Dark ​Song (Dark Saga 30.) 92% 16 csillagozás

Annyira szeretem ezt a sorozatot, hogy azt kívánom minél tovább tartson. Annyira komplex világot alkotott az írónő, hogy még most is tud újabb és újabb meglepetéseket okozni. Érzem, hogy ez az ötös szám fontos lesz.
Ferro és Elisabeta is meglepetést okozott. Nagyon megszerettem őket. Ferro sokkal nyitottabb, mint gondoltam, Elisabetára pedig még szavam sincsen. Egyszerűen lenyűgöző.
Tetszett, hogy ebben a részben nagy volt a nyüzsgés, jó volt sokakkal együtt lélegezni. ♥
Várom a következőt.

Rájöttem, hogy nem jó dolog ennyi időt kihagyni két kötet között, főleg egy ilyen hosszú sorozat kapcsán. Sokszor elgondolkodtam, hogy az éppen említett szereplő, ki is és hol olvastam róla korábban.
A történet lassúbb volt, kevesebb akcióval majdnem a háromengyedéig, ennek ellenére nem bántam, mert alaposan megismertük Elisabetát és Ferrót. Ezek a nagyon ősi kárpátiak igazán belopták magukat a szívembe.

Ami a fertőzést illeti, igazán nem értettem, hogy olyan okos kárpátiak, mint akár Gary vagy Josef, hogy a fenébe nem jöttek rá rögtön, miről van szó, mikor még nekem is rögtön az volt az első gondolatom, ami végül a megoldás volt. Kicsit hihetetlen számomra, hogy ilyen sokáig tartott rájönni nekik.

Azt hiszem kinéz egy „best of” újraolvasás a sorozatnál, fel kell frissítenem ki kicsoda és mi történt velük. :)

Nagyon szerettem Elisabeta és Ferro történetét. Sok logikus lépést azért nem igen lehetett látni a történetben…. Elisabeta bátya és őárja szereplehetett volna többet :)
Amerikai Kárpátiak így bővült velük, bár én már kíváncsi vagyok mi a helyzet az európaiakkal :)
Bárcsak ne lenne ilyen nagy időbeni távolság a megjelensek között :)

Alapvetően tetszett. Az író mindig kihúz valamit a kalapból, amivel „továbbviszi” az ellenség gonoszságát és a konfliktust amivel dolgozhat a következő könyvekben, még úgy is ha a semmiből kerülnek elő, és sok-sok logikátlanságat is fel lehet fedezni. Szerintem ez a könyvsorozat képes elfeledtetni a logikai, formai kavarokat és egyéb furcsaságokat, mivel a „légkör” a szereplők és a kárpáti nép egyszerűen magával ragad. ezt a könyvsorozatot totálisan szét lehetne boncolni hibák tömkelegével és ellentmondások egész lavinájával kerülnénk szemben, de én személy szerint minden hibájával és logikátlanságával együtt is imádtam. Ferro és Elisabeta karaktere nem hozta azt amire 1 éve várok már, ennek ellenére nagyon jó volt olvasni az Ő történetüket. spoiler Felbukkantak régi kedves szereplők, és Josef is kapott egy kis figyelmet, amit szerintem nagyon is megérdemelt, sőt ettől még sokkal, de sokkal többet is. Kíváncsi leszek mi az igazi oka a bizonytalanságának.
Összegezve: Nem ez lesz a kedvenc könyvem a sorozatból, de tetszett. Aki eddig is olvasta kedvenc Kárpati népünk történeteit az ne hagyja ki ezt se!

Gyorsan akartam kiolvasni ezt a részt, mert ez az utolsó, ami (remélem csak rövid ideig) elérhető.
Lassan akartam haladni vele, hogy tovább a kárpátiak vendégszeretetét élvezhessem, mert ez az utolsó rész egyenlőre.
Hát, a lassú jött össze, jó néhány zavaró körülmény miatt, de ez nem befolyásolta az élvezetét.
Ami viszont zavart jó ideig, az Elisabeta maga volt, annak ellenére, hogy maximálisan indokolt és érthető volt a bizalmatlansága, magába fordulása. Amit szerencsére Ferro őskövületi türelmes irányítási hajlama meglepő módon, ha lassan is, de sikeresen oldott fel.
És őrülten hiányzott a humor, persze belátom, hogy nem igen volt hely, ahova be lehetett volna építeni.
Illetve Josef megjelenése azért csak csempészett egy kis mosolygási lehetőséget. Éreztem én, már a legelső belépőjénél, hogy szuper lehetőségeket hordoz magában ez az ifjonc. És még mivé válhat? Bár nem tudom felidézni, hogy családi problémái lettek volna, igaz valóban kevésbé tudtak rá figyelni, amikor megszületett a kistesó. De Dimitri megmentése után úgy tűnt, hogy megértette, hogy őt is szeretik.
Szóval a belépője fenomenális volt. Ajtó csapkodás, testékszerek, és az ősiek csak pislogtak, hogy az IQ-jukat páviánéhoz hasonlította a számítógépes tanulási hajlandóság és felfogás terén.
Na, most egy kicsit gondolkoztam, és voltak még humoros részek. Igaz Ferro kárára, de Lorraine jócskán fel tudta húzni a beszólásaival, szinte minden egyes találkozásukkor. Odáig merészkedett, hogy Ferrot aranyos plüssmackóhoz hasonlította. Majd megfenyegette Ferrot életveszélyes sípcsonton rúgással, ezzel kuncogásra bírta Elisabetát.
Aztán ott van Sandu, aki bár nem érez, de ismét sikerült néhány pikírt szavával kiemelkedjen a többi szintén nem kicsit szerethető ős közül.
Nekem meg most fáj a szívem, viszont örül a lelkem a rám váró újabb vámpíros és egyéb sorozatokért.

Imádom Feehan Kárpáti vadászait. Mind nagy, félelmetes harcos, egészen addig míg egy nő az ujja köré nem csavarja őket. :) Nagyon várom mindegyik vadász történetét. Mindig tud valami újat, valami mást mutatni. Így garantált a kikapcsolódás.