Uram ​és parancsolóm 36 csillagozás

Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Egy napon a kormány rendeletet hoz: a nőknek ezentúl napi száz szó engedélyezett. Dr. Jean McClellan ezt nem fogadja el – itt nem történhet meg. Amerikában nem. Ővele nem. Pedig ez csak a kezdet.
Hamarosan a nőknek nem lehet többé állásuk. A lányokat nem tanítják írni, olvasni. A nőneműeknek nincs többé hangjuk. Korábban az átlagember napi tizenhatezer szót mondott ki naponta, de most a nők csak százzal rendelkeznek, hogy hallassák a hangjukat.
Ám ez nem a vég. Önmagáért, a lányáért és minden elnémított nőért, Jean vissza akarja követelni a hangját.

Szívbemarkoló, feledhetetlen történet arról, mire hajlandó egy nő a lánya és önmaga védelmében, Amerikában, ahol a népesség felét hallgatásra ítélték.

Vox címmel is megjelent.

>!
Művelt Nép, Budapest, 2021
366 oldal · ISBN: 9786155760815

Enciklopédia 30

Szereplők népszerűség szerint

Victor Frankenstein · dr. Jean McClellan


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Szandi_Dienes>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Nagyon kevés az olyan könyv, amit többször is le kellett tennem, de ez közéjük tartozott. Nem azért mert untam volna, hanem mert annyira felbosszantott.
Nem gondolom, hogy a társadalmunk valaha is erre a sorsra jutna, ennél azért talán fejlettebb gondolkodással bírunk, de tény hogy nagyon sok országban nők ezrei vannak elnyomva, csak mert nőnek születtek. Mindenképpen kötelezővé tenném ezt a könyvet, igaz néhol túlzásnak találtam a leírtakat, ettől függetlenül összességében egy nagyon kemény olvasmány, amivel jó néhány embernek nem ártana találkozni.
A történet izgalmas, egy pillanatig sem unatkoztam, a karakterek nagyon jól fel vannak építve, vagy nagyon szerettem vagy nagyon utáltam őket, semleges érzést belőlem egyik sem váltott ki.
Nagyon örülök, hogy véletlenül rátaláltam erre a könyvre:)

gabriellaeld I>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Oké. Rendben.
Akkor ez ettől a ponttól fogva legyen légyszí kötelező olvasmány mindenhol a világon, ahol akár egyetlen nőnek is még él az a gondolat a fejében, hogy elég nekem a konyha meg a gyerekek.
Nagyon fontos, nagyon frappáns, hiánypótló, igazán. ♡

Ficere_Barbara>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Nagyon nagyon erős, kemény írást kaptam a könyv által! Az Uram és parancsolóm minden csak nem lányregény! Egy olyan félelmetes dolgot tár elénk amit nem lehet könnyek nélkül feldolgozni! Egy olyan világot ahol a nőknek nincsenek jogaik és szavaik illetve szavaik vannak pontosan napi 100 szó! Félelmetes belegondolni, hogy ilyen lehet valamikor is! Mind a történet, mind a cselekmény fantasztikusan kidolgozott, a karakterek tökéletesen passzolnak a rájuk szabott szerephez.
Jean karaktere fantasztikus, ahogy küzd , ahogy harcol minden és mindenki ellen! Lorenzo is egy fantasztikus karakter, aki a szívembe lopta magát az önzetlen szerelmével!
Nagyon kemény olvasmány de úgy gondolom mindenkinek el kell olvasnia!

Vivinniec>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Nah, hát ez nem pont az volt, mint amire számítottam…
Az eleje nagyon jól indult, ezt szépen lefedte a fülszöveg. A könyv ~70%-a viszont már nem nyűgözött le annyira. Tetszett, nem arról van szó, hogy rossz volt, csak más volt, mint amit a fülszövegből gondoltam. ;-) Merthogy én több „100 szavas” jelenetet „vártam”. Ez nagyon hamar spoiler.
A másik, Jean és Patrick kapcsolata. Értem én, hogy sokszor van olyan, hogy valami nem működik és jön egy spoiler, de túl belenyugvó volt, a végkifejlete pedig nagyon megúszós spoiler. Nah, ez határozottan nem tetszett, ez így túl egyszerű. De tudom, nem ezen volt a főhangsúly. ;-)
Összességében jó történet, nem bántam meg, hogy elolvastam, de valószínű nem fogom még egyszer elolvasni.
Jó tanácsként mondom, hogy a fülszöveg kissé hatásvadász: igaz, de kevés. ;-)

rókatündérlizi P>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Mindig döbbenettel nézem és olvasom azt, amikor a senkit sem bántó, szerethető és természetes különbözőségünket nem hogy nem fogadják el, hanem még üldözik is. És teljesen mindegy, hogy mi alapján alkotják meg az üldözők az üldözött csoport jellemzőit, az elv számít. Egyre azon gondolkozom ilyen esetekben, hogy vajon a fő üldözőt milyen behatás érhette, ami miatt pont azt a csoportot űzi. Ezen könyv esetében nem kapunk rá választ. Cserébe viszont mélyrehatóan megismerhetjük a szankciókat és azok testi-lelki vonzatait, amelyeket a nőkkel, kislányokkal szemben alkalmaznak; csupán azért, mert nőnek születtek. Döbbenet.
És még ennél is elképesztőbb, hogy ehhez mindig vannak újonnan csatlakozók. Ki meggyőződésből, ki félelemből. Pedig nem kellene azt a kolompot a nyakunkba akasztani vagy hagyni, hogy oda akasszák. Vannak önálló gondolataink, érzéseink és helyes értékítéletünk, amire hallgatni kell. Mindig. Azok megsúgják, hogy mi van rendben és mi nem. Mi az, ami úgy jó nekem, hogy azzal nem ártok magamnak és másnak sem.
Mert minden piszkosság egyszer kiderül, és egyszer mindennek vége van. Nem csupán a jónak, de a rossznak is, és akkor kevés lesz azt mondani, hogy „Parancsra tettem.”
Sajnos „A gonosz győzelméhez csupán az kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.”.
Hiszem, hogy sok lúd disznót győz.

Pevor>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Hát nem tudom…. Legelőször a könyvek hátoldalát olvasom el, hogy vajon érdekelni fog – e az adott könyv…. Teljesen mást sejtetett, mint amit valójában a könyv adott. Kevés olyan könyv van, amit sokára olvasok el, hát ez olyan volt„, Általában falom az oldalakat, ennél sajnos nem sikerült. A történet vége elég gyorsra, egyszerűre sikerült, hamar lezárta az író. Nekem sajnos nem lett a kedvencem. /de másnak még lehet az/

Thaliavilaga>!
Christina Dalcher: Uram és parancsolóm

Évek óta vágytam erre a könyvre, a fülszöveg már akkor megragadott, amikor Vox címen megjelent. Minden nőnek el kellene olvasnia, aztán közvetlenül utána meg minden férfinak. Igazán rendkívüli olvasmány volt egy rendkívüli főhőssel. Örülök, hogy helyet kapott a könyvespolcomon. Amúgy ez az értékelés éppen negyvennyolc szó volt…


Népszerű idézetek

rókatündérlizi P>!

„A gonosz győzelméhez csupán az kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.”

351. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gonosz · győzelem ·
rókatündérlizi P>!

Az alvás fantasztikus radír, amíg tart.

279. oldal

Kapcsolódó szócikkek: alvás
rókatündérlizi P>!

[…] Morgan olyan hülye, aki nem tudja magáról, hogy hülye. A legrosszabb fajta.

123. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hülye
rókatündérlizi P>!

– Nincs értelme megkérdezni, miért utalják a fizetésemet Patrick számlájára; tavaly óta azon van az összes pénzem. Szavak, útlevél, pénz – ebből a háromból még a bűnözőknek is megvan kettő.

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz · szó · útlevél
rókatündérlizi P>!

Ha a dolgok valaha is visszatérnek normális mederbe, majd előkapják a rég bevált szöveget: Parancsra tettem.
Hol hallottuk már ezt?

106. oldal

rókatündérlizi P>!

Szörnyek nem születnek. Teremtik őket, darabonként, tagonként rakják össze, olyan őrültek mesterséges teremtményei, mint a tévelygő Frankenstein, akik mindig azt hiszik, ők tudják jobban.

246. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dr. Jean McClellan · szörny · Victor Frankenstein
rókatündérlizi P>!

A rendkívüli körülmények rendkívüli tetteket követelnek.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rendkívüli
rókatündérlizi P>!

Olyan sok jó terv vall kudarcot.

357. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kudarc · terv
Vivinniec>!

[…] a tekintete kissé fölfelé és balra vándorol, ami a hazugság vagy valami eltitkolásának a biztos jele, […] a legtöbb hazug nem tud róla.

259. oldal, ÖTVENNÉGY

Kapcsolódó szócikkek: dr. Jean McClellan
Bogyi>!

A hátam mögött az ajtó becsukódik, aztán ismét kinyílik. Nem kell megnéznem, ki az. Szagról felismerem a disznót.

311. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Joanne Ramos: A Farm
Kathryn Stockett: A Segítség
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Justin Cronin: A tizenkettek
Isabel Allende: Violeta
Jodi Picoult: Házirend
Kristen Callihan – Samantha Young: Outmatched – Kiütéses győzelem
Octavia E. Butler: A talentumok példázata