A ​fekete nyelvű tolvaj 69 csillagozás

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Tízezer ​fiunk mind ellened szegül
Fekete nyelvükön esküszó hevül
Bosszújuk elér, hiába menekülsz

Kinch Na Shannack kisebb vagyonnal tartozik a Szedők Céhének, amiért kiképezték a tolvajok mesterségére, vagyis a zárfeltörésre, késharcra, falmászásra, zuhanástompításra, hazugságszövésre és csapdaállításra, valamint pár apróbb varázstrükkre. Muszáj törlesztenie az adósságát, ezért elrejtőzött a régi erdei út mellett, hogy kirabolja az arra járó utazókat.

Ma azonban Kinch Na Shannack rossz célpontot választott.

Galva egy lovag, a kegyetlen goblinháborúk túlélője, és a halál istennőjének szolgálóleánya. A királynőjét keresi, aki eltűnt, miután az óriások lerohantak egy távoli, északi várost.

Kinch örülhet, hogy élve megúszta a sikertelen rablást, azonban a sorsa végzetesen összefonódik Galváéval. A tolvajt és a lovagot a közös ellenségek és a szokatlan veszélyek arra késztetik, hogy nagyszabású utazásra induljanak,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2022
464 oldal · ISBN: 9789635980079 · Fordította: Sárpátki Ádám
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2022
452 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635980062 · Fordította: Sárpátki Ádám

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Galva · Kinch Na Shannack · Csirkefogó


Kedvencelte 4

Most olvassa 18

Várólistára tette 126

Kívánságlistára tette 180

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Érdekes történet volt, nem mondom, hogy most olvastam először olyat, ami egy tolvaj szemszögéből játszódik ( Lock Lamora), de ez más volt. Hősünk egy olyan tolvaj, aki inkább elszegődött a Céhhez fiatal fiúként, hogy kitanulja a tolvajlást, minthogy besorozzák egy háborúba. Ő meg a Céh nincsenek igazán jóban, mert sok pénzzel tartozik még a tanításáért, és ezért elfogadja, hogy útitársa lesz Galvának, a fura ispánthai lovagnak. A történetben szerepel még egy vak macska, egy lábatlan boszorkány, egy kraken, goblinok és óriások. A szerző a fantasy elemek mellé egy jó adag humort is belerakott a művébe, mivel tolvajunk nagyszájú és szemtelen, jó sok ramazurit okoz. A cselekmény pörgése ellenére a könyv mégsem olvastatta magát annyira, mint pl. a Tűzkeresztség ( amit előtte olvastam), ami szerintem a nyelvezetének tudható. A szereplőkért persze lehetett izgulni, de nem lettek kedvencek. A lezárás csak félig hepi, akár egy folytatást is könnyedén kanyaríthatna a szerző, ha akarna. Egy olvasást mindenképpen megért.

eenca P>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Rá kellett ébrednem, hogy ez volt az első „felnőtt fantasym” és sokkal jobban teljesítettem, mint vártam (:
Fantasztikus és nagyon részletes világot teremtett az író sok különleges kifejezéssel, lényekkel és társadalmi réteggel. Azt mondanám, hogy ismerős is volt meg nem is. Az elején emiatt egy picit jobban aggódtam, mert úgy éreztem nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, annyi volt az információ, de aztán szépen, lassan leülepedett minden.
Nekem a megvásárlásnál a történet mellett az volt még hívószó, hogy egykötetes! mert manapság kicsit fárasztó, hogy már nem is 3 hanem sokkal inkább 5-7 kötetben gondolkoznak.

Szerintem Kinch egy remek főszereplő abból a szempontból, hogy nem a mostani (divatos) tipikus férfi fantasy karakter, sem a külsejét sem a stílusát tekintve (ő aztán tényleg úgy káromokodik, mint egy kocsis). Igazából bárki lehetne és ez teszi őt hitelessé és már már valóságossá. Ugyanakkor az is érezhető, hogy a sok viccelődéssel és káromkodással próbálja sokszor elrejteni az érzéseit és elmesélni a nehezebb pillanatokat.

Galva karaktere egy nagyon erős női főszereplő, mondhatni már majdnem olyan mint egy igazán „tökös / belevaló férfi”. Itt megjegyezném, hogy nagyon tetszett hogy nem voltak benne női-férfi sztereotípiák, sőt inkább mintha jól fel is / meg is lettek volna cserélve. Nagyon tetszett Galva céltudatossága, a humora és az hogy a rideg külső mögött egy érző szív van, aki törődik a barátaival és sosem hagyná őket magukra. Meg aztán mennyire király már, hogy van egy Corvidja és az ahogy elő tudja hívni …

Norrigal volt nekem a lágyság és a finom egyensúly ami néha kellett Kinch és Galva közé. Ugyanakkor ne tévesszen meg senkit se, mert ő is egy erős karakter és személyiség. A látszat sokszor csal és Norrigal sem fél attól, hogy részt vegyen az eseményekben még akkor is ha kérdéses, hogy milyen sikerrel fog járni.

Csirkefgót imádtam spoiler főleg azt, ahogy Kinch ragaszkodott hozzá, és a párbeszédek amit a macskával folytott nagyon viccesek voltak. Csirkefogó olyan mint a habarcs a csapatban, nyilván vannak akik ezt próbálják tagadni, de feleslegesen.

Viszont a fent említettek ellenére bennem maradt hiányérzet, olvastam a könyv végén, hogy a szerzőre kik voltak hatással és egyértelmű, hogy Tolkien is meg van említve. Értem én, hogy sokszor az út a fontos és nem a cél, de az arányokkal volt némi problémám, mármint élveztem az utat, de nekem a vége olyan hirtelen jött, kevés is volt és lezártnak sem érzem. És nem, nem várom el hogy minden egykötetes könyv végén minden egyes szál legyen elvarrva, de itt azt éreztem, hogy és most kéne jönnie a finálénak, de elmaradt. Ez a regény nekem olyan, mint egy bevezető kötet ami pont a legjobb résznél maradt abba … Továbbá Malk szálát sem igazán értettem, hogy miért ismerkedtünk meg vele, ha olyan kurtán-furcsán ki is lett spoiler a történetből.

A könyv amúgy nagyon jól néz ki, ez a művészpapír borító a kedvenceim közé tartozik, jó minőségű puhakötés, nem kell feszegetni olvasáskor. Egy apróság azonban lenne, az elején a térképnél pont a kötésnél révő részek nagyon nehezen olvashatóak, emiatt volt, amit nem is találtam meg egyből.

31 hozzászólás
R4ms3s P>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Mese egy bolond tolvajról, aki megismerkedik egy kemény lovaggal, egy zöldfülű boszorkánnyal és egy vak macskával, majd ez a furcsa csapat keresztül szel országokat miközben a szerencsének köszönhetően nem okoznak nagyobb bajt.

A könyv kalandokban nem szenvedett hiányt. Kezdjük a pozitívumokkal:
Először is ott van Kinch, a férfi főszereplő, aki kicsit nyersen, sokszor humorosan mesél el egy elképesztő történetet. Jellemét antihősnek mondanám, aki nem is kíván kilépni szerepéből. Mocskos a nyelve és szeret szitkozódni minden nyelven. Ezért piszkosul élveztem, hogy végre olvashatok ilyen történetet is, amelyben a főszereplő nem tipikusan jó(fiú) és akinek a fő célja a túlélés. Imádtam ezt a hitvány Pumuklit! Ott van mellette Galva, egy igazi lovag – aki egyáltalán nem negyvenkilós klisés harcos, hanem talpig felöltözött, kicsit sem finomkodó, határozott nő. Imádtam, hogy úgymond a nemi szerepek felcserélődtek! És akkor külön kiemelnék egy vak, ettől szerencsétlen macskát, aki feldobta az egész kalandot. Persze vannak még mellékszereplők, akik szintén erősen lettek megírva.

Aztán ott a világ, ami kimeríti a dark fantasy elemeit. A helyszíni és történelmi leírások túlmutatnak a szükséges minimumon, hogy szilárdabb valóságot adjon az egésznek, bár nagyon részletesre sikeredett. Maga a mágia inkább sötét szándékú és olyan elképesztő, mint egy ijesztő bűvésztrükk. Mivel a bemutatott világ és a főszereplő is szegény, fő iránya az adósságok törlesztése, a nélkülözés és a továbblépés pénzszükséglete. Ezt az egészet keretezi a tolvajok Céhe, a belevaló gazfickók, akik egytől-egyig bűnözők. Megjelennek itt más lények is (például harci corvid, goblin, óriás, kraken, boszorkány) de mivel ez nem egy tündérmese, így itt mindenki valamilyen szinten romlott, vagy ádáz.

A két legnagyobb negatívuma az egész könyvnek: végtelennek tűnő (és enyhén céltalan) kalandozás, ami miatt sokáig nem is volt fogalmam, hogy hová is akar a történet vezetni, mi értelme újabb köröket beleírni, ezáltal néha elveszítve pörgősségét. Az egész egy hullámvasút volt számomra. A másik meg a túlzásba vitt káromkodás és obszcén nyelvezet, amelytől bár nem tartózkodom és néha tényleg jól jött, de számomra sokszor volt zavaró, hogy másképp nem is tudnak ebben a könyvben beszélni. Komolyan mondom: egy karakter volt, aki nem beszélt mocskosan és az a macska, bár lehet néha egy-egy miáú-t annak szántak.

Mindenesetre az író nagyon ért a világteremtéshez – szemeim előtt láttam az alakokat és a helyszíneket. A hangulat sem nyomasztó, pedig azt vártam. Maga a leírásmód is segít abban, hogy különleges legyen, mert tényleg van egy sajátos stílusa, amit meg kell szokni. Kíváncsi lennék az író más műveire is!

4 hozzászólás
Morpheus>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Az utóbbi időben jókat olvastam erről a könyvről, valamint azt, hogy mennyire közönséges és mocskos szájú. Végigolvasva tényleg jó, de lelkendezni nem fogok, azért van benne üresjárat, viszont a végére eléggé felpörög. A nyelvezete pedig olyan volt, amilyennek lennie kell, semmiféle túlzást nem találtam benne. Így utólag azt érzem, hogy nem tiszta fantasy, hanem a mesevilággal is keveredik, ami ugyan csökkenti a hitelességét – már ha beszélhetünk ilyesmiről egy fikciónál –, de a fene bánja.

Deidra_Nicthea I>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Hát ez… tényleg igazi tirpákfantasy, ahogy a Raptorék is említették egy instastoryban (nem, nem emiatt láttam neki olyan sürgősen, és igen, most hazudok). Imádtam Kinch stílusát, igazán közel áll az én megfeketedett alpári szívemhez. A varázslat igazán kreatív módon működik, a világ is elégge izgi a megfogyatkozott séggel és azok külső spoiler ellenségeivel, és nem bánom a nyitott véget sem, mert ebből akkor is kéne még bőségesen, ha rendesen le lenne zárva. Szerencsére nincs. Úgyhogy jöjjön nekem az a folytatás mihamarabb!

FélszipókásŐsmoly >!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Feketehumorral átitatott fantasy meglepő mágikus lényekkel, szerencsevarázzsal és hétpróbás szerencselovagokkal. Mindenkinek inkább a sötétebbik, mocskosabb, kegyetlenebb oldala van előtérben, ami mögé csak több fejezet után kukkanthatunk be, és ott is gyakoribb a romlottvelő, mint a jótétlélek és érző szív.

Remekül kidolgozott, hangulatos térkép díszeleg az elején – kár, hogy ezt inkább valami keménytáblás előzékre tervezték, ahol jól mutat a duplaoldalas rajz. Sajnos az, ahogy a magyar változatba belekerült, alig találhatóak meg a szövegben emlegetett helynevek, mert mind középen zsúfolódnak, a ragasztás és az apró betűk miatt kiolvashatatlanul. Igazán gondolhatnának erre, amikor a történet szempontjából fontos helyszíneket elhelyeznek a térképen. Ha valakit érdekelne nagyfelbontású, színes változatban, itt böngészgetheti: link Továbbá a magyar kiadásból kimaradt az ötévszakos-tízhónapos évi (link) és a háromszor kilencnapos havi naptár (link).

A szerző kétségtelenül jól bánik a nyelvvel: számos szórakoztató sziporkát, szellemes szóviccet, szűzszalajtó szitkot, színpompás szószázszorszépet, szaftos szarkazmust szőtt szövegébe. Ebben pedig remekül együttműködött vele a fordító, Sárpátki Ádám.

Jó belépő lehet a grimdark fantasy regények közé, hogy aztán az ember folytassa az Acél emlékével vagy a Széthullott Birodalommal, majd megjön az étvágya az olyan klasszikus szerzőkhöz is, mint Abercrombie, Glen Cook vagy Greg Keyes.

További gondolataim a regényről a Multiverzumban olvashatóak:
https://moly.hu/karcok/1854606

marcipáncica P>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Nem volt ez rossz könyv, csak különösen kiemelkedő sem, én azt mondanám, hogy egy igen tisztes iparos munka, érződik rajta, hogy Buehlman nem kezdő. Könnyed kikapcsolódás a műfaj kedvelőinek, ami nem váltja meg a világot, de a ráfordított idő kellő szórakozást nyújt.

A tolvajos fantasy történetek a gyengéim (Riyriás fiúk és Locke Lamorra, szevasztok!), így nagyon vártam már, hogy egy újabb, izgalmakkal, titkokkal, elmés tolvajlásokkal és lélegzet visszafojtva átélt kalandokkal tűzdelt sztorit olvashassak, és sajnos azt kell mondanom, ezt nem kaptam meg maradéktalanul. Kinch személyében egy szórakoztató, nagy pofájú főszereplőt/narrátort kapunk, aki lényegében hátán kell elvigye az egész történetet, mert a további karakterek számomra kidolgozatlanok voltak, laposan hatottak. A történet kalandról kalandra ugrik, szereplőink folyamatos mozgásban vannak, de ez egy kicsit már fárasztó is egy idő után, mivel egészen sokáig nem igazán áll össze a kép valami nagyobb egésszé, kifejezetten céltalannak tűnik, majd a végén eléggé összecsapott, túlzsúfolttá válik a történet, kapkod. A világépítésre igazából nincs panaszom, a könyv hangulatához passzolóan ez is elég könnyed volt, nem kaptunk egy aprólékosan felépített, alapjaitól felhúzott fantasy-univerzumot, de korrekt hátteret szolgáltat a történethez, pár érdekes ötlettel megtűzdelve. Buehlman stílusa is illik ezekhez, könnyed, nem túl cicomázott, korrektül mesél, bár volt egy-két esetlenebb mondata, néhol darabosnak éreztem a szöveget, ezek nem zökkentettek ki az olvasásból.

Buelhman horror-szerzőként tevékenykedett eddig, ez sok jeleneténél kitűnik, van pár igazán ütős, valóban sötét pillanat a könyvben, ezeket kifejezetten élveztem, és egész jól megtalálta az egyensúlyt abban, hogy ezeket hogyan szője be az egyébként humorosan elmesélt történetbe a legnagyobb hatásfokkal. Igazából, amit nagyon bánok a könyvvel kapcsolatban, és ami miatt nem tudom jobbra értékelni, az hogy hiába hangulatos Kinch sztorizgatása, számomra egészen a történet legvégéig hiányzott valami plusz, az, amit egy epikus/sötét/grimdark fantasytől várnék, hiányzott a valódi mélység, több intrikát, több cselszövést, a komoly témákból többet vártam volna.

Azért jár a plusz pont, hogy végre egy önmagában is helytálló fantasy kötetet kaptunk, és nem egy már előre 3-6-végtelen részesre tervezett eposzt, aminek az első 1000 oldalán a semmi történik, a befejezés mégis ad lehetőséget egy későbbi folytatásra. Amennyiben ilyen lesz, visszatérek Kinch és nem hétköznapi útitársai mellé, mert szórakoztató, élvezetes regény volt ez, csak annál nem több. Szívem szerint amúgy 3 és háromnegyed csillag lenne, de ennyire már tényleg nem lehet elaprózni.

DzsDzs88 P>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

„Figyelj, a sztori: el kell menni egy helyre, de hogy megtudják hol van, előbb el kell menni egy másik helyre, és mivel sietnek, lépten-nyomon megállnak kalandozni. ” @Kosa

De végül csak odaértek. És igen, a narráció mentette meg. ;-)

3 hozzászólás
Aoimomo P>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Én bírom a vicces fiúkat, sőt, igénylem is a humort, de van az a szint, amikor már nem poén. Kinch szövege többet volt túl sok, mint pont elég, de azért nem panaszkodom – annyira –, így is találtam pár gyöngyöt a sok korpa között off
A történet, őszintén szólva semmi extra, mennek, mennek, néha meghal valaki így, úgy, amúgy spoiler. A mágia egészen rendben van spoiler. Ami viszont nálam erősen lefelé húzta az élményt, az a rengeteg halandzsa. Ezek minden ország nyelvén tudnak káromkodni és országból akad néhány, csak mondom. Ahogy alkalom is a káromkodásra.
Pozitívum, hogy jó érzés kézben tartani és olvasni is ezt a könyvet. A borítója valahol a puha és a kemény között van félúton, védi a könyvet, de nem kell vele birkózni, ha ki akarom nyitni, és egyetlen ponton sem törött meg a gerince. Plusz tapintásra is klassz.
További plusz pont a macska.

Ha meg kellene tippelnem, hogy lesz-e még dolgunk egymással, azt mondanám, talán.

Voreena>!
Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Az az igazság, hogy nem vagyok annyira jártas a dark fantasy műfajában, mint amennyire szeretnék (pedig borzasztóan vonz a fantasynek ezen fajtája), viszont nagyjából tudtam, mire számíthatok tőle: cenzúrázatlan véráradatra, kegyetlenkedésre, esetleg undorító jelenetekre, félelemre, valamint még több vérre. És ezeknek egy részét meg is kaptam, ám egyúttal sokkal többet is, mint amit vártam.

A főszereplő, Kinch Na Shannack egészen páratlan karakter, a humora mindent vitt, és érdekes személyiségével azonnal a kedvenc szereplőmmé vált. Szinte minden oldalon elejtett egy-egy megjegyzést, amin nevethettem, de ezen kívül okos, figyelmes, valamint jószívű (bár kicsit szemtelen) fiúként ismertem meg. Imádtam, ahogy a kalandjai során így vagy úgy, de mindig kibújt a slamasztikából; túlélt. Útitársai, a vak cica, Galva, valamint a többiek mind a szívemhez nőttek, és számos meglepetést okoztak.

Tetszett, hogy minden fejezet egy újabb kalandot ígért, és hogy állandóan izgultam, hogy vajon hogy ér véget, és milyen lénnyel szemben győznek vagy veszítenek a szereplők. Krakenek, varázslók, boszorkányok, goblinok, óriások… Nehéz lenne unni egy könyvet, ha ennyi ellenséggel kell megküzdeni, és én bizony egy percig nem unatkoztam.

Volt egy jelenet, kifejezetten egy, ami újra és újra lejátszódik a fejemben; a fejezetnek, amiben szerepelt, az a címe, hogy “A húzás”. Na az hátborzongató volt, és azóta imádkozom. egy szereplő épségéért. Valahogy az egész könyv annyira magával ragadó volt, hogy így hónapokkal azután is, hogy olvastam, emlékszem apró részletekre, és higgyétek el, ez nálam nagy szó! Igaz, néha elvesztem a helységek, a királyságok és az uralkodók neveiben, de többnyire világos volt előttem az egész történet, emiatt tudnám felidézni a könyvet az elejétől a végéig.

Tervezgetem az újraolvasást is, mert ez tipikusan a hidegebb, csípősebb időjáráshoz illik, mint amilyen az ősz, és vágyom elmerülni a sötétebb hangulatú fantasykben. Nem tudom, hogy fogom kibírni a következő rész megjelenését, hiszen elég durva függővége lett, ráadásul még meg sincs írva! Hajjajj, muszáj erősnek lennem. Mindenesetre ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik természetesen szeretik a dark fantasy műfaját, a vicces férfi főhősőket/antihősöket, a kalandokat, egy kis vért és mindemellett egy csipetnyi romantikától sem ódzkodnak.


Népszerű idézetek

R4ms3s P>!

Végtére is fontos, hogy ki van veled, amikor megszületsz. Ha mindenki, aki rád tekint, míg a bölcsődben mocorogsz, tiszta fehérneműt meg selymet visel, akkor nagyon más életed lesz, mint akkor, ha az első dolog, amit megpillantasz, egy bakkecske.

9. oldal

1 hozzászólás
Kitabu_hu P>!

Egy korona sem ül olyan biztosan a helyén, hogy egy tőr ne tudná elmozdítani.

35. oldal

DzsDzs88 P>!

Kicsit sem elég csintalan olyan helyen osonni, ahol szívesen látják az embert.

355. oldal

DzsDzs88 P>!

– Csapdának érződik. Zúg benne a mágia.
– Egy boszorkány tornyában? Ki gondolta volna!
– Tudod, hogy ez gúny, ugye?
– Gondoltam, egyszer kipróbálom.

99. oldal

DzsDzs88 P>!

– Azután? – mondta. – Honnan tudnám? Kérdezz meg akkor, te butuska, szeretetteljes teremtmény.

338. oldal

DzsDzs88 P>!

Milyen pompás királyság is az elme, amely felett mindenki maga uralkodik!

148. oldal

DzsDzs88 P>!

Lehet, hogy erkölcsi szempontból most vagyok a lehető legrosszabb, de most már tudom, hogy ne tűnjek annak. Fiatalként ezt általában nem tudjuk, úgyhogy a legrosszabb tulajdonságainak világosan látszanak.

168. oldal

2 hozzászólás
DzsDzs88 P>!

Szomorú, de a világ csupa szomorúság, ha még nem vetted volna észre, csupa nagy, szürke tégla, amit fájdalommal és kötelezettséggel habarcsolnak össze.

152. oldal

DzsDzs88 P>!

Minden tulajdonságunk közül az istenek a féltékenységet gyűlölik a legjobban, mert attól rájuk hasonlítunk.

300. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Soman Chainani: Az én váram
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Leigh Bardugo: Crooked Kingdom – Bűnös birodalom
Kendare Blake: A rémálmok lánya
Nicholas Eames: A Wadon királyai
Czékmási Csaba: A Tűzgyermek és a szellem
Adrian Tchaikovsky: Pókfény
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Derek Landy: Játék a tűzzel
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai