Nekem eddig ez a kedvenc Warcraft könyvem, természetesen az Ősök Háborúja mellett.
Apró érdekesség: én kölcsönözni szoktam a könyveket, habár ezt meg is veszem, mivel szeretném a polcra, mert nagyon tetszett. Annyira el lett találva a borítója ennek a könyvnek, annyira szépen van megrajzolva, hogy nem adja vissza képernyőn. Munkahelyen is olvasgattam néha, nem egy valaki jött oda, hogy "hűű ez mi? de jól néz ki! miről szól?”
Mielőtt kitérnék a személyes meglátásaimra a művel kapcsolatban:
Christie Golden a klasszikus értelemben vett bedolgozó avagy megbízotti író. Nem kell egybemosni R.A. Salvatoréval avagy R.R. Martinnal. Ő nagyon okosan ráállt egy adott vonalra, amiben tud alkotni. Itt nem szerelem gyerekről beszélünk vagy egy élet munkájáról. De a nagyoknak nem mondod meg, hogy tessék itt az alapsztori itt-ott költhetsz de ez az alapanyag. Tehát érdemes kontextusában szemlélni minden ilyen jellegű könyvet. Ez a Lore olvasmányos elbeszélése.
Visszakanyarodva:
Arthas sztorija is tetszett, de az nekem túl zanzásított volt és abból hiányzott egyfajta „lélek”, ebben megvan és a könyvre értem ezt. Itt nem csak Sylvanas bukását szemlélhetjük meg az ő szemszögéből, hanem a Quel'dorei népét is.
A könyv szépen lassan indul és bontakoztatja ki a karakter drámáját a főszereplőnek. Egy olyan karakter drámát, amelyet végig a rossz döntések(nem minden esetben tudatos), az indulatok, a pökhendiség és egyéb kevésbé hősi jellemtulajdonságok szegélyeznek. De ott van mellette a családja iránti feltétlen szeretet és népe iránti kikezdhetetlen hűsége is. De, ami Banshee-vé válása után történik, még akkor őriz ezekből a dolgokból még ha csak szilánkokat is.
Meglepően hosszan taglalja a könyv Sylvanas gyerekkorát, családját és a hozzájuk való viszonyát. Megvetését a nemesek felé, a protokoll és a diplomácia álarca felé. Kissé aggódtam is emiatt, félve hogy túl sokat elvesz más lényeges dolgoktól. Azonban a sztori előre haladtával inkább hálás voltam ezért. Sok mindent segít kontextusba tenni és megérteni a főszereplő életének elágazásait. Közelebb helyezni az ő megértését az olvasónak. Amit olvastam a Lich King könyvben, a veszteség maga itt kerül csak megvilágításba a főszereplő visszaemlékezésein és fiatalkori életén át.
Folyamatosan vannak kis apró gondolatmenetek, elmélkedések és egyéb apró kis szösszenetek Sylvanastól, ami színesíti a könyvet.
Az Első és Második Háborút érintőlegesen taglalja, azt is inkább az ő személyes veszteségein és drámáin keresztül. Itt nagyon nem mennék bele, nem akarok el spoilerezni azoknak, akik nem ismerik.
A Harmadik háborúban tetőzik a káosz, szenvedés és reményvesztettség. De míg Arthas-nak a teljes hatalom megszerzése adja az erőt, mert vakon hisz a saját elképzeléseiben(ilyet azért már olvastunk történelem könyvekben ugye) és ezért kész bárkit elárulni, addig Sylvanasnak a bosszú, ami a saját népének egyfajta genocídiumából sarjad, melyben őt is részessé tette Arthas. Ez pedig örökké kísérteni fogja Sylvanast.
Ui.: A Harmadik Háborúról csináljon már valaki, egy normálisan animált mini sorozatot
Akárcsak a játékban, vannak apró kis fejezetek, amikor Anduinnal beszélget, aki épp fogoly. Ezt a részt nevezném egy kihagyott ziccernek, szerintem itt jobban el lehetett volna mélyülni lore szempontjából, sőt akár még dagályosabb is lehetett volna. De itt vannak ütős mondatok és érdekes riposztok, valamint elgondolkodtató megállapítások.
A könyv szépen lassan indul és bontakoztassa ki a karakter drámáját a főszereplőnek. Egy olyan karakter drámát, amelyet végig a rossz döntések(nem minden esetben tudatos), az indulatok, a pökhendiség és a veszteségek okozta begyógyíthatatlan sebek szegélyeztek. Én megértem, hogy sokaknak nem szimpatikus, de szerintem pont ez adja Sylvanas karakterének árnyaltságát.
Azt is ide biggyeszteném, hogy ez az első Warcraft könyv eddig, amelyiknél néha meg kell állni és letenni. Időnként nyomasztó az egésznek a hangulata, a főszereplő és népének(népeinek) szenvedése. Ugyanazt az érzést adja át, mint amikor a járványföldeken barangoltam még anno avagy Undercity mélyén.
Sylvanas nem egy klasszikus értelemben vett gonosz, vagy gondolkodásra képtelen elme netán egy lázadó. És amiért ezt írom, hangsúlyozom írom és nem tényként közlöm, ergó engedtessék meg a privát vélemény. Az pedig az, ahogy a könyvben is elhangzik, hogy A SORS JÁTÉKOT ŰZ A LELKEKKEL. Ez tudom, hogy kissé kuszának hathat, de ha olvasod a könyvet te is elgondolkozol talán erről.
Köszönöm a fordítást !