Kezdődő miéville-szindróma tüneteit tapasztalom magamon, avagy fogalmazzunk úgy, most a harmadik könyve után kezdem érteni a szerző kapcsán felmerülő kritikai általánosításokat. De vannak betegségek, amik szenvedélyből születnek, és a felismerésük egyáltalán nem tántorít el a mohó fogyasztástól.
Ez ugyanis nem egy túl jó regény szerintem. Megkockáztatom, nem csak azért hagytak teljesen hidegen a nyomozati eljárások és ügygabalyítások, mert nem vagyok kimondottan krimirajongó, hanem mert tényleg gyengécske a sztori és felejthetőek a karakterek. Rendszeresen beleuntam a nem túl eredeti nyomozási okfejtésekbe és párbeszédekbe, de akárhányszor letettem emiatt a könyvet, pár perc múlva már nyúltam is érte újra, mert nem hagyott nyugodni a genius loci, vagyis a könyv igazi főszereplői, Besźel és Ul Qoma, továbbá a minden zavarossága ellenére bivalyerős áthallások a városok közötti „átfedések” mögött, és amit belelátni véltem a „láttalanításokba”. Igen, minden ami történik, beszél és mozog ezeken a lapokon csupán kiszolgálják a helyet, amiben történnek és mozognak; atomok és molekulák, amik önmagukban nem, csak vegyületbe rendeződve érdekesek.
Miéville tehát elsősorban világot épít, csak másodsorban ír regényt. Illetve a fikciót használja mindenestül arra hogy a belemerítse a fejünket a fejébe. Hogy aztán ki mit talál magának Miéville fejében, az egy más kérdés. Jelentem, én ki se akartam jönni belőle. Ráadásul ahogy nézegetem az olvasói véleményeket – egyelőre az angol kiadások alatt – világos, hogy mennyi interpretációs réteget kínál az objektív valóságnak lefestett két szubjektív valóság egyazon térbe helyezése. Az a tény, hogy az értelmezési rétegek közül több felett elsiklottam, míg más olvasóknál az nem merült fel, ami számomra egyértelműnek tűnik spoiler, felér egy önismereti terápiával. És még mindig, hosszú napok elteltével is ott téblábolok gondolatban város és város között, a képzelet és a valóság „áthágásának” ezernyi módját kockáztatva.
Ez egy sokkal lustább, slamposabb könyv mint a Perdido, de minden hibájával együtt is vállalom nem múló rajongásomat. (A csillagozás valahogy úgy jött ki, hogy a regény max 3*, de Miéville feje minimum 6* :D)
