Half ​of a Yellow Sun 8 csillagozás

Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Winner ​of the Orange Broadband Prize for Fiction 2007, this is a heartbreaking, exquisitely written literary masterpiece. This highly anticipated novel from Chimamanda Ngozi Adichie is set in Nigeria during the 1960s, at the time of a vicious civil war in which a million people died and thousands were massacred in cold blood. The three main characters in the novel are swept up in the violence during these turbulent years. One is a young boy from a poor village who is employed at a university lecturer's house. The other is a young middle-class woman, Olanna, who has to confront the reality of the massacre of her relatives. And the third is a white man, a writer who lives in Nigeria for no clear reason, and who falls in love with Olanna's twin sister, a remote and enigmatic character. As these people's lives intersect, they have to question their own responses to the unfolding political events. This extraordinary novel is about Africa in a wider sense: about moral responsibility,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Fourth Estate, London, 2017
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780007789955
>!
Fourth Estate, London, 2014
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780007506071
>!
Fourth Estate, London, 2009
562 oldal · ASIN: B002RI9TB4

3 további kiadás


Most olvassa 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun

Ismerek valakit, aki a hatvanas években volt gyerek. (Ilyet igazából sokat ismerek, de most csak ő számít. :)) Megkérdeztem, mond-e valamit neki az a szó, hogy „Biafra”. Mondott. Sokat nem, csak annyit, hogy egyszer gyerekkorában a plébános felszólította a gyülekezetet, hogy imádkozzanak ibo* testvéreikért, akik töméntelen szenvedésen mennek keresztül.
Ha belegondolok, hogy milyen rövid lehet az út két ember között… :) Ha Adichie szülei tudták volna, hogy egy kicsike Békés megyei falu még kisebb templomában imádkozik értük egy tizenkét éves gyerek…
…hát nem tudom, min változtatott volna. :( De azért örülök, hogy így történt.
A regény leginkább arról szól, milyen hosszú lehet az az út két ember között. Időnként még félútig sem érünk. Főleg, ha van, aki el se indul, mert lőni könnyebb neki. :/

Fene tudja, tetszett-e a regény. Egyrészt egy mértéktelen szenvedésről – emberek által embereknek okozott, tulajdonképpen gonoszul fölösleges szenvedésről – szóló szöveg nem azért íródik, hogy jólessen olvasni. Másrészt vannak a regénynek bőven olyan szakaszai, amelyek éppen azért íródtak, hogy jólessen olvasni, és ez olykor zavart. Kicsit sok volt nekem a szereplők családi/szerelmi élete. Tudom, hogy ez kontrasztnak is kellett – a háborúban talán az a legfurcsább, hogy nem áll meg a normális élet –, meg azért is, hogy Adichie felmutassa a népirtások ritkán emlegetett arcát. Hiszen ahhoz, hogy megértsük, a mosolygós szomszéd magától értetődő módon fordulhat át véreskezű mészárosba, mindenekelőtt látni kell a mosolygós szomszédot, és az egész békés világot, amelyhez tartozik. Látni kell, hogy létezik az a többé-kevésbé normális világ, amelyben a legsúlyosabb probléma nem az, hogy az embert nyílt színen agyonlövik, hanem, mondjuk, az, hogy X kivel csalta meg Y-t. Tudom, erre szükség van. Mégis sokallom. Közben azonban azt sem mondhatom, hogy túl érzelmes a regény – végül is a három nézőpontszereplő közül kettő igencsak érzelmes alkat, hogy máshogy látnák a világot? Úgyhogy csak fél csillagot vonok le, azt is némi lelkifurdalás után.

Hogy fontos könyv, és megérdemli a helyét az 1001-es listán, az nem kérdés. A traumát, különösen közösségi, történelmi traumát feldolgozó könyvek mindig rendkívül fontosak. Ez a könyv pedig ráadásul átlagon felüli színvonalon végzi el a feldolgozást. Még csak nem is kizárólag a közösségen belül, hanem az egész világ szeme láttára. Teljes joggal. Először is olyan dolgokat ír meg, amelyeket nemcsak egyetlen ország történelméről lehet elmondani, és nemcsak egyetlen nemzetnek szolgálhat tanulságokkal. Másodszor abban, ami a Biafrai Köztársasággal történt, nyakig benne voltak a világ egyéb nemzetei is. Főleg a hajdani gyarmatosító Anglia, de bizony a többiek is. Csöppet sem fölösleges az orruk alá tartani a helyzetelemzést. Sajnos negyven évvel később a kelleténél. Bár ki tudja, min változtatott volna, ha akkor jelenik meg. :/ Persze a helybelieket véletlenül se menti fel: nemcsak a külföld hozzáállása látszik, hanem a korrupció, a helyi hatalmi játszmák, a katonák túlkapásai is. De azért meg fog maradni bennem az a kérdés, amelyet az egyik főszereplő tesz fel a helyszínen megjelenő amerikai újságírónak: "Mindig előre eldönti, milyen válaszokat fog elhinni, mielőtt belekezd az interjúba?"**

A három nézőpontszereplő (ha akarom, főszereplő) telitalálat: egy felnövekvő, fokozatosan átalakuló és meglepő eredménnyel „megérő” fiatal fiú – egy intelligens, lelkes, a szabadságot és függetlenséget nagyra értékelő fiatal nő – egy sodródó, nehezen oldódó, de azt a kevés érzelmi kapcsolatát mindennél jobban megbecsülő középkorú férfi. Kettő ibo, egy angol, az éppen három biafrai. :) Váltva figyelhetjük az eseményeket egyikük vagy másikuk szemszögéből, és mindig csak annyit láthatunk, amennyit ők látnak. Ezért lesz szaggatott a történet – ismét csak jogosan: mi más lehetne egy ilyen kaotikus, véres kavargás, mint szaggatott?

Igen, tessék olvasni. Igen, van magyar fordítása, tehát minden moly számára elérhető. :) (Csak a fülszövegét ne nézzétek meg.***) Ha Nigéria, és úgy általában Afrika történelméről, kultúrájáról szeretnétek többet megtudni, nem is kell tovább keresgélnetek. Úgy tudom, a XX. században Achebe írta meg a kontinens legfontosabb regényét. Ha így van, Adichie a méltó utódja. :)

* A regényben igbóknak hívják őket, de holtbiztos, hogy a plébános az angolosított átiratot ismerte.
** https://moly.hu/idezetek/950829
*** Aszongya, „az ikerpár lányok, Olanna és Kainene úgy különböznek egymástól, mint tűz és víz”. Először is a másik kettő: levegő és föld. Másodszor amelyik fülszöveg így kezdődik (és hasonló hangnemben folytatódik), az szerintem nem traumafeldolgozó regényhez való.

>!
Anchor, New York, 2007
544 oldal · ISBN: 9781400095209
6 hozzászólás
>!
Annie_Rider
Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a Yellow Sun

A könyv negyedéig azt hinné az ember, ez is egy az érdekes romantikus regények közül, és milyen izgalmas! Afrikában játszódik! Aztán mintha gyomorszájon rúgnának, kitör a háború, és előbb az értelmiségi eszmék, majd a remények tűnnek el, végül már csak a túlélésért küzdenek a szereplők. Nem szerelemről szól, családról vagy vonzalmakról, hanem az életről egy elkeserítő háború alatt: három narrátorunk és a körülöttük lévők életéről, és hogy hogyan lehet ezt elmesélni, és hogy kinek van egyáltalán joga Biafráról, Nigériáról, az éhezésről, a tömeges halálról beszélni. Nagyon érzéki történet, a szónak kevésbé a szexuális, sokkal inkább a fizikailag is traumatikus értelmében.
Külön pluszpontot kapott tőlem a szerkezet, nagyon hatásos strukturális megoldások vannak a regényben.


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

She (…) came over and hugged him, a tremulous tightening of her arms around him. He was so surprised he did not hug her back. She had never embraced him that closely unless they were in bed. (…) He thought about that hug often, and each time he did he had the sensation of a wall crumbling.

88. oldal (Anchor Books, 2007)

2 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

There are two answers to the things they will teach you about our land: the real answer and the answer you give in school to pass. (…) They will teach you that a white man called Mungo Park discovered River Niger. That is rubbish. Our people fished in the Niger long before Mungo Park's grandfather was born. But in your exam, write that it was Mungo Park.

14-15. oldal (Anchor Books, 2007)

>!
Timár_Krisztina ISP

„Do you usually decide what answers you will believe before you do an interview?” Richard asked mildly.

464. oldal (Anchor Books, 2007)

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Some young men were carrying a coffin with Nigeria written on it in white chalk; they raised it up, mock solemnity on their faces. Then they placed it down and pulled their shirts off and started to dig a shallow hole in the ground. When they lowered the coffin into the hole, a cheer rose in the crowd and spread, ripplelike, until it was one cheer, until Olanna felt that everybody there had become one.

204-205. oldal (Anchor Books, 2007)

>!
Timár_Krisztina ISP

Nnaemeka's father was small and albino, copper-colored, his eyes a grayish hazel that brightened as soon as Richard spoke Igbo.

206. oldal (Anchor Books, 2007)

>!
Timár_Krisztina ISP

„But the World War was a bad thing that was also good, as our people say,” Okeoma said. „My father's brother fought in Burma and came back filled with a burning question: How come nobody told him before that the white man was not immortal?”

63. oldal (Anchor Books, 2007)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Hemingway: For Whom the Bell Tolls
Jessica Brockmole: Letters from Skye
Nelson Mandela: Long Walk to Freedom
Tayeb Salih: Season of Migration to the North
Celeste Ng: Everything I Never Told You
Tan Twan Eng: The Gift of the Rain
Imre Kertész: Fatelessness
Markus Zusak: The Book Thief
Robert Harris: Fatherland
Chinua Achebe: There Was a Country