Hivatalos ​filmregény (Assassin's Creed 10.) 78% 39 csillagozás

Még ki sem nyitottam a könyvet, de milyen jót nevettem a borítóra nyomott kis plecsnin! „… a nagyszabású film…” hát igen, ha már a bevált olvasócsalogató „nagy sikerűt” nem lehetett ráírni…

De félre ezekkel az apróságokkal. Hozzám is eljutottak a pletykák, kritikák, hogy mennyire oltári rossz a film. Belegondolva pedig, hogy a filmből készült könyvek hm fogalmazzunk úgy, hogy általában nem túl jól sikerültek… nem is értem, miért kapott egy esélyt ez a könyv nálam. Talán az győzött meg, hogy a mindenki által szidott Unity a kedvencem a játékok közül. Különc vagyok azt hiszem. Úgyhogy kapott egy esélyt ez a sztori és azt kell mondanom, hogy összességében nem bántam meg. Mert nem volt rossz. Na nem, szögezzük le, ez nem Assassin's Creed, nemhogy nem közelíti meg azt az élményt, amit a játék – vagy csak maga a története – ad, de maximum annyit tehet, hogy alulról nyalogatja az AC talpát szintjét. Viszont egész érdekes Callum gyerekkora, már szinte szerethető is a karaktere. Nem mondom, hogy újdonság és nem láttuk már őt milliószor, más néven, de mivel a béka feneke alatt voltak az elvárásaim, így szinte már jó értelemben lepett meg. A többi karakter is oké volt, a történet is úgy oké. Igazából olvastatja magát a könyv és onnantól, hogy képes az ember elvonatkoztatni attól, hogy ez állítólag egy Assassin's Creed regény, nem is rossz olvasmány. Ha nincs jobb, nyugodtan vedd a kezedbe. Egy nap alatt elolvasod, aztán jöhet a következő.
A filmmel kapcsolatos elvárásaim pedig mínusz egyről nullára ugrottak.

A filmet még csak idén januárban láttam, mivel a mozizás anno nem jött össze, és kövezzenek meg, akik nem szeretik, de én nagyon imádtam! Persze, elismerem, vannak hibái, de minek nincsenek? Azóta már kismilliószor láttam, és bizony betéve tudom.
Szóval nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre a könyvre, mert még sosem olvastam filmregényt, nem mellesleg a Michael Fassbender kihíváshoz is jól jött. :-)

Őszintén megmondom, csalódás volt. Nem maga a történet és a végén található regressziók miatt (azok remekül kiegészítik a filmet), hanem a fordítás miatt. Borzalmas! Bayer Antal arra nem vette a fáradságot, hogy szinkron szerint fordítsa le a párbeszédeket. Jó, tudom, az sem tökéletes, de ez még annyira se! (Fel is merült bennem, hogy egyáltalán látta-e a filmet…) A magyartalansága pedig csak hab a tortán! A kevés híjánt például előszeretettel használja, amivel nem lenne baj, ha nem rossz helyen tette volna mindezt. A szóválasztása máshol sem a legjobb. (Megjegyezném: a férfiak nem sikoltanak, a fa nem nyöszörög, a vér nem dalol, és még sorolhatnám…) Ragozni sem tud. A hosszabb, birtokos szerkezetekkel megáldott mondatokat, egyáltalán nem tudta visszaadni magyarul. Elgépelések és betűkihagyások is előfordulnak benne, a szavak felcseréléséről már nem is beszélve! Szóval ráférne egy revízió, de inkább jobb lenne, ha újrafordítanák (lehetőleg olyan valaki, aki tud is!).

Nagyon szerettem a hangulatát. AZ írónő képes volt kitölteni a lyukakat, amiket a film hagyott maga után.

A filmet láttam és tetszett. Ennek ellenére voltak benne olyan részek, amik nem voltak túl világosak számomra. Szinte esélytelennek tartom, hogy egy cirka 2 órás filmben a jellemek ábrázolását, motivációját és esetleg a múltját kellő részletességgel be lehessen mutatni.
A regény – amit a film megnézése után olvastam – eltünteti ezeket a hézagokat, hiányosságokat, amiket a filmnézés közben, után éreztem. Úgy vélem, ez azért is lehet, mert a forgatókönyv alapján készült a regény. Még a mellékszereplőket is részletesebben megismerhetjük. Emiatt jóval többnek éreztem, mint a filmet. Jobban bele tudtam helyezkedni a cselekménybe, a szereplőkhöz is közelebb tudtam kerülni és még a cselekmény is feszes tempójú volt.
Egyetlen hátrányt tudnék kiemelni: nekem nem tetszettek a regressziók, amik a regényhez hozzá lettek csapva. Az volt az érzésem, hogy csak oldalkitöltés miatt lettek odabiggyesztve.

A regény, ami a film alapján íródott és klasszisokkal jobb, mint az alapját képező történet.
Ez izgalmasabb, jobbak a leírások, mint a film látványvilága és a mellékszálakat sem hanyagolták el úgy, mint a moziban.
Ha a bukta miatt nem is forgatnak új részt, de a regénysorozatot szívesen olvasnám tovább, mert jól sikerült és érdekel a sztori folytatása.

A 2016-os év egy a rajongók által várva várt videojáték-adaptációval zárult, amelyben korokon átívelő háborút vívnak az orgyilkosok és a templomosok. Az Ubisoft játékát a világ minden táján elsöprő siker övezte, a játékokon alapuló könyveket is több tucat nyelvre fordították le, így nem volt meglepő, hogy Hollywood is lecsapott rá és megjelent a film és a hozzá tartozó hivatalos filmregény.

Michael Lesslie, Adam Cooper és Bill Collage forgatókönyve alapján írta meg a regényt a New York Times bestsellerszerzője, Christie Golden. Emiatt a történet teljes mértékben egyezik a filmben történtekkel. A különbség viszont az, hogy míg a filmre ötös skálán jó indulattal is csak maximum négyest adnék, addig a könyv simán megkapja az öt csillagot.

A könyvek előnye a filmekkel szemben, ami ebben a helyzetben is megmutatkozik, hogy sokkal több lehetősége van egy írónak megmutatni a karaktere múltját, gondolatait, hiszen több száz oldal áll rendelkezésére, ami lényegesen több mint, amit egy 120 perces mozi adhat.

Bővebben:
http://kulturpara.blog.hu/2017/02/23/film_vs_konyv_assa…

Filmregényként megállja a helyét. A történetet végigkövetjük, szerencsére a szereplők motivációját és érzelmeit egy kicsit jobban megismerhetjük, mint a filmben. A történet nem nagy szám off, viszont a mellékszereplőkről sikerült némi plusz érdekességet becsempészni, így nem volt hiábavaló az elolvasás. A könyv végén lévő rövid betekintések jók voltak, bár itt is éreztem egy kis egyenlőtlenséget a történetek kibontásában.
A könyv gyorsan olvasható, a történet nem bonyolult, követhető. Volt pár mondat, ami nekem magyartalannak hatott.

Pontosan azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam. Leírta azokat, amik a filmben történtek és egy picit megfűszerezte. Ez minden. Se több, se kevesebb.

A könyv SOKKAL jobb volt mint a film.

Christie Golden nevével már az AC-olvasók is találkozhattak, hiszen ő vetette papírra a Heresy – Eretnekség című regényt, amely egyben jelen kötetnek az előzménye is. (Habár itt meg kell álljak egy kicsit: a filmkönyv valóban tartalmaz utalásokat akár a közvetlen előzményre, akár az Oliver Bowden-féle regényekre, a történet önmagában is érthető, élvezhető olvasmány.) A filmhez még nem volt szerencsém, így azt megítélni, hogy mennyire szolgai a másolás, nem tudom, de az olvasott kritikák alapján a cselekmény pontról pontra megegyezik mindkét alkotásban. Igaz, Golden nagyon eltérni nem is tudott volna, hiszen a forgatókönyv alapján volt kénytelen dolgozni, ráadásul maga a történet is kb. 260 oldal. (Megijedni nem kell, a maradék hetven oldal nem az Ulpius-féle ajánlásokkal van tele, hanem regressziókkal, de erről egy kicsit később.)

Megvallom őszintén, én a Heresy – Eretnekség kötetnél nagyon élveztem, hogy a jelenbeli történetszál is fontos szerepet kap, azonban ennél a regénynél már úgy éreztem, hogy a múltbéli, XV. századi spanyolországi cselekmény igencsak háttérbe szorult, már-már túl keveset láthattunk belőle. (Mondom ezt úgy, hogy a XXI. századi sztorit most is jobban élveztem.) A történet izgalmasan kezdődik, megismerjük valamennyire Callum Lynch-et, valamint Sofia Rikkint, Alan Rikkin lányát, és egy kicsivel mélyebb betekintést nyerünk az Abstergo működésébe. Ami nekem kicsit furcsa volt, hogy főhősünket szinte minden további felkészítés nélkül ültetik be az Animusba, miközben az előző regényekben mindenhol hangsúlyozták, hogy mennyire fontos az alapos fel- és rákészülés. Igen, kapunk egy kis magyarázatot, hogy mindenkit sürget az idő, meg Alan is beleszól, hogy az emberi élet nem számít, csak az Édenalma legyen meg, de nekem ez így akkor is kicsit visszásra sikeredett.

Ahogyan haladunk előre a cselekményben, úgy kapunk sajnos egyre gyakrabban kicsit unalmasabb jeleneteteket, mind a jelen-, mind a múltbeli szálak esetében, a történet lezárását pedig kissé összecsapottnak érzem. Feltehetőleg ez inkább a forgatókönyvírók hibája, és azoké, akik szorosan megkötötték a regény írónőjének kezét, hiszen Golden pont a Heresy – Eretnekséggel bizonyította be, hogy tud igazán jó, a templomosok és orgyilkosok világában játszótó történetet írni.

Fentebb már utaltam rá, a kötet mintegy 1/5-ét az ún. regressziók teszik ki. Ezek olyan feljegyzések, amelyek a mellékszereplők múltbeli utazását rögzítik és tárják az olvasók elé. Azon felül, hogy egy-kettő visszautal a korábbi regényekre, sajnálatos módon ezeknek semmilyen további funkciójuk nincs. Én legalábbis nem éreztem volna, hogy adtak volna bármit is az alapsztorihoz, sőt, ezek olvasása már igen csak lassan, döcögősen haladt.

Kicsit sajnálom, hogy pont Golden kapta a feladatot, hogy a hivatalos filmregényt is ő írja meg, mert most az a szerencsétlen helyzet áll fenn, hogy az általam olvasottak közül a legjobb és leggyengébb Assassin’s Creed-regény szerzőjeként is felkerült a listára. Remélhetőleg lesz még lehetősége egy kis szabadabb kalandozásra ebben a világban, mert szívesen olvasnék még olyanokat, mint amilyen a Heresy – Eretnekség volt.