A ​Gyűrűk Ura – Fegyverek és hadviselés Középföldén 16 csillagozás

Chris Smith: A Gyűrűk Ura – Fegyverek és hadviselés Középföldén

Az első és egyetlen hivatalos képes kézikönyv a Gyűrűk ura csatáiról, hadászatáról és fegyvereiről.
A Fegyverek és hadviselés Középföldén közel ezer illusztráció segítségével – fotókkal, festményekkel, vázlatokkal és térképekkel – eleveníti meg a Gyűrűk Ura feledhetetlen csatáit, és mindazokat, akik részt vettek bennük: a hősöket és a szörnyetegeket. A kötet sorra veszi Középfölde népeit a nemes és büszke tündéktől a rettegett orkokig, és bemutatja azok jellegzetes hadászati felfogását: hogyan és miért küzdöttek, milyen páncélt viseltek, és milyen fegyvert forgattak.
Az olvasó részletes leírást talál minden, a filmtrilógiában látott összecsapásról, a tündék utolsó szövetségétől a mindent eldöntő pelennori csatáig. Ezek elkészítéséhez felhasználtuk a film készítőinek jegyzeteit, illusztrációként pedig az eredeti kellékek és vázlatok szolgálnak.

>!
Alexandra / Szukits, Debrecen, 2004
224 oldal · ISBN: 9634970249 · Fordította: Szántai Zsolt

Kedvencelte 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

>!
pelikanbence
Chris Smith: A Gyűrűk Ura – Fegyverek és hadviselés Középföldén

2005-ben vettem meg Magamnak Születésnapi ajándékba ! Ez a könyv egy igazi információs adatbázis a szereplőkről, fegyvereikről és szokásaikról, valamint hős és gaztetteikről ! IMÁDOM EZT A KÖNYVET !!!!!!!! :)))))))

>!
RandomSky
Chris Smith: A Gyűrűk Ura – Fegyverek és hadviselés Középföldén

HammerWorld No. 162 / 2004. március
Az első két Gyűrűk Ura filmhez is jelent meg egy-egy kép- és szöveggazdag kötet, mely a filmkészítés rejtelmeibe engedett több, mint alapos bepillantást (kb. mint a DVD-verziók extrái), ám a harmadik részhez kiadott könyv talán azokat is felülmúlja.
Méghozzá azért, mert rendkívüli alapossággal dolgozza fel a középföldi fegyverek és hadviselés témakörét. Az elképesztően igényes, szép kivitelű kiadvány történelmi szempontok alapján, ill. az egyes népek, fajok, fontosabb kasztok szerint is bemutatja a harc és hadászat eszközeit, több csata tervét is levezetve. Épp úgy szól Gandalfról és fegyvertáráról, mint a különféle orkokról, Gondor ostromáról, a kardok kovácsolásáról, és így tovább – alig hiszem, hogy létezik a témához kapcsolódó részlete a filmnek, amiről itt ne lenne szó. Ráadásul mindezt most nem a filmes háttérmunka bemutatásaként teszi – sokkal inkább olyan ez a könyv, mintha egy valódi világról szólna. Teljesen komolyan létezőnek veszi a Tolkien által megalkotott világot (ahogy eleve az egész filmes stáb dolgozott!), a megrögzött rajongók, Középfölde hivatott ismerői számára is számtalan új tudással szolgálva.
Megkockáztatom, ilyen alapos munka Középföldéről, melyet nem Tolkien maga írt, még nem jelent meg magyar nyelven! S mindehhez bámulatos képanyag is társul, valamint Christopher „Szarumán” Lee szívet melengető előszava. Roppant komoly munka ez; aki el szeretne mélyedni a témában, az bizony jól teszi, ha összespórolja rá a pénzt!


Hasonló könyvek címkék alapján

Brian Sibley: A Gyűrűk Ura – A filmtrilógia készítése
Tim Burton: Karácsonyi lidércnyomás
Brian Sibley: A Gyűrűk Ura – Hivatalos filmkönyv
Mark Cotta Vaz: Eclipse – Napfogyatkozás
Jude Fisher: A Gyűrűk Ura – A Gyűrű szövetsége (Képes útmutató)
Terry Pratchett: Mozgó képek
Jude Fisher: A Gyűrűk Ura – A két torony (Képes útmutató)
Jude Fisher: A Gyűrűk Ura – A király visszatér (Képes útmutató)
James Ponti: A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken
Mark Cotta Vaz: Twilight – Alkonyat