No ​Longer at Ease (The African Trilogy 2.) 2 csillagozás

Sajnos a trilógia második regénye valóban nem ér az első nyomába. Arról szó sincs, hogy a regény rossz lenne, vagy, hogy az alaptörténet, illetve a boncolgatott témák ne lennének érdekesek. Most, főleg utólag, nem éreztem annyira jó választásnak, hogy a szerző előre lelövi a fő poént, és visszatekintésként írja meg a történetet, mert ezáltal talán túlságosan orientálja az olvasó figyelmét, ami így egy témára összpontosítva, talán átsiklik más témákon. Talán éppen ezért ezt a regényt a másik kettőhöz képest kevésbé éreztem komplexnek, de azért ez is sokat elárul Nigéria 20. századi történelméről, a gyarmatosítatlan országból előbb gyarmattá, majd önálló állammá való átmenet nehézségeiről, illetve főleg Achebe viszonyáról ehhez a történethez. A regénynek talán nem tett túl jót, hogy ebben az esetben Achebe nem tudta olyan jól türtőztetni magát, és részben az elkeseredésének és pesszimizmusának adott hangot.
A regény középpontjában – akárcsak a Széthulló világban – egy személy, Obi Okonkwo áll, aki egyébként a Széthulló világ Okonkwojának unokája, kitagadott fiának sokadik gyermeke, de első fia. Nagy kár, hogy míg az utóbbi Okonkwoval annak ellenére együtt tudtam érezni, hogy helyzete, habitusa, értékrendje, kulturális háttere sok szempontból más volt, mint az enyém, és valószínűleg a legtöbb dolgot máshogy látnék, mint ő, Obi, aki sok szempontból hasonlóan gondolkodik, mint én, engem legalább is, fele ennyire sem tudott megérinteni. Nem tesz jót egy regénynek, ha nagyrészt közömbösen szemlélem a főszereplő sorsának alakulását.
Obi kimagaslóan jó tanuló, így rá esik a választás, hogy a közösségből ő részesüljön abban a rendkívüli kiváltságban, hogy egyetemi végzettséget szerezhet törzse Lagosban élő tagjainak jóvoltából. Jogra szánják, de végül úgy dönt, hogy angol szakot végez, majd visszatér Lagosba, hogy ott egy jól fizető, „európai” pozíciót tölthessen be a közigazgatásban. Első blikkre úgy tűnik, hogy ezzel Obi jó sora, egyéni boldogulása biztosított. De a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen az iskola funkciója és hatása meglehetősen komplex.
A helyiek számára az iskola egyrészt emancipációs lehetőség, és annak ígérete, hogy az iskolázott emberek felhasználják végzettségüket annak érdekében, hogy a fehér embert elzavarják/elküldjék, és saját kezükbe vegyék a közösség és az ország irányítását. A gyarmatosítók szempontjából viszont az iskola a civilizálásnak, a saját kultúra terjesztésének – és egyben a társadalom közvetett ellenőrzésének – az eszköze is, plusz az iskolázott embertől ők is azt várják, hogy fokozatosan felváltja azokat, akik korábban betöltötték a hatalmi pozíciókat, miközben a hatalmi pozíciók maguk is meg fognak változni. Az iskola hatása is komplex: egyrészt valóban emancipál, tárgyi tudásra, szaktudásra, de ezen túl papírokra is szert lehet tenni, amelyek a belépőt jelentik hatalmi pozíciókba az új struktúrában, ugyanakkor egyúttal el is távolít a gyökerektől. Végül az iskolázott emberrel szemben nagyon sokféle elvárás érvényesül: egyrészt, mivel kiváltságban részesült, és távolról sem csak egyéni teljesítményének köszönheti, a közössége, törzse és családja is igényt tart az ellenszolgáltatásokra. Másrészt, mind a törzs, mind pedig a „fehér ember” elvárja az ebben a kegyben részesülőtől, hogy tudja, hol a helye, ami a két nézőpontból természetesen nem ugyanaz.
Obi esetében is hamar kiderül, hogy a magasan iskolázott, jól kereső ember élete sem csak játék és mese. Obi legfőbb Hókuszpókjait egyrészt a visszafizetendő kölcsön jelenti, amelyet az umuofiaiak, nem kis nélkülözés árán, összedobtak számára, másrészt a magas társadalmi státussal együtt járó elvárások – elvárt hivalkodó fogyasztás –, illetve a család nem várt kiadásai, aminek következtében elég könnyű eltapsolni az „európai” pozícióért járó fizetést is. De emellett a regény jól bemutatja, milyen nyomás nehezedik Obira, hogy a hatalmi pozícióból, akár nem egészen megengedett eszközökkel is segítse övéit. Achebe nagy hangsúlyt fektet a széles körben elterjedt korrupció és nepotizmus bemutatására. De emellett több esemény és konfliktus bemutatása révén igyekszik érzékeltetni Obi sajátos, két kultúra közé szorult, helyzetét. E tekintetben Obi keresztény család sarjaként, katekéta apa fiaként, már eleve némi „fórral indult”. Achebe több tekintetben is bemutatja Obi értékrendjének a hagyományos kultúrával való ütközését, illetve a hagyományos kultúrában való otthonosság elvesztésének következményeit.
Obi idealistaként, nagy tervekkel érkezik, például a korrupció, de más tekintetében sem tűr megalkuvást, és kezdettől némiképp a magát felsőbbrendűnek tekintő ember pozíciójából kezdi szemlélni a kelet-nigériai állapotokat, részben a kívülálló szemszögéből, de részben belülről, hiszen továbbra is a nigériai és szűkebben, az ibó társadalom tagja, ráadásul immár megbecsült tagja. Iskolázottsága nem csak számára, hanem törzse számára is a presztízs forrása. Obi azonban hibát hibára halmoz, legyen szó az elvárt, megfelelőnek tartott viselkedés semmibevételéről, vagy ügyetlenségről, figyelmetlenségről. Achebe nyilván, hiszen ő maga is volt Obi helyzetében, jól átlátta helyzete komplexitását, hogy milyen elvárások nehezednek az iskolázott emberre, ami az ország függetlenedését, a korrupt viszonyok megszüntetését, a saját közösség felemelését, de ugyanakkor a hagyományokhoz való ragaszkodást az egyik oldalról, illetve a „civilizált” angol életmódhoz való hasonulást a másik oldalról illeti.
Épp ezért azt nem is szeretném kétségbe vonni, hogy Achebe nagyon jól ismerte, átlátta, átérezte a helyzetet, amelyről ír. Ugyanakkor sajnos ezúttal nem tudta olyan formában átadni, amellyel engem, mint olvasót úgy meg tudott volna szólítani, mint a másik két regényével. Ezúttal nem sikerült elérnie, hogy rokonszenvezzek a főhősével, vagy legalább is érdekeljen a sorsa. A regény legnagyobb hiányossága szerintem egyrészt ez, másrészt, hogy túlságosan is orientálja az olvasó figyelmét. Ezeket leszámítva azonban összességében egy érdekes regény volt, így nem érzem időpocsékolásnak, hogy elolvastam.

Sorrendben olvasom a trilogia koteteit, igy ezt nem sokkal a Things Fall Apart utan olvastam.
Nekem ez jobban bejott, eletszerubb volt, kiforrottabb jellemrajzokkal – talan mert a tortenet a megirasahoz joval kozelebbi idoben jatszodik.
A fuggetlenseg elott allo, de arra mar keszulo Nigeriaba ter vissza fohose angliai tanulmanyaibol, ott mindjart egy jol fizetett allami allasba telepszik be, es szerelmi kapcsolatot apol egy szinten Angliaban tanult, hozza hasonloan Ibo torzsbeli apolonovel. Noha modern idealokkal erkezett haza, az afrikai hagyomanyok es korrupcio hamarosan lekuzdhetetlen akadalyokat gorditenek tervezett eletpalyaja ele. Hazassagat az osi hagyomanyok nem engedelyezik, mig korrupcioellenes idealjait a rendszer orli fel.

A konyvnek kulon erdekessege volt, hogy a parbeszedek nehol a nigeriai pidzsin nyelvjarasban irodtak – noha ezek megertese nem mindig volt egyszeru!