A ​hiperaktív, figyelemhiányos gyerek 7 csillagozás

Segítség az ADHD megértéséhez és kezeléséhez
Christine Ettrich – Monika Murphy-Witt: A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek

Bár ​Magyarországon 70 ezerre tehető a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küszködő gyerekek száma, a tanulási nehézségeknek pedig ez a jelenség az egyik leggyakoribb oka, sok szülő nem, vagy csak későn kér segítséget kezeléséhez szakembertől. A legnagyobb gond pedig azt, hogy a zavart sokan fel sem ismerik, a kicsit egyszerűen csak szétszórtnak tartják.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD, vagyis Attetion Deficit Hyperactivity Disorder) évről évre több gyereket érint. A könyvben egy rövid elméleti áttekintést követően több teszt is segíti a diagnózis felállítását, a megfelelő terápia megtalálása ugyanis az első és legfontosabb lépés az ADHD kezeléséhez. A szenzoros integrációs gyógymóddal például az agyi működést lehet fejleszteni, a homeopátia a test öngyógyító képességét erősíti, ha pedig az étrendterápiát választja az olvasó és a szakember, akkor egy tucat gondosan összeállított recept közül válogathat a kötet mellékletében. Gyermeke közérzetét azonban… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Móra családi iránytű Móra

>!
Móra, Budapest, 2015
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634151418 · Fordította: Fodor Zsuzsa
>!
Móra, Budapest, 2014
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631196160 · Fordította: Fodor Zsuzsa

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

nagara>!
Christine Ettrich – Monika Murphy-Witt: A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek

Jó ötleteket ad, remekül összefoglalja az ADHD-s tudnivalókat. Nem csak szülőknek, hanem pedagógusoknak is ajánlom.

Morn>!
Christine Ettrich – Monika Murphy-Witt: A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek

Ha az előző könyvre azt mondtam, jó hogy létezik, akkor ez erre még inkább igaz! Érthetően, világosan és pozitívan ír az ADHD-ról, nem csak a negatív oldalát hangsúlyozza, nem csak a stigma van a levegőben. Szülőknek ajánlott, akik érintettek a témában, viszont túlságosan a kisiskolásokra koncentrál, így egy kamaszkorú ADHD-s gyerekkel élő szülő valószínűleg nem túl sokat tud profitálni belőle.
A gyakorlatok tetszettek, fénymásoltam is ki belőle, hogy ez még később jól jöhet vagy más környezetben, más gyerekekkel is simán alkalmazni lehet őket. Még a kineziológiás könyvet néztem ki a könyvtárból, kíváncsi vagyok, mit is tud ez az egész, még ha humbuknak is tartom a dolgot. Ki tudja, lehet megváltozik a véleményem (az itteni gyakorlatok tetszettek).

>!
Móra, Budapest, 2015
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634151418 · Fordította: Fodor Zsuzsa
czuczy>!
Christine Ettrich – Monika Murphy-Witt: A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek

Pedagógus hallgatóként akadt a kezembe. Nagyon jól mutatja be ezt a területet és kifejezetten hasznos lehet szülőknek, mivel ez a könyv egyáltalán nem ijesztően festi le az ADHD-t magát ( más szakirodalmak hajlamosak csak a sötét oldalát bemutatni).
Jó tippeket ad, és könnyen el lehet a segítségével indulni, ha többet szeretnénk errő la területről megtudni.

Mr_Catharsis91>!
Christine Ettrich – Monika Murphy-Witt: A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek

Részletesebb könyvre számítottam, olyasfélére mint az Attwood-féle Asperger. Ahhoz képest ez mondhatni felületes, és nem megy annyira mélyre se. Meg nyilván a gyereke a specialitása, szóval ez akkor hasznos leginkább, ha az embernek hasonló korú gyermeke/gyermekei vannak. A vitaminhiányos rész azért nagyon hasznos, a gyakorlatokat meg felnőttkorban érdekes lehet kivitelezni. :)
Bár igaz, ez nem is kézikönyv csak afféle lényegre-törő olvasmány a legszükségesebb információkkal.
Az étrend aranyos a végén. :)

>!
Móra, Budapest, 2015
166 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634151418 · Fordította: Fodor Zsuzsa

Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Forward: Mérgező szülők
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
Thomas Armstrong: Tényleg ADHD-s a gyerekem?
Vekerdy Tamás: Jól szeretni
Kádár Annamária: Mesepszichológia
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
F. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam…
Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül