Furcsa könyv ez.
Az benne a legfurcsább, hogy bár sokkal furcsábbra számítottam, nem egy ennyire szikár regényre, mégis úgy érzem, ez a kifacsart világ nyugtalanítóbb, mint Bas-Lag vagy Arieka.
Talán azért, mert minden kifacsartsága ellenére annyira ismerős.
A regény színtere lényegében a mi világunk, amelynek Balkánján ott éktelenkedik egy (vagy bizonyos értelemben két) betüremkedés: Besźel és Ul Quama furcsa ikervárosa, amelyek bár egy térben és időben helyezkednek el, mégis különálló és független entitásként léteznek.
Ugyanis az egyik város lakói a saját valóságukba átfurakodó másik városról és annak lakóiról nem csupán nem vesznek tudomást, de definiáltan bűnként, áthágásként tartják számon azt, ha valamilyen oknál fogva mégis a másik városhoz súrlódnának.
Olyan ez, akár egy gigantikus Más Valaki Problémája játék, amely során láttatlanítják spoiler azokat a dolgokat, személyeket, amelyekről úgy gondolják, hogy nem az ő városuk részei.
Ez a reflexszerű tudati szelektálás olyan számukra, mint a levegővétel, és semmit sem óhajtanak jobban, mint elkerülni azt a káoszt, amit az okozhat ha valaki mégis komoly áthágást követ el.
Az egyik városban, Besźelben él a főhős, Borlú felügyelő, egy rutinos rendőrnyomozó, aki egy gyilkossági ügy vizsgálata során egyre mélyebben belegabalyodik a két város spoiler között feszülő politikai, gazdasági és kulturális különbségek hálójába.
Mi pedig a nyomozás során megismerkedünk a nyomasztóan ismerős politikai játszmákkal, a Közép-Kelet-Európára jellemző nacionalizmus jellegzetes figuráival épp úgy, ahogy néhány idealistával, akik megpróbálják a metszetekként létező városokat unióként újraalkotni.
Borlú, bár kezdetben szívesen szabadulna az ügytől (különösen, mivel az áldozat gyaníthatóan nem is besźeli) szívósan nyomoz, és egyre több részletre derít fényt, hogy aztán jó poltikiai thrillerhez híven ezek a részletek a legmagasabb körökig vezető kisszerűen mocskos játszmává álljanak össze.
De Miéville a látszat ellenére sem politikai thrillert – még kevésbé noir krimit – írt, még akkor sem, ha jó néhány klisét és fordulatot felhasznált mindkét zsánerből, s a regény befejezése, a gyilkos kiléte és motivációja valóban jellegzetesen a noir krimis spoiler. De ebben a regényben (sem) az a fő kérdés, hogy ki és miért gyilkolt…
Sokkal inkább az, hogy hogyan alakult ki és maradhatott fenn a két városnak ez a furcsa kettőssége?
Hogy miért tűri és fogadja el a világ többi része ennek a nyugtalanító helynek a létét és szabályait?
Hogy miért szükséges ez a furcsa mentális kondicionálás, amelyet nem csak az őslakók tanulnak gyakorlatilag csecsemő koruktól kezdve, de mindenkinek el kell sajátítania, ha valamelyik városba érkezik, akár turistaként is?
Hogy vajon mi történik azzal, aki vét a szabályok ellen, és eljön érte a titokzatos Kontroll?
Hogy mi is ez a titokzatos Kontroll valójában és miből származik a hatalma?
Az olvasás során legalábbis bennem ezek a kérdések merültek fel, és bár a legtöbbre a válasz nem explicit módon van benne a szövegben, de a sorok között olvasva és továbbgondolva az egyes eseményeket, okokat és motívumokat, a szokásos Miéville-i pesszimizmus szele borzongatott meg.