A ​sivatag 1 csillagozás

Cholnoky Jenőtől a minap olvastam el A Balatont, és most kedvet kaptam másik, a mek.oszk.hu-n elérhető könyvéhez. (@Szürke_Medve ajánlása csak fokozta a kíváncsiságom).

Ez egy rövid kis összefoglaló a sivatagokról, létrejöttük fizikai-meteorológiai okainak megvilágításával. Szemléletes és jól érthető, kis színes útikalandokkal is fűszerezve, és kevés vitatható kijelentéssel.* Megismerjük az időjárási viszonyokat, a lefolyástalan tavak, a sós mocsarak, az alkalmi vízfolyások, és az oázisok világát. Megtudhatjuk, hogy a klasszikus homoksivatag kisebbségben van a szikla- és kősivataghoz képest. Az időszakos áradások és a szél pusztító munkájának bemutatása után választ kapunk arra is, mi módon tud megélni az ember ilyen helyen. Az oázisok életével, a víznyerés és az öntözés módszereivel részletesen foglalkozik a könyv, sok érdekes példát hozva.

A tizedik fejezetben a sivatagok (pontosabban az oázisok) kulturális jelentőségét taglalja a szerző, és történelmi összefoglalót nyújt – itt sajnos gyakran sántít az érvelése. Az egyik gond, hogy a folyóvölgyek (Nílus, Tigris, Eufrátesz) öntözéses mezőgazdaságon alapuló társadalmait egy kalap alá veszi a parányi szaharai oázisokkkal, ami azért nem ugyanaz. Másfelől a neolit forradalom eredményeit is mind a folyóvölgyekhez kapcsolja, holott a termékeny félhold övezete, ahol az élelemtermelés létrejött, elegendő csapadékot kapott öntözés nélkül is (pl. Anatóliában) és a mezőgazdaság 'felfedezése' pár ezer évvel megelőzte a folyóvölgyek első államait. És a boltív sem közel-keleti találmány, hanem etruszk (Ktésziphón szasszanida ívánja – több mint két évszázados római szomszédság után – csak azt mutatja, hogy a perzsák is hajlandóak voltak tanulni.) Azon is elszomorodtam, hogy a brahminokat (a jó pár ezer évvel Krisztus előtt Indiába bevándorolt árják papi kasztját) mongol típusú népességnek tartja, merthogy a Mogul uralkodókkal (a XVI. században) érkeztek… De végül is Cholnoky földrajztudós, nem történész – ezek a tévedések elnézhetők neki.

E tizedik – történelmi – fejezet kivételével ma is helytálló ismereteket kapunk e kötetből, ráadásul élvezetes formában. Olvasásra javallott.

* A 42. oldalon a szerző ezt írja: „a Szahara körülbelül egymillió éve éppen olyan volt, mint ma.” Ennek ellentmondanak azok a sziklafestmények, melyeket az ötvenes években francia kutatók fedeztek fel a Tassili n'Ajjer hegységben, több száz kilométernyire a sivatag mai szélétől, és amelyek szavannalakó nagyvadakat mutatnak, legelészés közben. A festmények 5-10 ezer évesek, tehát akkoriban a sivatagnak az a része nem volt sivatagos (meglehet, hogy ez csak átmeneti nedves időszak volt, két száraz között, na de akkor is…)