Kivégzés (Robert Hunter 2.) 92% 106 csillagozás

Hűha, megint egy jó kis egynapos krimivel volt dolgom! :) Félreértés ne essék, az egynapos egyáltalán nem egy negatív jelző, hanem egy nagyon is jó minősítés, ugyanis a könyv olyan letehetetlen volt, hogy egy napra ki is vontam magam itthon a forgalomból, kivonultam a könyvvel a kertbe, és egy az egyben végigolvastam.
A kegyetlen gyilkos utáni hajsza az oldalakon keresztül egyre izgalmasabbá és feszültebbé válik, mindig egy új, apró részletet fed fel számunkra az író, ezért is volt a könyv letehetetlen.
Amikor pedig Robert és Carlos összerakta a nyomokat, és megismertem a gyilkos lehetséges indítékait, nálam fordult a kocka, és elkezdtem egy kicsit a gyilkosnak is szurkolni, mindezt persze úgy, hogy azért a Hunter-Garcia páros sikerében is reménykedtem, érdekes egy kettőségben szenvedtem… :)
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/07/chris-carter-kiveg…

– Sokat olvasok, gyorsan olvasok, és nem alszom sokat.
Imádom, gyerekek, imádom.
Chris Carter egy zseni. Nem gondoltam volna, hogy a Keresztes gyilkost túl lehet szárnyalni, de ezek szerint igen, hisz ennek a könyvnek sikerült. Már az első rész is gyomorfogató volt, ez már egyenesen visszataszító. Többször félbehagytam az olvasást és inkább letettem a könyvet, mert túl sok volt a trancsír. De az utóbbi két mondatomat értsétek jó értelelmbe. Olyan undorító, hogy már zseniális. Mekkora paradoxon már ez? :D
A két nyomozó továbbra is felülmúlhatatlan. Ha létezne éves nyomozók gálája, tuti nekik ítélném a díjat.
Az egész ügy nagyon izgalmas, a nyomozás elképesztő, a gyilkos pedig WTF. Egy pillanatig nem tudtam megállapítani ki lesz a rosszfiú.
Olvassátok-olvassátok-olvassátok!

Mindig előre elolvasom, ki a gyilkos, számomra így sokkal érdekesebb a könyv, mert csak arra figyelhetek, hogyan építi fel a szerző a regényt, hát Chris Carter, már az első könyvével is beszopatott, hogy tudjam, ne nézzem meg, ki a gyilkos, mert úgy is nevet váltott, és úgy sem fogom tudni, ki az, hát most nem is vettem a fáradtságot, hogy előrelapozzak, és milyen igazam volt….
A Hunter – Garcia páros most sem okozott csalódást, és én örülök az új kapitánynak is, mert jó arcnak tűnik.
A gyilkos kilétét félig sikerült kitalálnom, gyakorlatilag egyértelműen felé irányultak a nyilak.
Érdemes elolvasni, mert érdekes, olvasmányos, és izgalmas

Nem volt rossz, de a brutalitásával operált, ért el erős hatást. Kissé nyakatekert és ettől nem mindig hiteles, sok sablonnal, ami kétségtelenül hatásosan működteti. Ettől függetlenül erős, sötét és gonosz. Bővebben:
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/08/kivegzes.html

„Ez a gyilkos nem a „könnyűben” vagy az „egyszerűben” utazik. Láttad, milyen brutális volt a helyszín.”

Ez már jóval izgalmasabb volt az első résznél, és a gyilkosságok még extrémebbek voltak. Lehetett még fokozni az első részben kitalált dolgokat, sokkal több feszültséget is éreztem benne. A nyomozás „nyitottabb” volt, Hunter több dolgot megosztott most az olvasóval, mint korábban. Nem csak az ő fejében jött létre a megoldás, hanem itt zajlott tényleges nyomozás is.
Új szereplők is kerültek a csapatba, ami sztem jót tett a történetnek. Kifejezetten örültem az új kollégának, aki Hunterrel dolgozott. Nagyon sok háttérrinfót kiderített, amin agyalhatott az olvasó.
Most is csak a végén lett nyilvánvaló ki az elkövető, ez abszolút pozitív ismét. Jól elrejtette az író, és elég nyomós okot is talált ki a miértre.
Mellékszál is volt, ami egyáltalán nem volt rossz húzás, bekavart a nagy egészbe, és lehetett rajta gondolkodni.
Hunter megint „okos” volt, hozta a pszicho-mókus énjét, sok dolgot szuperül levezetett. Viszont ami egy idő után nagyon zavart, az a sok rövid fejezet, amik szinte mindig valamilyen felfedezéssel zárultak. Kissé bosszantott, hogy megakaszt, bár el kell ismernem, hogy a feszültéséget viszont az egekbe emelte.

Ez nagyon brutális és kimondottan kegyetlen sztori volt. Rendkívül izgalmas és feszültséggel teli volt a nyomozás, bár volt egy pont, ahol egy cseppet elbizonytalanodtam. spoiler De ettől függetlenül nagyon lebilincselő krimi volt ezzel a beteg elkövetői módszerrel. Hunternél megint volt egy halvány túl tökéletes érzetem, de talán csak azért, mert már megszoktam, hogy szinte mindegyik szupernyomozónak van valami defektje, és az övé (ha van neki egyáltalán) még nem igazán került előtérbe.

Nem biztos, hogy én Chris Carterrel szívesen lennék egy szobában huzamosabb ideig. Hihetetlen dolgok zajlanak a fejében, ez a rengeteg kín és szenvedés amit kitalál és leír!!!!!!Persze nekem mint olvasónak ezzel nincs bajom, de azért néha én is rácsodálkoztam, hogy miket képes kiagyalni. Szerintem ez a könyve még jobban brutálisabb a gyilkosságokat tekintve mint az előző, ez csillagos ötös. A szereplők viszont annyira nem voltak jók, a tetteik a stílusuk most gyengébb lett, és ezt a kicsit misztikus szálat is jobban ki lehetett volna bontani.
A gyilkos motivációja viszont nagyon jól el lett találva és meg lett magyarázva. Én nem is jöttem rá ki az. A másik gyilkos, a „késelő” azzal nem barátkoztam meg, az maradt mellékszál, nem kaptam elégséges magyarázatot, és ki is található ki is az.
Egyértelmű hogy még olvasok az írótól!!!

Chris Carter nem finomkodik, ha már kivégzés, adjuk meg a módját. A bosszút kiáltó, bekattant elme igen sötét oldalát ismerjük meg. Brutalitása mellett egy igen fordulatos, továbbolvasásra ösztönző, izgalmas krimit kapunk. Kizárólag felnőtteknek, erős idegzetűeknek, a műfaj kedvelőinek. A nyomozópáros is jól van kitalálva. Nekem a misztikus mellékszál sem volt zavaró. A látomásokkal küzdő, saját apja miatt a pokol bugyrát megjáró Mollie menekülése még egy újabb izgalmat rejt.

Legelőször is megjegyezném, hogy Chris Carterrel nem is történhetett volna jobb dolog, mint hogy Magyarországon más kiadó és más fordító vette gondozásba a könyvét. Köszi, General Press és Őri Péter! nem kellett háromoldalanként a kidolgozott férfifelsőtestekről olvasnom, hála a magasságosnak.
Már az első rész is jó volt, de ez a második jobbra sikeredett. Jó durva gyilkok voltak, a nyomozás is pörgött, a gyilkost pedig sose találtam volna ki. Még az a kis misztikus vonal sem volt túlzás benne. Egyedül a végével volt egy kis problémám, túl gyors volt nekem, de semmi probléma ezzel sem, csak úgy megjegyeztem.
Ha van még Robert Hunter történet a tarsolyban, nyugodtan jöhet, vevő vagyok rá.

Egy mocskos beteg állat aki a gyilkosságot végig csinálta. Aki viszont vizuális típus annak erős lesz ez a könyv. Carter végig az idegpályáidon játszik minden egyes alkalommal részletes leírást ad a félelmek pedig hatalomba keritenek. Nagyon fájdalmas volt némely esetben. Mégis az ember valami zsibbadt érzésen megy át. Nagyon fontos, hogy Carter egy fantasztikus könyvet írt egyszer nem tudja az ember letenni. Vagy az első vagy az utolsó gyilkosság de mindenképpen kapcsolatot keresel. S találsz. Ez egy beteg világ.

„-Maga katolikus – kérdezte Winston.
– Nem csak sokat olvasok.