Az ​aranyló fél napkorong 91% 54 csillagozás

Hihetetlen, hogy ezt a könyvet ilyen kevesen olvasták.
Ez egy csodálatos könyv Afrikáról, az afrikai emberekről, szerelemről, szeretetről, megbocsátásról. Egy végtelenül szomorú könyv gyűlöletről, népirtásról, halálról, veszteségekről. Egy érdekes könyv arról a feszült helyzetről, ami kialakult Nigéria gyarmatosítás alóli felszabadulása után (amihez muszáj volt gyorsan utánaolvasnom, mi is történt Nigériában a 60-as években, mi volt a háttere és története a rövid életű Biafrának). Egy családregény, aminek központjában két ikerlány áll, az ő életükön, kapcsolataikon keresztül látunk bele a különböző helyzetű, származású, anyagi hátterű emberek életébe, a szokásokba, a reményekkel és feszültségekkel terhes korszakba, a háborúba, az otthonukból elűzöttek, menekülők életébe. Lenyűgöző, érdekes, és nagyon szépen megírt könyv.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Némi idegenkedéssel olvastam az elejét, de amint belerázódtam a sajátos afrikai viszonyokba, egyszerűen lehengerelt. Egyszerre képes sajátos és általános lenni. Bámulatosan ábrázolja a mindent átszövő erőszakot. Férfiak nők ellen, nők férfiak ellen, szülők gyermekeik ellen. Gazdag a szegénnyel szemben, vallási közösségek és népek egymás ellen. Tudom, az erőszak szörnyűséges, de hiú ábránd azt képzelni, hogy egy igazságtalan társadalomban az erőszakot meg lehet szüntetni. Lehet, hogy egyszer majd meg lehet változtatni ezeket a társadalmakat, de attól tartok, hogy az is csak erőszakkal lesz majd lehetséges. Ha esetleg mégis lesz békés út, annak a megnyitása sem történhet erőszak nélkül. Addig csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk az erőszakot keretek közé szorítani.
Családregény, történelmi háttérrel. Kultúrák és társadalmi rétegek ütközése szerelmi viszonyok tükrében. És persze háború. Halványan emlékeztem gyerekkoromból Biafra nevére, de nem sokat tudtam az egykori véres polgárháborúról. Most a regény olvastán megdöbbentő párhuzamokat látok napjainkkal. Azok az újságírók…
Azok a firkászok, akik semmit sem tudtak az események hátteréről, s mindent elhallgattak az előzményekről…
…akiket zavart a valóság, s még a helyszínről is saját prekoncepcióik alapján “tudósítottak”…
A civil lakosság pusztítása és nyomorgatása mindkét fél részéről.
Az erőszakos sorozások.
A morális hanyatlás, amikor egy tisztességes férfinak szégyenteljes kimaradnia a nemi erőszakból.
Az éhezés és halál köznapisága, a nincstelenek gyűlölködése.
A felismerés, hogy saját okdalon is elképesztő mennyiségű gazember húzódik meg. Ki hatalmat, ki vagyont, ki pusztán biztonságos hátországi létet ügyeskedik magának. A háborúban nincsenek hősök, csak balekok, akik a golyó útjába tartják a fejüket.
Ez a regény nagyon hamar a magasba hág, s aztán egyetlen pillanatra sem veszít színvonalából.

Az a baj azzal, ha az ember olyan könyveket olvas mint én, hogy nem igazán tud könnyed nyaraló könyvet választani – legalábbis most ez történt velem, amikor is vonatoztunk a francia Alpok felé, kint verőfényes napsütésben úszott a táj, közben már látni lehetett a havas hegycsúcsokat, minden idilli volt, csak éppen a könyvemben dúlt az eszeveszett népírtás, csonkítások, szenvedés… Fura élmény volt. Kicsit, mintha az Amcsalat hegység lábánál vonatoztam volna, de ez egy másik történet…
Az aranyló fél napkorong mégis jó választásnak bizonyult, mert egy olyan világba engedett betekinteni, amibe eddig nem volt sokszor részem, az afriaki kultúrába, – és láss csodát! – ez a világ nem is olyan ismeretlen. Az emberek mindenhol szeretnek és gyűlölnek, elveik szerint próbálnak élni és hibáznak és legfőképpen szenvednek a háborútól… spoiler
Nagy előnye a könyvnek a több narratíva. Kifejezetten tetszett, hogy a három narráló különböző háttérrel és szemlélettel van felruházva, sokkal izgalmasabb így az egész cselekmény, ráadásul elég széles perspektívát be tud így mutatni a nélkül, hogy a hitelességét elvesztené. És miközben az elbeszélők és a szereplők formálódtak az események hatására, úgy váltam én is egyre empatikusabbá az ügyüket illetően és már soha nem úgy fogok tekinteni Nigériára, mint ezelőtt.

Ezzel a könyvvel kiléptem a komfortzónámból. Sajnos, eddig nagyon kevés könyvet olvastam afrikai szerző tollából, nigériaitól pedig ez volt az első, de biztos, hogy nem az utolsó.
Nagyon tetszett a történet, mely az 1960-as években játszódik Nigériában. Egy ismeretlen és távoli világba kalauzol el. A hangulata is különleges. A történetet három szereplő szemszögéből követhetjük spoiler. Az ikerlányok a kiváltságos osztály életét élvezik, míg a háború véget vet ennek. Izgalmas és lebilincselő volt a mindennapokról, a háborúról valamint az általam nem ismert, rövid életű Biafráról olvasni. Végig azt hittem, hogy öt csillag lesz belőle. A könyv befejezésével azonban egyszerűen nem tudok mit kezdeni.

Nagyon megszerettem a szereplőket. Drága, rövid életű Biafra, Isten veled! ♡❤

Sok jó könyvet köszönhetek a Nagy utazás kihívásnak, többek között ezt is. Afrika egy fekete folt számomra, nem sokat tudok róla, csak amennyit a híradásokban hall az ember. Így például arról sem tudtam, hogy Afrikában a ’60-as éveg végén létezett egy Biafra nevű ország, mégha nem is volt hosszú életű, és rövidke életében is csak 1-2 ország ismerte el független országként.
A könyv lényegében erről szól. Mi vezetett a Nigériából való kiváláshoz, Biafra megalakulásához, milyen volt rövid fennállása majd véres bukása.
Adichie az eseményeket egy helyi, értelmiségi család történetén keresztül mutattja be, ugyanakkor több nézőpontot is kapunk egyszerre. A külföldön tanult értelmiségiek mellett a szolgáló fiú gondolatain keresztül bepillanthatunk a tanulatlan és elképesztő szegénységben élők sorsába. A család barátjaként kezdő később a család tagjává váló angolon keresztül pedig az országot és népét szerető és támogató fehér idegenek életbe is.
Ez a könyv egy jól megírt, értékes darab, sok információval és tanulsággal. Tisztán láthattjuk, hogy mivé vállhatnak az emberek a háborúban. Hogyan hat a hirtelen kapott hatalom az ember jellemére. És persze azt is, hogy mennyit ér a helyiek véleménye és akarata, ha a nagyhatalmaknak mások a tervei.
A történet ugrál az időben, amivel Adichie gondolom a feszültséget akarta fokozni. Nekem ez nem annyira jött be, enélkül tisztább és még élvezhetőbb lett volna a könyv.

Nigéria még a viszonylag jobban ismert afrikai országok közé tartozik, köszönhetően talán elsősorban Chinua Achebe munkásságának, de például a fantasztikumnak is olyan írókat adhatott, mint Nnedi Okorafor, vagy épp Tade Thompson. Ha van tehát ország Közép-Afrikában, amelyet még mifelénk is viszonylag sokat olvasnak, az valószínűleg Nigéria. De mondjuk jók is ezek az írók. Achebe nekem nagyon nagy élmény volt, és most Adichie is majdnem hozta azt a színvonalat. Nekem Achebe valahogy befogadhatóbb volt, de Adichie írásán is nagyon érződött, hogy ebben az esetben is olyan valakiről van szó, aki jól tud bánni a nyelvvel, akinél jó kezekben vannak a karakterek és a cselekmény.
A könyv a szűk hároméves Biafrai háborút állítja a középpontba, de nagyon tetszett, hogy egyrészt két idősíkon mozog, és a háború mellett az azt megelőző éveket, a függetlenedéssel beindult szellemi pezsgést, az értelmiségi vitákat, nagy álmokat, reményeket is bemutatja, amelyek hiábavalóságát viszont a háború mutatja meg. A másik, ami nagyon tetszett, hogy a háborút nem a frontokról ismerjük meg, hanem a hátországot látjuk, hogy hogyan próbálnak az emberek valahogy mégis megélni a bizonytalanságban és nélkülözésben, hogyan próbálják a szeretteik számára biztosítani az élethez nélkülözhetetlen javakat, hogyan próbálnak összekapaszkodni, valahogy boldogulni a nehéz körülmények közepette, miközben persze azt is bemutatja a regény, milyen szörnyűségekre is képesek egymás ellen. Nagyon gazdag és bonyolult a történet, mint az élet is. Nem találunk fekete-fehér embereket, hanem mindenkiben vannak jó és rossz tulajdonságok egyaránt, amelyek egyrészt a békeévekben, és aztán a háború során is megmutatkoznak. Az egész így nagyon életszerűvé válik, teljesen hihető, amit látunk, még ha sokszor nem is tetszik nekünk.

Megérdemelten áll ilyen magas százalékon a könyv. Szeretem azokat a történelmi regényeket, amikből tanulhatok, és ez emlékezetes marad. Nigéria függetlenné válása nem egyszerű ügy, mert a gyarmatosító angolok mesterségesen szították a vallási, nemzetiségi feszültségeket az Oszd meg és uralkodj rég bevált elvét alalmazva. Ez bosszulta meg magát, amikor megkezdődik a népírtás. Amikor Biafra kiválik, megoldódnának elvileg a gondok, csakhogy a nagyhatalmi politika érdekeit ez nem szolgálja.
A könyv legkifejezőbb mondata szerintem, ami refrénszerűen visszacseng, és könyv a könyvben jelleggel az íródott mű címe is:
„ A világ hallgatott, míg mi pusztultunk.” 448. old.
Igen, a közöny, az érdekek nem nézik a szabadság és a függetlenség szép eszményét, a szabadságharcot sem támogatják. Nagyon realisztikusan, de cseppet sem érzelgősen írja le az írónő az éhezést, a háborús viszonyokat, a járványokat és a nyomort.
Mindez egy családregényben ágyazva, több szemszögből elbeszélve.
Elgondolkodtató volt, hogy mi gerjeszti a diszkriminációt? Természetesen főleg a gyarmatosítók. Csakhogy utána ez keményen visszaüt és népirtáshoz vezet. Mi hogyan szemléljük ezeket a politikai eseményeket? Tudomást szerzünk-e egyáltalán róla? Nehéz helyzetekben nem könnyű az erkölcsi tartásunkhoz ragaszkodni. Meg lehet-e bocsátani bizonyos bűnöket? Mit jelent a szabadság?
Érdekes volt az ikerpár kapcsolata egymással és a párjukkal is. Mindezeket hiteles afrikai környezetben, hiedelmekkel, tájakkal, történelemmel megspékelve felejthetetlen olvasmányt kapunk. Olvassátok!

Valahogy így kell történelmi regényt írni! Egy olyan térség történetébe kaptam betekintést, amit egyáltalán nem ismertem (se Nigériát, se ezt az időszakot). Nem a döntéshozók szemszögét ismerhetjük meg, hanem olyanokét, akiknek nincsen sok választásuk, és az információik is korlátozottak (bár van rádiójuk). Helyet kap a főszereplők között az eszes, de nagyon szegény családból szármozó falusi fiú, egy gazdagabb család (tanultak, tanítanak), valamint egy kicsit kívülálló fehér ember is.
Bevallom én nem néztem utána a történelemnek, bár így sok apró információról lemeradthattam, de talán közelebb kerülhettem a szereplőkhöz, akik mindig az ismeretlen jövőbe menetetlek.
A regény nagyobb része inkább családregény, de nagyon érdekes, az írónő megcserélt két időszakot (erre érdemes figyelni), amivel remekül növelte az élvezeti értéket, tetszett.
A történelmi/háborús rész inkább a hátország életére fókuszál, az éhezésre, az optimizmusra, a brutalitásra, a félelemre. Nagyon jól megragadja a lényeget, ugyanakkor érezhetően szélesebb olvasóközönséget céloz meg vele, a kegyetlenség és a naturalizmus nem éri el az én ingerküszöbömet, de ez valószínűleg nem is volt a célja.
A könyvben nincsenek győztesek, egy háborúban mindenki vesztes, de aki elolvassa, az mégis nyer vele.

Afrika titokzatosságával mindig lenyűgözött. Csodálatos kultúrák virágzottak ott egykor, majd a rabszolgakereskedelem fő célpontja lett. Aztán nemcsak az ingyenmunka kellett, hanem az ott található kincs is: megkezdődött a gyarmatosítás, az ottani emberek teljes megbélyegzése. Aztán fordult a világ, a gyarmatokat egymás után ismerték el volt gazdáik független államnak. Nigéria 1960-ban lett független.
De mi történik egy fiatal, fehér kultúrára berendezkedett államban? Ahol hatalmat még mindig az összeköttetés és a pénz határozza meg./Nem mintha máshol nem így lenne./ Hiába dédelgetnek álmokat az igazságos országról, ahol a törzsi ellentétek nem csitulnak, inkább szítják azokat.
Becsületes politika, nagyfokú naivitás az egyik oldalon, gyűlölet és bosszú a másikon. Ki kinek a kiszolgálója, mi az igazi szándéka? A szép és tiszta elképzeléseket beszennyezi a mindennapi élet, az emberi gyarlóság.
Egy gazdag nigériai ikerpár történetén keresztül mesél az írónő erről a helyzetről. A gazdagból nyomorgó és kiszolgáltatott ember lesz, aki az elveit mégsem adja fel. De cinikussá válik a szép eszmékkel szemben.
A másik oldalon a szolgák feltétel nélküli hűsége és szeretete ellensúlyozza a sokszor megdöbbentő eseményeket. A katonai „besorozás”, a kegyetlenkedés, az értelmetlen bombázás miatt Nigéria egész lakossága szenved.
A függetlenségért harcoló Biafra elbukik, de a polgárháború rémképei megmaradnak, csakúgy, mint az éhezés és kiszolgáltatottság nyomasztó napjai.
Esendőségükben is szerethető emberek a könyv szereplői.