Paula Trousseau története egy festőművész tragikus életútja, nagyrészt a hősnő szemszögéből elbeszélve. Szépsége, tehetsége kiemelik rettenetes családjából, lehangoló környezetéből, de a siker és a lelki béke sohasem adatik meg neki. Életének értelme a művészete, kész drágán fizetni érte. Megszállott ember, hajlíthatatlan, de nem gáncstalan. Személyiségének és környezetének könyörtelenül pontos rajzával Christoph Hein beavatja az olvasót az NDK hétköznapjainak kevéssé ismert részleteibe és egy művész, nő és anya, dilemmáiba, aki Németország újraegyesítésekor jár negyvenes évei elején. Mit észlel ebből a fordulatból az, aki tudni sem akar a külvilágról? Mit szűr le belőle? Megtartó erő-e a művészet, vagy drog, az élet pótléka?
Paula Trousseau 6 csillagozás
Most olvassa 1
Várólistára tette 4
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Nem tudtam, hogy hazudik-e ez a könyv, hogy Hein hol van, honnan ír. Csalódott férfiasságából, az eldobott macsóból, aki minden fakanáltól távolodó nőt hideg karrierista dögnek láttat; vagy egy elhagyott kisfiú beszél, aki életpótléka volt anyjának, de csak második a listán; vagy csak valami vértelen pasas, akinek cigarettája hajnalig parázslik a formálódó világosságban, s a fény közeledtével elhamvad maga is, és a takarítónő tünteti a boncterem csillogó, csempézett padlójáról. Szóval nem hittem Hein-nek, végig egy férfi kutató szemét láttam, ahogy birtokba veszi ezt az életet, amihez közelebb nem juthatott soha, minthogy elbeszélte.
De szerencsére akadt egy kulcs ennél a Kékszakállnál, és nem kellett nagy bátorság, hogy a titkos szobába lépjek, mert szinte magától nyílt az ajtó: arra a jelenetre gondolok a parkban, ahol a kislány a festővel találkozik. Rögtön tudni, hogy ez a Fehér kép témája, azé a festményé, ami Paula valódi útját mutatta, és amihez -legalább mint útjelző táblához- visszakanyarodott később, bár továbblépni nem mert. Azazhogy mégis: mert bár a sikeres főiskolai kezdet után azzal vádolják, hogy az életet művészettel próbálja helyettesíteni, pont a fordítottja történik. Mást sem csinál, minthogy az életét annak komor alapszínei, tehetségtől csillogó élfényei, szerelemtől szikrázó kontúrjai ellenére fehér tájképpé változtatja, ahonnan a padon ülő kislány figuráját (aki ő maga) lassan derítve mossa a halál fehérségébe.
A könyv lassúsága, az elbeszélés feszítettsége az önfelszámolás ritmusát követi- nagyon jól.
Népszerű idézetek
Én meg azt hiszem, hogy minden normális nő, aki a férfiakat szereti, és csak a férfiakat szereti, erotikusan vonzódhat egy másik asszonyhoz. Ettől még nem lesz leszbikus, egyáltalán nem, csak épp ez is hozzátartozik az élethez. Minden nő életéhez, Paula.
44. oldal
Az emberi kapcsolatok félreértésből erednek. A testem nyilvánvalóan hamis jeleket ad. Más vagyok, mint amiknek látszom, s a legszívesebben minden pulóveremre, pólómra ás blúzomra ráírnám elől-hátul: tévedtek!
367. oldal
Összevásároltam öt doboz altatót, aztán késő esténként egyszer-egyszer eljátszadoztam velük, kivettem a leveleket a dobozukból sorba raktam őket az asztalon, és percekig bámultam. Ez a lehetőség mindig nyitva áll, mondtam magamban, ezt a kiutat bármikor választhatom, aztán fogtam a tablettákat, és visszatettem őket a dobozaikba. Megkönnyebbültem. Ha a tablettákat nézegettem, engedett a nyomás, egészen felvidultam. Kiskaput jelentettek, nem többet, csak biztosítékot, hogy mindent kibírjak, elviseljek. Talán azt jelentették ezek a tabletták, amit hívő embernek az isten, akinél olykor vigaszt találnak, akihez menekülhetnek, mert oltalmat kínálhat, de legalábbis meg vannak győződve a jóakaratáról.
216-17. oldal
Mint férfi egyszerűen agresszivitást váltott ki belőlem. Éreztem föltolulni magamban a vágyat, hogy megsebezzem. Neki tudtam volna menni, csak hogy fölrázzam, de aztán megértettem, nem változtathatom meg. Kedves fiú volt, megbízható, türelmes, figyelmes, segítőkész, de nem férfi, megbízható élettárs, de nem hím. Színtelen, szagtalan. Nem volt igazán szerencsém a férfiakkal az életben, boldogtalanságba kergettek, sőt még rosszabba, de lehet, hogy ilyenek a férfiak. Persze az is lehet, hogy én voltam az oka, hogy csak azok tehettek volna boldoggá, akik a végén iszonyú boldogtalanságba taszítottak.
562
Még kérdi, hogy örülök-e. Képes azt hinni, hogy boldog vagyok. A nő mint anyaállat arra való, hogy meghágják, teherbe ejtsék, s attól boldog. Ha aztán a gyerek világra jön, már úgyis csak egy féleszű kotlós, aki a csibéit lesi, akit már semmi más nem érdekel, csak a magatehetetlen utódok sorsa. Hogy örülök-e? Nem, kedves uram, egyáltalán nem örülök.
82. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Irving Stone: Michelangelo 96% ·
Összehasonlítás - Tapodi Brigitta: A hajtű 94% ·
Összehasonlítás - Walter Isaacson: Leonardo da Vinci 96% ·
Összehasonlítás - Chris Carter: Vadász 93% ·
Összehasonlítás - Bakó Zsuzsanna: Munkácsy Mihály 97% ·
Összehasonlítás - Pierre La Mure: Moulin Rouge 93% ·
Összehasonlítás - Douglas R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach 95% ·
Összehasonlítás - Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek 94% ·
Összehasonlítás - Ingo F. Walther (szerk.): Művészet a 20. században 98% ·
Összehasonlítás - Irving Stone: Van Gogh élete 93% ·
Összehasonlítás