Házasság ​párizsi módra 34 csillagozás

Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Christiane Rochefort regényeiben a mai francia valóság ellentmondásos jelenségeit ábrázolja. Lendületesen és fordulatosan meséli el egy házasság történetét. A regény hősnője, Celine látszólag szerencsés házasságot köt. Feleségül megy egy Philippe nevű dúsgazdag nagypolgárhoz, aki minden jóval és széppel elhalmozza. De ezért cserében ott kell hagynia eddigi kalandos, szabad életét. Végül hiába kap meg mindent, nem képes beilleszkedni ebbe az üres világba.

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Európa Modern Könyvtár Európa · Sziget Zsebkönyvek Sziget

>!
Sziget, Budapest, 1998
222 oldal · ISBN: 9638138246 · Fordította: Réz Pál
>!
Európa, Budapest, 1981
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630724243 · Fordította: Réz Pál
>!
Európa, Budapest, 1968
196 oldal · Fordította: Réz Pál

Enciklopédia 8

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Franciaország · Olaszország


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

@Aurore-nak* a borítóval voltak fenntartásai, nekem a címmagyarítással. Házasság párizsi módra, ez a három szó pont a könyv általánosító jellegére hívta fel a figyelmemet, mintha Céline és Philippe összebútorozása nem pusztán egy összebútorozás lenne a számtalan közül, hanem a tipikus összebútorozás, az összes párizsi házasság szükségszerű forgatókönyve. Annál is inkább zavart ez a dolog, mert a regény tagadhatatlanul felhasználja az általánosítás általam nem különösebben kedvelt eszközét, hogy markánsabb hatást érjen el. Meglehetősen didaktikusan két pártra osztja ugyanis szereplőit, az egyik párt központi pozíciójában az elbeszélő, Céline áll (néha fekszik), a másikén pedig a férj, Phillippe, és Rochefort úgy osztja el köztük a jellemzőket, hogy következetesen az első csoport kapja a pozitív tulajdonságokat** (úgymint szociális érzékenység, szabadelvűség, műveltség, humorérzék, stb.), a második pedig a negatívokat (érzéketlenség, konzervativizmus, tuskóság, humortalanság és egyéb burzsuj jellegzetességek). Könnyű ebből olyan következtetést levonni, hogy ez utóbbiak az ún. férfitulajdonságok, aminek következtében tulajdonképpen csak egy kérdés marad számomra tisztázatlan: akkor meg Céline mi az Úristen véreres szeméért ment hozzá Philippe-hez!? Azonban miután túltettem magam a cím okozta mikrosokkon, arra jutottam, nem feltétlenül nemi elkülönítésről van itt szó, inkább a kapitalista-tradicionalista (patriarchális) és megengedő (némiképp feminim) társadalmi ellentétpár jóval tágabb szembeállításáról. Amivel meg is békültem. Pláne hogy különben egy nagyon eleven, élő szöveg ez, szikrázó dialógusokkal***, élesen eltalált, eredeti belső monológ-hangzással, és több olyan jelenettel, amelyek aztán tényleg telibe trafálnak (pl. „a nő és a férfi autót vezet”, vagy az a tökéletesen megszerkesztett kórházi jelenet). Szóval jó szöveg. Lehet, hogy pöttyet feminista, de hát akinek nem inge, nem veszi magára. De legalábbis letagadja, hogy az övé.

* Akitől nem mellékesen e könyvet is kaptam, és akit az Isten tartson meg az összes jó szokásával egyetemben, ámen.
** Merthogy ezek pozitív tulajdonságok. Slussz-passz.
*** És itt elsuttogom, hogy „franciás”, de a számra is ütök, mert milyen általánosítás már ez is?

7 hozzászólás
Zsuzsi_Marta>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

A címet kiegészíteném a nemcsak szóval, annyira hétköznapi a történet, ami játszódhat a világ bármely részén és bármikor. 1963-ban jelent meg, de aktualitása korfüggetlen.

Vagyunk jó néhányan nőtársaimmal, akik életük során egy-két Philippe-pel találkozott, jó esetben csak eggyel. A sok megmosolyogtató párbeszéd és szituáció, reakció tipikusnak mondható, sokszor hallottunk, láttunk és sajnos, tapasztalhattunk ilyeneket.
Pl az autós jelenet tipikusnak mondható. :) Celine vezet_het_i autójukat, ami közös bár, de Philippe szeme fénye.
Rochefort kiváló humorral írta meg ezeket, s hogy milyen is egy manipulatív, kisebbségi komplexussal küzdő férfival az élet. Celine önbecsülését sárba tiporva kívánja sajátját emelni, verbálisan bántalmazza. Feltehetjük a kérdést, miért ment hozzá Celine? De azt is, miért házasodott Philippe? Ő azt hitte, csupán a pénz, a csillogás, a nagyvilági élet, amelyet a családja, baráti köre él, elegendő a felesége boldogságához, ezekkel egy életre lekenyerezheti. Miközben nem fogadja el őt: viselkedését, öltözködését, barátait. (Változz meg, mondj le róluk – akkor elfogadlak, akkor beleillesz a mi körünkbe…)
Nagyon jó döntést hozott végül Celine, kiállt magáért.
Sokaknak (főleg nőknek) ajánlott ezt a regényt elolvasni, okulásul.

ppeva P>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Nehéz értékelést írnom erről a regényről, olyat, ami nem túl személyes. Mert életem során anno belefutottam néhány Philippe-hez nagyon hasonló egyedbe. Nem voltak ugyan nagypolgárok, egyik se, de attól még ugyanilyen remekül alakították a bunkó, játszmázó, okoskodó, szeretetre hivatkozva zsaroló, mindent jobban tudó, nőket lenéző-lesajnáló-alázó hímet. Brrrr…. A könyvet olvasva már csak annak örültem, milyen messzi vannak. :) Ma már csak azon csodálkozom, hogy hogyan sétálhat bele ilyen csapdákba az ember lánya… Márpedig azt hiszem, vannak, akik belesétáltak, belesétálnak és bele fognak sétálni, látsszanak akármilyen öntudatosnak is. Az ilyen kapcsolatok elkerülését tanítani kéne, de ilyen és hasonló könyvek olvasása is segíthet kicsit felnyitni a szemeket. Nagyon jók a párbeszédek, a családi és baráti összejövetelek jelenetei, nagyon tetszett a humora is. Néhol könnyesre röhögtem magam, kicsit talán azon a kis oktondi libán is, aki voltam… :)

Aurore>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

No, nézzük ezt az alulértékelt* könyvet. Egészen addig értetlenül álltam a jelenség előtt, mígnem felfedeztem a Sziget Kiadó marketingese és borítótervezője közös munkájának gyümölcsét, a regény legutolsó, 1998-as magyar kiadásának borítóját. Vajon komolyan hitték-e ők, hogy az alkotásukkal megbombázott, romantikus füzetre éhes, szemük előtt rózsaszín ködfelhőt viselő tinilány-közönség ujjongva fogja fogadni a 60-as évekbeli emancipált feminista nő a francia burzsoázia jómódú férjeit és egyáltalán a házasság intézményét kritizáló szatíráját? Ép eszüknél voltak ők akkor vagy éppen fogalmuk sem volt arról, mit is adnak ki, csupán ráböktek egy éppen kiadási jogoktól mentesedett címre: „ez jó lesz”?

Hozzáteszem, amikor én e könyv Európa Zsebkönyves kiadását a Nyugat Antikváriumban 100 Ft-ért (akkor sem volt már sok pénz) megvásároltam, én sem voltam egyéb, mint romantikus regényre éhes, illúziókban élő, párizsi (!) fiatalemberrel házasságra lépni készülő, s ebben megerősítésre vágyó** naiv huszonéves leányzó. Nem is bírtam elolvasni ezt a könyvet.

Nade most.

Vajon hogy ha mégis elolvasom akkor, máshogy alakult volna az életem? Nem hiszem. Lehet, hogy inkább csak a könyvet dobtam volna a kukába. (OK, azt talán mégsem.) Nem, a saját „ifjúkori baklövéseit” mindenkinek saját magának kell elkövetnie. És el is kell követnie, különben nem jut egyről a kettőre. Azon kívül nem hiszem, hogy baklövés volt. Szerelmes voltam, úgy, ahogy addig és azután sem sohasem. Ennek így kellett lennie. De már az esküvőm másnapján azt éreztem, „hé, én nem ehhez az emberhez mentem férjhez!” – viszont akkor már késő volt. És egyébként is, hátha csak rossz napom volt? Vagy neki? De nem, a házasságot nem tudtuk rendesen működtetni. Millió oka lehetett, miért nem. Pedig mi isten bizony próbáltuk, nem úgy, mint ebben a könyvben. Ám amikor az ember házas, nem érez ugyanúgy, nem beszél ugyanúgy és nem viselkedik ugyanúgy. Nem egészen önmaga. Főleg, ha nő. Kicsit vagy nagyon az az elvárás, hogy ő adja fel önmagát. Csak annak megy, aki kellőképpen felszínes. Erről szól ez a vicces feminista könyv.

Az elbeszélő „én” neve Céline Rodes. Feltételezem, nem véletlen a szerző monogramjával történő egybeesés. A stílusa locsogósnak tűnik, de amikor az idézeteket keresve újra átlapoztam a regényt, rá kellett jönnöm, a látszat dacára voltaképpen mennyire takarékos ez az elbeszélés. 160 oldal és benne van egy házasság kudarcáról minden. Fél csillag levonás: ha ennyire öntudatos személyiség, miért ment hozzá ehhez a spoiler fickóhozspoiler?

Külön pluszpont jár viszont Párizs, az ottani nagyáruházak, a szmog és időjárás leírásáért, az Olaszországgal állított ellentétért. Minden a tapasztalataimmal klappol. :)

* 2015.ápr.7.: 72%
** Nem mintha bárkinek, akár önmagamnak ezt bevallottam volna – ez egy ilyen életkori sajátosság.

>!
Európa, Budapest, 1981
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630724243 · Fordította: Réz Pál
22 hozzászólás
vicomte P>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Rochefort francia feminista írónő volt, aki előszeretettel nyúlt olyan témákhoz, amelyek polgárpukkasztónak számítottak annak idején.

Ebben, a franciául eredetileg 1963-ban megjelent regényében a törtető, technokrata-bürokrata nagypolgári réteg öncsaló, üres és értéktelen életén gúnyolódik, de közben nem átall egy nyílt erotika nélküli leszbikus szálat is beleszőni a történetbe.
Bármennyire kiábrándult is, Rochefort mégsem pesszimista. Nyilván nem véletlen, hogy a regény legszimpatikusabb szereplői azok a tinédzserek, akik mintha már a 68-as diáklázadások szellemét vetítenék előre.

A könyv stílusa az E/1-es formának és a rengeteg párbeszédnek köszönhetően fogyasztható, bár a sok személyes gondolat és a kicsit csapongó elbeszélésmód néha fárasztóvá válik.

A főszereplő és narrátor, a 27 éves Céline éli a maga bohém, némileg önpusztító életét, de mindeközben szorong is, a helyzetének kilátástalansága miatt.
Ebből a helyzetből menekül egy idegösszeomlást követően a házasságba, és egy olyan férfi társaságába, aki mellett biztonságot találhat.

Persze téved. Az, amit erőnek érzett, az csupán a férj kialakulóban lévő abuzív és dominanciára törekvő jelleme, amellyel valójában azt a gyengeséget leplezi – még ha nem is tudatosan – amelyet nem tud legyőzni önmagában.

Az ő kettejük hároméves házasságát meséli el a könyv, amely során az idegenkedéstől, az önfeladó belenyugváson, majd az aktív lázongáson át jut el Céline addig, hogy valójában soha nem is volt szüksége erre a kapcsolatra.

A könyvnek én egy hibáját találtam: szinte semmit nem magyaráz az írónő. Sem azt, hogy Célnie miért omlik össze a könyv elején és miért megy hozzá Philippe-hez, sem azt, hogy a férfinak igazából miért pont ő kell? Hisz' hemzsegnek körülötte az olyan nők, akik mintha erre a feleségszerepre lennének kondicionálva…

A sorok között persze meg lehet találni a motivációk egy részét, de ahhoz, hogy én igazán szeressek egy regényt, ennél sokkal mélyebb emberábrázolásra és élesebb konfliktusokra lett volna szükség.

A könyv ezek hiányában nekem így inkább csak egy kicsit felszínes korkép volt a ’60-as évek Párizsáról, és nem mélyen megélt élmény.

>!
Európa, Budapest, 1981
164 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630724243 · Fordította: Réz Pál
OlvasóMókus>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

A nagyszüleimé volt ez a könyv, ami jó 15 éve figyel a polcomon és várja, hogy elolvassam végre. Méltán ostoroztam magam szemrehányásokkal, hogy miért vártam vele ilyen sokáig. Bár ehhez a könyvhöz kell egy bizonyos fokú érettség és egy jó nagy adag élettapasztalat. A főhősnő, Celine igazából a körülmények összejátszása folytán belesodródik egy házasságba, amit ő sosem akart igazán. Minden nagyon szép és jó lehetne pedig, ha mondjuk a férje nemcsak azért házasodott volna, mert a társadalmi konvenciók megkövetelik és ha Celine egyáltalán meg akart volna házasodni. Celine lassan öntudatra ébred és hogy mit is keres ő tulajdonképpen abban a házasságban. A végkifejlet már a regény elején borítékolható. Ami engem meglepett, az a leszbikus szál felbukkanása volt. Igazán jó feminista regény, megéri elolvasni.

borbolya3>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Párizsról, párizsi emberekről olvasni mindig élvezet – ez volt az alapmotiváció (illetve @Kuszma értékelése). A történet egy mondatban összefoglalható, egy téves házasság sommázása két össze nem illő ember esetén. Ahol már a kezdeti motivációs elemek is hiányosak voltak, és már a elejétől érezhető, Céline és Philippe nem a boldogságot keresik. Ezt kissé nehéz volt feldolgozni, főleg a történet elején ment nehézkesen elfogadni, hogy itt az eseményekkel való minimális azonosulás is el fog maradni (ezzel egyidőben jó volt azt gondolni, idealista voltam, köszöni, jól megvan).
Céline elbeszélői stílusa viszont nagyon sok mindenért kárpótolt. A kiábrándultság élni vágyással, nagyon nagy élni vágyással párosulva azért egy elég jó egyveleg, főleg ezzel az egy szuszra elmondós (hol cinikus, hol csak kicsit szurkálódós) monologizálással egyetemben.
Ami mégis számomra nehézségeket okozott, az a központozás alkalmazásának hiánya. Réz Pált mint fordítót tartom annyira, hogy ne az ő számlájára rójam fel a dolgot. Korrektorságom háborgott bensőmben, azokra a vesszőkre nagy szükségem lett volna, hogy még jobban szerethessem ezt a könyvet.

klaratakacs P>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Ugyan rövidke könyvnek látszik, mégis lassan olvasós, elgondolkodtató könyv.
Adott a hatvanas évek párizsa, már egy fogyasztói társadalom irigyelt berendezkedése és adva van Celine, aki beházasodik ide. Pedig abszolút nem oda való, ráadásul -értelmes, érzékeny, gondolkodó nőként – tudja ezt. Már az elején mondtam is a könyvnek, hogy itten válás lesz kérem!
A regény Celine gondolatain keresztül vezet végig a házasságon, annak buktatóin, olyan dolgokon, amin a nagy megfelelési vágyban nőként először átlépünk, aztán megbotlunk, végül a másik fejéhez vágunk. A nagypolgári házasság unalma dekadens kalandokba keveri Celine-t, aki teljesen tisztában van azzal, hogy ez csak pótcselekvés.
A könyvet olvasva annyi idéznivaló gyűlt össze, hogy a könyv felét kiírhatnám, nagy bólogatva, hogy így van ez, pontosan. Nászajándékba nem ajánlanám, de lánybúcsúra, gondolkodnivalóként feltétlenül.

Everytime>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Tűpontos meglátásokkal van tarkítva az életről és a házasságról. Lehetett bőven cetlizni bene Nagyon megszerettem ezt a rövid kis történetet, sajnálom, hogy az írónőnek nincs több magyarul megjelent kötete.

avalonavalon>!
Christiane Rochefort: Házasság párizsi módra

Tetszett a könyv. A főszereplő Celine egyre idegesebb, és egyre magabiztosabb. Mérgének oka, hogy felismeri a körülötte lévő felszínességet. Nagyon sokszor adtam neki igazat.


Népszerű idézetek

Aurore>!

Idő bőségesen van, csak az a fontos, hogy az ember élni tudjon vele.

107. oldal (Európa, 1981)

Kapcsolódó szócikkek: idő
3 hozzászólás
Aurore>!

Ó, hogy szerettelek,
De most már szarok rád,
Ó, hogy szerettelek,
Szarok rád én most már!

162. oldal (Európa, 1981)

Aurore>!

– Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy megtanulok zongorázni.
– Szeretném tudni, miről nem álmodoztál te kiskorodban.
– Látod ebben igazad van. Mindent meg akartam tanulni. Vagyis mindent, ami érdekes.

105. oldal (Európa, 1981)

2 hozzászólás
Kuszma>!

– Miért próbálod elfojtani azt, ami a legjobb benned? Én, én tudom, hogy mi benned a legjobb. […]
– Igen? És mi az?
– Hogy nő vagy.
Óriási! Ehhez aztán értenek!

Nézem Philippe-t. Ha azt mondanám neki, ha én azt mondanám, tegyük fel Én tudom, hogy mi benned a legjobb, az, hogy férfi vagy. Ennek volna értelme. Az benned a legjobb, hogy férfi vagy. Bezony. Egy banánban az a legjobb, hogy banán. Voltaképp nagyjából igaz is. De hát egy banán csakugyan egy banán. Egyszerű a helyzet. Viszont egy férfi…

16-17. oldal

9 hozzászólás
Aurore>!

Philippe szeretett. Jót akart nekem. És úgy vélte, hogy ezzel az óhajtott jóval semmi sem összeegyeztethetetlenebb, mint életmódom, környezetem, barátaim, szokásaim, ruháim, hajviseletem, beszédmódom, ízlésem, gondolataim, mindaz, ami nem igazán azonos énemmel – rejtett, elnyomott, eltitkolt, valódi énemmel, amelyet szeretett, minthogy azt egyedül ő ismerte, s ennek az énnek az lesz a sorsa, hogy egy szép nap az ő két kezének köszönhetően napfényre kerül, mint ahogy az anyakőzetből kibányásszák a gyémántot. És én hallgattam Philippe-et, tátott szájjal, szoknyában, derékig hulló hajjal. Fülemben nem volt viaszdugó.

10-11. oldal (Európa, 1981)

Aurore>!

Az a ciki, hogy ha egyszer az embernek módja van beszélni, folyton kísértést érez, hogy éljen a lehetőséggel; pedig mennyivel bölcsebb volna hallgatni.

18. oldal (Európa, 1981)

Aurore>!

– Nekem is elég olyan feladatom van, amit unok – mondom roppant nyugodt és szelíd hangon. – Intendánsnak lenni rettentő unalmas.
– Intendánsnak lenni?… (nem érti)
– A háztartást vezetni. Ezt nevezem én intendatúrának. Az is munka.
– De hát végül is egy nő számára… mi sem természetesebb, mint hogy az otthonával foglalkozzék.
– Lapozzunk…

102. oldal (Európa, 1981)

Aurore>!

Nem tudja, hogy újabban judózom. Aligha van ismeret, mely hasznosabb volna a házaséletben.

137. oldal (Európa, 1981)

4 hozzászólás
Szelén>!

Azt akarom, hogy boldog légy. […] Akaratod ellenére is boldog.

16. oldal (Európa, 1981)

Aurore>!

– Úgy beszélsz mint egy részeg orosz nő Dosztojevszkijnél.
– Olvastad Dosztojevszkijt?
– Moziban láttam. De ha egyszer úgy akarsz beszélni, mint egy részeg nő, legalább gyere és idd le magad.

125. oldal (Európa, 1981)

Kapcsolódó szócikkek: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Hasonló könyvek címkék alapján

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?
David Lodge: Helycserés támadás
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon
Brendan O'Carroll: Agnes Browne
Garaczi László: Hasítás
Gabriel Chevallier: Botrány Clochemerle-ben
M. C. Beaton: Agatha Raisin és az életveszélyes esküvő
Bacsó Péter – Fábry Sándor: 3 Tanú
Jorge Amado: Flor asszony két férje