hogy utána egy hétig nem léphetett színpadra.

278. oldal (Európa, 2008)

>!
Amapola P

Nagy kertekre még a gazdagoknak sem igen telik, mert a telkek elképesztően drágák: mindenki csak a szomszéd hátsó udvarára lát, melyet drótkerítés vesz körül és vad házőrző kutya védelmez. Szegény ittlakók szörnyen rettegnek a betörőktől és a forradalomtól: szüntelen ostromállapotban élnek. Soha nincs nyugalmuk, és soha nem látják a napot. Mondhatni, egy milliomos nyomornegyedben élnek.

26. oldal

>!
forrás P

Az SA letartóztatta egy fiatal kommunista ismerősömet, elvitte egy náci kaszárnyába, és csúnyán összeverte. Három-négy nap múlva hazaengedték. Másnap reggel kopogtattak az ajtaján. A kommunista odasántikált, felkötött karral, és kinyitotta – egy náci állt a küszöbön, gyűjtőpersellyel. Ahogy meglátta, a kommunista elvesztette az önuralmát. – Nem elég, hogy összevertetek? – ordította. – Utána még van pofátok idejönni pénzért?
De a náci csak vigyorgott. – No, no, elvtárs! Hagyjuk a politikai szószt! Ne feledd, hogy a Harmadik Birodalomban élünk! Mindnyájan testvérek vagyunk! Ejnye, hát próbáld meg kivetni a szívedből azt a buta politikai gyűlölködést!

254-255. oldal

>!
smallwisher

Fényképezőgép vagyok, nyitott rekesszel, teljesen passzív, felvételeket készítek, nem gondolkodom. Felvételt készítek arról a férfiról, aki a szemközti ablakban borotválkozik, és arról a pongyolás nőről, aki a haját mossa. Egyszer majd mindezt előhívom, gondosan lemásolom, fixálom.

>!
ppeva P

Aztán mutatott egy szobát, ahová az anyák beadhatták játszani a gyerekeiket, amíg vásároltak. Két kisfiú éppen várat épített fakockákból, az egyenruhás óvónő segítségével. – Figyelje meg – mondta Bernhard –, hogyan párosul itt a filantrópia és a reklám. Ezzel a szobával szemben a legolcsóbb és legtetszetősebb kalapokat állítjuk ki. Az anyák, akik behozzák a gyerekeiket, képtelenek ellenállni a kísértésnek… Magának most nyilván az a véleménye, hogy menthetetlenül materialisták vagyunk…
Megkérdeztem, miért nincs könyvosztályuk.
– Veszélyes lenne. A nagybátyám tudja, hogy ott ülnék egész nap.

199. oldal

>!
Amapola P

Náci volt, mint közölte, és mint ilyen, hivatásának érezte, hogy az összes germán nők tisztességének védelmezőjeként lépjen fel az északi fajra támadó buja fenyegetéssel szemben.

278. oldal

>!
dokijano

    – Az én életem, sajnos, nagyon egyhangú a magáéhoz képest… De azért akad néha egy-egy tragikomikus mozzanat.
    – Mire gondol?
    – Például erre – Bernhard odament az íróasztalához, felvett egy papírlapot és átnyújtotta: – A ma reggeli postával érkezett.
    Elolvastam; géppel volt írva:
    „Figyelmeztetünk, Bernhard Landauer. Rövidesen leszámolunk veled meg a nagybátyáddal, meg a többi büdös zsidóval. Huszonnégy órát kaptok, hogy elmenjetek Németországból. Ha nem, a halál fiai vagytok.”
    Bernhard nevetett: – Elég vérszomjas, mi?
    – Hihetetlen… Mit gondol, ki küldte?
    – Talán egy alkalmazott, akit elbocsátottunk. Vagy egy tréfamester. Vagy egy őrült. Vagy egy forrófejű náci kamasz.
    – Mit akar tenni?
    – Semmit.
    – De nyilván értesíti a rendőrséget?
    – Kedves Christopher, a rendőrség hamarosan megunná az ilyen szamárságokat. Három-négy ehhez hasonló levelet kapok minden héten.
    – De azért lehet, hogy ez éppen komoly… A nácik talán kamasz módra fogalmaznak, de mindenre képesek. Éppen ezért olyan veszélyesek. Az emberek csak nevetnek rajtuk, egészen az utolsó pillanatig…

259-260. oldal, Landauerék (Európa, 2008)


Hasonló könyvek címkék alapján

A. S. Byatt: Mindenem
Timur Vermes: Nézd, ki van itt
Joseph Conrad: Az árnyéksáv
Rachel Seiffert: Lore
Frederick Forsyth: Az Odessa-ügyirat
John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
Barbara Pym: Őszi kvartett
Angela Carter: Esték a cirkuszban
John Fowles: A francia hadnagy szeretője
Daniel Defoe: A fegyenc