Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban,… (tovább)
A tél jegyesei (A tükörjáró 1.) 1580 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2013
Tagok ajánlása: 13 éves kortól
Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 20
Szereplők népszerűség szerint
Thorn · Ophélie · Archibald · Róka · Roseline · Hildegarde anyó · Berenilde · Gaëlle
Kedvencelte 341
Most olvassa 71
Várólistára tette 1027
Kívánságlistára tette 923
Kölcsönkérné 19
Kiemelt értékelések
Annyira akartam szeretni, mégsem sikerült…
Az eleje nagyon jól indul, kapunk jó pár érdekes szereplőt különleges képességekkel, egy izgalmas világot és egy nem kívánatos érdekházasságot. A történetvezetés viszont egy ponton elakad spoiler és onnantól kezdve oldalakon, fejezeteken át semmi nem történik spoiler. Az írónő tényleg gyönyörűen ír, de ha már ilyen hosszú regényt alkotott, akkor azt meg is kéne tölteni tartalommal.
Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megszeretni a regényt, pedig nagyon próbálkoztam. :/
Egy hihetetlenül varázslatos világot teremtett Dabos ebben a könyvben (és nyilván a sorozat folytatásában is). Egy nagyon klassz kis YA fantasyt kaptam, amiben szuperjók a karakterek. Mindegyikük sokszínű, tele titkokkal és kiismerhetetlen személyiséggel. A történetben rengeteg a cselszövés, az intrika, és fokozatos ismerjük meg az érdekkapcsolatok szövevényes hálózatát. Nagy valószínűséggel folytatom a történetet, mert végig fenntartotta a könyv az érdeklődésemet és az utolsó fejezetekben nagyon durván beindultak az események… Tetszett!
Érdekes történet ez. Az alapjai nagyon tetszenek, földközeli, mégis mágikus világot teremt, keverednek benne régi korok, és modern dolgok és mindez nagyon egyedivé teszi a hátterét, hangulatát. Maga a történet lassú folyású, teli a mindennapok eseményeinek leírásával, ezért nekem néhol felesleges is. Rendben, hogy megismerjük belőle a családokat és a környezetet, de mégis nagyon sok a személytelen leírás. Maga a háttér bár alaposan felépített, meglehetősen titokzatos és szerintem szükségtelenül kegyetlen. A főszereplőt időnként kifejezetten sajnáltam.
Érzelmileg meglehetősen szűkre szabott, a kapcsolatok terén sem túlburjánzó, emiatt egy kicsit talán lélektelen.
Szépen írt a történet, lassú folyással, mindent alaposan bemutatva halad előre. Nekifogok a másodiknak, de elég vegyes érzelmeim vannak a folytatással kapcsolatban.
A tél jegyesei a legutolsó könyvélményem tavalyról, egy igazi jutalomolvasmány. Vigyázat, a visszafogott borító alatt egy ellenállhatatlanul érdekes világ lapul!
Először is Dabos egy ellenállhatatlanul érdekes, aprólékosan kidolgozott jövőbeli világot álmodott meg, amelyben a varázslatnak, a rejtélyeknek és az ármánykodásnak a mágikus hármasát elegyíti. Láttunk már hasonló elemekkel dolgozó történeteket és imádtuk őket. De miért is?
Dabos a Tükörjáró könyvében összeszedte azokat az elemeket, amiért úgy általában szeretünk olvasni és egy olyan történetbe ágyazta bele, ami tele van ‘aha-élményekkel’.
Viszonyulni lehet a Tükörjáróhoz. Elmesél valamit neked: magadról. Arról aki leszel, vagy netán arról, aki valaha voltál. Vagyis imádjuk, mert rólunk (is) szól. Arról az esetlen kislányról, a magát egy rakás szerencsétlenségnek tartó kamaszról, aki felnőve maga mögött hagyta mindezt. Dabos az olvasó számára apránként bontakoztatja ki a történetet, tárja fel a szereplők jellemét és az őket mozgató szándékokat. Nem egy gyorsan pörgő eseményfolyamra kell felkészülni, hanem egy élhető ritmusban feltáruló világra. Ebben a tekintetben bennünket Ophélie partnerének, kísérőjének tekint, nem is engedi, hogy a tágabb képet a hősnőnél hamarabb pillantsuk meg.
Érzékeny pontokra tapint, állásfoglalásra késztet. Ophélie az elmúlt évek ifjúsági regényeiben feltűnő erős női karakterek sorát folytatja. Bár külső adottságait és divatjamúlt ruháit tekintve erősen eltér akár az átlag hősnőktől (nincs amazontestalkata, nem bánik jól a fegyverekkel, nem vágták fel a nyelvét), az elvárásoktól. Éppen ezért eleinte nem is nagyon találja a helyét. Az ő fejlődéstörténete, melynek során el kell döntenie, hogy mennyire tud, vagy hajlandó eszköz lenni egy játszmában, aminek még a résztvevőit sem ismeri. Kénytelen rátalálni belső erejére, hogy ne játékszer legyen, hanem játékos. Ilyen és hasonló kérdések piszkálják az olvasót, beveszik magukat a pórusaiba és tűkön ülve drukkolva várjuk a végkifejletet.
Okos, a fantázia birodalmán túlmutató kérdéseket vet fel. Miközben a történet motorjául szolgáló rejtély apránként bontakozik ki, szinte észrevétlenül leszünk részesei a Sark és a hősnő világának. Imádtam az elejétől a végéig a történet és a szereplők személyiségének megfontolt kibontakozását, ezt a rejtélyes és érdekességekkel teli világot. Olyannyira, hogy szinte már fájt az utolsó oldalon becsukni a könyvet. A fordításért köszönet Molnár Zsófiának. (Ugye nem kell egy évet várni a folytatásra?) spoiler
Introvertáltaknak, elvágyódóknak, izgalmakra vágyóknak, keresőknek, olvasóknak, lányoknak.
Bővebben: http://hintafa.blog.hu/2018/01/10/christelle_dabos_a_te…
Csak szerintem végtelenül szomorú, és ezáltal lehangoló, ez a könyv?
Már két éve várólistás, hálás is vagyok az ajánlásért az egyik kedves molynak, tényleg nem semmi egy történet. Az írónű szuperül vezet be minket ebbe az új általa kreált világba. Az animákról szívesen megtudtam volna még többet, hisz már csak Ophélie-ből (és a nénikéjéből) kiindulva igazán érdekes képességeik vannak, ezáltal a hazájuk is biztos különleges. Szóval a leírásokkal, világbevezetéssel semmi gond nem volt. A történet is elég gördülékenyen haladt, egészen addig, amíg nem. Egyszerre tengődtünk és valamennyire haladtunk a cselekménnyel, de hogy hova, abba nem vagyok biztos.
Plusz mint említettem, mérhetetlenül szomorú hangulata van az egésznek. Nem elég, hogy Ophéliet elszakítják a családjától off, egy teljesen új ismeretlen helyre kerül, ahol nemhogy senkit nem ismer, de senkiben nem is bízhat (a nénikéjén kívül, aki vele ment), hanem még az ott élők le is nézik és bántalmazzák. Egyszóval nincs biztonságban. Az ember gondolná, hogy habár Thorn egy fajankó, próbálja majd megvédeni a újdonsült menyasszonyát, de nem. Tényleg egy viperafészekbe került szegénykém.
Ophélie előtt le a kalapom, ugyanis én az ő helyében tuti végigsírtam volna mindent, ami vele történt. Thornról nem tudtunk meg semmit, kivéve, hogy egy sebzett fajankó, aki remélhetőleg később megembereli magát, hogy képes lehessek őt szeretni :D
Ophéliet viszont nagyon kedveltem. Igaz, neki is megvannak a maga hibái, de szerintem nagyon aranyos lány. Egy igazi kis túlélő. Remélem már nem fog több baja esni a folytatásokban :(
UI: Az még kimaradt, hogy nem értem, mégis mi volt ebben romantikus?! Egyik főszereplő sem ismeri eléggé a másikat ahhoz, hogy szerelmes legyen. Ophélie kis is jelentette, hogy nem az. spoiler
Úgy elrepült ez a majd 600 oldal, hogy szinte észre sem vettem. Pedig nem volt akció dús, nem kapkodtuk a fejünket. Mégis, maga a hangulatteremtés, a tájleírás. Fenomenális. Gyönyörűen ír ez a nő.
Egy eltervezett házasság, egy teljesen idegen világ, álca, hazugságok, udvari intrikák. Gyönyörű, ugyanakkor sok helyen brutálisnak mondható regény. A Klán, a Lovag, Faruk és néha még Thorn tettei is. Thorn nagyon érdekes karakter, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle a szerzőnő. S ugyanez vonatkozik Ophélie-re is. Egyikük sem a megszokott hőstípus, szép, okos stb. Ugyanakkor hatalmas lelki erő, tartás van mindkettőjükben. Ezeket túlélni, a kedves nagymama tettei, meg úgy egyébként is, a gyerekek.
Ez a könyv nem kifejezetten a tizenéves korosztály elejének való.
Viszont új kedvencet avattam és nagyon várom, mikor akad a kezembe a folytatása.
A tükörjáró 1
Hűha, ez aztán, az az aztán!!! Régen nem olvastam ilyen izgalmas és csavaros történetet a fantasy műfajban. Alig aludtam pár órát az éjjel, hogy mihamarabb folytathassam az olvasást. Nagyon tetszett.
Méltán van a felkapott és a népszerű könyvek között, rengeteg izgalom és komoly tartalom van benne.
Sokáig tologattam ezt könyvet a várólistámról gondolván, egy könnyed, 12 egy tucat történet lehet a szép, meseszerű borítója alapján, hát ez nem volt az.
Egy véresen komoly történetet kaptam.
Ophélie, a főszereplő egyedülálló különleges képességeivel csendesen éldegélt kissé zajos családjával, és szeretetre méltó nagybátyja óvó tanításával és egy kis saját múzeum irányításával. Kérőit sorra kikosarazta.
Aztán egy napon váratlanul kilökték a fészekből és diplomáciai okokból odalökték egy vonakodó, rideg, utálatos embernek menyasszonyként, a kellemes mérsékelt égövi hazájából a messzi északi sarkra. És ez még mind semmi, bele kellett törődnie, mert közölték vele, hogy nincs visszaút, ha kifarol az eljegyzésből, kiközösítés és száműzetés vár rá.
Azonnal menni kellett, még a családjától sem búcsúzhatott el rendesen, a türelmetlen, rideg vőlegény már vitte is új hazájába, ahol egy valóságos viperafészekbe került. Senkiben nem bízhatott, mindenki az ellensége volt mindenkinek és persze neki is. Iszonyatos dolgokon ment keresztül, csak magára számíthatott és mindezek ellenére remekül megállta a helyét, zokszó és panasz nélkül elviselt minden atrocitást. Itt-ott azért talált némi segítséget, többnyire nem ingyen, de ez a kevés segítség is leginkább a cselédszárnyon adódott.
Függő vége van a sorozatindító résznek, úgyhogy hamar sort kell keríteni a folytatásra, még egy rész van meg nekem, remélem kiadják a még hátralévőket is.
Nem ment gyorsan, és nem azért, mert nem tetszett. Inkább azért, mert nem volt annyi időm, amennyit ez a könyv megérdemelt volna.
Itt ülök, pötyögöm az értékelést és nem tudom még mindig, hogy most ezt vagy nagyon imádtam, vagy nem tudtam hova tenni és egy kurta nagy kérdőjel van bennem.
Ez a kötet szerintem egy hatalmas, furcsán elhúzott világbemutatás. Mert azért valljuk be, majd' 600 oldal és érdemi történés NEM VOLT BENNE. Hihetetlen, de ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy nem volt jó, mert a világot imádtam. Nagyon tetszett a világ eredet története, az Ősök és Ophélie szerepe is – még ha túl elnagyoltnak is éreztem egyelőre. Nagyon bízom benne, hogy a következő részben sokkal jobban felpörögnek az események, mert én bízom benne, hogy még ennél is izgalmasabb lesz. A tükörjárás maga a sorozat címe, de abból volt a legkevesebb ebben, szóval most már igencsak kíváncsi lennék, hogy ennek miért is lesz nagy szerepe… :)
Tény és való, hogy ezt a könyvet vagy képes vagy elolvasni és tetszik a végére, vagy 100 oldalnál kihajítod az ablakon. És ez jó ;)
Hűha! teljesen el vagyok képedve, az írónő nagyon meglepett!
Amióta kiszemeltem a könyvet a könyvtárban, azóta szerettem volna elolvasni. Hihetetlenül szépen és egyedien fogalmaz Christelle Dabos és egy számomra elképesztő világot hozott létre. A szereplőket egyből a szívembe zártam, bár néhány karaktert még mindig nem tudok hova rakni, vajon bennük meg lehet-e bízni, vagy sem?
Ophélie-t már a kezdetektől megszerettem, sokszor tudtam vele azonosulni, csetlése-botlása nagyon emlékeztetett magamra :D Nem mindennapi karaktereket és képességeket kaptunk a könyvbe, így még érdekesebbé vált a történet. Viszont, hiába faltam az oldalakat a szememmel nagyon gyorsan, kevés volt a cselekmény benne, néha azt éreztem, csak toporgok Ophélie-vel egy helyben.
Összességében nagyon tetszett a Tükörjáró első kötete, biztos fogom folytatni a sorozatot!
Most igazán sajnálom, hogy ezt a könyvet nem tudtam egyben kiolvasni, csak néhány tíz oldat naponta. Mert egy nagyon jól összerakott történet volt, még ha néhol egy kicsit be is lassult. Alapvetően az írónő egy nagyon részletes világleírást adott, főként a Sarkról és Holdvilágról, ami főszereplőnknek, a magába fordult múzeumvezető Ophélinek igen nagy kihívást ad. Ophélie-t tulajdonképpen belekényszerítik egy jegyességbe a távoli Sark hatalommal bíró, ám megvetett főkincstárnokával Thorn-nal. Így Ophélie kénytelen a vőlegényével léghajóra szállni és elutazni erre a távoli helyre, ami szöges ellentéte a lány ismert Animának. Ophélie olvasó, vagyis tárgyak múltját látja, sőt mi több, képes tükrökön át közlekedni. A Sark családjainak azonban a képességeivel nem veheti fel a versenyt. Miközben Ophélie egyre mélyebbre kerül új otthonában, úgy rakja össze szépen lassan, hogy miért is ő lett Thorn menyasszonya. Bár a történet lassan haladt, de csavaros volt, így végig izgultam Ophélivel, hogy derüljön végre fény az igazságra. Sokszor utáltam a fel-fel bukkanó szereplőket különösképpen magát Thorn-t és Berendile-t, aki egy utálatos némber, és az összes többi nagyképű Sarklakót. Ármánykodás, hataloméhség, gyilkosság, és közben csak negédesen mosolyognak egymásra a szereplők. Igazi pokol az olyan naiv lelkek számára mint Ophélie, aki bár kezdetben tényleg könnyen becsapható, de megmutatja, hogy őt is kemény fából faragták, még ha a külseje mást is mutat. Tetszett és remélem, hamar hozzájutok a folytatáshoz.
Népszerű idézetek
– Őrizz meg a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam is.
Mert az illúziók csak arra jók, hogy megszépítsék a valóságot; ha szertefoszlanak, nem marad más, egyedül az igazság.
– Megöltem egy embert.
A tényt két kanál leves között, olyan keresetlen nyersességgel közölte, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ophélie szemüvegének lencséi egészen belesápadtak. Roseline néninek torkán akadt a falat, ájulás kerülgette. Berenilde megőrizte a nyugalmát, lassan visszahelyezte a borospoharát a csipketerítőre.
– Hol és mikor?
Ophélie a maga részéről inkább úgy tette volna fel a kérdést, hogy „Kit és miért?”.
– A légikikötőben, még indulás előtt – felelte Thorn hűvösen. – Szerencsétlen kegyvesztett flótást valamelyik rosszakaróm küldte rám. Ezért is siettem hazatérni.
– Helyesen tetted.
Ophélie úgy ült, mintha odaszögezték volna a székhez. Ennyi? Akkor a dolog el is van intézve? „Gyilkos vagy, rendben, de ha volnál szíves odaadni a sót…”
– Mit csinál ebben a testhelyzetben? – kérdezte Berenilde, amikor Archibald mellé értek.
A nagykövet finoman felé fordította a fotel párnájáról lelógó fejét, kivette a szájából a szipkát, és kifújta a füstöt. Kopott cilindere mellette hevert a földön, kese haja a szőnyeget seperte.
– Próbálom más szemszögből értékelni az életemet – közölte jelentőségteljesen.
– Nézzenek oda! És mire jutott?
– Hogy akárhonnan nézem, az egész tökéletesen értelmetlen. És hogy ha még sokáig így maradok, lassan az összes vérem a fejembe száll – tette hozzá kényszeredett mosollyal.
326. oldal, A lovag
Amikor az ember tárgyakat olvas , háttérbe szorítja önmagát, hogy teret engedjen valaki más történetének. Ahhoz viszont, hogy belépj egy tükörbe, önmagaddal kell szembenézned. Az bizony csak az igazi legény a gáton, aki egyenesen bele mer nézni a saját szemébe, képes olyannak látni magát, amilyen, képes elmerülni a saját tükörképében!
93-94. oldal, 6. fejezet - A konyha
– Bevallom, kicsit csalódott vagyok. Hogy ne mondjam, jóval izgalmasabb lett volna, ha valóban Thorn jövendőbelijét sikerül a kezem közé kaparintanom.
– Miért, mit csinált volna vele? – kérdezte szemöldök ráncolva Ophélie.
– Hogyhogy mit? Természetesen megfosztottam volna az ártatlanságától.
Ophélie csak pislogott, hirtelen szóhoz sem jutott. Ennél váratlanabb vallomást még életében nem hallott.
– Az volt a terve, hogy felhozza ide az unokahúgomat, és a fűben henteregve megerőszakolja?!
Archibald hevesen, egyben némiképp sértődötten tiltakozott.
– Hát minek néz engem? Ilyen féktelen dúvadnak látszanék? Egy férfinak bármikor nekiesem, meg is ölöm, ha kell, de egy nőre soha nem emelnék kezet. Elcsábítottam volna, annak rendje és módja szerint!
198. oldal, A kert
A mályvaszín égbolton, az alkonyi felhők vöröslő sorfala mögött már tisztán látszott a hold porcelántányérja.
56. oldal
– A nagynénémnél jobb szövetségest nem talál – érkezett végül a felelet. – Soha ne bújjon ki a védelme alól, ne menjen sehova a beleegyezése nélkül, rajta kívül ne bízzon meg senkiben!
– Önt is beleértve?
Thorn fújt egyet, és Ophélie orrára csapta az ajtót. Nem volt semmi humorérzéke.
A sorozat következő kötete
A tükörjáró sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stephanie Garber: Volt egyszer egy összetört szív 91% ·
Összehasonlítás - Kristin Cashore: Graceling – A garabonc 88% ·
Összehasonlítás - Stephanie Garber: Legendary 92% ·
Összehasonlítás - Mary E. Pearson: Az árulás szépsége 94% ·
Összehasonlítás - Soman Chainani: A király esztelen 93% ·
Összehasonlítás - Alwyn Hamilton: A homok leánya 86% ·
Összehasonlítás - Tea Stilton: A sötétség hercegnője 90% ·
Összehasonlítás - Szakács Eszter: A Szelek Tornya 90% ·
Összehasonlítás - Mészöly Ágnes: A kupolák titka 88% ·
Összehasonlítás - Gail Carson Levine: Elátkozott Ella 92% ·
Összehasonlítás