Veszedelmes ​viszonyok 305 csillagozás

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Ez a regény a francia forradalom előtt hét évvel látott napvilágot, és mint kortársai írják „vészt hirdetve jelent meg a XVIII. század végének vérbe borult égboltján”. Akiknek szólt, értettek a szóból. A könyvet évszázadokig kísérte az arisztokrácia bosszúja, kiadását sokáig tiltották, árusításáért büntetést osztottak. Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba, s bár tollát elsősorban a felháborodás vezette, olyan írói eszközöket és módszereket alkalmazott, hogy az írásból remekmű született. A francia irodalom e világhírű alkotása Örkény István kitűnő fordításában jelenik meg.

Eredeti mű: Choderlos de Laclos: Les liaisons dangereuses (francia)

Eredeti megjelenés éve: 1782

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek, Fehér Holló Könyvek

>!
Magvető, Budapest, 2007
490 oldal · ISBN: 9789631423913 · Fordította: Örkény István
>!
Magvető, Budapest, 2004
490 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631423913 · Fordította: Örkény István
>!
Magvető, Budapest, 2002
490 oldal · ISBN: 9631421376 · Fordította: Örkény István

3 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Valmont vikomt · Merteuil márkiné · szerető


Kedvencelte 104

Most olvassa 19

Várólistára tette 348

Kívánságlistára tette 185

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

I. levél (L. vicomte megkésett levele Choderlos de Laclos-hoz)

Monsieur!
Felteszem, nem fogja elvtelen hízelgésnek tekinteni, ha azt mondom: remekművet alkotott!
Regénye, miközben minden szempontból a saját korának szülötte, mégis olyan örök szereplőket sorakoztat fel, akiket minden szemforgató, a tisztesség látszatát a tisztesség fölé helyező, de valójában dekadenciába hajlóan szabados közeg kitermel magából. Egy ilyen közegben valóban hinni és erkölcsösnek maradni olyan kihívás, amelybe könnyen beleroppanhat a próbálkozó.
Ebben a forrongó és ellentmondásos közegben a viszonyok valóban veszedelmessé, s nemkülönben veszedelmesen izgalmassá válhatnak, különösen akkor, ha ön a valódi erényekkel felvértezett, de esendően tapasztalatlan főszereplőjére két olyan gátlástalan és cinikus intrikust uszít, akik számára nincs nagyobb élvezet, mint a saját romlottságuk szintjére tiporni az áldozatukat.
Engedje is meg, hogy immár inkább közvetlenül hozzájuk szóljak!

II. levél (L. vicomte Tourvelnéhez)

Kedves asszonyom, én Önt szívből sajnálom!
Az ártatlansága és áhítatos hite, amellyel a saját életének szelíd örömeire tekintett, olyan őrjítő vonzerővel bírt egy romlott ember szemében, akár a kiömlő vér egy cápa számára. Mert eme tulajdonságok Ingerlők és csábítóak egyszerre azoknak, akik az ártatlanságra mint leszakítandó virágra tekintenek.
Ne értsen félre, de azt hogy nem tudott ellenállni és megcsalták saját vágyai és reményei, én nem rovom fel vétkéül, hisz’ olykor az erény és a vágy oly rémítőn feszül egymással szemben, mint két felajzott szarvasbika.
Nem, az Ön tragédiája abban állt, hogy fiatal kora nem vértezte fel elegendő tapasztalattal, hogy kellő távolságtartással és iróniával, ne adj’ Isten, egészséges cinizmussal tudja kezelni azt az Ön felé áradó figyelmet.
Megélte élete első elsöprő erejű és pusztító szerelmét, ami a magasba emelte ugyan, ám legalább olyan gyorsan a mélybe is képes taszítani.
S Önt senki sem kaphatta már el zuhanása közben…

III. levél (L. vicomte Merteuil márkinéhoz)

Asszonyom!
Mindnyájan tudjuk, hogy önnek bérelt páholya van Párizs legjobb színházaiban, így felteszem, hogy nem ismeretlen az ön számára William Shakespeare III. Richárdja. Ha mégiscsak így lenne, mert a színpadon játszódó drámák helyett szokása szerint sokkal nagyobb élvezettel leste pillái alól, legyezőjének rejtekébe bújva cselszövevényei nyomán felfakadó gyűlöletet, akkor engedje meg, hogy egy szállóigévé vált sort idézzek e darabból: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek!”
Ez lehetne az ön jelmondata is.
Ha nem vakítana el a fogcsikorgató düh, amit gyakran érzetem a kétszínűsége láttán, akkor talán még némi szánalmat is éreznék ön iránt, sőt midőn a gyermekkoráról és első férjével való kapcsolatáról írt, még az őszinte sajnálat szikrája is felvillant bennem egy pillanatra, de ez a szikra nem lobbantotta fel az együttérzés lángját. A szívem kővé dermed, ha önre gondolok.
Elismerem, hogy oka van annak, hogy ilyen lett, de mentsége, madame, az nincs!
Mert maga nem csupán álnok kígyóvá vált, de élvezi is ezt.
Bosszút akar állni az egész világon, ami miatt ebbe a szerepbe kényszerült, és ez a gyűlölet az, ami miatt üres a szíve, amely néha, akár a vákuum, magába szippant ugyan valakit, de meg is fojtja azt.

IV. levél (L. vicomte Valmont vikomthoz)

Tisztelt Valmont vikomt!
Ön a példaképem!
Ám mielőtt még gunyoros félmosollyal az ajkain pöffeszkedni kezd, hadd tegyem hozzá: mert megmutatta, hogy milyen ember ne legyek!

Mert ön olyan alak, aki mindig szerepet játszik. Nem ócska ripacs, ó, csöppet sem az! Zseniális alakításai vannak, s a repertoárjában számtalan jobbnál jobb, a publikumot lenyűgöző szerep is fellelhető, s ezen maszkokat ön virtuóz módra váltogatja, mellyel egyik pillanatról a másikra képes a mennyekig emelni, vagy a kétségbeesés poklába taszítani bárkit. Mert maga minden szerepét a legmélyebben átéli és épp olyan hévvel és hittel vall szerelmet, amilyen cinikus nyegleséggel dicsekszik pár óra múlva a hódításával az úri társaságban.

Ön az a játékos, akinek nem játék okoz élvezetet, hanem az ellenfelének legyőzése és tökéletes uralása. Akinek muszáj elkápráztatnia a környezetét, hogy azok káprázó szemükkel ne vegyék észre, hogy milyen tökéletesen üressé vált az élete.
Kedves vikomt, maga a tökéletes mintapéldánya annak az embernek, akinek az, hogy mit gondolnak róla, mindenek fölött áll, és ezért mindent, de szó szerint mindent hajlandó feladni.
S csak a halálának órájában döbben rá, hogy a rengeteg szerep között néha önmagát játszotta, és csak akkor lett volna esélye a boldogságra, ha ezzel még időben szembe tudott volna nézni.

7 hozzászólás
>!
Bleeding_Bride ISP
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Annyi könyv van a világon, s napról- napra annyi új megjelenik, hát ki tudja mindezt követni és felfalni? Aztán ott vannak azok a klasszikus darabok, amik ott vannak azon az elképzelt „el kell olvasni listán”, csak az ember lánya tologatja, ki tudja miért. Aztán egyik erről a listáról az ölébe pottyan, beszippantja, elvarázsolja, kifacsarja és az első reakció az, hogy mi a kutyaúristenért nem tizedszerre olvasom én ezt ma, miért csak most fedezem fel a mélységét és magasságát, vagy akármit is, aminek hála most pillangók vannak a gyomromban és vigyorgok.
Nem tudom felidézni így kapásból, hogy mikor volt utoljára ekkora élmény egy könyv, ezért most még inkább boldogságos vagyok.
Imádtam a szereplőket, egyenest meghívnám magamhoz kávézni, én is egy akarok lenni a zárt körükben. Levelezni akarok velük, sőt egyenesen megpróbálni kijátszani az ő elméjüket is.
Á, nagyon felpörgetett, pedig én az ilyen IMÁDTAM, de nem tudok érdemben nyilatkozni szintű értékeléseket többé- kevésbé próbálom kerülni, de most vigyorgok, pezsgek, rögvest újra akarom olvasni és csak ezt tudom ismételgetni: IMÁDTAM, ó de imádom.
A legjobb az egészben, hogy a saját perverz agy-sakkjátszmáim forgatókönyvével is szembetalálkoztam, ami kiváltott egy igazi „ördögi” kuncogást.
Abszolút az én mesém. Ilyen az a romantikus- erotikus, amit nekem írtak.
Mosolygom még kicsit neki, és ajánlom mindenkinek, akinek még csak a távoli várólistája végén szerepel, hogy hozza előre.

5 hozzászólás
>!
Angele P
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

„hideg fővel és számító ésszel készült, ahogy tüzértiszthez illik, hogy aztán bombaként robbanjon föl a francia arisztokrácia soraiban”

Kürölbelül ez fogalmazódott meg bennem is. Ódákat tudnék zengeni róla, ha irodalomtörténész lennék.
Mivelhogy egy egyszerű halandó asszony vagyok, így csak annyit mondhatok, hogy nincs bennem keserűség azért, mert az itt ábrázolt nők mind ostobák és/vagy erkölcsileg ingoványosak, bár mélységesen elítélem, azért hatalmi csatározásain a kedves főhősnőnek jól szórakoztam, de hát én a „pimasz” kor spoiler leánya vagyok. A főhős se nyerte el teljes ellenszenvemet, a színjátszás ezen profi foka azért akkor is elismerést érdemel, ha a céljai alantasak.
A könyv stílusa teljesen elbűvölt, ezek a jellemrajzok és a sztori kibontása egyszerűen a legnagyobb magasságokba emelik nálam a könyv íróját. A Veszedelmes viszonyok egy szövevényes história, ahol mindig történik valami váratlan. A mélységes irónia süt a soraiból, én fergeteges jól szórakoztam. Tökéletes. Remekmű.

4 hozzászólás
>!
Bélabá P
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Szeretek másoktól ajánlást fogadni (szívesen venném bárkitől), most is így történt ezzel a könyvvel. @Böngyör6 javasolta nekem és nem bántam meg, sőt! Pedig voltak bennem előzetesen csekély félelmek. Az például, hogy a nyelvezet mennyire lesz élvezhető, nos Örkény István olyan nagyszerű fordítással rukkolt elő, amit megemleget az utókor még jó sokáig.
Vagy a korhangulat átadása is enyhe félelmem volt, de hiába, nem kellett megijedni ettől sem. Nagyon gördülékenyen bele tudtam élni magam környezetbe, a XVIII. századi francia arisztokrata létbe. Laclos merész volt, s ez talán enyhe kifejezés. Ilyen témákról akkortájt nem volt szokás beszélni vagy csak nagyon halkan, suttogva. A Veszedelmes viszonyok a maga korabeli naivságával együtt is olyan szórakozást nyújtott számomra, amit nem vártam előtte. Olvasás kezdete után ugrott be, hogy láttam filmen a klasszikus jelmezes változatot. Sajnos nem rémlik belőle szinte semmi, így jól jött frissíteni az emlékeket.
Maga a formátum is egyedi volt a korában, azóta népszerűbb lett – talán pont ezen könyv által – a levélregény műfaja. Szeretem az ilyen relatíve gyorsan haladós olvasmányokat. Noha pont volt benne egy kis lassúság, mégsem éreztem unalmasnak egy percig sem. Amiatt is forradalmi áttörés lehet talán nálam, hogy nem kell félni ezt követően a korabeli könyvektől, mert bevallom van bennem némi félelem. Amiket kötelezőként olvastam, akkor nem igazán nyerték el a tetszésemet. Pont a fent említett nyelvezeti okok miatt. Ha csak a fordításon múlna… Azt gondolom, Laclos egyedi művet írt a korában, olyan időtálló alkotást, ami évszázadok múltán is megállja a helyét. Mi az hogy! Veri korunk szürkéit, unalmas, gyenge romantikus könyveinek sorát. Simán jár az 5 csillag (4,7 pont), mert pozitív csalódás volt és egyúttal kedvencek közé is soroltam. Nagyszerű könyv, köszönöm ismét az ajánlást!

7 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

A szerelem sötét verem.

A Veszedelmes viszonyok több szempontból is zseniális mű. Rögtön ott van az alapkoncepciója, amely meglebegteti, hogy itt talán tényleg valódi leveleket olvashatunk. Persze valószínűbb, hogy csak kitalációról van szó, de maga a tény, hogy akár valódi is lehetne az egész, sokat elárul.

Aztán: gyönyörű a nyelvezete! El tudom képzelni, hogy franciául milyen szép lehet, de Örkény István tett róla, hogy a magyar verziót is egy tömör gyönyör legyen olvasni.

Ami viszont a mű fő erőssége, azok a karakterek. Bár mondhatjuk, hogy kicsit túlságosan fekete-fehérek eleinte, végül ez is megdől. Az ártatlanság bemocskolódik, a gonoszság alól kikandikál a szeretetvágy… Egyes szereplők sorsa már előre megjósolható, másoknak viszont meglepő fordulatokat vesz az élete a cselekmény során. Imádtam ezt a kiszámíthatatlanságot.

És akkor ott van a két főszereplőnk: a márkiné és a vikomt. Az ő leveleiket különösen nagy élvezet volt olvasni: intrikáik, a mézzel csepegtetett mérgük, leleményességük és kifacsart szerelmük krónikái ezek. Ha csak őket hallottuk volna mesélni, már az is elég lett volna.

Miután letettem a könyvet, egész este a hatása alatt voltam. Sajnos úgy gondolom, a vikomtok és márkinék ma is köztünk járnak, még ha nem is viselnek ilyen hangzatos címeket. A romlás virágai belőlük nyílnak ki, és retteghet az, aki utukba kerül.

15 hozzászólás
>!
mate55
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Laclos episztoláris (levélbeli) regényének hűvös, klausztrofóbiás eleganciája van. Az 1782-ben megjelent könyv egy erotikus mese a megtévesztésről, árulásról, csábításról. Cselszövésekkel, hódításokkal, manipulációkkal és szövevényes testi-lelki kapcsolatokkal fűszerezett történet tárul elénk, mely több mint kétszázharminc év elteltével se veszített aktualitásából. Tehát néhány évvel a francia forradalom előtt vagyunk, amikor az alsóbb osztályok Franciaországban a gazdag arisztokráciával szembe fordultak, és az egész társadalmi struktúra a feje tetejére állt, miközben már a nemesség körében egyértelmű állandó dekadencia uralkodik. Amint a könyv címe is sugallja, a játékok veszélyesek, és az ilyen bonyolult dráma a legrosszabb fajta Machiavelli elméleteivel együtt, csak pusztító következményekhez vezethet. A történet, a két unatkozó arisztokrata közötti levelezésből bontakozik ki, egyedülálló irodalmi struktúrával. E levelek révén a korrupció, a csalás, az árulás és az erkölcstelenség világa bontakozik. Hogy szórakoztassák magukat, mások életével játszanak. Sportot űznek abból, hogy az embereket eszközként használják fel saját maguk mulattatására. Nagyon gyorsan bele lehet feledkezni az intrikákba, cselszövésekbe, dübörögnek az érzelmek, csúcsra jár a csábítási hadművelet. Ha ma írnák, valószínűleg a pszichológiai terrorizmusról beszélnénk. Elszakíthatatlan a korszaktól, hiszen a társadalom végtelenségig szabályozott ember és értéknyomorító etikettje és a külsőségek alatti rothadó élvhajhászat kora kell, hogy keretet adjon egy ilyen rafinált viszonyrendszer kialakulásához. A regény annyira csodálatosan van megírva, hogy úgy éreztem magam, mintha valami műtárgyat olvastam volna (talán a rokokó!). Szinte hallottam, hogy a szoknyák suhogása „eltűnik az ajtónyílásokon", és elképzeltem a hiú és kegyetlen Marquise de Merteuil-t, amint a gyalázatos szavait egy gyönyörű francia boudoirban „papírra nyomtatja”. Az egyetlen dolog, amellyel egy kicsit küzdöttem a könyv közepe volt, ahol az események lassabban történtek, de utólag beláttam, fontos volt, hogy az író felépítse a regény csúcspontját. Véleményem szerint, ez még mindig az egyik legellentmondásosabb regény az európai irodalomtörténetben. Örök kedvenc marad.

2 hozzászólás
>!
bonnie9 +SP
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

I. LEVÉL
N. márkiné levele P. vikomtnak, a …-i kastélyba

Képzelje, a minap fejeztem be egy könyvet – és mint azt B. márkiné az Operában volt szíves az orromra kötni, a társaságunkban még szép számmal akadtak olvasók – ami szaftos szóbeszédre ad okot. Tudja, az író valami Laclos nevű férfi, bár kétlem, hogy nevét érdemes lenne megjegyeznünk. Az a fantazmagória, amit könyv címén kiadott, kizárt, hogy fennmaradjon, annyira nevetséges. Nem fogja elhinni, minő képtelenségeket ír benne. Állítja, hogy betekintést nyert kettőnk és még néhány ismerősünk levelezésébe – természetesen a neveket megváltoztatva – és ezeket apró átírásokkal ugyan, de valós tartalmukat megőrizve közölte. Drága vikomtom, ajánlom figyelmébe, olvassa el maga is, ha szórakozni támad kedve. Arcátlanságban odáig merészkedett, hogy oly színben próbál minket feltűntetni, mintha legalábbis mi lennénk a bűn és az erkölcstelenség mintapéldái, a kis neveltünk és drága mamája a lovaggal együtt pedig maga a megtestesült szentség. Persze egyikük fénye sem világlik úgy, mint az Ön legutóbbi áldozatának glóriája.
A történet igazságáról – azaz hazugságáról – mi sem bizonyít többet, minthogy spoiler
Ennek a szemtelen, magát írónak valló pernahajdernek azonban be kell valljam, egyvalamit mégis a javára kell írjak. Annyira jól adja vissza a maga fennhéjázó stílusát, hogy olvasás közben már-már majdnem elhittem, az Ön leveleit olvasom. Sőt, alkalmasint azt gondoltam, tán valóban beleszeretett abba a galamblelkű szerencsétlen nőszemélybe. Hát nem nevetséges? Ön és a szerelem? Ugyan! Kedves barátom mi ketten jól tudjuk, cselekedeteink a józan emberi észt és a puszta szórakozást kölcsönösen szolgálták. Áldozattá kezeink között csak az válhatott, aki erre a szerepre teremtetett. Az erősek győzedelmeskednek, a gyengék elbuknak. És ugyan ki ne akarna előbb vagy utóbb, a mi karjaink közé bukni? Voltaképpen csak két normális ember van a világon: maga meg én.
Ó, majdnem elfelejtettem megemlíteni. Azt rebesgetik, hogy ezt a fércművet a színház közönsége előtt is be kívánják mutatni. A szerepemre kijelölt asszony természetesen a nyomomba se érhet (azért be kell valljam, korábbi szerepeit látva ügyesen próbálkozik) de Ön, kedves vikomtom…a magát alakító színésszel bizony vannak terveim. A szeme, de különösen az, ahogy az alsó ajkát harapja, miközben nyeregben érzi magát, egészen Önre emlékeztet. Ismerhet, szeretem a kedvemet lelni érdekes úriemberek társaságában. Megélni gyönyört, szenvedélyt, és főleg hatalmat. És ez a Malkovich felettébb felkeltette az érdeklődésem. Higgye el barátom, a bemutató végére ez a férfi a lábaim előtt fog térdelni.
Szinte előre hallom a kételkedését. Ha színész, hát kijátszik engem is. Téved. Nem született még férfi erre a földre, aki győzedelmeskedne felettem. Még magának sem sikerült, emlékezzen!
Fogadást ajánlok. A minket alakító két művészt tudtukon kívül egy másik színdarabban is felléptetjük, méghozzá a mi rendezésünk szerint. Egy hónap múlva, mindkét kiszemeltnek ágyaink igáját kell nyögnie, és a bemutató időpontjára mindkettőjüknek olyan szégyennel a vállukon kell tőlünk távoznia, hogy nemcsak ők, de még a társulat se jelenhessen meg eztán gyalázat és megaláztatás nélkül. A részleteket majd következő levelemben. Addig is csábítsa el azt a nőt. Parancsolom. Amennyiben valamelyikünk elbukik, úgy bukik vele hírneve is. Ha ön netalán képtelen lenne trófeáját bemutatni, úgy nemhogy szeretőm nem lesz többé, de a légypiszok is többet ér majd a szememben magánál. Isten Önnel, barátom!

Párizs, 17.. február 8-án.

>!
Magvető, Budapest, 2002
490 oldal · ISBN: 9631421376 · Fordította: Örkény István
>!
Izolda +SP
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Hát wow. A 18. században egy ilyen regény! És Örkény fordította. Gőzöm sincs, miért maradt ki ez nekem, de örülök, hogy végre eljutottam idáig.
Ilyen kegyetlen, szívtelen játszmázást! Huh. Örkény olyan jót írt az utószóban M. márkinéról: „húsevő virág”. Igen, de nem csak ő. Unatkozó, adrenalinfüggő, kárörvendő húsevő páros, akik tönkretesznek bárkit, csak jól szórakozzanak.
És akkor most jöhet a film.

Ez volt az első e-könyvem, amit (nem monitorról) olvastam, hanem kölcsönKindle-n.

UPDATE a film után
spoiler

3 hozzászólás
>!
gybarbii
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Az előbb fejeztem be a könyvet, és már rohantam is a gép elé, hogy azonnal leírjam a gondolataimat… De csak nézem a monitort… 10 perce már egy billentyűt sem ütöttem le… Néha oly' nehéz szavakba önteni az érzéseinket…
Choderlos de Laclos egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat, pedig az ember azt hinné, hogy egy 1700-as években íródott könyv, ami főleg a szerelemről szól, már semmi újat sem tud mondani. Mekkora tévedés! Az elején tartottam a könyvtől, talán főleg a levélforma miatt, de egyszerűen nem tudtam nem szeretni. Nagyszerű a stílusa, tökéletesen lett felépítve, imádtam a karaktereket, na és a nyelvezete! A kis herceg mellé ez a könyv is felkerült arra a listára, hogy miért is szeretnék franciául megtanulni!! De nem panaszkodhatom, biztos vagyok benne, hogy Örkény tökéletesen megoldotta a feladatot, öröm volt olvasni, és Örkény az utószót is remekül megírta, minden egyes sorával egyetértek, főleg a Valmont vikomtról írt egyik mondatával: „Gyűlöljük, de a bűvöletében élünk.”

>!
szigiri
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Minden tekintettel le a kalappal a szerző előtt, mert egy úttörő, nagyon egyedi és iszonyatosan jól felépített és kitalált történetet tárt elénk. A másik – és még izgalmasabb – lehetőség, hogy nem talált ki semmit.
Nagyon jó a narráció, tényleg a Trónok harcás George R.R. Martin is megnyalhatná a szája szélét, mert kellő mennyiségű futtatott szál, ármány, csábítás, szex van a levélregényben, talán kevesebb lakoma és a párbaj, de öncélú lelki kegyetlenkedésből azonban annál több. És persze a karakterfejlődés sokkal szebb, a stílus sokkal kimódoltabb és a történet is lassú kicsit, de hát mégis csak egy barokk regény lenne.

Érdemes átverekedni magunkat rajta, sokat lehet tanulni belőle.


Népszerű idézetek

>!
anni_olvas

De amikor kimondta azt a szót, hogy lehetetlen, fölkaptam a fejem. Ettől a szótól mindig fellázadok.

>!
LiloHari

Miért ahhoz ragaszkodunk, ami menekül tőlünk, s miért nem kell az, aki utánunk fut? Hogy miért, azt nem tudom, de a bőrömön érzem, hogy másként nem lehet…

Kapcsolódó szócikkek: Valmont vikomt
>!
Nikkincs

Ilyenek a férfiak. Szövik-szövögetik a maguk piszkos terveit, de ha valami ügyetlenséget csinálnak közben, azt elnevezik becsületességnek.

162. oldal (LXVI. levél)

>!
PandaSára P

Márpedig, ha csakugyan azt nevezzük szerelemnek, amikor elvesztegetjük időnket, örömeinket, egész életünket, és nem bírunk élni, amíg miénk nem lesz a szeretett lény, akkor bizony én fülig szerelmes vagyok.

>!
anni_olvas

A férfi azt a boldogságot élvezi, amit maga érez, az asszony csak azt, amit másnak szerez.

CXXX. levél

>!
ede

A mi szánkba úgyis csak olyan eskü illik, melyet megszegünk.

45. oldal, XV. levél (Magvető)

>!
lejla

Elismerem, hogy a pénz nem boldogít, de azért mindenki tudja, hogy megkönnyíti az életet.

CIV. levél - Merteuil márkiné Volanges-nénak

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · Merteuil márkiné · pénz
>!
anni_olvas

Tudom, hogy megérti minden szavamat, nem úgy, mint ezek az itteni, ember formájú automaták. Azt kezdem hinni, hogy voltaképpen csak két értelmes ember van a világon: maga meg én.

>!
vicomte P

Most azonban életbe vágó dologról lesz szó, mert a hódítás: a végzet parancsa, és nem tűr ellentmondást. Lehet persze, hogy életpályánk csúcsán újra összetalálkozunk, hiszen – de szívére ne vegye, gyönyörű márkiné! – maga legalábbis lépést tart velem, mert amióta a világi gyönyörök kedvéért búcsút mondtunk egymásnak, és ki-ki a maga módján hirdeti az igét, ebben a szent hivatásban maga több hitetlent térített a szerelem hitére, mint én.
Tudom, mit ér a tüze, buzgósága, lángolása; és ha Isten a tetteink után mérne meg bennünket, akkor magát egy nagy város, engem viszont legföljebb egy kis falu védőszentjének nevezne ki…

23. oldal, IV. Levél (Valmont vikomt Merteuil márkinénak, Párizsba)

Kapcsolódó szócikkek: Merteuil márkiné

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Laurence Sterne: Tristram Shandy úr élete és gondolatai
Anatole France: Angyalok lázadása
E. T. A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete
Romain Gary: Lady L.
Mark Twain: Puddingfejű Wilson
Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában
Bereczky László: Lovak Koháron
Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen: A kalandos Simplicissimus
Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Verter gyötrelmei
Gustave Flaubert: Bouvard és Pecuchet