Az ​agresszív gyermek és a szülők 1 csillagozás

Christiane Olivier: Az agresszív gyermek és a szülők

„Igen, az erőszak mindig jelen van bennünk; erőtartalék, ami harcba lendít halálos veszély esetén. Ha tiltjuk, a lelkünk legmélyén bújik meg, ha viszont gyakorta élünk vele, a másokkal való kapcsolat egyik módjává válik.”

„A gyermek szeszélye vihar, fokozatosan kell elmúlnia: ha tiltásokkal hirtelen félbeszakítják, arra kényszerítik a gyereket, hogy magába fojtsa a haragját. A felgyülemlő harag veszélyes, bármikor kitörhet.”

„Az erőszak két különböző vágy keresztezésekor jön létre, amikor a kifejezési eszközök hiányosak. Tanítsuk meg a gyerekeinknek nagyon korán, hogy lehetnek a szüleiktől eltérő vágyaik, de kettejük kapcsolata mindig a szeretetre és a bizalomra épül!”

Christiane Olivier pszichológus, pszichoanalitikus dél-Franciaországban született, édesapja családorvos volt. 1972 óta Aix en Provence-ban (Franciaország) él és dolgozik. Számos könyv szerzője. Magyar nyelven ez az első megjelent munkája. 

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fordulópont könyvek Pont

>!
Pont, Budapest, 2004
86 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639312940 · Fordította: Puskás Gyöngyi

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés
Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Carl Gustav Jung: A személyiség fejlődése
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
Uzsalyné Pécsi Rita: Fejleszt vagy rombol?
F. Földi Rita: Hiperaktivitás és tanulási zavarok
Neil Mulholland (szerk.): Harry Potter pszichológiája
Miriam Stoppard: Mit tud a gyerek?
Caroline Deacon: Kisbabák készségfejlesztése