A ​klánok ura (Warcraft 2.) 102 csillagozás

Christie Golden: A klánok ura Christie Golden: A klánok ura

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A véres háború után, amikor a tündéknek, törpöknek és az embereknek sikerült visszaverniük az orkok, sárkányok, goblinok és trollok seregeit, az egykori diadalmas légiónak már csak maradványai léteznek. Az orkok kisebb csapatai ugyan még nem adták fel a harcot, de többségük az emberek által ellenőrzött fogolytáborokban tengeti életét.
A titokzatos ork, akinek emberek a Delej nevet adták, csecsemőkora óta az ellenség városában nevelkedik. Kegyetlen ura annak idején harcolt az orkok ellen, most viszont saját fajtájának leigázására készül. Ördögi tervéhez Delejt is fel akarja használni, ám számításaiba némi hiba csúszik. Delej szétzúzza láncait, és elindul, hogy megkeresse az övéit, a klánját. Két világ között őrlődve próbálja megtalálni helyét és végül sikerrel jár: rabszolgából először gladiátor, majd sámán válik, végül ő lesz a klánok ura.
A becsület, barátság, szeretet és gyűlölet sagája, egy ork igaz életének története.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Szukits, Szeged, 2007
246 oldal · ISBN: 9789639441835 · Fordította: Galamb Zoltán, Szántai Zsolt
>!
Szukits, Szeged, 2003
246 oldal · puhatáblás · ISBN: 963944183x · Fordította: Galamb Zoltán

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Durotan · Draka · Grom Hellscream · Orgrim · Thrall (Go'el)


Kedvencelte 17

Most olvassa 4

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 P>!
Christie Golden: A klánok ura

Aki annak idején végigment a WoW Escape from Durnholde instáján, azoknak ismerős lehet a történet egy része.
A kötet tulajdonképpen Thrall (itt Delej) életrajza. Végigkísérhetjük pályáját fiatalkorától kezdve egészen a Legfőbb Hadúri cím elnyeréséig.
Fontos szerepet kap Setétláp Édalász, Rókalyuki Taretha, valamint az orkok törzseit is megismerhetjük. Amit itt hiányoltam, hogy az őrmester nem kapott nevet, végig csak a rangján hivatkoznak rá, valamint, hogy a Rókalyuki család többi tagja a könyv későbbi részeiben mennyire háttérbe került.

A könyv nagyon spórolós. A harci részeket elnagyolta Golden, valamint pár fontosabb jelenet is kaphatott volna több oldalt. Thrall például gyorsan elérte a hadúri rangot.
Pár logikai bakit is felfedeztem, bár ezek annyira nem voltak vészesek.

Szerencsére olvasmányos, gyorsan lehet vele haladni. A játékokat ismerőknek nem mutat újdonságot, minimális előzetes ismeret kellhet a teljes élvezetéhez.
Azonban önmagában is élvezhető, izgalmas és fordulatos kötet.

>!
Szukits, Szeged, 2007
246 oldal · ISBN: 9789639441835 · Fordította: Galamb Zoltán, Szántai Zsolt
Kyrana P>!
Christie Golden: A klánok ura

Nagyon szeretem a World of Warcraft játékot, így a hozzá köthető könyveket is szívesen olvasom. Bár jómagam a Szövetség színeiben játszottam, mégis teljesen magával ragadott ez a Thrallról szóló történet is, aki a Horda vezére lett. Izgalmasan megírt könyv, érdekes volt olvasni Thrall életéről, hogy hogyan vált azzá, aki lett. Ami viszont borzasztóan rosszul esett, az a tulajdonnevek fordítása… Biztos vagyok benne, hogy azoknak, akik nem ismerik a Wow világát, ez nem zavaró, de nekem nagyon is az. Ettől függetlenül tényleg tetszett a könyv, ajánlom a műfaj kedvelőinek.

Mike01>!
Christie Golden: A klánok ura

A Warcraft könyvek közül az első amit olvastam. Nagyon szeretem az írónőnek a stílusát. A cselekmény is jó, pörögnek az események, nincs egy unalmas pillanata se a könyvnek.

Kiya>!
Christie Golden: A klánok ura

Jó könyv, nagyon szeretem. A játékot meg különösen :) Thrall szerintem a valaha volt legjobb Horde vezető, és ezt a könyv is nagyon szépen átadja.

Gilgalang>!
Christie Golden: A klánok ura

Mint vérbeli éjelf, sosem gondoltam volna hogy az ellenségemnek, egy orknak fogok drukkolni. :)

Böbbenet P>!
Christie Golden: A klánok ura

Azóta érdekel a Warcraft-történelem, amióta rákaptam a WoW-ra, mégis ez az első könyv, amit elolvastam a témában. Thrall, a Horda vezérének életútjáról szól, és engem nagyon megfogott!
Az elejétől fogva Horda-párti vagyok, és komolyan mondom, valami furcsa tiszteletet érzek Thrall (Delej) iránt. Akármerre járt élete során, mindenhol bántották, ő mégis kitartott, sosem tört meg, és dicsőségre vezette levert népét.
Furcsa volt, hogy lefordították a neveket és helyeket is, így folyton gugliznom kellett, hogy ki kicsoda, és mi hol van (pl. Setétláp Édalász eredetileg Aedelas Blackmoore).
Érdekesség: Thrall neve igazából rabszolgát jelent. Ezért nem akarta megváltoztatni, hogy mindig emlékezzen arra, honnan jött, és mi a küldetése.
Akit érdekel a Warcraft-történelem, annak mindenképp érdemes elolvasni, sok kérdésére választ kaphat. :)

Elek_A_Trotechnikus>!
Christie Golden: A klánok ura

Ismét kívül a komfortzónámon.
Érdekesnek találtam a könyvet – bár előismeretek híján biztosan nem tudtam mindent megfelelően értékelni. Ami igazán hiányzott azok a harcok leírásai, valamint olyan zanzásított történet érzésem volt végig.

Horváth_Evelyn>!
Christie Golden: A klánok ura

Őszinte leszek. Alig vártam, hogy a végére érjek. Miért adtam rá mégis négy csillagot? Nos, igyekeztem úgy pontozni, hogy igazságos legyek. Nem azt helyeztem előtérbe, hogy a többi általam kedvelt könyvekhez képest milyen. Nem is lehetne így objektívan dönteni. Szerintem jó a fordítás, könnyen olvasható. Nem unalmas a történet sem. A karakterek is kellőképpen komplexek. Sőt, meglepően kidolgozottak. Viszonylag egyszerű a konfluktus, és ennek kibontása is, de követhető, logikus, élvezhető. Az üzenet is megvan benne. Lényegében egy jó könyv ez. Csak persze, annak aki nem játszik WarCraftot kicsit unalmas, mert kiszámítható és parányit elvont. Szerintem a műfajhoz és a témához képest kiemelkedően jó. A mínusz csillag azonban ott kell legyen, mert nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy irodalmilag keveset ad.

Antiserver>!
Christie Golden: A klánok ura

A könyv remekül mutatja be Thrall, a Horda vezérének életét, bebizonyítva, hogy a szívtelen gyilkológépeknek gondolt orkok valójában érző lények, és hogy a Szövetség sem az a patyolattiszta frakció, mint aminek sokan gondolják.

Gloren>!
Christie Golden: A klánok ura

A történet annyira magával ragadott, hogy egyszerűen nem tudtam letenni. Egyszer sem éreztem benne azt, hogy legyen már vége az adott résznek. Azt viszont meg kell hogy jegyezzem, nem volt benne semmi váratlan esemény, Tari halálára már két fejezettel a megtörténte előtt lehetett számítani. Delejnek viszont piszok nagy mázlija volt végig, ami egyáltalán nem életszerű szvsz, ennek ellenére nem lett unalmas a könyv vége sem, az írónő tudta hol kell abbahagyni.


Népszerű idézetek

Popovicsp87 P>!

– […] Ha egy disznónak kényelmes az ól, nem sokat számít, ha nyitva hagyják az ajtót.

Kapcsolódó szócikkek: Orgrim
Popovicsp87 P>!

– Meglehetősen… kegyetlen ez a játék – szólalt meg törődötten Pokolsikoly. A hangja annyira erőtlennek hatott, hogy Delej alig ismerte fel. – Az erő, ami beléd költözik…édesebb a méznél, finomabb a legérettebb gyümölcsnél. Szerencséd, hogy sohasem kellett innod ebből a forrásból, Delej. Aztán, amikor elveszíted ezt az erőt…szinte elviselni sem tudod. – Pokolsikoly megrázkódott.

Kapcsolódó szócikkek: Grom Hellscream
kemiviki>!

Durotánt a barlang belsejéből jövő halk, szortyogó hang riasztotta fel a merengésből. A vezér szigorú arca, a sokévnyi haragvás és rettegés mély barázdáival szántott ábrázat hirtelen meglágyult a hang hallatán. A kisfia nyöszörgött, ahogy szoptatták. A gyermek, aki majd csak a ciklus előre meghatározott névadó napján kap nevet. Durotán otthagyta Hegyesfogat, hogy egyedül figyelje tovább a havazást, és a barlang belső helyiségébe cammogott. Draka épp elvette csupasz mellétől a kisdedet, ezért nyafogott a fiú. Durotán némán figyelte, ahogy Draka megfeszíti a mutatóujját. Az asszony borotvaéles fekete körmével mélyen belevájt a mellbimbójába, mielőtt ismét melléhez emelte a csecsemő apró fejét, közben a fájdalom legkisebb jele sem tükröződött szép, szögletes arcán. A gyermek így nem csak az éltető anyatejet, hanem anyja vérét is magába szívta. Efféle táplálék illett egy jövendőbeli harcoshoz, Durotán fiához, a Dérfarkas klán leendő vezéréhez.

Kapcsolódó szócikkek: Thrall (Go'el)
kemiviki>!

– Nem hagylak magadra – jelentette ki Draka alig hallhatóan. Lágy hangja éles ellentétben állt Durotán harsány Eskükiáltásával. – Mi is veled megyünk.
– Megtiltom!
Draka talpra ugrott, hirtelen mozdulatával még a harcedzett Durotánt is megrémisztette. A gyermek bőgve gurult a földre anyja öléből, ahogy Draka vadul rázni kezdte az öklét. Egy szempillantással később Durotán arca összerándult az éles fájdalomtól, Draka ugyanis egyetlen ugrással a barlang másik végében termett, és véresre karmolta társa ábrázatát.
– Draka vagyok, Rhakish fiának, Kelkarnak leánya. Senki sem tilthatja meg nekem, hogy a párommal tartsak, még Durotán sem! Veled megyek, és veled fogok elesni, ha a sors úgy hozza! – Leköpte Durotánt.
Durotán letörölte arcáról a vérrel keveredett nyálat, s szíve megtelt szerelemmel. Jól választotta meg a társát, fiai szülőanyját.

Kapcsolódó szócikkek: Draka · Durotan
Kyrana P>!

Ezeket könnyeknek hívják. Olyankor jönnek, amikor szomorúak vagyunk, amikor a lelkünket bántja valami, és annyi fájdalom gyűlik össze a szívünkben, hogy már nem fér el bennünk.

231. oldal


A sorozat következő kötete

Warcraft sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. A. Salvatore: Otthon
R. A. Salvatore: Egy letűnt isten eljövetele
Richard A. Knaak: Démonlélek
J. Robert King: A végzet pereme
Madeleine Roux: Gyülekező árnyak
Michael J. Sullivan: Kardok kora
John Caldwell: A Káosz Szava
Mel Odom: A Gonosz ösvénye
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
John Gwynne: Az istenek árnyéka