Sötét ​Éden 121 csillagozás

Chris Beckett: Sötét Éden

Azon ​a bizarr, nap nélküli bolygón, amit Édennek hívnak, a Család 532 tagja az Erdő lámpásfáinak fénye és melege alatt talál menedéket. Az Erdő mögött a Havas Sötét hegyei terülnek el, ahol olyan csípős a hideg, és olyan mély az éjszaka, hogy még soha nem kelt át rajta élő ember.

A Család Legvénebbjei még emlékeznek a legendákra egy olyan világról, ahol a fény az égből jön, és ahol a nők és férfiak olyan hajókat építettek, amelyek az eget is képesek átszelni. Ezek a hajók hozták őket is ide a Legvénebbek szerint – és a Családnak meg kell várnia, amíg az utazók visszatérnek.

De az ifjú Vöröslámpás John megszegi az Éden törvényeit, darabokra töri a Családot, és megváltoztatja a történelmet. El fogja hagyni a járt utat a járatlanért, bemerészkedik a Sötétbe… és felfedezi az igazságot a világukról.

A Sötét Éden éppen annyira sci-fi, mint szépirodalom; részben tanmese, részben egy felkavaró fejlődésregény, ami a sötét, baljós szépség meglepően eredeti… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634190486 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
352 oldal · ISBN: 9789634190615 · Fordította: Farkas Veronika

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Vöröslámpás John


Kedvencelte 9

Most olvassa 3

Várólistára tette 179

Kívánságlistára tette 137

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Chris Beckett: Sötét Éden

Ez a történet nem egy tudományos értekezés, főleg a biológusok szúrnák tökön magukat az olvasásakor. Inkább amolyan tanmese. ( a fény nélkülözhetetlen az élethez, gondoljunk csak a fotoszintézisre, és a bolygók sem szoktak csak úgy magukban függeni, leginkább egy csillag körül szeretnek keringeni).
Ebben a történetben is megvan mindenkinek a szerepe. John, aki újítani és felfedezni szeretne. David, az irigy gyűlölködő, aki a hatalmat szeretné és kapunk egy vallási fanatikust is Lucy személyében. A vének annyira ragaszkodnak a hagyományokhoz, hogy az élelem fogyása sem ébreszti rá őket, hogy tenniük kellene valamit. Élik a 160 éve megszokott életet, és minden idejük az élelemszerzésre megy el meg a csusszanásokra. Én drukkoltam Johnnak, bár ő sem tökéletes. Neki is vannak hibái, de mégis van benne valami, amiért többen is követni kezdik. Azt hiszem Jeff volt a kedvencem, a maga fura hozzáállásával. Szívesen elolvasnám a folytatást is.

2 hozzászólás
>!
Gyula_Böszörményi IP
Chris Beckett: Sötét Éden

Ez a regény rendesen oda lett rakva. Egyedi ötlet, de főleg nagyon érdekes, szintén egyedi képvilág, nézőpont, cselekmény és világ. A kortárs sci-fi egyik, kicsit Sztrugackijékra emlékeztető alkotása. A vége némileg nyitott. Netán folyt. köv.? Nem kéne. Ez így kerek.

2 hozzászólás
>!
pat P
Chris Beckett: Sötét Éden

Tagadhatatlanul érdekes és elgondolkodtató könyv – annak ellenére, hogy nagyon más, mint amire számítottam. Olyan dolgok miatt tudom egészen lelkesen dicsérni, amikre nem is gondoltam volna, ugyanakkor picit csalódott is vagyok bizonyos szempontokból.

Az ábrázolt világ valóban nagyon egyedi és érdekes, annak ellenére, hogy önmagában talán ha egy kisregény terjedelmét vinné el a hátán. Valószínűleg jobb, ha biológusok csak a fél szemüket tartják nyitva olvasás közben. Persze nem lehet mindenki Joan Slonczewski, hogy kimerítően taglalja az idegen bolygó élővilágának biokémiai jellemzőit és kompatibilitását a földi életformákkal. Szintén érdekelne, mennyire hitelesen ábrázolja egy ilyen szélsőségesen beltenyészett populáció genetikai jellemzőit.
Nagyon élvezetesen írja le továbbá a Földtől elszakított emberek generációinak változását (jórészt degenerációját, ugyebár), annak biológiai, kulturális, nyelvi és talán intellektuális aspektusait. Kicsit kár és indokolatlan, hogy épp a nagyon szócska veszett el félúton – eleinte bosszantóak bosszantóak voltak ennek következményei, bár végül is ad egy zamatot a szövegnek. (Szépirodalmi magasságokról én azért óvatosan beszélnék.) Érdekes viszont az érzelmi kifejezések elszegényedése, és praktikus is: ha nincs szó a szeretetre meg a szerelemre, ugyebár kevésbé lehet romantikus vekengésekbe bonyolódni. spoiler
Pozitívumként emelném ki még a regény szociálpszichológiai és erkölcstani mélységeit. Hát én komolyan elgondolkoztam sok ponton. Például, Vöröslámpás John akkor most pozitív karakter? Az egyetlen előrevivő és szükséges lépést teszi meg, vagy megbocsáthatatlan tettek sorozatát követi el? És Davidet utálhatjuk tiszta szívből, vagy van abban valami, amit csinál? Hogy működik egy közösség, hogy harapódznak el szélsőséges indulatok egyébként teljesen normális emberek között? Mit lehet ez ellen tenni? A vége meg már-már katartikus élmény volt, tényleg. (Végtelenül csalódott vagyok, hogy – ha jól láttam – lesz folytatása. Miért nem lehetett ennyiben hagyni? Ahogy az emberi nagyszerűségbe vetett hit elárasztja a lelkünket? Eh.)

Csalódott meg egyrészt azért vagyok, mert… azért ez eléggé YA hangulatú egy történet, kérem tisztelettel. És lassan lassan ér el az érdemi történésekig.
Másrészt azért, mert olyan szép sci-fis háttere volt, a történet meg hozzá olyan kis helyiérdekű. Több interplanetáris izgalmat, űrhajót, kitekintést vártam, azt hiszem. (Az űropera címkét pedig kifejezetten vitatnám.)
A fülszövegben meg van egy olyan mondat, hogy Vöröslámpás John „El fogja hagyni a járt utat a járatlanért, bemerészkedik a Sötétbe… és felfedezi az igazságot a világukról.” Na, ez a mondat engem dühítően félrevitt az olvasáshoz való hozzá-helyezkedésemben, baromi mérges vagyok érte.

Konklúzió: sokféle olvasónak érdekes lesz ez a könyv, YA-fanoktól SF-rajongókig, és mindenki mást fog szeretni és utálni benne.

19 hozzászólás
>!
mcgregor
Chris Beckett: Sötét Éden

Kifejezetten eredeti alapötlet, egyenletes minőségű történetvezetéssel. A Sötét Éden egyszerre képes az új és különös világok felfedezésének és hangulatának izgalmát, a csoportszerepek és a közösségen belüli konfliktusok jelentőségét, valamint a nyelvi tartalom pontos ismeretének híján a homályba vesző jelentésű szavak érdekes generációnkénti torzulását élvezhetően ábrázolni. Az idegen és sötét bolygón ragadt űrhajósok leszármazottai egy furcsa és atavisztikus társadalmat alkotnak, amelyet az ősök történetének ismételgetése, mániákusnak ható rituálék és szabályok, és az egymással mind rokonságban álló közösség funkcionális csoportokra osztása tart egyben egy viszonylag szűk, ismert területen, amelynek határát a meleget, táplálékot és egyben fényt adó növények erdejének vége jelenti, de amin túl az ismeretlen sötétség és a hideg az úr.
A központi alak: Vöröslámpás John karaktere nem egyszerűen egy sablonos pozitív hős, hanem egy gyarlóságokkal rendelkező, néha hibázó, de igen érdekes figura, akiben a kamaszok mindent megkérdőjelezni szerető attitűdje csúcsra jár, és a felfedezők nyughatatlan lelke ég, emiatt viszont a hagyományokkal és az ismert renddel kerül szembe. Ennek a szerepnek a saját és más nézőpontú szereplők narrációjában ábrázolt körképe egy remek írói fogással szinte élveboncolja John motivációit és azt az érdekes kérdést feszegeti, ami a feltalálók, vezetők és felfedezők önmagába vetett hitét, a tévedhetetlenség mítoszát, az átlagemberek közül kimagaslókat körülvevő tömeg gyors hangulatváltozásait, a régi és új szembenállását, a kitartás és a rögeszme közti vékony mezsgyét egyszerre mutatja be. Elgondolkodtató mű, és végig leköti az embert olvasás közben.

>!
csartak MP
Chris Beckett: Sötét Éden

Ez egy furcsa történet. Tele van tudományosan megmagyarázhatatlan lehetetlenséggel, pedig sci-firől van szó. Inkább annyiban maradtam, ez egy gondolatkísérlet ez emberiségről. Hogyan épül fel egy új társadalom, illetve kultúra, egy teljesen emberidegen környezetben? Közben a felnövekvő generációk olyan földi dolgokhoz ragaszkodnak, és őriznek meg a közös tudatukban, amit nem is tapasztaltak meg. Szinte már rituálészerűen kapaszkodnak ősanyjuk földi múltjához és a gyökereihez. Soha nem ismert jelenségek elkorcsosult kifejezéseivel várják a jövőt, ami megváltást ígér nekik.
Mennyire akasztja meg ez a fejlődést? Nagyon. Mennyire okoz ez korlátokat? Szintén nagyon. Közben a belterjességtől és a nomád körülményektől fakadóan mégis erős fejlődési eltérések mutatkoznak a földi élethez képest.
De eljön az idő, amikor kitermelődik egy nyugtalan természetű fiú, akinek ez a gondolkodás már nem jó. Itt kapcsolódunk be a Család történetébe.
Nem egy sűrű történet, a cselekmény elég lassan csordogál, sok volt az ismétlés. De a furcsa környezet, a különös szemű, hatvégtagú állatok, a színesen világító, pöffögő hangot kiadó fák, az erdő és a tavak fényei varázslatosak lehetnek, elképzelve egyfajta sötétben vibráló vízióként marad meg gondolataimban.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
352 oldal · ISBN: 9789634190615 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Noro 
Chris Beckett: Sötét Éden

A könyv rögtön két három Brian Aldiss-regényt idéz fel bennem: Amíg világ a világ, Helliconia, Földburok. Ezekben mind egy végsőkig leharcolt, az ősközösségbe visszasüllyedt emberi kolóniát ismerünk meg, amely vajmi keveset tud saját múltjáról. Egy ilyen kultúrát felépíteni komoly kihívás a szerzőre nézve: mire emlékeznek, mit felejtettek el, és mi az, amit teljesen félreértenek? A nyelv hanyatlása, a fura szóismétlések, elrontott szavak spoiler, a trágárságok ártatlan szajkózása és a következetes egyszerűséggel megfogalmazott gondolatok ezt egész ügyesen ábrázolják.
A szereplők mind egy rendkívül naív, kezdetleges világképben élnek, amely számunkra hihetetlenül gyermetegnek hat. Nem arról van tehát itt szó, hogy a főhősök fiatalok, hanem arról, hogy az egész világ az. És egy újszülött – ráadásul elárvult – kultúrának minden vicc új. Nem is szabad csodálkoznunk azon, ha a legalapvetőbb problémákon is hosszú fejezeteken keresztül rágódnak. És ha valaki másként gondolkozik, mint a többiek, az már önmagában is nagy szó. Így nagyon összetett karakterekre nem is érdemes számítani a regényben. Mindez adott esetben kétségkívül lehet unalmas, de a hitelessége elég meggyőző.
(Mármint a szocio vonalon. A biológia terén szerintem kijelenthetjük, hogy egy pillanatig sem törekszik erre.)

A regény – kissé talán didaktikus módon, de ilyen egyszerűen gondolkodó szereplők szemén keresztül nem is nagyon lehet máshogyan – a primitív vallásoknak és az első társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásának is ötletes parafrázisát adja. Az egyik legizgalmasabb kérdés talán az, hogyan lesz a valós történelemből néhány nemzedék alatt mese, és hogyan mosódik ez össze a primitív ember fejében a megkérdőjelezhetetlen hittel. A főhős ezen felül maga is afféle „mitikus alak”, egyszerre helyi érdekű Káin, Mózes és Prométeusz, akit ráadásul egészségtelenül foglalkoztat az, hogy mit mesél róla majd az utókor. Sajnos azonban nem sikerült ilyen és hasonló témákkal kitölteni az egész történetet. A szereplők mindennapos csetlés-botlása nagyon is hangsúlyos, márpedig be kell látnunk, hogy egy ennyire primitív – mellesleg nem túl veszélyes – világon nem sok érdekes esemény történik. Maga a cselekmény tehát nem különösebben változatos, három-négy fordulópont között többszöri önismétlésekkel tölti ki a helyet. (A könyv végén egy váratlan igazságot azért tényleg felfedeznek, csak épp nem a világról, hanem a múltjukról.)

3 hozzászólás
>!
TiaManta
Chris Beckett: Sötét Éden

Furcsa furcsa könyv.
Érdekes érdekes világ.
Sötét sötét égbolt.
Szép szép borító.
Zavaró zavaró szöveg, ami mégse (annyira) pocsék pocsék olvasni, ha megszokod.
Plussz szerintem itt a vérfertőzős mesterfokon mesterfokon fen áll mindenkinél.
Mostanában túl sokszor sokszor olvasok ilyen „csusszantott" koitálásokat.

Hamarosan értelmesebben is beszélek majd róla (talán). A csillagok pontos számát (állását, fényességét, színét) is nehezen döntöm el.

7 hozzászólás
>!
makitra P
Chris Beckett: Sötét Éden

Izgalmas bibliai parafrázis, ami remekül megmutatja mindazt, ami minden idők legnagyobb bestselleréből kimaradt.

Azt, hogy hogyan gondolkodtak az első emberek, akiknek már nincsenek közvetlen emlékei a Paradicsomról, csak az ősök elbeszéléséből ismerik. Az Édenkert fénye nem világít folyamatosan, azt fenn kell tartani. De hogyan lehetséges ez az sötét világban?

Azt, hogy hogyan jutottak el az első fordulóponthoz, hogyan jelennek meg a társadalomban azok, akiknek a korábbi válaszok már nem elegendőek, és mennyire nehéz ellenszélben megvalósítani azt, ami hited szerint a fennmaradáshoz kell.

Persze, nem tökéletes, mert bizonyos kérdéseket (és válaszokat) elken, de meg tudom bocsátani neki, mert amikkel foglalkozik, azok is legalább annyira érdekesek. Szereplőin keresztül rengeteg témát felvet: a hagyományok és az újítás szembenállását, a haladással szembeni agressziót, a női szerepeket. Legizgalmasabb aspektusának mégis azt éreztem, hogy megmutatta, hogyan játszódhatott le a matriarchális társadalmak átalakulása.

Mindezt egy alapvetően mozgalmas, sőt feszült cselekmény közepébe helyezi és sikerül emlékezetes főhősöket alkotnia. Tetszett a nyelve, tetszett, ahogy végiggondolta, mit tesz az írásbeliség hiánya az emberekkel. A világa pedig érdekes és egyedi.

Ha (vagy inkább amikor) lesz folytatása, biztosan elolvasom.

>!
marschlako P
Chris Beckett: Sötét Éden

Felemás érzésekkel tettem le Chris Beckett regényét. Egyfelől zavart a YA-vonalból adódó egyoldalúság és a természettudományos szempontok szerint több sebből is vérző környezet*, másfelől kifejezetten élveztem a gyönyörű (és ötletes) háttérvilágot. Zavart az, hogy egy 15 éves fiú a világ „megváltója”, akinek a gonosz és korlátolt felnőttek jól keresztbe tesznek. Most komolyan, csak egy kamasznak jutnak eszébe értelmes gondolatok bő félezer ember között? Tudom, hogy elég erős beltenyészetről van szó, de mindenki? Tetszett viszont, ahogy a társadalmi dinamikát kezelte a szerző, még ha helyenként eléggé kiszámítható is volt az események menete. Zavart az eposzi exklamációk kettős mivolta spoiler, vagy legyen mindkét változat szemérmesen, kisgyerek-nyelven, vagy pedig vulgárisan megfogalmazva. Zavart, hogy a nyelv ilyen furán fejlődött vissza, s hogy ennyire nem értettek semmilyen értelmes dologhoz néhány egyszerű alapszükséglet kielégítésétől eltekintve. Viszont a világ hangulata ezt feledtette, és a regény olvasmányossága kárpótolt érte.

*spoiler

>!
Riszperidon P
Chris Beckett: Sötét Éden

A könyv aminek úgy vágtam neki, hogy nem tudtam, hányadán fogok állni vele. Miért is? Az ember végül is egyikről sem tudja, max sejti, de ezt két ízlésőröm, jelesül @ViraMors és @Lisie87 teljesen másképp értékelte. Egyiküknél kedvenc, másikuknál kín. És hogy nekem mi lett belőle? Hát pont ez! :D
A könyv eleje (értsd, olyan első 30 oldal a 350-ből) mondjuk rá, hogy tetszett, elment, aztán egyre jobban irritált. Zavartak a dupla jelzők. (A legelsőre azt hittem, hogy nyomtatási hiba :D) Úgyhogy szép lassan átcsapott a könyv szenvedős, szenvedősbe, a furcsa kifejezésektől is falra másztam: Kit Kár=titkár, billenő tyű=billentyű, Teli Vízió=találjátok ki, vajon mi! :P Valamint egyszer számomra tök oda nem illő módon előhozták Hitlert. Oda jutottunk, hogy sokszor 4-5 sort(!) bírtam csak elolvasni, és félretettem. Van, hogy hónapokra. Ami viszont már itt is nagyon tetszett, az egyedi élővilág, ami ezen a kitalált bolygón létezett.
Aztán jött a könyv második fele, és láss csodát, le sem bírtam tenni! Az első felét majdnem hét hónapig olvastam, a második felét két nap alatt fejeztem be! Annyira megtetszett a felfedező útra indulás, a bolygó további bemutatása, hogy izgalommal vártam, merre vetődnek hőseink. John néha nem volt szimpi, de a végén azt kell mondjam, a szívemhez nőtt ő is, és a társai is. Olyannyira, hogy a végére nagyon hiányoztak, és szívesen velük tartanék további kalandokra is! Gela ciciéjére, a végére nagyon megszerettelek titeket, és össz egészében a szenvedős és az imádós rész átlagát kihoztam négy csillagra!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
joopsy P

Ha felmászol egy magas fára, szorosan bele kell kapaszkodnod abba az ágba, amin állsz, amíg meg nem győződtél arról, hogy a következő is megtart.

267. oldal

1 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P

Úgy értem, akárhol is van az ember, az az itt, és az az egyetlen hely, ahol lehet. Itt, vagy sehol.

273. oldal

>!
Agave_Könyvek KU

Ti mindannyian a fákon bujkáltok, mint Gerry, mondtam magamban azoknak a barátságosan mosolygó embereknek, és ez a baj ezzel az átkozott Családdal. Esztek, isztok, fekszetek, veszekedtek és nevettek, de nem igazán gondolkoztok azon, hogy mit akartok elérni, és mivé akartok válni. És amikor baj van, egyszerűen felmásztok egy fára, és megvárjátok, hogy a leopárd odébbálljon, utána pedig ébrenléteken és ébrenléteken át nevetgéltek rajta és fecsegtek arról, hogy milyen nagy és ijesztő volt, és hogy majdnem leharapta a lábujjatokat, és hogy valaki megdobta egy kéregdarabbal, a hogyishívják pedig rondaságot kiabált rá. Gela cicijére! Nézzetek már magatokra!
És az a baj, hogy a hús kezd elfogyni a Körkörös Völgyünkben. És ezen nem segít, ha elbújunk egy fán, és nevetgélünk. Valaminek történnie kell, vagy el fog jönni az az ébrenlét, amikor a Családban élő emberek éhezni kezdenek. Feltéve persze, hogy nem lesz még egy kőeső a Kimeneti Vízesésnél, mert akkor mindannyian megfulladunk.
De nem is számít, hogy megfulladunk, vagy éhen halunk, mert nem lesz mit ennünk, gondoltam. Én már jóval előtte éhen halok fejben, vagy belefulladok az unalomba, ha nem tudok valami változást hozni a világba, valami mást, valamit, ami több ennél.

34-35. oldal

>!
Agave_Könyvek KU

Gerry felnézett oda, ahova mutattam, és megvonta a vállát.
– Az jó hely lenne a Családnak – magyaráztam neki. – Sokkal jobb, mint ahol most élünk. Ott minden megvan, amire szükségünk lehet: egy tó, barlangok. És vannak a közelben gyapjasbakok. Szerintem feketeüveget is találunk, ha egy kicsit kinyitjuk a szemünket.
Gerry felnevetett.
– Te fura fura dolgokat beszélsz néha, John. Hogy érted, hogy jó hely a Családnak? A Család egy hely!
– Az egy hely és egy embercsoport – válaszoltam. – Az emberek elköltözhetnek, nem? Vagy mondjuk csak néhányan. Az emberek és a hely nem mindig jelentik ugyanazt. A Család máshol is élhet, és ez jó hely lenne ideköltözni.
– De nekünk a Kör mellett kell maradnunk! – tiltakozott Gerry. – Különben a Föld nem fog megtalálni minket, amikor visszajönnek értünk! Ne csináld, John, te…
Ekkor elhallgatott, és felnevetett, mint aki rájött, hogy viccelek, de előtte sikerült bolonddá tennem egy pillanatra.
Én magam nem voltam biztos benne, hogy vicceltem-e, vagy sem.

20-21. oldal

>!
joopsy P

… a pénzek csak számok voltak, amiket az ember a fejében tartott.

110. oldal

>!
Agave_Könyvek KU

A vén Lucy Lu azt mondja, hogy minden élő dolognak ott bujkál a testében egy árnyék, ami ki akar szabadulni. Ez butaság, de bizonyos értelemben sok sok emberre igaz. Vegyül például Gerryt: lehet, hogy ő nevetgél, kiabál, és eljátssza az ostoba bolondot, de a szeméből egy olyan árnyék néz ki, aki más, mint amit a világnak mutat, egy ijedt ijedt árnyék kukucskál ki, aki mindig attól fél, hogy egyedül hagyják, hogy kinevetik vagy egyszerűen csak meglátják. Vagy vegyük Bellát: ő okos és bölcs, de félig árnyék. Vagy nem csak félig. Olyan sok árnyék lakik benne, hogy olyan, mintha alig tudna a saját testéről.
De Tinának nincs ilyen árnyéka. Az ő arca és az ő teste nem rejtekhely, hanem ő maga, és ezt ő is tudja, és ezért nem tudják levenni róla a szemüket a férfiak és a fiúk. Ők látják, hogy ami szép szép Tinában, az végigmegy benne. Az mindene.
Én erősen erősen feküdni akartam vele, amikor felsétáltunk a Mélytóhoz. Annak az ébredésnek a végén, amikor bebújtam abba a kis kunyhóba, ahol Gerryvel és Jeff-fel aludtunk, sokáig nem tudtam elaludni, mert megint arra gondoltam, hogy milyen erősen akarom. És azon gondolkoztam, hogy miért nem csusszantam vele, amíg lehetőségem volt rá, és tudtam, hogy nemcsak azért, amit elmondtam neki, de azt nem tudtam, hogy miért.
És amikor elaludtam, azt álmodtam, amit már mindenki álmodott a Családban, hogy a Föld lejön a Csillagos Örvényen át egy fényes Eccségben, hogy mindenkit hazavigyen. De én messze messze voltam, amikor az Eccség lejött. Láttam, ahogy lejön az égből a messzeségben, és csak futottam és futottam felé, de mindig az utamba állt valami, és nem tudtam előrehaladni, és tudtam, hogy hamarosan ismét felemelkedik az égbe, és nélkülem tér vissza a Földre, és soha többé nem jön vissza.

61. oldal

1 hozzászólás
>!
Riszperidon P

Nem olyan nehéz – (…) – Csak nehéznek tűnik, mert veszélyes. Olyan, mint egy fa tetején egyensúlyozni. Ha belegondolsz, az sem nehezebb, mint egy földhöz közel lévő ágon egyensúlyozni, amire bárki képes. Az az egyetlen különbség, hogy ha odafent nem sikerül, akkor véged, és ettől nehezebbnek tűnik.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Vöröslámpás John
>!
Riszperidon P

Az emberek mindig kapni akarnak (…). Meg akarják kapni a jót a dolgokból, és utána panaszkodnak a rossz részekre, amik együtt járnak a jókkal.

232. oldal (Agave, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Vöröslámpás John
>!
Riszperidon P

A titkok is azok közé a dolgok közé tartoznak, amiket utálok; a titkok, meg, ha az emberek nem mondják ki, amit gondolnak.

90. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
China Miéville: Konzulváros
Kim Stanley Robinson: 2312
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Szergej Lukjanyenko: Ugrás az ismeretlenbe
Orson Scott Card: Fajirtás
Wesley Chu: Időrabló
Alastair Reynolds: Napok háza
Dan Abnett: Mindhalálig
Alastair Reynolds: Jelenések tere