Vastanács (Új-Crobuzon 3.) 37 csillagozás

China Miéville: Vastanács

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eljött ​a lázadások és forradalmak ideje, a konfliktusoké és az intrikáé. Új-Crobuzont egyaránt fenyegetik külső és belső erők. Nyílt háborút vív Tesh komor városállamával, ugyanakkor utcáit elégedetlenkedők tömegei árasztják el. A népes metropolisz a pusztulás szélére sodródott. És a felfordulás kellős közepén egy titokzatos, álarcos alak forradalom lángját szítja, hogy aztán a legváratlanabb helyeken szökkenjen szárba az erőszak vérvirágja.
Lázadók kis csoportja hagyja el kétségbeesésében a várost, hogy a külvilág veszedelmeivel bátran szembeszállva fölkutassa az utolsó reménységet, mely talán már csak a legendákban létezik. Elérkezett Új-Crobuzon létének legkritikusabb pillanata. És a suttogások szerint még valami. Eljött a Vastanács ideje.

Az angol új furcsák vezéralakja Bas-Lag-trilógiájával nem csupán a fantasyirodalmat helyezte 21. századi alapokra, de magát a regény műfaját is. Ezzel a kötetével zárul a ciklus, mely a Perdido pályaudvar, végállomással… (tovább)

Eredeti mű: China Miéville: Iron Council

Eredeti megjelenés éve: 2004

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
496 oldal · ISBN: 9786155628023 · Fordította: Tamás Gábor, Juhász Viktor

Most olvassa 3

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 33


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
China Miéville: Vastanács

Posztmodern és minimalista prózai elemekkel dúsított, osztályharcos fantasy, amely egy vadnyugati, sínen gördülő steampunk tanácsköztársaság legendáját meséli el.
Minden elemében eléggé weirdnek hangzik, nemdebár? És mégsem volt jó…

Bármennyire is nagyra becsülöm Miéville munkásságát és Bas-Lag bizarr világának megkreálásba fektetett hallatlan energiát, ez a könyv nagyon nem volt a szívem csücske. Egyszerűen azért, mert bár ebben a kötetben is megtalálható az előző részek összes erénye, de a korábban is zavaró momentumok itt már-már epikus szintre emelkedtek, és nem egyszer jutott eszembe, hogy bárcsak inkább képregényben olvasnám ezt a sztorit, és sajnos nem azért, mint a Perdido esetében: tudniillik mert a vizuális fantáziámat felcsigázta a szöveg burjánzóan kaotikus képi világa, hanem mert azzal legalább gyorsan végeznék…
Aminek örültem, hogy itt is találkozhatunk olyan könnyed hanyagsággal felhasznált káprázatosan egyedi ötletekkel, amelyek tizedéért örömmel adná a fél veséjét a legtöbb fantasyíró. Az eszképista karakterépítési kelléktárának teljes mellőzése is kedvemre való volt. Csöppet sem zavart, hogy a zsánerben szokatlan hátterű, jellemű és motivációjú szereplőket követhettem nyomon, akik az adott világ keretein belül reális figuraként mozgatták az eseményeket.
Ez két olyan jellemzője Miéville regényeinek, amelyek miatt számomra eddig mellbevágó és maradandó élmény volt őket olvasni, és csak azért nem lettek a kedvenceim, mert nem kedvelem, ha a történet teljesen alá van vetve a világbemutatásnak, s az pedig kimondottan irritál, ha mondanivalót próbálnak a torkomon letuszkolni. Sajnos ebben a regényben ez utóbbi hatványozott volt jelen.
Az előző két rész olvasását követően nem voltak egetverően nagy elvárásaim a cselekménnyel szemben, de, amit sztori gyanánt kaptam, annak megírására tökéletesen elég lett volna a könyv fele, még akkor is, ha figyelembe veszem az író ragaszkodását az igényes, s olykor határozottan túlbonyolított nyelvezethez. Azoknak, akik A Gyűrűk Urában halálosan unatkoztak Frodó és Samu mordori vánszorgásán, nem ajánlom ezt a könyvet, ugyanis ez sokkal vontatottabb: a szereplők a könyv első harmadában csak mennek spoiler és közben még azt is megtudhatjuk – egy minimalista stílusban megírt 100+ oldalból – hogy eredetileg az ahová tartanak, hogyan is került oda. Bár az utazás során találkoznak mindenféle teremtménnyel, áthaladnak a világ legbizarrabb helyén spoiler van üldözés és véres fegyveres konfliktus is, mégis szívből kívántam, hogy bárcsak odaérnének már. spoiler
De ez volt a kisebbik gond, végtére az Armada is egy utazás története spoiler, mert az ideológiai üzenet lólába olyan nyilvánvalóan lógott ki, ami még a soványka cselekmény értelmét is megkérdőjelezte.
Az iparosítás, a vadkapitalizmus könyörtelen játékszabályainak leképezése a trilógia steampunk-fantasy világának sarokköve volt a kezdetektől fogva, azonban a kontinenst átszelő vasút építése során olyan embertelen – a vadnyugati vasúttársaságok démonikussá torzított képét idéző – kizsákmányolás, sőt szó szerint kizsigerelés folyik, ami engem olvasóként teljesen hidegen hagyott. A regény jelenkorában zajló – hangulatában egyértelműen az I. világháborút idéző – háború, és annak embertelensége szintén nem érintett meg.
Mindkét esetben hiányzott az ok: igen gyenge magyarázat van arra, hogy miért is épül a vasút és a háború kirobbanásának oka még ennél is ingatagabb lábakon áll. Túlságosan is átlátszó volt a földi eseményekkel való párhuzam, és az írói szándék, hogy bemutassa, hogy a hatalom milyen korrupt és alávaló. Még szerencse, hogy a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” szólam helyi érdekű megfelelőjétől megkímélt minket Miéville. De van itt szamizdat folyóirat, elvtársakból álló partizán sejtek, a teljesen értelmetlen módon groteszkké alakított átformázottak, a hatalmat minden körülmények között kiszolgáló kiapadhatatlan mennyiségű verőember/karhatalmista, és bár a pozitív szereplők nem makulátlanok, de a negatívak olyan egysíkúan voltak ábrázolva, olyan értelmezhetetlen volt a motivációjuk, ami bennem az 50 éve írt agit-prop regények hangulatát idézte.

Ezek után, mégis kinek ajánlanám ezt a könyvet? Kizárólag azoknak, akik olvasták és élvezték az Új-Crobuzon trilógia előző részeit, és nem önti el az agyukat a vér a túl nyilvánvaló szélsőbalos ideológiától. De arra ők is készüljenek fel lelkileg, hogy ebben a kötetben bizony még kevesebb hagyományos értelemben vett történettel kedveskedik az író, és szénpormocskos küzdelem lesz végigolvasni ezt az ötszáz oldalon keresztül füstöt okádva vonszolódó – szerintem a befejezésével kimondottan vakvágányra futó – regényt.

6 hozzászólás
>!
ViraMors P
China Miéville: Vastanács

A Vastanács számukra az ígéret helye.

Ez a lehető legnevetségesebb körutazás, végig az egész földrészen, és aztán vissza, valami rettenetes útvonalat követve.

Nem tudom, mit fűzhetnék hozzá a két idézethez. A Vastanács számomra egy be nem váltott ígéret. Lehetett volna agyzsibbasztóan sziporkázó, mint a Perdido vagy lassú, de a világot az utolsó elképesztő szögig kibontó utazás, mint az Armada. Mondjuk az utóbbival is rendesen küzdöttem, de inkább csak nehéz volt befogadni, nem dühített fel, mint a vastanács…
Itt-ott megcsillant egy-egy apró gyöngyszem a világból. A sötétből és időből gyúrt gólemek, a Kakotopikus Folt, a valóságot megbontó sisak… De ezek mind csak mellékesen vannak jelen, miközben a szereplők mennek, jönnek, odaérnek, visszajönnek, vonatoznak, lázadoznak, mindezt saját farkát kergető kutyaként fárasztóan és kaotikusan.
Kár érte.

7 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
China Miéville: Vastanács

(Feljegyzés: a négy csillagot a szerző életművéhez mérve tartom indokoltnak, már persze a saját olvasmányélményemet értékelve. Azon a skálán, ahol a Perdido-Armada-Patkánykirály trió simán ötös, a Kraken négyésfél, a Konzulváros pedig négy.)
(Feljegyzés, no. 2: a magyar kiadásra nem tudok panaszkodni. Nem hibátlan, de azért könnyedén megüti az átlagot. Szóval nem ezért voltak gondjaim.)
Én bírom Miéville-t. Bírom a teljesen elborult ötleteit, a kreatív, burjánzó szövegeit, az elképesztően menő megoldásait, a tejóéghogymiaszösztolvastam meglepetéseit, sőt, még a szereplőkkel és a történettel való bánásmódját is tudom értékelni. Olykor még a befejezéseit is értem, ha nem is szeretem annyira. Ilyen téren pedig a Vastanács kvázi-sztereotip Miéville.
Nagyon furcsa a szerkesztése (de komolyan, mit keres száz oldal után egy százoldalas visszaemlékezés?!), a szereplők sem épp szokványos utat járnak be (de komolyan, miért kellett négyszáz oldalon át végigrángatni az úton egy mellékalakot, aki ezalatt spoiler?!), nincs hiány viszont teljesen hihetetlen, zavarba ejtő, undorító, gyomorforgató, elképesztő, szenzációs (umm, több jelzőm nincs) ötletből. Amik azért eléggé elviszik a hátukon ezt a regényt.
Két oknál fogva viszont mégsem érzem sztereotip Miéville-nek. Egyrészt kegyetlenül nehezen olvasható (még az Perdido-Armada duónál is), tényleg, baromira érdekel a szöveg, erre majdnem elalszok, annyira fárasztó – itt jegyezném meg, hogy amúgy szerintem ez az eredeti hatása, mert az új fordító, nagyon nehéz dolga ellenére, abszolút korrekten oldotta meg a feladatát. Másrészt viszont kibukkan az író-Miéville-ből… nos, a politikaiaktivista-Miéville. A vártnál sokkal jobban túltolta a baloldali-liberális-afenetudjamilyen szemléletét, amivel egyébként nincs nagy gond, mert többségében jól illeszkedik a szövegbe, de néhol kilógott az újraformált lóláb, és túl sokat éreztem a személyes meggyőződéséből.
Úgyhogy ez most ilyen felemás élmény. Nagyon weird, nagyon fura, még mindig zseniális, csak többször bicsaklott meg, mint szerettem volna. De azért komolyan, ez egy szocialista-western-urban fantasy. Ez azért elég király.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-05-18+…

5 hozzászólás
>!
pat P
China Miéville: Vastanács

Azzal az elvárással kezdtem neki, hogy hosszú lesz, pokolian túlírt, barokkos, öncélú, meg akarom majd fojtani magam a harmadánál, de a csodás ötletek miatt végig fogom magam küzdeni rajta.
Ehhez képest azt tapasztaltam olvasás közben, hogy hosszú, pokolian túlírt, barokkos, öncélú, meg akartam fojtani magam a harmadánál, de a csodás ötletek miatt végigküzdöttem magam rajta.
Hozzátenném még, mint új tapasztalatot, hogy nagyjából annyira tud bevonni a regény érzelmileg, mint a Kommunista kiáltvány. Vagy A tőke, mondjuk.

De hát, ilyen ez a Mieville, így szeretjük, micsinájjak. (Az első felét egyébként kifejezetten élveztem, mondogattam is magamnak, hogy végre belenőttem a Mieville-i prózába, ami amúgy a fantasy Súlyszivárványa, de aztán kiderült, hogy ja még nem, bocs.)

A fordítás egész korrekt, a borítót nem szerettem, hiányoltam egy térképet, egy pici kör korrektúra még elfért volna, de összességében nem gáz a kiadvány.

>!
Morpheus P
China Miéville: Vastanács

Ezzel a történettel meggyőzött az író, hogy tud írni olyan történetet ebben a világban, amelyik tényleg tetszik, nem volt túlírva, mindkét szálat körülbelül egyformán szívesen olvastam, a főszereplők szerethetők voltak, a cselekmény – kb. ahogy a vonat ebben a történetben, de – haladt, maga a téma – a forradalom azért, hogy végre egyenlő(bb) legyen egy társadalom – is a szívem csücske*, a hétköznapi és nem hétköznapi hősök, a szeretet, az önfeláldozás, kis LMBTQ, de persze az önzés, a bosszú, az idegengyűlölet és a kegyetlenség megfelelő egyensúlyban van. A végére azért más befejezést gondoltam, de elfogadható volt így is. Csak így tovább!
*Van aki a marxi víziót látja bele, de számomra inkább Bakunyint idézte fel!

>!
zamil
China Miéville: Vastanács

Nagyon szenvedtem vele, főleg az elején. Voltak benne részek amiknél már nagyon vártam, hogy tovább lépjünk. A könyv azon részei tetszettek mikor Új-Crobuzonban játszódott a cselekmény. Miéville már az előző részeknél is bebizonyította számomra, hogy tele van jobbnál, jobb ötletekkel, de valahogy a cselekménnyel van hadilábon, na itt sem változott a helyzet. Talán annyit, hogy itt az író valahol beleépítette, saját politikai ideológiáját, és ettől még elborultabb lett a történet. Amit még most se tudok, hogy nekem pozitívum volt vagy sem.
Végül is működött a történet, bár lehet ez „nyugaton” jobban hatott mint nálunk és tőlünk keletre.
Végezetül nem bántam meg, hogy elolvastam, mert igazán egyedi írót ismertem meg, de arra rájöttem, hogy nem vagyok mindenevő, van egy határ amit meg tudok emészteni, és ez a regény igen a határon billeg.

>!
pinter_bence I
China Miéville: Vastanács

"A regény ugyanolyan gyönyörű, kimerítő leírásokkal operáló ötletorgia, mint Miéville összes többi regénye: csak a Vastanács mozgását annyiszor és annyiféleképp írja le a szerző, hogy belegebedünk. Az eddigi könyvekben sem látott módon furcsa, rémisztő szörnyek bukkannak fel (tíz oldalanként legalább egy), miközben a történet szépen lassan, de egy vonat állhatatosságával zakatolgat és bontakozik ki. A regény első harmadánál mondjuk hirtelen megállunk, hogy a szerző hosszú visszaemlékezésben mesélje el, mi a fene is az a Vastanács – ez kicsit megakasztja a cselekményt, ami egyébként összességében jó fordulatokkal operál, bár ezek csak egészen a végén fizetődnek ki.

Ez talán a legpolitikusabb kötet, amit a szerzőtől magyarul olvashattunk: China Miéville sosem rejtette véka alá baloldali nézeteit, minden regényében jelen van valamilyen formában az elnyomott osztályok harca, de ez a regény erre van kihegyezve. A saját sorsukat kezükbe vevő munkások küzdelme, az „újraformálás” során szörnyekké változtatott emberek felszabadítása a főmotívum, az elnyomó rendszer elleni küzdelem az igazi alany ebben a történetben, az ennek testet adó szereplők drámája tulajdonképpen el is törpül a politikai mondanivaló mellett. (…)

A Vastanács talán nem az a könyv, amit szívesen egy Miéville-szűz kezébe adnék, de a rajongók nem fognak csalódni. Azt pedig csak remélni merem, hogy ezzel nem ér véget a szerző hazai története: kiadásra vár még két novelláskötet mellett a fontos díjakat begyűjtő krimi-fantasy, a The City and the City; idén pedig új kötettel is jelentkezik a szerző."

Bővebben:
http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20160511_szaz_vasutat_ez…

>!
Szentinel
China Miéville: Vastanács

Minden adta volna magát egy jó regényhez. Ehhez képest a Vastanács épp az ellentmondások ékespéldájaként zárta (remélem) a ciklust. Vannak benne forradalmak, lövöldözések, a világ még mindig tele van furcsa lényekkel és ötletzáporral. Azonban a cselekmény még nyúlfarknyibb, mint eddig, Miéville kapitalizmus-kritikája és balos ideológiái jobban érezhetők, és bár erőteljesen próbálkozik az író pergőssé és összetetté tenni a történetet és a szereplőket élettel feltölteni, megmarad próbálkozásnak. Egy be nem teljesített ígéretnek.

A történet évekkel az Armada és a Perdido után veszi fel fonalat, és egy vasútépítésről indítja a forradalmat, de csak később tudjuk meg a részleteit. A történet elején megismerjük Judah Low-t (Júda Löw ben Bacalél miévillesített verzóját), a gólemmestert, Cuttert, a homoszexuális szeretőjét és még pár figurát, akik a Vastranácsot keresik. Egy másik szálon pedig az Új-Crobuzonban kialakuló, szamizdat kiadványokkal teli belső lázadás légkörébe kapunk betekintést Orin keresztül, aki maga is szeretne részese lenni a felkelésnek. Mintaképei között megtalálhatjuk az időközben szimbólummá vált Félfohászos Jack-et is, akit az első kötet végén láthattak először az olvasók. Az indulatok elszabadulnak minden téren, a nép megelégeli a Tesh város ellen vívott háborút, és megkezdődik a forradalom.

Amit korábban írtam, mely szerint Miéville Peridója csak egyszer ellőhető és megismételhetetlen, értelmet nyert ezzel a könyvvel. Annyira, hogy szerintem mindenki, aki lepontozta ezt a könyvet (beleértve magamat is), rosszul mérte fel a Vatanácsot. A Vastanács már nem egy barokkosra megírt weord fiction kalandregény, mely hol steampunk, hol western, hol horror, hol kalózregény. Nem. A Vastanács Miéville saját kommunista kiáltványa, melyet egy fantasy világba helyezett, és csak azért tűnik ennyire izzadtságszagúnak az egész elbeszélés, mert valóban az. Alibiként van jelen, hogy Miéville átadhassa nekünk saját marxizmusát. Nem hiába éreztem úgy, hogy a könyv legerősebb pontjai azok, ahol felbukkannak a filozófiai mélységek. Miéville ezeknél volt igazán elemében, mert alapból ezeket szerette volna megírni és átadni. És biztos vagyok benne, hogy imádtam volna a könyvet, ha fogékony vagyok ezekre a nézetekre. De nem. Én egy harmadik Bas-Lagot akartam, ahogy gondolom Miéville kiadója is. Megkaptuk, és az értékeléseken látszik, mennyire volt ez sikeres ötlet. Tehát a Vastanács már nem igazi kalandregény, hiába próbál az lenni. A Vastanács Miéville saját értekezése a marxizmusról, Bas-Lag világában. Egy ilyen könyvre pedig, szerintem, nem sokan kíváncsiak.

A Vastanács a 2018-as olvasmányaim közül messze a legnagyobb csalódás. Tudtam, hogy nehezebb lesz olvasni, mint a korábbi két kötetet, de arra nem számítottam, hogy szó szerint fejfájást fog okozni ez a könyv. Az utolsó kétszáz oldalon tényleg kezdtem elveszíteni a türelmemet, és gyakran oldalakat ugrottam át, annyira nem kötött le semmi, amit a papíron olvastam. A könyvet őszintén tudom ajánlani mindenkinek, aki mazochista. Ha az a szerencse ért téged, hogy olvastad a Perdidót és az Armadát, akkor ott állj is meg. Erre a kötetre már nincs szükséged.

>!
Balázs_Erőss
China Miéville: Vastanács

Geeeez!!! Hogy képes valaki, akinek ennyire hiperaktív a fantáziája, ennyire unalmas, már-már élvezhetetlen könyvet összehozni?
Csak úgy röpködnek a lehetőségek, gellert kapnak mindenen, de pont, mint az egyszeri birodalmi rohamosztagos (Reg.T.M.), egy sem talál el semmit! A rajongók, különösen az elvakultak, most nyilván elindulnak a kiegyenesített kaszákért, de az élet kegyetlen és kemény, mint az orosz tél.
Ez a könyv olyan, mint a legtökéletesebb szerszám, amit a lehető legalkalmatlanabb módon használnak munkára. Éppen ezért, szívem szerint mínusz 5 csillagot adtam volna, de ehhez hozzá kell adnom hat és fél csillagot az elképesztően gazdag és beteg fantáziája miatt. Az eredmény így lett másfél.
Csak véresszájú rajongóknak ajánlom.

>!
kacago_Morfinista I
China Miéville: Vastanács

Valahányszor megjelenik akár angolul, akár magyarul a brit irodalom egyik nagy határátlépőjének valamilyen munkája, azonnal számolgatni kezdem a pénzemet, és azt figyelem, hogy a Pan Books által gondozott, általam gyűjtött kiadás mikor fog forgalomba kerülni.

Három éve, barátom közvetett biztatására ismerkedtem meg China Miéville-lel és a Perdido pályaudvar, végállomással. Azóta pedig kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan olvasom regényeit, novelláit. Leginkább ezt az oldalát ismerem és követem, mert nemcsak író, hanem marxista irodalomkritikus is. Semmi sem kerüli el a figyelmét, legyen az politikai, művészeti vagy gazdasági esemény, Miéville a nemzetközi kapcsolatok doktoraként igyekszik mindent összefüggéseiben vizsgálni.

Folytatás »> http://www.prozanostra.com/iras/az-ero-veluk-van-china-…


Népszerű idézetek

>!
ViraMors P

Ez a lehető legnevetségesebb körutazás, végig az egész földrészen, és aztán vissza, valami rettenetes útvonalat követve.

2 hozzászólás
>!
ViraMors P

Akármerre ment, betolakodó volt. Soha nem lett a táj része.

>!
arsenal0522

Nem mi választjuk meg az emlékeinket – gondolja. – Azt, ami megmarad nekünk.

232. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lauren Beukes: Zoo City
Jeff Noon: Vurt
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
László Zoltán: Nagate
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Ann Leckie: Mellékes igazság
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Karin Tidbeck: Amatka
Jacek Dukaj: Más dalok
Jodi Taylor: Semmi lány