Patkánykirály 176 csillagozás

China Miéville: Patkánykirály

Különös ​események készülődnek az ezredforduló előtti Londonban. A hétköznapi élet kulisszái mögött lassan tetőpontjához közeledik egy évszázadok óta tartó, ocsmány viszály.

Eközben Saul Garamond egy teljesen átlagos reggelen arra ébred, hogy valaki meggyilkolta az édesapját és sikerrel terelte rá a gyanút. A rendőrségi fogdában felbukkanó, bizarr és ellenszenves jelenés azonban kiutat kínál neki. A megmentőjét Patkánykirálynak hívják, és meghökkentő magyarázata mindent a feje tetejére állít, amit Saul eddig magáról gondolt.

Saul a London homlokzata mögötti örök éjszakában kezd új életet, és a csatornákban, sikátorokban, elfeledett zugokban próbálja kiismerni valódi természetét. A városban azonban folytatódnak a groteszk halálesetek, és Saulnak nincsen más választása, vissza kell térnie: a fakó téglafalak között, a magasvasutak vágányai alatt, a gyártelepek senkiföldjén egyre hangosabban lüktetnek a drum and bass tört ritmusai, és ellenállhatatlanul csábítják őt a… (tovább)

Eredeti mű: China Miéville: King Rat

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
ISBN: 9786155468452 · Fordította: Juhász Viktor
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
ISBN: 9786155468445 · Fordította: Juhász Viktor
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468438 · Fordította: Juhász Viktor

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 6

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
China Miéville: Patkánykirály

Már az elején magával ragadott, és megállapítottam, hogy tulajdonképpen én szeretem az urban fantasyt. Szeretem a nagyvárosokat, a modern épületeket, és az azok mélyén lükető erőt. Az épületeket megtörő zöld parkokat.
Az ember emelte épületek utat törnek a magasba, de nem csak az ég felé nyúlnak, elfoglalják a teret is. A betöltött tér átveszi a hatalmat, az ember kicsi lesz, és nem tud áthatolni rajtuk. Az utak elvezetnek a célhoz, de a sikátorok mélye a sötétségbe veszik, csak a legbátrabbak vagy a legelkeseredettebbek járják arra az útjukat. A nagyvárosok vonzzák az őrületeket és a fékteleneket, itt bárki arctalan lehet, és szabadon garázdálkodhat.
Lehetsz különc is, magadra aggathatsz bármit. Kitombolhatod magadat a zenei klubokban egész éjjel, majd a metro mélyén bóbiskolva várni a hajnalt.
A városok átláthatatlanná, kiszámíthatatlanná válnak, elveszik a kontroll. Ha nincs kontroll, szabadon van romlás és pusztulás. De közben változás is. Valami növekszik a belsejében, valami mágikus, titokzatos. A gyomra mélyén, a csatornák labirintusában, kitermeli azokat a lényeket, akik szabadon járják az útjukat, akiknek nincs fal, nincs padló. A Patkánykirályt vagy más hasonló hősöket.
A magányos hősöket.
Ragadjon el a fantázia, és ha már Miéville, legyen az vad, sötét és gyilkos. Dübörgő zenétől hangos. Ragadjon el a zene, burkoljon be, hódolj be neki.
Nincsen máz, nincsen kegyelem. Árulás van, hazugság, a gyenge elpusztul. A Fanatikus behódolást akar, igazságot akar magának, így eszközzé tesz bárkit, és közben ezrek vére folyhat.
De mindig van túlélő. Itt jár közöttünk. Úgy hívják, hogy Patkánykirály.

10 hozzászólás
>!
Noro MP
China Miéville: Patkánykirály

A Patkánykirály az a könyv, amit nem szerencsés akkor olvasni, amikor a Miéville-életmű nagyobbik része már mögötted van. Mert hiába remek hangulatú, jó értelemben véve beteg karakterekkel megpakolt alkotás, egy Miéville-től azt várjuk, hogy lerobbantsa a koponyánk tetejét, átlője egy párhuzamos univerzumba, és csak miután visszacsavarja, vegyük észre, hogy ez nem is a miénk. Ez pedig itt nem történik meg. A weird urban fantasy egy jellegzetes történetéről van szó, amelyben jól ismert motívumok köszönnek vissza, és a történet alakulását sem nehéz megjósolni. Átlagos srác átlép a misztikum birodalmába, London mágikus alvilágába, ahol természetesen központi figurájává válik az eseményeknek.
Amiben a szerző nagyon jó, az az ismert toposzok kegyetlen és durva átformálása. A mágia és a mesealakok itt mocskosak és undorítóak, a beszélő állatok tényleg állatok, azaz primitív ösztönlények, és még a pozitív figurák is gyakran taszítóak. (Evés közben nem érdemes olvasni, és van rá esély, hogy a “junk food” kifejezés is örökre átértékelődik benned :D) De a későbbi, sziporkázó Miéville azért néhány helyen már itt is felbukkan. Én például az egész gépzenés mellékszálat abban a pillanatban megbocsátottam, amikor kiderült, hogy a Patkányfogónak miért is volt szüksége éppen egy ilyen zenei stílusra. Zseniális ötlet, a középkori legendárium és a modern nézőpontok ilyen összefonódása az egyik fő oka annak, amiért szeretem a kortárs fantasyt. (Persze talán jobb lett volna, ha tudom, mi fán terem a jungle music, de ahogy a régi mondás tartja: a zenéről beszélni olyan, mint az építészetről táncolni.)

6 hozzászólás
>!
vicomte P
China Miéville: Patkánykirály

„Patkány vagyok, de nem féreg
Az élet a legjobb méreg…*

Miéville a debütáló regényével rögtön az urban fantasy legmocskosabb mélységeibe vezette be olvasóit, oda, ahová a csillámpónitestű androgün vámpírok iránt lelkesedők túl finnyásak lennének követni.
Mert a patkány király; de a patkány büdös!**

Aki azt hiszi, hogy a mesékből szalasztott állatkirályok (ebben a regényben a patkányok spoiler királyán kívül feltűnik még a madarak ura, Loplop, és Anansi, a pókok Afrikából elszármazott királya is) nemes vagy nagyszerű teremtmények, az nagyon téved. Még csak nem is menők.

Halálos rettegés és a pánikszerű menekülési vágy keveredik bennük a sarokba szorított patkány agresszivitásával, amit a Fuvolás*** miatt éreznek, aki képes bármelyikük az egész népét elbűvölni. Ez pedig az állati lényük szűkölő félelmét váltja ki, mert hiába tudják, hogy előbb-utóbb szembe kell szegülniük ezzel a pokoli teremtménnyel, ha azt is tudják, hogy ez a végüket jelentheti.
Ez a rettegés az, ami miatt a Patkánykirály egy különösen aljas és körmönfont, alapjában mégis ostoba tervet eszel ki.

A történet főhőse, Saul Garamond az apja halálát követően keveredik bele ebbe a századok óta tartó harcba, mint a Patkánykirály eszköze. De nem marad sokáig egyszerű eszköz, mert ahogy elfogadja a helyét ebben a szó szerint mocskos világban, egyre világosabban lát, és nem hagyja magát manipulálni.
Miéville ráadásul az ő figurájának segítségével pár igen kényelmetlen kérdést is feszeget a családdal és a szociális viszonyokkal kapcsolatban, amit az urban fantasy regények zöme nem mer megtenni.

A sztorihoz a hátteret a XX. század végi London lepukkantabb részein harsogó drum & bass adja. A zenei szál egyébként végig nagyon fontos és hangsúlyos a könyvben, és a végső összecsapás során is főszerepet játszik – ja, persze, hiszen a Hamelni Fuvolásról van szó!
(A magam részéről ugyan a rengeteg D&B zenével és utalással keveset tudtam kezdeni – nekem a new wave /ska/punk vonalon mozog az underground zenei ízlésem – de hajlandó vagyok elfogadni, hogy a jungle nem primitív szeletelős techno-party zene, hanem egy radikális és progresszív irányzat.)

Nem állítom, hogy ez a regény mindenkinek tetszeni fog, viszont, akiket nem taszít a csatornák bűze, azok egy olyan urban fantasy regényt kaphatnak, ami, ha nem is magaslik ki az átlagból, de legalább sötét mélységei vannak, még ha ötletek terén nem is olyan sziporkázó, mint a szerző későbbi regényei.

* Ha nem Londonban, hanem Budapesten játszódna a regény, akkor ez a szám a főhős mottója is lehetne.
**@Amadea után szabadon. :D
*** Igen, spoiler a főgenya a sztoriban!

11 hozzászólás
>!
pat P
China Miéville: Patkánykirály

Tudtam. Annyira tudtam, hogy Miéville meg tudja csinálni ezt velem.
Kicsit persze vicces, hogy éppen a legeslegelső regénye tudta bekapcsolni nálam a közepesen kritikátlan rajongó-üzemmódot. Na de ebből is látszik (hát hisz' mondom én mindig), hogy igenis egy ördögadta zseni ez a szép szál fiatalember – csak az a baj, hogy ezt mindig még külön is be akarja bizonyítani az olvasó népnek (meg saját magának), jó alaposan.
De a Patkánykirály nem arról szól, hogy az író mennyire virtuóz és sziporkázó, és még a minden mást is megírja világlegjobban, mindenki látja? Hanem elmondja a maga történetét, ügyesen, koherensen, élvezetesen, túlbonyolítás, a létező összes zsáner, a világ és a bölcsésztudományok megváltása nélkül. Így aztán izgalmas, átélhető, átérezhető, hangulatos, arányos, jól szerkesztett, optimális terjedelmű, meg minden. Szóval rajongok, átmenetileg még drum and bass-t is hallgattam (de nem tetszett), és majdnem vettem egy plüss patkányt, csak nem volt időm.

Ó, és még pár szó a magyar kiadásról. A borítót végül telitalálatnak nyilvánítom: kicsit szokni kell, de ezek a színek, az a patkány, meg azok a farkincák, nagyon vagány, nagyon imádom. És persze csak találgatás, de valami miatt úgy érzem, itt fordító és fordított szöveg között valami olyan elképesztő összhang volt, hogy… jó lett a könyv, na. :)

21 hozzászólás
>!
elge76
China Miéville: Patkánykirály

Kicsit még karcos, de az ötletei zseniálisak. Ebben a könyvben a zene volt mindennek az alapja, ez határozta meg az embereket, és nem csak lelkileg, hanem viselkedés szempontjából is. Mert hogy ez az alapötlet, és ebből ered minden probléma, amit Miéville papírra vetett. Érezni rajta, hogy ez volt a legelső könyve, néha félre kellett tennem, mert túl egyszerűnek éreztem a nyelvezetét.
Ha ezt olvastam volna tőle először, akkor 5 csillag, a Konzulváros után viszont csak 4-et tudok rá adni. Szóval ha ismerkedni akarsz az íróval, akkor mindenképp ezzel a könyvvel kezd, mert a későbbi könyvei sokkal jobbak lesznek, és ha ezt a könyvét utólag olvasod el, az kicsit keserű szájízt fog hagyni maga után.

.

Talán fél tucatnyi hibába botlottam bele, nem volt vészes.

3 hozzászólás
>!
Roszka 
China Miéville: Patkánykirály

Kicsit más, nem tucat könyv, de szerintem még forrnia kell. Történet egy félig patkány félig emberről, aki azért született, hogy megszabadítsa a patkányokat és a világot a fuvolás Patkányfogótól. Nagyon sok a megválaszolatlan kérdés a végére. Sok mindenre lennék kíváncsi, de válasz nincs.

>!
Szentinel
China Miéville: Patkánykirály

Kellemes csalódás volt. Igazán meg vagyok lepve, hogy kedveltem ezt a könyvet. Pedig nem akartam.

China Miéville éppen az a szerző, akit szerettem volna elkerülni. A tény, hogy művei idehaza nem lettek valami népszerűek, és a tény, hogy a szerzője képes volt olyat nyilatkozni, hogy „a tolkieni hagyaték pestisként fertőzte meg a fantasyt", eléggé elvették tőle a kedvemet egy jó időre. Függetlenül attól, hogy egyébként magam sem vagyok egy nagy GyU rajongó. Aztán teltek-múltak az esztendők, olvastam sokféle könyvet és jobban felfedeztem magamnak a fantasy tematikáját. Miéville neve rengetegszer felbukkant a kortárs SF fórumain, és piszkálta a csőrömet, hogy én anno beszereztem tőle a Perdidót és az Armadát. „El kéne őket olvasni valamikor, igaz?” – jött fel többször a kérdés. „Ja, el kéne” – így a válasz. De elrettentett a méretük. Mígnem egyszer csak a könyvtárban szembe nem jött velem a Patkánykirály, az első publikált regénye. Gondoltam, semmit nem veszíthetek. A Konzulvárossal együtt kikölcsönöztem. És beleszerettem, rögtön az első oldalakon.

Mindig is érdekeltek a befutott írók első könyvei, mert jó látni, honnan indultak világmegváltó útjukra. Sok fantasykedvelővel ellentétben engem nem zavar a város, mint választott környezet, sőt adja is magát, hogy Miéville első regénye olyan legyen, mint majdnem az összes többi: urbánus misztikus. Utólag jutott eszembe, hogy az életművétől még ez utóbbi visszatérő motívuma is taszított kissé. Nem szeretem, ha egy író folyton ugyanarra a lapra akar festeni. De vissza a Patkánykirályhoz.

Abszolút meg tudom érteni, miért kerülte el ez a könyv a megcélzott olvasók nagy részét. A Patkánykirály 1998-ban jelent meg, előtte két évvel pedig Neil Gaiman Soseholja tarolt, mint urban fantasy. Gaiman már akkor ismert, nemzetközi hírnevű író volt, így érthető, hogy a szárnyait próbálgató Miéville miért nem kapott elég figyelmet, még a jelölései után sem. Sokan joggal hihették világhírű kollégája koppintójának, hisz mint szerepelt bennük patkány, London, meg fantasy is volt, vagy mi a szösz. Talán a Patkánykirály jobb, mint a Sosehol? Lehetséges, hogy évekkel ezelőtt oda kellett volna figyelni erre az ambiciózus fiatalemberre?*

Abban, hogy jobb-e, nem vagyok biztos, de az tuti, hogy Miéville nem Gaiman köpönyegéből bújt elő. Másfelől közelítették meg ugyanazt a tematikát. Míg Gaiman egy párhuzamos Londont teremtett meg, ahol van varázslat és mindenféle csodalény, addig Miéville a mi világunk létező városába hozott be fantasyelemeket. Már a szereplőválasztáson is látszik, hogy mást tartanak fontosnak egy könyvben. Itt nem egy szeretnivalóan szerencsétlen brit alak a főhős, hanem egy kevésbé szerethető pasas, Saul Garamond, akit meggyanúsítanak saját apja meggyilkolásával. A kilátástalan helyzetből egy magát Patkánykirálynak nevező fickó menti ki, és beavatja őt London eddig még nem érzékelt, különleges világába. A Patkánykirály még abba is beavatja, hogy ő Saul anyjának bátyja, így rokoni alapon a fiatalember a Patkányherceg. De nem csak a patkányok fölött uralkodik egy király. A madarak ura Loplop, Max Ernst szereplője, a másik pedig Anansi, a pókok fekete bőrű vezére. Ők hárman alkotják azt a csoportot, melynek szembe kell szállnia a hamelni patkányfogóval, a démoni fuvolással, akinek zenéjére bárki táncra perdül. És itt kezdődik igazán érdekessé válni a helyzet. Miéville ugyanis ezt a motívumot – saját történeteinket már létező klasszikusokra építjük – a mai napig használja.**

Emellett Miéville jelentősen épít a korabeli, feltörekvő elektronikus zeneszerzőkre is, az underground hangzás brit dalnokaira. Rengeteg lemezlovas neve bukkan fel említés szintjén a szövegben, és sajnos még nem volt lehetőségem mindet végighallgatni, de az eddig hallottak alapján nem nekem való ez a műfaj. Ha elektronikus zene és 1990-es évek, akkor én a trance-re és a dance-re szavazok. Minden esetre a sok jungle, d’n’b és egyéb könnyűzenei motívum az, mely ad az egésznek egy olyan ízt, melyet Gaiman regényében nem éreztem. Ami még nagyon tetszett, az a magával ragadó, sodró történet ötvözése a színes-szagos leírásokkal. Miéville prózája zseniális volt már nagyon fiatal korában is. A bűzös csatornák és a mocskos utcák atmoszférája teljesen átjött. A Patkányfogó és a Patkányherceg találkozása pedig egyszerre volt hátborzongató, sokkoló és pattanásig feszült. Annál a pontnál nem is bírtam letenni a könyvet. A végső csata pedig a klubban nagyon ügyes megoldás volt a szerző részéről.

Ugyanakkor tagadhatatlanul első regény. A főszereplő kidolgozatlansága – felhasználása szinte csak a cselekmény tovagörgetését szolgálja –, a befejező oldalak összecsapása és a politikai nézőpont erőltetett beleírása nem sokat vont le ugyan az élvezetéből, de ha jobban kibontja őket és odaillőbb helyekre behelyezi, még többet adhatott volna a könyvhöz. Én pl. nem bántam volna, ha nem is említi a politikai nézeteit.

Ha kedvelted a Soseholt, vagy csak érdekel az urban fantasy, London város hangulata, a posztmodern, az elborult ötletek és az igényesen megírt szövegek, akkor mindenképpen vadászd le a Patkánykirályt. Kedvcsinálónak remek választás. Nekem kedvet hozott a Perdido pályaudvar, végállomáshoz, de a Bas-Lag könyveken kívüli irományaihoz is meghozta az étvágyamat. Egy tehetséges szerző remek bemutatkozó regénye ez.

* = Huszonhat-huszonhét évesen ez a regény több, mint ígéretes kezdet.
** = A 2012-es Railsea gyakorlatilag egy újragondolt Moby Dick. Egy könyvtrailer még el is játszott azzal, hogy felcserélte Herman Melville és China Miéville vezetéknevének betűit.

3 hozzászólás
>!
AeS P
China Miéville: Patkánykirály

Ez nagyon tetszett!
Régóta akartam Miéville-t olvasni, és régóta kacérkodom az urban fantasy zsánerével is – László Zoltánt olvastam már, és szerettem, de valljuk be, ez azért kevés. Rajongó nem lettem, szerintem erre alkatilag nem vagyok képes a fantasy kapcsán, de nagyon élveztem a történetet, tetszettek a szereplők, szerettem a földalatti Londont, és eltekintettem a mások által citált logikai bukfencektől. És nagyon érdekes volt a háttér, a Fuvolás karaktere, meg a legenda mögötte, tényleg nagyon tetszett.

>!
nyerw
China Miéville: Patkánykirály

A King Rat Miéville első regénye volt, és ez többféle szempontból is befolyásolta az olvasást. Egyfelől felismerhetőek benne azok a jellegzetes történetelemek és karakterek, melyek mondjuk a Krakenben is megvoltak. (Azt ugye előbb olvashatta a hazai olvasóközönség magyarul.)

A regény amolyan proto-urban fantasy, és mint ilyen, óhatatlanul is ki lesz téve a zsáner ismerői körében Gaiman Neverwhere-jével (magyarul Sosehol címen jelent meg) való összehasonlításnak. Sok a hasonlóság: alternatív-mágikus London, helyi kisistenek, a kívülálló hős beavattatása, alvilági alakok. Bár a Patkánykirályt két évvel a Neverwhere után adták ki, nem igazán érheti az utánzás vádja. Miéville már első regényében is sokkal sötétebb világot és elbeszélői hangot teremt, a Gaiman-i játékosságnak (igen, az, még ha történnek is csúf dolgok) itt nyoma sincs.

Másfelől a Patkánykirály irodalmi parafrázis, a hamelni patkányfogó meséjének címadó hőse e regény főgonosza lesz, ugyanis a nézpont megfordul; alulnézetből, a patkányok oldaláról szurkolhatunk, hogy ez a démoni garabonciás ne követhesse el elképzelhetetlen tetteit. Ahogy később a Perdidoban, a szöveg az esztétikumot is alulról ragadja meg, az undorítót téve elsődleges – ha nem is értékké, de – viszonyítási ponttá, a várostest pedig uralja a narratívát, még ha nem is mindig elég konkrétan vagy felismerhetően jelöli a helyszíneket. Emellett ügyes ötlet a patkányfogó zenéjének és a kilencvenes évek elektro szcénájának összemosása.

Ami miatt nem lesz ez a kedvenc Miéville-em, az az, hogy nem tud vonzóvá válni az alulnézetes perspektíva ellenére sem az a világ, amelyet bemutat. De nekem egyébként is a barokkos esztéta-regény (Perdido) és a hermeneutikus scifi (Konzulváros) jött be, amely talán nem a legegyértelműbb választás a mind közül.

4 hozzászólás
>!
Joshua182
China Miéville: Patkánykirály

Ha azt nézem, hogy ez egy bemutatkozó regény, akkor meglehetősen kellemes meglepetés volt. Tetszik a témaválasztás, elsőre nem feltétlenül tűnt eredetinek, ám saját elképzeléseibe nagyon simulékonyan olvasztja bele a hamelni Patkányfogó legendáját, a később felbukkanó egyéb természetfeletti lények és jelenségek pedig igazán sajátos atmoszférát kölcsönöznek a történetnek.
A regény hangulata iszonyú ütősre sikeredett, mondom ezt úgy, hogy sem a nagyvárosokat, sem a patkányokat, sem a drum 'n’ bass-t nem kedvelem különösebben. A leírások és jelenetábrázolások nálam igencsak „ültek”, Miéville nagyon megkönnyítette a dolgom ilyen szempontból, tű-élesen láttam magam előtt London ipari negyedeinek, tetőszintjének, sikátorainak és mocskos csatornáinak világát. Néhány ponton még a szagokat is érezni véltem…
Ami kevésbé tetszett, hogy túl nagy hangsúlyt kapott a könyvben az író személyes zenei ízlése és ezzel a drum 'n’ bass/jungle szubkultúra. A beágyazás módja önmagában ötletes, de mivel később szerves részét képezi a történetnek, a hozzám hasonlók számára, akik kevésbé kedvelik ezt a műfajt, ronthat az összképen. Ugyanakkor az élethű, részletes leírások itt is működnek, szinte hallottam a kaotikus muzsikát.
Kedveltem Saul karakterét, a fejlődése és önmarcangolása nem volt hiábavaló, annak ellenére sem, hogy a kulcsmomentumokban hajlamos tétovázni, sok közös vonásra leltem benne önmagammal. A szereplők többsége markáns személyiséget kap, Anansi-t is érdekesnek találtam, sőt még Natashát is, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt szimpatikus.
Amit viszont nehezményezek, az spoiler, szerintem még érdekesebb lehetett volna a finálé, ha ő – és így az általa képviselt „valóság” – is jelen van. Tudom, mondani könnyű, de a két valóság közvetlen ütköztetésével emlékezetesebb lehetett volna a befejezés, nekem csalódás volt, hogy ezt az író elmulasztotta, illetve másként oldotta meg.
Összességében kedvemre való volt, különösen a hangulat, talán még azt is mondhatom, hogy kicsit közelebb hozta hozzám a patkányokat, már-már megkedveltem ezeket a szívós kis lényeket. Magával ragadó történet, amit sajátos módon fojt meg a dob és a basszus. Nekem ez mégis tetszett, basszus!


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

Több vagyok, mint a részeim összessége!

335. oldal

>!
Bori_L P

Ha valaki tanul, többé nem fog félni.

25. oldal

>!
csartak MP

Bárhová befészkelem magam, ahol nem látsz szívesen. Én vagyok a betolakodó, én öltem meg a trónbitorlót, én vagyok az, aki most majd biztonságos helyre viszlek. Valaha régen kiirtottam a kontinens felét. Mindig előre tudom, ha elsüllyed a hajó. Ha úgy tartja kedvem, száraz ágakként roppantom el a csapdáitokat, és a szemed láttára zabálom ki belőlük a sajtot. Ha kell, megvakítalak a vizeletemmel. Senkinek nincsen nálam erősebb fogazata! Én vagyok a hosszú bajszos. Én vagyok a csatornák Duce-ja, mert én irányítom az alvilágot. Én vagyok a király.
Hirtelen mozdulattal hátat fordított Saulnak, lekapta a kabátot a válláról, és megmutatta az inge hátára stencilezett, fekete feliratot, ami éppen megfért a nyílminták között.
– Én vagyok a Patkánykirály.

>!
vöri P

Ráébredt, hogy legyőzte a várost. A tetőn guggolt (azt nem tudta, melyik épületén), és olyan szögből bámulta Londont, amilyenből soha senkinek nem lett volna szabad látnia. Legyőzte az építészet konspirációját, a zsarnokságot, ahol az emberek felett átveszik a hatalmat az általuk épített házak, megnyirbálják a kapcsolataikat, korlátozzák a mozgási szabadságukat. Az emberi kéz monolitszerű munkadarabjai alkotóik ellen fordulnak és a józan ész segítségével győzik le őket, majd lopva elfoglalják az uralkodói pozíciót. Ugyanolyan fegyelmezetlenek, mint Frankenstein szörnyetege, de sokkal rafináltabban folytatják titkos hadjáratukat, ezt a sokkal hatékonyabb pozícióharcot.

247. oldal, Huszonegyedik fejezet

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

Ismét egyedül.
Nem először történik velem ilyesmi.
Sohasem maradok túl sokáig a padlón.
Nem árt, ha résen leszel, fiacskám.

Én mindig itt voltam. Tőlem nem lehet megszabadulni. Én vagyok a kisemmizett, és hidd el, vissza fogok térni. Miattam lesz nyugtalan éjszaka az álmod. Én tanítottam neked mindent, és akad még néhány trükk a tarsolyomban. Szívós fajta vagyok, amire egyszer ráharaptam, azt el nem engedem, nem adom fel és nem felejtek soha.
Túlélő vagyok.
Én vagyok a Patkánykirály.

352. oldal

>!
ppayter

A Londonba érkező vonatok úgy siklanak be a nagyvárosba, mintha háztetők fölött úszó hajók lennének.

(első mondat)

>!
csartak MP

Patkányvér folyik az ereidben. Nem létezik olyasmi, amit ne bírna el a gyomrod.

>!
Joshua182

Egy poszter volt.
Készítője Adobe Illustratorral, egy hatéves esztétikai érzékével és túl sok szabadidővel rendelkezett. A poszter csiricsáré volt, és zsúfolt, a betűtípusok és a betűméretek zavaros kavalkádja, amelyben az információ önmagát szorította ki, és a részletek versengtek a helyért.

281-282. oldal

4 hozzászólás
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

Végigtekert a listán, és a digitális gyűjtőpalackjából kihalászta az egyik kedvenc basszusát. Egy elfeledett reggae-számban bukkant rá, rögzítette, elmentette, most pedig előkapta, és beloopolva új életre keltette.
A zombi hangminta megmoccant a gép belsejében, nekilódult a kábeleknek, majd a fal mellett álló méretes, fekete hifitornyon keresztül kirobbant a hatalmas hangfalakból.
A hang betöltötte a szobát.
A basszus csapdába esett. A hangminta pont ott szakadt meg, ahol a basszusgitáros éppen elérte volna a cescendót, és a rákészülés már jól hallhatóan kicsendült a húrok pendüléséből, amelyek már éppen nyújtóztak valamerre, próbáltak kibomlani… ekkor pedig szünet, és az egész kezdődött elölről.
Ez volt a basszus purgatóriuma. Újra meg újra ugyanazzal az izgatottsággal robbant bele a létezésbe és várta a feloldozást, ami sohasem érkezett el.
Natasha komótosan bólogatott. Ezt nevezték breakbeatnek, ez volt az a ritmus, amellyel minden megkínzott zene szólt. Natasha imádta.

62. oldal

>!
Chöpp 

    Az elfogadhatatlan elfogadása egyfajta reaktív sztoicizmus, egy olyan belső dinamika, amely eltompítja az érzéseit ezek iránt a többiek iránt. Konkrétan érezte magában az egyre erősebb ravaszságot, az ittre és a mostra való hiperrealista összpontosítást. Ez megijesztette. Ezzel nem tud egyenesen szembeszegülni, ezt nem tudja eldönteni, mit érezzen és mit ne, de a tetteivel meg tudja kérdőjelezni az érzelmeit. Meg tudja változtatni, ha nem úgy viselkedik, mintha így érezne. Megvetéssel töltötték el a saját reakciói, a saját érzései. Állatiasak voltak.

272. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ben Aaronovitch: Föld alatti suttogás
Neil Gaiman: Sosehol
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
Terry Pratchett: Szárnyalók
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme – Álomország
Diana Wynne Jones: A trónörökös
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Clive Barker: Korbács
Tim Collins: Egy vagány vámpír újabb naplója