Halászok 82% 18 csillagozás

borító: 5
tartalom: 4
stílus: 5
szereplők: 4
élmény: 4
mondanivaló: 4

Brutális volt ez a regény, a téma igen megterhelő és szörnyű. Az európai és afrikai hatás, a régi és az új ötvözete nem hoz ki semmi jót. A család teljes felforgácsolását és az egyén kiúttalanságát eredményezi ez a kombináció. Nem annyira Nigéria történelmén és politikáján van a hangsúly, inkább a hangulat, a közérzet, a mindennapok vannak a középpontban, és ezt teljesen jól megragadta és átadta.
Mégis valahogy az egész olyan nyomasztó. Nem lesz jó emlék. A testvéri szeretet mire vesz rá? A vetélkedés, a rossz sejtelmek a másikról, a gyanúsítgatások és a jóslat – átok beteljesedése tragédiák sorát idézte elő.

A Halászok úgy a „mi lett volna, ha…” története, hogy közben a felszínen egy pillanatig sincs hiányérzetünk. Elmondja a fájdalmakkal, tragédiákkal, súlyos szenvedéseket átélő emberekkel teli cselekményét, de talán a lehető legmértéktartóbb módon. Nincs kilengés, nincs olyan érzelmi háló, ami beterítene minket, Obioma ennél sokkal visszafogottabb. És mégis „működik”, mégis a hatása alá kerülünk, mégis ott találjuk magunkat Nigéria fülledt vidékén, ahol fúj a harmattan, ahol fiúkból halászok lesznek, hogy aztán közbeszóljon a látszólag értelmetlen és igazságtalan sors, ami ellen mintha tehetetlen lenne az ember.
Számomra mégis leginkább a visszanézés, az emlékezés és a feldolgozás regénye. Amikor évek múltával már más szemmel láthatjuk a minket átformáló eseményeket, már higgadtan, düh, harag vagy könnyek nélkül tudunk szemlélni olyan pillanatokat, amiket korábban képtelenségnek tűnt feldolgozni. Még mindig fájdalmas, de közben szükségszerű is, és az eltelt évek miatt már nem éljük át olyan intenzíven azt a bizonyos eseményt. Ha szövegszinten vizsgálom: a visszafogott narrátor így érvényesülni tud, jóllehet pont ezzel távolít el minket az élménytől – ami ennek hatására ugyan kiegyensúlyozott és stabilan jó, mégsem olyan emlékezetes, mint esetleg várná az olvasó. Én legalábbis vártam volna.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-05-31+…

Az elején kicsit nehezen rázódtam bele, idegen volt a környezet. Ilyenkor mivel nem fantasy stb regényt olvasok segítségül szoltam hívni a Maps utcaképeit, hogy jobban el tudjam képzeni az adott várost. Utána jobban bele tudtam mélyedni a regénybe. Furcsa volt számomra a gyereknevelés és a babonaság ennyire kéz a kézben jár. De ilyen irások és érdekességek miatt is szeretek különböző kultúrákról olvasni. Nekem ez a könyv kicsit közelebb hozta Nigériát. Érdekes volt látni egy család müködését, a szomszédok és a szűk környezet napjait és azt hogy a hagyomány a babona miként képes építeni vagy rombolni….

Sokkal több misztikumra számítottam, és azt hittem, Nigéria is nagyobb hangsúlyt kap majd a történetben, de inkább csak a zavaros politikai helyzetbe nyerhettünk bepillantást. Amivel pont nem tudtam sok mindent kezdeni, de ez nyilván csakis az én hiányosságom. Azért szívesen merültem volna el jobban a hiedelemvilágban, a fülszöveg alapján sokkal többet vártam volna.
Elsősorban az afrikai helyszín és a jóslat keltette fel a figyelmemet, de nem nyűgözött le maradéktalanul a történet. Szerintem ez teljes mértékben egy önbeteljesítő jóslat volt, gyakorlatilag hülyeségnek is tekinthették volna a fiúk, erre Ikenna rögtön készpénznek vette Abulu szavait és ő maga távolodott el a testvéreitől. Akik aztán szépen folytatták is ezt a hagyományt, és rögtön borítékolni lehetett, hogy mi lesz a vége. Kár, nekem jobban tetszett volna, ha inkább csak legyintenek a jóslatra vagy küzdenek ellene, aztán mégis valóra válik.
Az író stílusa érdekes, nekem néha már kicsit sok volt a naturalizmus és voltak unalmasabb részek, de van benne jó néhány nagyon szép és értékes gondolat, amik aztán vissza is térnek időnként. Valahogy kicsit távolságtartónak éreztem, ami miatt nem is volt rám akkora hatással, mint szerettem volna.
A vége viszont igazán remek húzás, gyakorlatilag lehetne is elölről kezdeni az egészet.

Az értékelésem elég jóindulatú, de gyenge négyesnél nem adnék rosszabbat neki. A könyvnek voltak nagyon értékes, elgondolkodtató alaptézisei. Az olykor túl terjengős részektől eltekintve igazán érdekes volt a nigériai kultúra megismerése, amely mindig tartalmazott némi politikai színezetet. Alapvetően igen érdekes leírását adta a keresztény vallásosság és a népi babona és hiedelemvilág keverékének.
A történetben igencsak érdekes volt, hogy a jóslatra fűzi fel a cselekmény fő szálát, ez innovatív volt, azonban a könyv ismertetésében igencsak sikerhajhász, hogy a könyv tulajdonképpen a jóslat elleni harcról szól, hiszen a fiúk igen gyorsan megindulnak a lejtőn és hoznak rossz döntéseket. Szerintem a könyvismertető e tekintetben egyáltalán nem állja meg a helyét, már igencsak az elején kiderül és realizálódik, hogy önbeteljesítő jóslatról van szó. Minden könyvben szereplő fiú: a bátor Ikenna, a kedves Boja, a művelt Obe, az érzékeny Ben és a kistestvérek igazán szerethető ifjak. Sajnos hiába feltörekvő és értelmiségi családi háttér, az értékmentén történő nevelés, ha a félelemnek sikerül gyökeret verni az emberek szívében, mert nem látnak tisztán. A döntéseik és szemléletük olyan ingatag lesz, mint Nigéria politikai helyzete.

Azt hiszem ez volt az év szenvedése, nagyon lassan értem a végére, sokszor kézbe venni se volt kedvem. Nehéz volt ítélkezés nélkül olvasni, annyira távol áll tőlem ez a világ, ahol teljesen normális korbáccsal nevelni a gyerekeket és még az asszonynak is kijár olykor egy-két pofon.. Az alap konfliktus meg sem történt volna, ha az apa otthon marad a családjával és nem csak kéthetente látogat haza. Az anya pedig küszködhet a 7(!!) gyerekkel, 4 kamasz együtt eleve időzített bomba. Egy önbeteljesítő jóslat töténete ez, én is több mágiára számítottam. A nehézségek ellenére nem bánom, hogy elolvastam, de tényleg nem sok örömöm telt benne.