Chris Rodley (szerk.)

David ​Lynch 22 csillagozás

Beszélgetések
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Fontosabb filmjei:

Inland Empire
David Lynch-Rövidfilmek (szín.-ff., am. dokumentumf., 2002) rendező, forgatókönyvíró
A sötétség útja – Mulholland Drive
Straight Story – Az igaz történet
Lost Highway – Útvesztőben
Twin Peaks – Tűz, jöjj velem!
Twin Peaks (szín., am. tévéfilm sor., 1990)
Veszett a világ
Kék bársony
Az elefántember
Radírfej

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvtár - Film Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2003
348 oldal · ISBN: 9633895251 · Fordította: Stőhr Lóránt

Enciklopédia 12


Kedvencelte 8

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 27


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Egy meg nem értett művész igaz párbeszéde.

VERDI>!
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Egy elég érdekes értékelés lesz tőlem de hogy értékelés lesz az biztos, a hossza miatt lehet nem olvassa el mindenki, de legalább aki elolvassa az remélem örömét leli benne.

Amíg olvasod hallgasd ezt:
Angelo Badalamenti – Mysteries of love (Cover)
http://www.youtube.com/watch…

Először kezdjük egy kis élettörténettel, ami összekeveredik a művészettel, meg a jellemével:

Emberek, Lynch pap már igen elfolyt az idővel, hisz az anyakönyvi kivontat alapján, (sajna nincs meg az eredeti, de még egy fénymásolat sincs), ez a MESTER 1946. január 20-án született élve, Missoula, Montana, USA-ban. A szüleit tekintve az apja agrárember, az anyuka, asszonyka volt, aki vigyázott a három gyerekre, Johnra, Davidre, és Sunnyra. Az anya Martha, az apa Donald névre hallgatott. Az apai munka miatt szinte 2-3 havonta költöztek, így alakult ki a folyamatos változás érzése, ami a filmes, a képes, és a zenei műveiben is érzékelhető. A gépek az elektromosság szeretetét, a gyárak imádatát is ezekből, a helyváltoztatós korszakból szerette meg, és természetesen az agrár munka keretein belől láthatott olyan helyeket, járhatott be olyan területeket ahol ezek a monstrumok betöltötték azokat az űröket amelyek akkor keletkeztek amikor mindig költöztek, és a teljes baráti és ismeretségi körüket szinte ujjra kellet teremtenie, és termelnie. A gyermekkor egy csodálatos világnak képzeli, és képzelte, amikor még minden óriásinak tűnhet, és amikor később visszamegy az ember oda ahol élt és meglátja, hogy minden milyen kicsi, akkor veszít a jelentőségéből a hely és az emlék, de az értékéből, amit a gyermekeknek jelent, abból nem.

Ami igazán érdekes, hogy Lynch papa elkezdett a festészet irányában konvergálni, és a földön maradva, de mégis az ismeretlen felé menve, elkezdett a ”más” értelmének helyet adni, annak a másnak mi a későbbiekben minden filmjét, és festményét jellemezni fogja. Mindenhez iszonyat nagy lelkesedéssel és érzelmi zendüléssel kezd bele, indít el, és készít el. AZ Ő agya máshogy működik. Olyan dolgokat készít, ami egyszer beteges, illetve mintha egy nem jó szocializálódott, egy rossz, vagy csonka, vagy egy összetört gyermekkori éltetet, tükröznének a művei, és az a személyiség, aki megalkotta ezeket a műveket, de a saját bevallása szerint jó családból származik, ahol mindennek meg volt a helye, és az ideje.

A gyerekkorban mondja saját maga: „a dolgok felfelé mennek, nem lefelé” „Az volt az érzésünk, hogy bármit megtehetünk. A jövő ragyogónak látszott. Keveset tudtunk, arról hogy micsoda borzalmas jövő alapjait rakjuk. Az összes mai probléma ott volt már, de fényes máz takarta. És amikor ez a váz lelohadt, minden elkezdett kibugyogni mögüle”
Lynch volt cserkész, ott volt Kennedy beiktatásánál. A világot alapvetően a pusztulás és a jó különös keveréke adja, és nem jó, ha csak ez egyik világba megy el az ember, amikor alkot.
A gyerekkor egy álomszerű ébrenlét nélküli világnak gondolja, és amikor ennek vége mindenféle hangokat, és mindenféle különös érzéseket kezd az ember érezni, és kezdi azt érezni, hogy Én irányítok. Legalábbis a mindennapi szükségletekben igen, és az alapvetőbb dolgokban. Lynch csak később jött rá, hogy hisz a végzetben, és hisz abban, hogy a tudatát tudja irányítani, és ami történik az nem véletlen, hanem csak az a jó amit érez, és ha ez az érzés a saját megítélése szerint helytálló, avagy nem tud tőle aludni mert furdalja az oldalát hogy ez kell, na azzal kezd valamit, vagyis abból lesz a film vagy a kép.

Majd kapott az egyik ismerésétől még gyerekkorában egy könyvet, ami nagy hatással volt rá és így elkezdett véglegesen a művészet irányába orientálódni. A Könyv a Robert Hanri: A művészet szelleme volt. Rengeteg festményt alkotott a mai napig, és elég sok kiállításai nyíltak az egész világon mindenütt.
A középiskola után Bostonban tanult a School of the Museum of Fine Arts-on. Több rövidfilmet készített a 1960-as években
Az iskoláit legfőképpen művészeti iskolában töltötte.
Tehát először is a festészet hozta ki belőle azt amitől ma Ő, Ő, és ami elindította a filmezés felé a figyelmét.

Ennél az embernél el kell mondani azt még mielőtt senkit meg nem bántanék, hogy ezt az embert meg kell érteni, el kell helyezni valahol, és csak utána szabad megnézni a filmjeit, és megítélni amit készít, és a képeit is természetesen, de a poén az hogy csak akkor ismered meg amikor megnézed a filmjeit, meg a képei. Igen Lynchet ilyen szemüvegen keresztül kell vizsgálni.

Eraserhead (In Heaven)
http://www.youtube.com/watch…

Rájöttem Ő olyan, mint Én. Robban, mindenbe 1000%lékot belead, addig nem alszik még kiválót nem alkotott, ami számára AZ elsősorban. A művei maximálisan pörögnek, mint ahogy Ő is, és addig nem nyugszik, amíg egy dolog úgy nem működik, és saját maga is úgy nem teljesít, ahogy azt elvárná másoktól is, de nála ez hatványozottabban igaz, és teljesen a rajongás, és a túlfűtöttség kereteit is áttörve tesz, és alkot. Olyan, mint ÉN. És mindig a maximumra törekszik. Soha nem olvastatja például el a színészeivel, – amikor szereplőválogatás van a filmjei szerepeire, – a forgatókönyvet, mert vagy az az ember jön, aki az a szerep, vagyis mintha a szerepre jelentkezett személyisége az lenne amit majd játszania kell a filmben, vagy nem az jön. Meg kell neki éreznie azt, hogy valaki jó e egy szerepre vagy sem. Nem az érdekli, hogy miket tud eljátszani, hanem egyrészt az, hogy mit tesz még hozzá a színész ahhoz a munkához, amit Lynch akar, és így lehet még több az a karakter amit játszik, és az az ember aki eljátsza.
Vagyis a Twin Peaksnál az játszhatja el a szerepet aki maga is Cooper ügynök, és ezek a beszélgetéseikből jön le a rendezőnek. Ilyen Kyle MacLachlan aki játssza Cooper ügynököt, egy babaarc mögött rejlő „állat”.

Első bepillantás a miért nem olvasott eddig paradoxonos könyvhöz: Fel nem tudom fogni hogy egy ekkora művész akit a szakma elismer, és elég sokan kedvelnek, egy másik művészi utat találva tevékenykedik, és csak azért nem olvassák, vagy csak azért nem nézik, és bújnak bele teljesen abba a világba amelyikbe elrepít a Lynchi világ, mert az emberek félnek. Mindig félnek valami újtól, félnek attól hogy olyat tudnának meg ami még több kérdést tenne fel. De az ember csak akkor jut előrébb ha csak kérdései vannak. Ha megérkezett akkor vannak csak válaszai, de ki akar úgy élni hogy nincs kérdése amire nem tudja a választ?
– Olvass El!

Egy olyan ember aki újságkihordásból élt, és transzcendentális meditációval él, és ebből merít akkor ha nem jön egy ötlete. Lehet egy ilyen palit nem szeretni?

Falling (Twin Peaks Theme)
http://www.youtube.com/watch…

Nagyon szereti Kafka regényeit, ha írt volna krimit, azt Lynch rendezte volna meg. Milyen édes.
Az első nagy filmje a Radírfej pénzügyi nehézségek miatt 5 évig tartotta a tűzben a rendező idegeit, és a többiekét. De végül is sikerült 100.000 dollárból leforgatni, és több mint 10.000.000 dollárt hozott. Fincsi. Abban már megjelenik az a különös látásmód, Freud, az anya és a gyerek, az apa, anya apa kapcsolatok bajai, az egymáshoz való beszédek, az ennek való elsorvadásának kisiklásai, az ételek rossz minőségű utalásain keresztül, a szerelem, és a halál és a létezés nagyon különleges voltára mutat rá a rendező.
Nagyon szereti azt, ha sejtelem, rejtély kapcsolódik a darabjaihoz, amiből összeáll a végjáték és az egész. Miről is szól ez a film?? Teszik fel a kérdést sokszor, és mivel soha nincs audio kommentár, nem szereti ezt és ezért nem is tesz a filmjeihez. Ahogy szokta mondani a filmnek meg kell állnia a maga lábán, és nem jó az ha a rendezőnek kell magyaráznia, hogy miről szol a filmje. Attól, hogy szokatlan és az életet tükrözi, még lehet bonyolult, de azt nem lehet rámondani, hogy értelmetlen, vagy érthetetlen. Akik nem értik, aziok nagyon zárkózott emberek, nagyon magukba vannak temetkezve, és nem tudnak elengedve, és szépen ellazulva élni. És igen ki kell jelentenünk ez a film, és az összes többi Lynch mű, kivéve talán kettőt, elég rendesen megtekergeti az agyszerkezeteinket, és a neuronjaink egy kicsit elfáradhatnak a film végére.

A filmek úgy készülnek, hogy van egy alapötlet, amihez ragaszkodik, pl. szerette volna mindig is megtudni, milyen lehet bebújni valakinek az életében. És ennek az az egyik legjobb módja ha bemászunk a ruhásszekrényében, és nézelődni kezdünk. Kék bársonyra gondolok itt. Ez az alapgondolat. A Kék Bársonyban az álmaira hagyatkozik a rendező, illetve azt amit álmodott azzal tette össze a filmet. De az álmait csak itt használta, a többi filmjét úgy hozta össze, hogy jött 40 ötlet, és a végén ahhoz kellet egy ötlet, hogy összefogja az egészet. Na ezektől lehet egy kicsit nehéz a film, de hangsúlyozom, hogy nem érthetetlen. Vagyis a rendező úgy kezd filmet csinálni hogy nem tudja mi lesz. Az a nehéz, és azt a legjobb fikázni legelőször, és legkönnyebben, amit nem ért meg az ember. Ami meg lehet azét mert nehéz, vagy egyszerűen azért mert nincs értelme, na Lynchnél ez nincs így.
Ez a belekerülök egy kis lakosság életében, hogy fúrja a kíváncsiság az embert hogy mi lehet ott, na menjünk csak be és tudjunk meg egy rakat dolgot érzést használja, és egy kis részletében megtalálható a Twin Peaksnál. Ott is ugyan ez van, nem csak a Kék Bársonynál, egy részlet megváltozik, megtudunk valamit és egyre beljebb jutunk az információk által egy közössége, vagy csak egy kis város életébe, és szépen jön elő minden, láthatóvá válik mint a Kék bársonynál minden, azok a dolgok amiket a főszereplő Kyle Maclahan hall ott bent a szekrényben. És a Twin Peaksnál is szépen lassan megtudunk mindenkiről mindent, teljesen Lynchi fogás ez amit az összes többi sorozat csak lenyúlt, hiszen a Született feleségek is ilyen, mindig szépen lassan előjön egy egy dolog a múltból, vagy a személyiségekből. Vagyis Lynchék egy hatalmas nagy sorozatözönt, egy másfajta értelmezéssel megírt sorozatoknak ásta ki az alapot, mint a X-akták ami nem a hétköznapi dolgokról szól, nem a szép dolgokkal foglalkozik, persze azok is vannak benne, de a lényeg nem ez.

Ő EGY ÚJÍTÓ.

Meg kell említeni, hogy ezek a dolgok nem úgy jöttek ki, hogy Ő most újítani fog Frostal a társíróval, akivel a Peaksot írták. Hanem volt 100 ötlet, és ezeken dolgoztak. Nem szereti ha beskatulyázva kell alkotnia, vagyis ha egy tizenéves nemi erőszakát kellene leírna megfilmesítenie, akkor csak ebben a témában mozoghatna, és a pszichológiának csak e ágával lehet foglalkoznia, de Őt nem érdekli, illetve, nem szereti a megkötöttséget. Így volt ez amikor a KÉK BÁRSONY-ban, és A LOST HIGHWAY-ben megalkotott személyiségek, és maga amiről a film is szól, egy jelzett, és létező pszichés probléma az alapja, a két filmben különböző, de mégis az ötletekhez vezették Őt az alkotót, a tudtán kívűl, hisz nem tudott a betegségekről, csak azt csinálta amit érzett. De ha erről a problémáról ilyen bajjal jellemzett főhőst kellet volna irányítani a filmben, akkor más lenne a hatása, be lenne skatulyázva ily módon, hogy e betegség körül kell mozognia mindennek. Ez nála nem mehet így. Vagyis csak véletlen talált rá a betegségre, hisz elmondása szerint az emberi kegyetlenség elég nagy mezsgyén mozog, Ő csak azt étezte, hogy az erő, és a brutalitás jellemzi Amerikát, akkor ilyen filmbeli képet kell festenem, oly módon, hogy a jelen levő, és a közeljövőben felbukkanó ötleteket bele is teszi a filmbe az Ő látásmódja szerint, amiből majd létrejön az értelem, és a kerettörténet is egyszerre.
Minden világa, a legtöbb filmjéé zárt. Vagyis nem szokott szomszédokat csak akkor betenni, ha az közvetlenül nem zavarja meg a fim hatását.

David Lynch – Mulholland Drive – Linda Scott – I've Told Every Little Star
http://www.youtube.com/watch…

Második filmje az elefántember nagyon nagy siker lett. Az előítélet, és az emberi elfogadás, a tolerancia, és egyéb „jó” emberi tulajdonsággal megáldott gyönyörű film, amit nem a kegyetlenség, hanem inkább az emberi egymás felé mutatott szeretet kifejezéséért jött létre. Ilyen hasonló szépségű és tisztaságú a The Straight Story – az igaz történet. Egy kis bácsi elindul a beteg testvéréhez egy fűnyíróval, mert a csípője bemondta az unalmast, és látni akarja még a testvérét, hisz vagy 15 éve nem látták egymást, amikor is összevesztek.És már nagyon öregek.

A barátok a szex és a szerelem nagyon nagy szerepet játszik az életében és a filmjeiben is. A szerelmi deformitást egy szexuális zavarral megáldott nő a Kék Bársonyban, a csaj aki az életében bekövetkezett trauma miatt elviseli a kemény szexet, és egy olyan elmebeteg ember szexuális zaklatását aki üti, azért mert azt hiszi nem tudja senkii szeretni, csak az aki bántalmazza.

Lynch szereti az anyagot, anyag fetisiszta. Mindig hord magánál egy bársonyt. : )
Ilyen ürügyen szereti elhomályosítani bizonyos filmbeli részletet, azért, hogy azon gondolkozz, hogy mi lehet ott, mi lehet a bársony mögött. Nem szereti a konkrétumokat, hanem azt, hogy fenntartsa a gyanút, a sejtelmességet, és így élményt adjon hogy mi lehet ott, nagyon sok ilyen eszközzel él. Így mindennek története van, minden kis dolog minden párbeszéd fontos alkotóeleme a filmeknek. Hiszen teljesen máshogy beszélnek, és artikulálnak az emberek, mint az életben, ahogy a filmekben. Vagyis ezt is elhavazza, úgy hogy olyan beszédre készteti a színészeit, amit az élet produkálna.

A Wild At Heart – Veszett a világban mintha az Amerikai zavargásokat előre látta volna, és az erőszakot előre érzékelhette volna a 90’ évek elején. Ez nagyon különös érzést kelthetett, és keltett is az Amerikai honpolgárokban, az emberekben. És látható, hogy jól működik Lynch vevőkészüléke. Mondhatnám szinte tökéletes.

A zenét a filmjeihez Angelo Badalamenti készíti, Lynch közbenjárásával úgy, hogy elmond neki dolgokat, szavakat, érzéseket, és amit csinál rá a mester, azt megvitatva folyamatosan együtt létrehozzák a csodát, pl ezt:

MULHOLLAND DRIVE – Ending/Love Theme
http://www.youtube.com/watch…

A Mulholland Drive filmben nagyon érdekesen összehozza a filmforgatókönyv írást, a saját életét, amit akkor él, amikor a forgatókönyvet írta, és azt a közeget, ami maga a film. E három részből épül fel az a sík, ami a film megoldását jelképezi, és adja.
Amikor a színészeket szedte össze Naomy Watts képe az asztalán landolt valahogy elkeveredett, és letették az asztalára a fényképét. Kérdezte Lynch, ki ő? Erre egy tag N.W. Igen? Akkor: „This Is The Girl!” Válaszolta Lynch. Vagyis a filmben való válogatás maga az életben levő válogatást jelenti, hiszen ez a jelenet benne van a filmben.

Zseni az az ember, és ezeket csak akkor érted meg, amikor megnézed a filmet.
A zene nagyon fontos, együtt adja azt a pluszt, ami nagyon sok filmből hiányzik. A három rész a: történet, a végkifejlet bizonyos permutációval, és a zene. A zene nélkül szart sem ér az egész, amit készítesz. Lynch még zenét kever egyes képeihez, és amikor előtte állsz azt hiszed, hogy csak mozog valami a sötétben, aztán rájössz az játszik veled amit a képhez hozzáad a zene, és képzeltet veled el olyan dolgokat az érzéseiddel amik más számára nincsenek is ott, de számodra igen

Az egyik nagy mondása, amit a fejembe véstem és @Sansa: nak, @Leoni: nak és minden alkotónak mondanék, és mondom: „Ha elkezdünk azon töprengeni, miként fogják fogadni a művünket, és hogy létre tudunk e hozni valami ujat, akkor minden, csak éppen nem a lényeg izgat bennünket.” D.L.

Mindig a pénz dominál, és a nézettségből indítunk el mindent. Ha kevesen nézték meg vagy nem volt nagy bevétele a filmnek, akkor már azonnal lekicsinylően bánunk a filmekkel, és mindennel. Holott a HollyWoodban játszott filmek 95%-léka hulladék, azért teszik, mert ilyennek akarunk látszani, mint ami a filmekben vagyunk, vagy amit azokban látunk, de nem ilyen az ember, és nem is leszünk ilyenek, a filmek nagy része hazudik, de csak pár rész mutat igazságot, és azoktól félünk. Ezért fél mindenki Lynch filmjei alatt. Nem azért mert félelmetes, de igen azért is, de elsősorban azért, mert az a valóságról szól, és az élet nem happy end, és az élet ezzel együtt egy $@!% nagy Valóság-SHOW csak a lényeg az, hogy senki sem néz, de mindenki figyel, és senki nem telefonál azért, hogy benne maradj. Aki benne maradt, az túlélte a gyerekkori BÁRSONYT, és kimászik belőle, az a saját maga életének a lakberendezője, és a saját életéért lesz felelős. Mindenki játékos, de egyes játékosok okosabbak, vagy máshogy látják a világot, mint a többi. Lehet, nem lesznek olyan sikeresek, mint némelyek, de függetlenek tudnak maradni. Hiszen a filmek terén a független filmek háttérbe szorultak és jön a H.W. –y hulladék az a sok vámpíros $@!% ami csak arra jó hogy élvezz valamit, de ne érts meg semmit.
Lynch megpróbált egy új utat járni, ami elég laza, és alig lépkedtek még rajta igazi lábnyomok, nos Ő lépései alatt még nem hallt ki a fű, és vannak még ötletek a világban, Ő mindenkit csak arra kér, ne hallgassanak másra, illetve hallgassanak, de ne térjenek el az eredeti elképzeléseiktől az emberek. És akkor jöhet valami amivel az ember lehet nem lesz sikeres, minden a véletlenen múlik, de hogy boldog lesz az garantálható.

Minden filmjének az alap gondolata, az hogy „Miért vannak ilyen Frenkek.”
Frank egy elmebeteg. De a jó és a rossz egy különös egyensúlyát hozza a Kék Bársonyban. Hiszen azt mondják, hogy milyen különös világ ez, amiben élnek. És az hogy a vége Heppy End-e????, nem tudom, de bemutatta hogy léteznek ilyen szörnyűségek, és a legnagyobb, illetve a legkegyetlenebb dolog az, hogy nap mint nagy megtörténik. De a jó hogy a szép is, és a jó is megtörténik, ha nem talán nem lenne értelme.
És egy gyönyörű szép szerelmi történet az élet, ami a rossz és a jó bizonyos keveréke arra sarkall, hogy érdekeljen minket, nem azért, mert szeretjük nézni, hanem arra, vagyis azt hogy lássuk ilyenek vagyunk, és milyen lenne ha jobb lenne. Bemutatja mind a két oldalt, és ebben zseniális a pali.

43 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Lynch, ez a vicces hangú, dohányos rendező, aki rendszeresen gyakorolja a transzcendentális meditációt, és mindenben a szépet keresi, akinek a filmjeiről olyan szavak jutnak eszünkbe, mint „rettegés”, „undorító”, „rejtélyes”, „érthetetlen”, „elmebeteg”, „perverz” (mindenki válaszhat közülük :)), nos, ővele beszélgetnek ebben a kötetben, festészetről, persze minden egyes filmjéről (itt a zseniális Mulholland Drive az utolsó), színekről, a rejtélyről, mint olyanról, meg mindenről. Twin Peaks-rajongóknak kötelező a TP-fejezet! Kiderül pár dolog Coopról, és a sorozat utolsó képeiről! ;)

1 hozzászólás
Nagy_Atilla_Tas>!
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Alapmű főleg elszánt kezdőknek, de haladóknak sem utolsó akik olykor kissé el vagy (beleveszni) látszanak a Lynch féle művész-film-(útvesztőbe)n!Akik szeretik ŐT azoknak kevés újdonsággal szolgál, de mindent egybevetve kiadhatnák ismét mármint egy olyan kibővített magyar kiadásban, hisz egyértelmű Ő azok között volt van lesz méltán méghozzá a legelsőbb sorokban Akiknek a Nevét Arannyal rótták Be a Filmtörténet Örök Nagykönyvébe! Ez pedig egy fasza kis könyv Róla, egyeseket talán hidegzuhanyként ér majd egynémely tartalma…)))))

henryhill>!
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Érdekes kis interjús kötet minden idők legjobb rendezőjével. Lynch lelkiállapotáról sokat elmond, s persze a rejtélyességéről is.


Népszerű idézetek

Frank_Spielmann I>!

A szex lenyűgöző dolog. Olyan, mint a jazz: egy popszám sokszor meghallgatva is ugyanaz, míg a jazzben rengeteg a variáció… Ilyennek kellene lennie a szexnek is.

190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jazz · szexualitás
4 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Magtanultam, hogy közvetlenül a felszín alatt van egy másik világ és további különböző világok, ahogy egyre mélyebbre ás az ember.

23. oldal

VERDI>!

Ha elkezdünk azon töprengeni, miként fogják fogadni a művünket, és hogy létre tudunk e hozni valami újat, akkor minden, csak éppen nem a lényeg izgat bennünket.

Frank_Spielmann I>!

…idilli volt a gyermekkorom. Ami egyedül zavar ebben, hogy a pszichopaták gyakran szintén nagyon boldog gyermekkorról vallanak.

28. oldal

VERDI>!

Azt mondják, életünk során tudást és tapasztalást gyűjtve kell felfognunk az egyesült ellentétek természetét. Ez a világ az ellentétek világa. Létünk feladata, hogy ezeket kibékítsük. Hogy megértsük az egyik oldalt, ismernünk kell a másikat is – minél több sötétség gyűlik bennünk, annál több fényt láthatunk.

8 hozzászólás
Dr_Benway>!

-Az embereket gyakran zavarja lelkük sötétebbik oldala. Úgy tűnik, ön viszonylag kényelmesen megfér a sjátjával. Miért?
-Fogalmam sincs. Mindig is így voltam ezzel. Mindig mindkét oldalt szerettem, és azt hiszem, ahhoz, hogy értékelni tudjuk az egyiket, ismernünk kell a másikat is. Minél több sötétséget tudunk magunkba gyűjteni, annál több fényt vagyunk képesek meglátni,

42. oldal

Lunemorte P>!

– Ha az ember felébred egy szörnyű álomból, de nem felejti el, hanem elmondja a barátjának, akkor az egyszeriben megszűnik rémisztőnek lenni.

Lunemorte P>!

Időnként látjuk, amint a végzet belenyúl az életünkbe. Van, hogy ellenünk, van, hogy érettünk lép működésbe. És akkor megértjük, hogy ki van osztva a szerepünk. Annyi minden van, amiről azt hisszük, hogy az ellenőrzésünk alatt áll, pedig dehogy.

Lunemorte P>!

„A varázsló látni vágyik az eljövendő múlt sötétségén át. Két világ közt zsolozsmázza: Tűz, jöjj velem!”

VERDI>!

A titok mágnes. Bármi, ami ismeretlen, vonz magához. Ha egy szobából ajtó nyílik valahová, mögötte lépcsõk vezetnek lefelé, és félhomály van, hát nagyon csábítana, hogy lemenjünk oda. Ha valaminek csak egy részét látjuk, sokkal erõsebb, mintha az egész elõttünk volna. Bizonyára annak is van logikája, de kontextusából kiemelve a részlet hatalmas absztrakciókat ölt magára. Sõt, valósággal megszállottsággá válhat.


Hasonló könyvek címkék alapján

François Truffaut: Hitchcock
Szinetár Miklós – Kozák Gyula: Így kell ezt! …Vagy másképp
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Ed Catmull – Amy Wallace: Kreativitás Rt.
Christa Maerker: Marilyn Monroe – Arthur Miller
David Suchet: Poirot és én
Brian Jay Jones: George Lucas
Karcsai Kulcsár István: John Cassavetes
Szentgyörgyi Rita: Redford
Jason Bailey: Minden, ami Woody Allen