Prózáját belengi a századelő szecessziós érzésvilága, a nosztalgia, a hódító szépségek utáni vágy, elkívánkozik a szenzációtlan köznapokból, a nyárspolgár józan, fantáziátlan világából. Novelláiben a magas szintű és széles körű műveltsége, tudása a képzelet játékainak rendelődik alá. Időben és térben a legtávolabbi világokat kalandozza be; történetei az őskorban, a bibliai időkben, a különböző ókori és középkori kultúrákban és saját kora távoli, egzotikusnak számító vidékein játszódnak. Ámde a valós környezeteket valamiféle nem evilági mázzal festi be. az ókori mitológiák, a vallások s a világtörténelem bizarr történeteiből bontja ki a novellák cselekményét, melyekben a valószerű a valótlannal, a szépség a morbiditással keveredik. Hóbortos hősei közt, akik maguk is a fantázia és a valóság határán egyensúlyoznak, kísértet, boszorka, isten és ördög bukkan fel. A halott megelevenedik, az élő káprázattá foszlik szét. A történetek résein az irracionalitás, az abszurdum fenyegetése… (tovább)
Az álomirtó 12 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2001
Enciklopédia 1
Kedvencelte 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 8
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Ezt a könyvet ezer éve kaptam a bátyámtól, aki mintha azt is hozzátette volna, hogy Cholnoky jó. És tényleg jó!
A novellák rövidek, mert a legtöbbje újságban jelent meg először, terjedelmi megkötésekkel. Érdekes figurái vannak Cholnokynak, jó sztorijai. Kicsit krúdys, csak az ő történetei nem futnak-folynak szanaszét (amit utálok Krúdyban).
Kár, hogy munkássága nagy részét máig nem szedték össze az újságokból. :(
Nagyon vegyes stílusú novellákat tartalmaz ez a kötet. A címe keltette fel az érdeklődésemet, olyan sejtelmes és olyan megfoghatatlannak tűnt (pedig színtiszta tudományról szól), ráadásul a fülszöveg is utal fantasztikumra, álombeli állapotokra, ezért úgy gondoltam, hogy nekem való. Bár nem volt rossz, némi furcsaság (a szó szoros értelmében) megtalálható benne, azért közel sem maradtak bennem ilyen kedvező benyomások.
A furcsaságot a novellák (elbeszélések) háttértörténete adja. Nem képtelen és valótlan helyzetek, csak nem átlagosak, a megszokottól jócskán eltérnek.
Az első résznek Egyiptom a háttere – az első az ősemberrel az kezdődik –, a mitológiát veszi alapul és van, amikor azt a mai eseményekre, emberekre adja. Az európai ember számára (legalábbis számomra) Egyiptom ugyanolyan mesés és idegen még, mint a Távol-Kelet, ezért a gondolkodásmódja is távol áll a megszokottól.
A második, hosszú részben Trivulzio kalandjai a magját adják a novelláknak, a keret tulajdonképpen mindig csak egy kocsmai beszélgetés, mesélés, ami a forró grogból fakad. Ha grog nincs (vagy egy este alatt sok volt és Trivulzio nem bírja már), akkor a történetnek sincs befejezése, az ember meg gondolkodjon el rajta. Elég képtelen történetek ezek, mármint a szituációt tekintve. A mesélő számos idegen világot megjárt, mindenhol módosan felütötte a fejét, de valahogy sehol sem bírta sokáig. Van bennük linearitás, a végére kiderül, hogy már egy öreg ember mesél, amikor az is körvonalazódik, hogy bizony nem szabad mindent elhinni a mesének, ám nem is mindig a mese a lényeg, hanem a mögötte meghúzódó gondolatok, a hiszékenység és a babona és ami az embert és a gondolkodását jellemzik. Ezek elvesztek benne sokszor, csak a szöveg, a szöveg és a szöveg maradt meg, amik hamar unalomra váltottak.
Az utolsó rész a legemberibb, itt a halál, az élet, az alvás, az álmok, az egészség kerül középpontba, de szinte mind tudományos megközelítésben, így ez sem hozta a vártat.
Noha nem voltak hosszúak, kissé fárasztottak olykor, pedig nem olvastam sokat egyszerre. Úgy különösebben egyik sem ragadott magával, de nem is mondom, hogy bármelyik rossz lett volna.
Cholnoky egy különleges, méltatlanul elhanyagolt író. A novellái szórakoztatóak, feltűnik bennük a keleti mesemondás, és erőteljes a 19.századi betegségkultusz (aki beteg, vagy a normálistól eltérő állapotban él – az lehet különleges, művész, zseni).
Hasonlít Krúdy Szindbád novelláira néhány történet – csak könnyedebb annál.
Olvassátok! ;)
Népszerű idézetek
A vizek harsogva csapódtak össze, a tajték felhőkig vert, de az emberpusztulás hangja bírta erővel még a víz dübörgését is; a fuldoklók utolsó jajkiáltása feketére festette a tenger haragjának csattogó, sárga-vörös zenéjét. Fáraó népe pusztult ott, és a zsidók menekülő seregének leghátsóbb csoportját, a benjaminitákat majdnem visszanyelte a vad egyensúlykereséssel lehiggadó víz utolsó hullámóriása. A menekülők futva kapaszkodtak fel Arábia sárga homokbuckáira, az üldözőket még egyszer megringatta a halál sós bölcseje, a tengervíz, azután elhallgattatta őket. Egy, csak egyetlenegy tudott közülök kikaptatni az ázsiai partra: az Amenhotep törzséből való fiatal Néfer. Lova lihegett, prüszkölt, nehéz fegyverzete csörömpölt, de ő maga nem fordult le a nyeregből; rövid, egyenes kardját vadul csóválta a feje felett, úgy vágtatott utána a benjaminitáknak. S amikor odaért közéjük, a gyalog szaladók közé: véres, vad dühvel csapott rá egy sötét tekintetű, kétségbeesett arcú fiatal zsidónak a fekete fejére. Az összeomló test láttára visszatorpant a lova, és Néfer, erősen belekapva a kantárba, hátranézett. Akkorra már lehiggadt a víz, s az egyiptomi partról – kőhajtásnyira széles volt csak ott a tenger, mert az Úr is szereti a könnyű munkát – bárkák indultak el sietős lubickolással, összeszedni a fel-felvetődő hullákat. Az egyik bárka átment a túlsó partig, felvette Néfert, s visszavitte Micrájim földjére.
Egyetlen zsidó halt meg, a Benjámin törzséből való Akkadók, egyetlen egyiptomi menekült meg: Néfer, az Amenhotepeknek ama törzséből való, amelynek a farkasfogú Szebek az istensége…
44. oldal, Amenhotep
Boldogok, akik a velük született degeneráció ördöge folytán tudnak alkotni újat, boldogok, akik a fiatalkorukban beszerzett neuraszténia segítségével tudják meglátni a kísérteteket. Én nem tudom másképpen, csak úgy, ha a degeneráltság és neuraszténia ördöge helyett ezt a jó öreg sárga ördögöt szedem magamba. Hahaha! Az ördög elment Tartinihez, de nem jön el hozzám. Tehát én megyek el érte.
– Mit értettél azzal a szóval, hogy kísértetek? – kérdezte Laád Bulcsú doktor.
– Mit? Hát van igazi író, és van igazi művész, aki nem a saját lelke kísérteteit rögzíti meg? Írónak, művésznek gondolod azt, aki nem a saját lelke borongásából, sötét mélységeiből hoz fel új alakokat, hanem a világ sablonjait írja valamelyes stíluskészséggel? Ördög kell mibelénk!
– Igaz – felelte a professzor.
– És mivel ördög kell – folytatta Bálint, nagyot kortyintva poharából –, most menj el, és engedd, hogy tovább gondolkozzék bennem a rum.
166. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ady Endre: Ady Endre összes novellái ·
Összehasonlítás - Ady Endre: A hajnali táncosnő ·
Összehasonlítás - Pelle János (szerk.): A múmia lába ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Sápadt emberek 82% ·
Összehasonlítás - Marilyn Miller: Túl a maffián 99% ·
Összehasonlítás - Tar Sándor: Mért jó a póknak? 99% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Az erdő ébredése 99% ·
Összehasonlítás - Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Régi karácsony 95% ·
Összehasonlítás - Schäffer Erzsébet: Pókfonálon 96% ·
Összehasonlítás