Making ​Waves (Franklin U 7.) 83% 15 csillagozás

Napok óta halogatom ezt az értékelést. Egyszerűen sehogy nem akartam neki állni. Hogy miért? Mert csalódtam. Egy vegyes szerzőjű sorozat esetében elkerülhetetlen, hogy legyen gyengébb könyv is. Mert vannak jó könyvek és máshogy jók, de ez szimplán csak gyenge volt.

Nem értem amúgy mi történt, mert kb 40%-ig minden rendben volt. A srácok kémiája teljesen működött. Rácsavarodtam egyikre és másikra is az énelbeszélőkön keresztül. Ütős prológust fullosan shameless flörtcunami követett. Aztán mintha egyszerűen elzárták volna a csapot. Ez az egész elszállt.

Alapjáraton ez szerintem Remy és Bailey története. Amit kiegészít egy szerelmi szál. Mert Alex és Remy valahogy elvesztek ebben.
Totál megértem Baileyt. Fiatal, sértett és nem akarja elengedni a tökéletes családjáról és idealizált apjáról szóló képet. De (ahogy @Marianngabriella-nak többször megírtam) sokszor azt éreztem ha most meleltte lennék pofán vágnám egy hallal! (link)
Mert édesfiam! Apád félrek***t, ez már nem lesz ugyanolyan soha! Nekik jobb külön!

Ezt a helyzetet valahogy senkinek nem sikerült helyesen kezelni.
Elfogyott a könyvből minden, oda lett a lendület. (Nem csak a könyvből, a mi közös olvasásunkból is. Ez pedig nem csak a felnőtt élet hibája…)

Eljött a mélypont.
A 4 csillag nagyon jó indulatú.

Relationships were complicated. That was true enough.

Nem tudom mit mondjak. Megadtam a 4 csillagot, mert ez a sorozat megérdemli, de ki kell mondani, egyértelműen ez a kötet a sorozat leggyengébb darabja…. Annyi gond volt vele, hogy fel sem fogom, mert bár egy többszerzős sorozatról van szó, a szerzők együtt is dolgoztak, így meglepő volt számomra ez a színvonal. A könyv felállása nagy kedvenc, best friend's brother, meg eleve childhood friends to lovers, szóval azt hittem imádni fogom. És imádtam is, úgy 50%-ig. Addig volt egy jó kémia, de ott tönkrement.

Sokat gondolkodtam azon off mi történhetett ott féltávon. És rájöttem. A történet központi eleme, ami vitte előre Bailey és Remy közötti ellentét, ennek hatása bailey és Alex, és Alex és Remy kapcsolatára, amit az írónő nem tudott jól kifejteni. Ha ez meg lett volna hihetőbb lett volna Alex és Remy kapcsolata is, mert megvoltak az alapok, és ez lehetett volna jó, egyszerűen csak nem volt jól megírva. Ezt pedig az írónőnek kel betudnom.

Nézegettem a többiek értékeléseit is, de csak fél szemmel, hogy ne befolyásoljon, de ahogy láttam a csillagokat mások is hasonlóan kevésnek érezték ezt. És ebben a sorozatban először azt kell, hogy mondjam, az írónőtől nem szeretnék többet olvasni. Sok íróba beleszerettem ez alatt a readathon alatt, de Christina Lee egyértelműen nincs közöttük, és egyelőre nem szeretnék vele találkozni….

Amit viszont szeretnék megemlíteni. Az alapfelállás, és a háromszög ötlete jó volt, az érzések validak voltak, a kialakítás nem sikerült. Ellenben az úszócsapatot megszerettem, és az epilógus sokat adott. De ennyi. Az egész annyira 2D-s volt, semmi érzelemmel, hogy sokszor olyan érzés volt, mintha végig se lett volna írva. Az erotikus jelenetek se voltak érdekesek, és a fiúk kapcsolat dinamikája sem. Viszont a fedőneveket szerettem. Szóval a végére a konklúzióm, hogy sok jó ötlet, gyenge írás. Sajnálom.

@Rini úgy érzem ez nehéz szülés volt, de a könyv hibája is, nem csak a körülményeinké. De nélküled lehet, hogy nem csúszott volna le a vége! És totál úgy érzem egy csomószor szándékosan tologattuk, de azért, mert érezhetően gyengébb, mint a többi.

És a sorrendem:
spoiler

„There’s only one you and your unique vision of the world."

Először a borító: ezek a rajzoltak nagy kedvenceim, szeretem, ahogy pici részletekkel szinte visszahozzák a regényeket, és az, hogy ezt pedig Remy spoiler

Valamiért azt gondoltam, hogy én imádni fogom ezt a részt. Hát, tetszett, de azért elég messze vagyok az imádattól.
Ez volt az első könyvem az írónőtől – nem gondolom rossznak azt, ahogy ír vagy a stílusát, viszont kicsit sem fogott meg.
Nekem hiányzott az írásából a szenvedély és kicsit a lélek is – olyan átlagos és középszerű volt.
És azt gondolom, hogy nekem itt most maga az írónő vett el a könyv élményéből, mert ez a trope – a legjobb barátom testvére – minden egyes alkalommal megvesz, Alex és Remy jó karakterek, és szerettem a már az elejétől köztük lévő kapcsolatot – őszinték voltak egymással, az érzelmeiket egymás iránt felvállalták, szép és őszinte volt, bármilyen felesleges kapcsolati dráma nélkül, az, hogy ők akarták egymást.
Szóval számomra minden megvolt ahhoz, hogy igazán működjön ez a regény, de sajnos nekem hiányzott az akció, a szenvedély és az élvezet az írónő stílusából, így csak közepesen tudott megfogni, az imádat helyett.
Olyan volt, mint egy langyos kávé.

Fuuu, (FU, értitek? :D) off de nehéz volt becsillagoznom ezt a könyvet. Ha nem tudnám, hogy Christina Lee tud nagyon jót írni, akár többet is adhattam volna, de így, még a 3,5-t is soknak érzem.
Ha őszinte akarok lenni, nem tetszett. Volt, hogy untam, és olyan is volt, hogy végtelenül bosszantott. Az egyetlen dolog ami működött számomra, az Alex és Remy. Olyan kémia volt itt kérem szépen, hogy majdnem leestem a fotelból.
Bailey személye viszont végtelenül zavart, gyerekes önző kis majom, akire ráfért volna egy balos, meg egy jobbos is, ha engem kérdeztek.
Ezek után, csak annyit mondhatok; Eden Finley rajtad a világ szeme, zárd le ezt a sorozatot rendesen, ahogy egy profihoz illik.

We shared a smile before finding a place to sit side by side on the sand. We listened to the waves rolling in, the moon painting a glowing backdrop on the water. The warmth of Alex's skin as our arms brushed in the comfortable silence was bewitching. Like I was being lulled under a spell. It made me want to burn this night into my memory so I could paint it someday. Paint how I was feeling in the moment, my emotions raw, my chest achy for reasons I couldn't easily unpack.

Ezt az idézetet most más megfontolásból választottam ki erre a szent helyre, mint a többi rész esetében. Ugyanis ahogy újra elolvastam ezt a bekezdést, rájöttem, hogy nem csak odavagyok a szépségéért és a hangulatáért, de nagyon jól megfesti azt is, ahogy ez a könyv megérintett engem, ahogy éreztem magam olvasás közben – és persze, mert az egésznek odavagyok a szépségéért és a hangulatáért.
Talán erről a kötetről és a szereplőiről tudtam előzetesen a legkevesebbet az összes közül, bár több olyan is volt, amiről csak nagyon szűk ismereteim voltak. Viszont arra számítottam, hogy nem fog kifejezetten megnyerni – bár el nem tudnám mondani, miért, igazából csak egy hülye megérzés volt –, aztán szerencsére ez az elképzelés nagyon, de nagyon nem jött be. Már az első fejezetben éreztem, hogy imádom, és ez csak egyre fokozódott.
Alapjaiban véve egy csomó dolog adott benne ahhoz, hogy engem elnyerjen: szuperek a szereplők, akik között vannak, akik úsznak, van, akik tetovált és tetovál, ráadásul broody művészlélek majdnem hosszúnak nevezhető hajjal off, vannak benne mély családi gondok, amiken dolgozunk és szeretett rokonok, illetve kapcsolatok, akikért és amikért megdolgozunk. Ráadásul az egyik mellékszereplő goth kid volt, hát hova lehetne ezt még fokozni? :D Viszont ez az alapkészlet nem lett volna elég, ha nem éreztem volna azt a szikrát, amire szükségem van a romantikus regényeknél, de hála az égnek ebben éreztem. Hát még hogy! Alex és Remy kapcsolata annyira csodálatos, izgalmas, szép és természetesen alakuló volt, aminél nem kívánhattam volna jobbat. Nagyon-nagyon közel kerültek hozzám mindketten, és ó istenem, de borzasztó nehéz lesz hamarosan leírnom, hogy melyiket választom kettejük közül! Nem csak együtt, hanem külön-külön is rendesen hozzám nőttek.
Ráadásul kifejezetten különlegesnek éreztem ezt a könyvet az előző hathoz képest abban, hogy mintha a hangvétele komolyabb lett volna, és ezzel egy egyedi hangulatot kapott. Számomra legalábbis kifejezetten így jött le, nagyon érzelmes volt, és mélyebben érzelmes, vagy hogy is mondjam. És maguk a gondok, az ún. kötelező dráma sem volt olyan rövid és könnyen kezelhető, mint amire az eddigiek alapján számítottam, vagy akár mint amit az elmúlt jó néhány romantikus regénynél tapasztaltam (FU vagy sem). Inkább áthatotta az egész könyvet ez a speciális hangulat, mintha ráborult volna egy melankóliafátyol, és azon keresztül élhettem volna át a jót és a rosszat is, ami a szereplőkkel történt. Nem mellesleg tényleg kitűnőek a karakterek, nem csak a fontosabbak, hanem minden mellékszereplő is, és imádom, hogy olyan mély és gazdag lett tőlük ez a könyv. Úgy szerettem olvasni a kapcsolatokról, érzésekről, gondolatokról, tanulságokról, mindenről és mindenkiről.
Jaj, imádtam ezt a könyvet, és annyira jó érzésekkel töltött el! Komolyan megkérdőjelezte bennem az eddigi részek között felállított rangsort, pedig nem hittem, hogy ez így a sorozat végén lehetséges lesz. off
Hhhhh. off off

Azt hiszem a második kötet után ez a rész csúszott még a legnehezebben a sorozatból, de mindenképp megelőzve azt.
Alex és Remy jó párost alkotott együtt, de kapcsolatuk jelentősége nagyon háttérbe szorult Remy és Bailey családi ügyei miatt. Ugyan a többi részben is voltak a romantikától független, személyes problémák, de azok esetében nem éreztem, hogy romantikus részek rovására mentek volna a jelenlétükkel, mert minden esetben az volt a fontos, hogy a fiúk hogyan találják meg az egymáshoz vezető utat és hogyan képesek szintet lépni együtt.
Itt viszont Bailey nyomasztóan tényleg mindig jelen volt a srácok életében, és nagyon idegesített a csőlátása. Aztán végén varázslatosan jófej lett, ami túl gyors váltás volt nekem.
Pedig Alex és Remy tényleg nagyon igyekezett, hogy magukra vonják a figyelmemet. De csak immel-ámmal értek el sikert. A legelső együttlétüket kivéve,a többiből nekem hiányzott valami. :/ Azt például nem is értettem, hogy Remy 40% ki van varrva, de kb. egyetlen egy tetkójáról kapunk pontos leírást, és azt is a családja miatt. Pedig oldalakon keresztül lehetett volna arról írni szerintem, hogy Alex hogyan fedezi fel a bőrén a mintákat, totál erotikus légkört teremtve ezzel, de hát a szerző nem így gondolta.
Jó történet, de az olvasás után is totál semleges érzéseim vannak vele kapcsolatban.

„He is the soft center of my heart,
And I'm the hardened edges.
I wind myself around him,
Until we meld into one.”

Alex, Remy öccsének a legjobb barátja, akik középiskolás koruk óta egymásba vannak esve, az egyetemen pedig tovább mélyül a kapcsolatuk…

Ez a könyv engem nagyon jókor talált meg, kikapcsolt, szórakoztatott. Mindent szerettem benne, az úszást, a művészetet, a családi problémák kezelését, a szereplők kapcsolatának alakulását, akik nem mellesleg teljesen elrabolták a szívemet (Remy talán egy kicsivel jobban <3 ). A szívem szakadt meg érte, amikor Bailey olyan lekezelő volt vele, teljesen igazságtalanul. Aranyos, kellemes kikapcsolódást nyújtó könyv, az egyik kedvencem a sorozatból.

Olvasva az értékeléseket, szerencsésnek érzem magam. Persze, Bailey bosszantóan gyerekes és totál önző, de én ezt félre tudtam tenni. Remy és Alex kapcsolata elég gyorsan felmelegedett, de sokkal többet lehetett volna írni az együtt töltött idejükről. Nem ismerem az író egyéb könyveit, lehet neki ilyen visszafogott a stílusa, de nekem hiányérzetem maradt. Gyors és lényegretörő volt az egész.

Szerintem ez a történet jókor kapott el és pont annyira volt keserédes, amennyire szeretem, a karakterek annyira elcseszettek, amennyire szeretem, és az egész közepén mégis állt egy fiú, aki tanúja volt egy család széthullásának, a sajátja küszködésének, és közben mégis egymagában állt a csendben a vihar szemében.
Őszintén, én többször is megkönnyeztem a végét, az addigi út pedig tele volt libabőrrel, felváltva futkározott a hátamon a hideg és a meleg, sokkal inkább invesztáltam bele, mint az eddigi kötetekbe, úgyhogy bár a 8. FU könyvet még nem olvastam, de az eddigiek közül nekem ez volt a kedvencem. off

Már a nyitó jelenet is borzasztó erős: egy nyáron, ahogy az azt megelőzőeken is, a Duval család magával viszi egy tóparti nyaralóba a kisebbik fiuk (Bailey) legjobb barátját, Alexet, aki titkon évek óta bele van zúgva a legjobb barát bátyjába, Remybe. A nyaralás utolsó reggelén Alex arra kel, hogy valami szokatlan dolog készülődik, a feszültség végig úgy nyomja a jelenetet, mint a közelgő vihar a levegőt. Még olyan korán van, hogy pirkadni sem kezdett, a ház előtti stégen ott ül Remy. Valami baj van. Valahogy távoli az egész, mint amikor az ember egy olyan valakivel beszélget, akiről süt, hogy nincs vesztenivalója. Őszintén az is megfordult a fejemben, hogy az öngyilkosságra fog kifutni ez az egész, annyira hátborzongató volt a nyitás, aztán Remy Alexre néz, és a kínos, nyomasztó csendben csak annyit mond, hogy spoiler Aztán elmegy egyetemre, magára hagyja a családot, miután ledobott egy bombát, és utána a vízözön. Magára hagyja az öccsét és az anyját és a sokkolt Alexet. Két év múlva aztán Bailey és Alex ugyanarra az egyetemre mennek, ahova Remy, és a múlt utoléri őket.

Egy poszttraumát okozó szikra maga a nyitás, ami után az egész regényen végighömpölyög a gyász, a harag, a tagadás, miközben széhullik egy család, szerettek sodródnak el egymástól, falakat von közéjük a saját sérülésük, a fájdalmuk, és hiába feszíti őket folyamatosan a késztetés, hogy kinyúljanak egymás felé, a büszkeség, az önámítás, a konok hiúság valahogy mindig erősebbnek bizonyul.
És az egész közepén ott áll Alex, és ha majd olvassátok, kiderül, meddig lehet kibírni egy ilyen nyomást, különösen, ha egyszer csak rájön az ember, hogy a saját szíve is helyet követel magának az asztalnál és saját magáért is éppúgy felelős, mint a szeretteiért.

Nem szeretnék róla nagyon sokat írni, központi téma a megcsalás, a válás, az ezzel való megküzdés, és a szülők különválása után a félelem, hogy mi van, ha a gyerekeknek sem sikerül, ha tovább viszik a mintát? Mi van, ha őket is megcsalják, pedig azt hiszik, életük szerelmét találták meg?
Az egész történet feszült és fáj, mindenki sérült, és Bailey karaktere engem nagyon emlékeztetett Jiang Chengre a Démoni kultiváció nagymestere sorozatból, mert hisztizik, harap, durva, ellök, örök másodiknak érzi magát akkor is, amikor pedig nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgokban túlcsillogja már azt, akit le akar győzni, és mert – akárcsak JC – ő is végigjárja a spoiler utat a fivérével, ami során mind a ketten nagyot nőnek és tanulnak a másik hibáiból.
Nagyon tetszett, hogy Remy választott szakiránya művészet, szürrealizmus, és hogy tetoválószalonban dolgozik, viszonylag többet foglalkozik a könyv a test és az élet visszaszerzésével is, mint szimbólummal, a szülők hatalma alól való kiszabadulás egy ilyen fajta lehetőségével, hozzám ez is közel állt.
Tetszett a romantika, én nagyon szeretem a tiltott kapcsolat toposzt, tele volt meglepetésekkel az egész.

Tök érdekes volt amúgy, hogy ellentétben az előző regényekkel, itt tök máshol voltak a plotpontok. Eddig az volt a jellemző, hogy spoiler Ezzel ellentétben itt spoiler
Alex elképesztő. Remy ugyanolyan hirtelen haragú és sértett és sérült, mint az öccse, ők ketten eléggé egyívásúak és mind a kettejüknek marha nagy része van abban, ahogy a dolgok állnak, én ebben nem láttam különbséget kettejük között. Mázlisták, hogy ismerik Alexet és ott van nekik.

TEAM spoiler!!!

Ezt csak olvassátok el szerintem. ><