A ​kezdetek (Warcraft 2.) 72 csillagozás

Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Azeroth-ra, a békés birodalomra a háború réme leselkedik. Lakói félelmetes
betolakodókkal kerülnek szembe: ork harcosokkal, akik menekülnek pusztuló földjükről, hogy megszálljanak egy másikat. Mialatt mindkét fajt a megsemmisülés veszélye fenyegeti, megnyílik egy átjáró, ami összeköti a világaikat. Mindkét oldalon felbukkan egy hős, aki meg fogja határozni családja, otthona és népe sorsát. Így kezdődik a hatalomról és önfeláldozásról szóló saga, amelyben a háborúnak sok arca van, és amelyben mindenki küzd valamiért…

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Szukits, Budapest, 2016
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634973621 · Fordította: Szente Mihály

Kedvencelte 9

Most olvassa 3

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

R4ms3s P>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Előbb a filmet láttam, de ez a könyv sokkal jobb volt nála.

Voltak részek, amelyek máshogy történtek, mint a filmben. Imádtam a szereplők gondolataikba, érzéseikbe belelátni és sok részt megmagyaráztak, amiket nem értettem a vásznon. Kicsit betekinthettem a folytatásba is, amit már nagyon várok.
Összegségében: Tetszett, izgalmas volt, megható és vicces.

FélszipókásŐsmoly >!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Élvezetesebb volt, mint a film, a Testvériség c. előzmény-képregényben megismert szereplők itt árnyaltabbak, akad néhány változtatás, ráadás jelenet és új szereplő. A WoW világa számomra új, így játékosi szemlélet helyett fantasy olvasóként álltam hozzá. Christie Golden egyszerű nyelvezetű, szemléletes leírásokkal teli, könnyen végigpörgethető regényt szőtt a forgatókönyvből. A Durotan után az orkok szála továbbra is a kedvencem volt. Összességében kicsit suta, de a film is az volt folytatás nélkül.

1 hozzászólás
smetalin>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Ez még jobb volt mint az előző! Itt már az orkok összecsapnak a kisfogúakkal, átléptek a kapun és megpróbálják elfoglalni ezt a virágzó világot.
Ízelítőt kaphatunk mágiából, találkozunk Őrzővel, Gólemmel, Griffel és még sok más érdekes lénnyel. Kicsi romantika is bontakozik ki,de lesz sok halál, veszteség, fájdalom, árulás. csak egyvalami nincs, vége……..morcos is voltam.
Filmet mindenképpen nézni fogom!

Rémálom P>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Végre befejeztem!

Nem azért tartott ez olyan sokáig, mert borzalmas lenne, hanem mert nem akartam, hogy véget érjen (habár már háromszor láttam a filmet), egyszerűen azt akartam, hogy bármikor épp van időm olvasni, Azeroth világába csöppenjek a CSI nyomozóként dolgozó Khadgarral.

Igazság szerint tökéletesen leírja a filmet, és ennyi, szóval arról lehetne kritikát írni (https://snitt.hu/ertekelesek/241680), de ezt már megtettem. Történetnek kicsit hagy maga mögött kivetnivalót, mert úgy érzi az ember, hogy még többet akar megtudni a karakterekről, csak ebben a verzióban már benne van a filmből kivágott 40 perc. Nos, aki azt várja, hogy ezek köztes jelenetek lesznek, azoknak csalódniuk kell, mert leginkább csak az orkok bemutatása, amit persze szívesebben láttam volna, de a Lothar-Llane-Medivh hármas még így is nagyon sántikál.

(Megjegyzés: Elvileg az ilyen adaptációs könyvek a kezdeti forgatókönyvből készülnek, kb. a kivágott részek felérnek 40 percig, azért gondolom, hogy nagyon több sosem került leforgatásra, maximum Duncan Jones első vázlatában szerepeltek – lásd a kivágott női karakterek, mert a nőknek Warcraft nem kell a marketinges okostojások szerint.)

Könyvként ugyanúgy megállja a helyét, mint a film, nem egy világmegváltó történet, de az Azerothért dobogó szíveket magával tudja ragadni. Az egyetlen bajom, hogy az ilyen bérírók úgy látszik képtelen a középszerű fanfic minőségén túllépni írásban – ez mind angolul, mind magyarul ultra béna szövegeket eredményez, száraz, darabos mondatokkal. És a magyar fordító a könyvmoly szót sem tudja lefordítani… (Nem akarok belegondolni mennyit fizettem a könyvért és mit kaptam cserébe szerkesztés szintjén…)

4 hozzászólás
Achilleus_atya>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Fantasztikusan jó könyv! Eltekintve néhány fordítási hibától, persze. A filmet a könyv olvasása közben néztem meg, így könnyebb volt ezt a világot elképzeltem. A neveket szoknom kellett, Medivh nevét, nem tudom miért, állandóan MedVih-nek olvastam :D. A kaland izgalmas, érdekes, a szereplők nagyon el lettek találva. De ami nagyon elszomorított, hogy (majdnem) az összes kedvelt karakterem meghalt. :( E miatt, néhány fordítási hiba, és a befejezetlen történet miatt csak 4,5 csillagot kap, de abszolút kedvenc.

Marée_Noire>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Kissé más volt, mint a Durotan, ezért döcögősebben indult az olvasása is, a végére mégis felpörgött, és kissé összeszorította a szívemet… Most újra megnézem a filmet, biztos vagyok benne, hogy valahogy jobban tudom értékelni ezek után, hülyén hangzik, de máris többre tartom. :)
Furcsa, hogy leginkább az érzelmeimre hatott – ennyi érzést, gyászt, veszteséget és mégis büszkeséget egy helyen!… Szerettem.

Allanon>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Nagyon tetszett. Ez a könyv egy nagyon jó példája annak, hogy egy filmben ritkábban sikerül az érzelmi mélységet bemutatni. Voltak részek, amikor elszorult a torkom. Mindamellett, izgalmas, érdekes és pörgős történet. Olvastatja magát. Egy újabb kedvenc született. Remélem, ha ennek a történetnek lesz folytatása, Christie Golden fogja megírni. :)

ValerinLanz P>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Igazából hatalmas csodákat nem vártam ettől a könyvtől, hiszen korábban már volt szerencsém a filmhez (kétszer), így pontosan tudtam, hogy annak az írott változata lesz. Ez így is volt, hozott mindent, amit a filmben láttam, minden párbeszéd a helyén volt (persze nem tudom fejből a filmet, csak gondolom). spoiler
Llane helyébe persze mindig a csodás Dominic Coopert képzeltem, nekem egyértelműen ő volt a kedvenc szereplőm, azt sem bántam, hogy ott volt mellette a felesége. :D Éppen ezért spoiler
Másik kedvenc szereplőm Khadgar volt, aki szerintem remekül helytállt ebben a nehéz helyzetben, és méltó lenne arra is akár, hogy spoiler
Ami viszont megdöbbentett, és nem is biztos, hogy jól értelmeztem, de spoiler Mondjuk még így sem kedvelem.
Aminek kifejezetten örültem a könyvben, hogy az érzelmek kicsivel jobban átjöttek, mint a filmben, amit a színészek arcáról nem mindig lehetett rendesen leolvasni.
Nem vagyok sem rajongó, sem fanatikus, de tetszett a film, tetszik a könyvek borítója, és örülök, hogy laikusok számára is érthető és értékelhető alkotásokat hoztak össze. Kíváncsi vagyok az előzményre, meg persze majd a folytatásra is. :)

Molymacska>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

A filmet láttam először és az az elmegy kategória volt. Olyan megnézem, de azért még egyszer mégsem, a könyv ellenben (számomra legalábbis) sokkal többet adott, mint a film. Nem játszottam a játékkal, így nekem igenis kellett a háttértörténet, a belső monológok, az érzelmek leírása. Picit jó volt az apró dolgokat megismerni, más szemszögből is látni a dolgokat, mint a filmben. Nem lett a kedvencem, de határozottan jó volt.

Ritka_a>!
Christie Golden: Warcraft – A kezdetek

Nehéz lett volna úgy olvasnom a könyvet, mint egy másik átlagos történetet, hiszen közel áll a szívemhez a Warcraft világa. Túlságosan is. Évekig játszottam a játékkal, már csak érzelmileg is kötődöm hozzá. :) Az elfogultságomtól eltekintve is mondhatom, hogy egy csodálatos világba kalauzol minket a történet. Engem leginkább a megfogalmazása nyűgözött le. Kidolgozott, részletes és olvastatja magát.
Khadgart imádtam a filmben is és a könyvben is. spoiler
A filmhez képest voltak eltérő részek, amiknek kifejezetten örültem.


Népszerű idézetek

Szelén>!

Egy herceg sosem bujkál -gondolta a fiú. Oda megy ahová akar, és akkor amikor akar, hogy egyedül lehessen. Ez nem bujkálás.

6. oldal

timcsigirl>!

A remény […] talán a legerősebb fegyver mind közül.

217. oldal

timcsigirl>!

Ha a szerelem az, amire szükséged van, el kell menned a világ végére is, hogy rátalálj. Vagy azon túlra is.

183. oldal

timcsigirl>!

Egyedül, magányosan senki sem állhat ellen a sötétségnek.

201. oldal

timcsigirl>!

Sose feledd: a fényből sötétség születik, és a sötétségből… fény!

202. oldal

Szelén>!

Tudom, hogy csak a dolgodat végzed, és meg kell mondjam, rendesen csinálod!

18. fejezet

thy_adri>!

A fiú, aki odalent várakozott, ezekben a percekben boldogabb volt, mint egy dagonyázó disznó.

76. oldal

thy_adri>!

-Medivh… – kezdte Lothar, de hirtelen valami feketeség örvénylett előtte, és azon kapta magát, hogy egy hollóhoz beszél. A madár megrázta a farkát, szárnyra kapott, és kirepült az ablakon.
-Gyűlölöm, amikor ezt csinálja – dörmögte tehetetlenül Lothar.

116. oldala

timcsigirl>!

– Az Őrző csupán egy név – felelte mosolyogva Alodi. – Ennek a világnak az igazi őrzői maguk az emberek.

201. oldal

Szelén>!

Az Ork elindult felé, iszonyatos erejű csapásokkal lemészárolta azokat, akik megpróbálták feltartóztatni, mialatt dübörgő léptekkel haladt a felé az ember felé, aki megfosztotta őt a kezétől.
Jól van, te rohadék – gondolta Lothar – , gyere csak, lecsapom a másikat is…

169. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin: Királyok csatája
Robin LaFevers: Sötét diadal
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az elveszett csillag sárkányai
John Flanagan: A Tölgylevelesek
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Malcolm J. Hunt: Kígyószív
Morgan Rice: A sárkányok dühe
Richard A. Knaak: Kaz, a minotaurusz