Budapest 31 csillagozás

Chico Buarque: Budapest

Rio ​de Janeiro és Budapest között játszódik a történet, amit egy 30-as éveiben járó brazil író és amatőr nyelvész, José Costa mesél el.

Amikor Costa éppen hazafelé tart egy isztambuli „névtelen íróknak” rendezett konferenciáról, a repülőgép bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajt végre a magyar fővárosban, Budapesten. Itt azonnal elbűvöli a magyar nyelv, amiről „az a mondás járja, hogy az egyetlen nyelv a világon, amit az ördög is tisztel”. Rio-ba való visszatérése után álmában magyar szavakat kezd mormolni, miközben ébren egy szexuálisan túlfűtött önéletrajzot ír, négeríróként (más nevében – ghostwriter). Beleunva a munkájába és nem túl boldog házasságába, visszarepül Budapestre, ahol becserkészi és elcsábítja mind a magyar nyelvet, mind pedig az elvált Kriska-t, szadisztikus magyar nyelvtanárnőjét. Costa gyorsan halad a nyelvtanulásban – kicsit hihetetlenül is gyorsan –, és elkezd négeríróként (ghostwriter) tevékenykedni választott nyelvén, mindaddig, amíg a… (tovább)

Eredeti mű: Chico Buarque: Budapeste

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Athenaeum, Budapest, 2005
156 oldal · ISBN: 9639471771 · Fordította: Pál Ferenc

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
Frank_Spielmann I
Chico Buarque: Budapest

Kedvelem a latin-amerikai írókat (Borges, Cortázar, Márquez, stb.), valami rokonságot érzek velük, bár az a világ, amiben ők élnek, bizonyos szempontból teljesen más, mint az enyém. Az olvasók szeretik az egzotikumot, és míg a magyar író, ha egzotikusat akar írni, Rio de Janeiróba helyezi a történetét, addig a riói író Budapestre. Ez volt a második általam olvasott latin-amerikai történet, ami Budapesten (is) játszódik. (Az első Cortázár A távoli társ című novellája.)

Tehát már maga a borító megfogja a magyar embert: egy portugál név, alatta meg a mi fővárosunk neve. Hát ez meg mi? A kiadó, elkerülve a félrteértéseket, odaírta alá, hogy ez egy regény, nem pedig útirajz vagy hasonló.

Útirajznak különben csapnivaló lenne: Budapesten nincs Hotel Plaza (vagy csak a Google nem dobja ki), és Bozsik sugárút sincs, bár lehetne. (Talán az Andrássy utat lehetne sugárútnak nevezni Pesten, mást nem.)

De ezek a „hibák” szerintem nem lényegesek, sőt, szerintem nem is hibák. A valóságban nincs Bozsik sugárút Pesten, de hát attól a regényben még igenis van.

A regény különben igazi csemege: csak a végén jövünk rá, milyen zseniális is a szerző. Az utolsó 6 oldal a falhozvág. Itt látszik meg, hogy Buarque nem csak Antonio Carlos Jobimtól és João Gilbertótól tanult (kis segítség: bossa nova), hanem Borgestől és Cortázartól is.

Különben az is kiderül, hogy szerzőnk nagy focirajongó: a hősnőn és XY-on kívül minden magyar szereplőt az Aranycsapat tagjairól nevezett el (a Bozsik sugárút is innen kapta a nevét), van Puskás Sándorunk, Hidegkuti Istvánunk, Kocsis Ferencünk, Buzánszky Zoltánunk és Grosics felügyelőnk (!). A három legnagyobb magyar regénybeli könyvkiadó egyesült neve: Lantos, Lorant & Budai. Czibornak és Zakariásnak nem jutott hely, amit igencsak helytelenítek! ;) – Viszont találunk egy utalást Albert Flóri híres 9-es mezére is.

Összességében egy olyan regénnyel van dolgunk, amit nagyon nehéz letenni. José Costa állhatatos magyartanulása csodálatos volt, Vanda, Álvaro, Kasper Krabbe és Joaquim se volt semmi. Olyan, mint egy nagyon jó bossa nova: egyszerre andalító, nyugodt, frissítő, könnyed, és bonyolult, ironikus, összezavaró. Kedvenc lett. Szerb Antal is bírná.

4 hozzászólás
>!
pável P
Chico Buarque: Budapest

Ritkán esik meg olyan, hogy már az első néhány tucat oldal után felírom a csillagos ötöst… Az írás mágiája … amiről elsősorban szól. Aki a cím nyomán azt várja, hogy megtudja, milyennek látja egy pénzes nyugati (éppen egy brazil) a mi westbalkáni koszfészkünket és óriáskuplerájunkat, az ne vegye kézbe. Nem a Gödör és a Sziget négykézlábas útikalauza, hanem… mint a norvég regény, Jostein Gaarder: A történetárus-a. Abban egy olyan alak a főszereplő, aki neves írók „négere”, itt: közéleti szereplők beszédírója.

José Costát mágnesként vonzza a magyar nyelv, egy családi balhé után ideutazik és itt is ragad, magyartanárnője (a) szeretője lesz. Legutóbbi könyve, amit egy német celeb önéletrajzaként gyártott le (Teleírt nők címmel), bestseller lesz, őt pedig gyötörni kezdi a kibeszélhetetlen siker. És a féltékenység: még nejétől is ezt a könyvet kapja ajándékba („egyszerűen zseniális”- mondja a nő, de őt ’néger’ szerzőnket köti a titoktartás). Ami azért kínos, mert a szeme előtt kacérkodik a neje az igazinak kikiáltott íróval, sőt a német pasas még el is csábítja Vandát.

Közben nyakukra nő a 'bedolgozó' szövegipari szakma: a 'ghost writer'-ek előlépnek az árnyékból, nemcsak hogy felvállalják nevüket és arcukat, egyenesen sztárok lesznek. Sikk lesz befutott 'négerrel' íratni a saját művet.

De visszatérve cselekmény fősodrához: nem is Magyarországra emigrál ő ekkor, hanem a magyar nyelvbe. Mikor pedig a bajok csőstül szakadnak rá, személyisége pusztulását semmi nem mutatja jobban, mint az időközben felszedett magyar nyelvtudásának látványos romlása. Annyira beleássa magát a nyelvtanulásba („Úgy csipegettem össze innen-onnan az általam ismert nyelvekből a szavakat, ahogy egy frissen elvált férj látogatja végig volt szeretőit.”), hogy barátnője, Fülemüle Kiska (Krisztina) már beajánlhatja a Szépirodalmi Klub üléseinek jegyzőkönyvvezetői állásába, ahol hamarosan lektori munkát is végez.

Hősünk immár a harmadik nyelven válik íróvá. A cselek a történet menetében azt érzékeltetik, hősünk afféle irodalmi Orlando. Magyar verseskötetét sem a maga nevében írja, hanem egy kiégett magyar poétán segít vele: Kocsis Ferencnek (nincs ilyen nevű magyar poéta – akit esetleg érdekel) ez meghozza a várva várt sikert, ám Kocsis maga leplezi le jótevőjét, mikor a kiadó a siker láttán újabb kötetet vár tőle. Végül az ál-írók egyik konferenciáján (! – vajon van ilyen?!) haragost szerez magának a kollégák közül, aki elintézi kiutasítását Magyarországból, ami sikerül is, illegális munkavégzés címén. Ám Kocsis önleleplezése meghozza neki a hírnevet és a kiadó 'visszahozatja' őt Magyarországra, második verseskötete már Zsozé Koszta néven jelenik meg. (Elnondva kissé zsufi.)

Ami a helyismeretet illeti, a szerző bizonyára ismeri Budapestet és – brazilként a focistáinkat (a gugli fotótára szerint ő is focizik), máskülönben nem lett volna merészsége Bozsik sugárútról fantáziálnia, vagy egy rendőrtisztet (?!) Grosicsról elnevezni. De régen járhatott erre: egyik szereplőjével még Fecske cigarettát szívat…

(2005)

>!
saribo P
Chico Buarque: Budapest

Nekem valahogy benne volt ebben a könyvben a bossanova hangulata: lassú, vontatott, melankolikus, mégis megfogja az embert valamivel. A bossanovát különben nagyon szeretem, de először le sem esett, hogy ez a Chico Buarque, az az a Chico Buarque.
Lassan folydogálnak az események, a főhőst megfogja a magyar nyelv hangzása, elkezdi tanulni és természetesen egy magyar lánnyal is megismerkedik és beleszeret. Utána hazamegy Rióba, de valami visszahúzza Magyarországra. A magyarság képviseli az egzotikumot, amin magyarként olvasva jókat derültem, főleg mivel mai környezetbe illesztve kissé régies vagy nem igazán magyaros dolgokat szőtt bele a cselekménybe (Fecske cigaretta, vacsoraként felszolgált rakott csirke káposztával) Külön bonyolítja a történetet, hogy a főszereplő szellemíró, nem lehet eldönteni, hogy ez a saját története vagy egy megírt történet, vagy egyszer ez, máskor az? Az nagyon tetszett, hogy az Aranycsapat tagjairól nevezett el a szerző sugárutat, könyvkiadót sőt egy felügyelő a Grosics nevet viseli. (de egy brazil írótól mi mást várjon az ember)
Mielőtt az ember végleg elandalodna, a végén egy fura csavarral, illetve dupla csavarral megint más megvilágításba kerül az egész történet, a vége az tényleg különleges.

2 hozzászólás
>!
Gelso P
Chico Buarque: Budapest

Hát nem is tudom, szívem szerint azt írnám: felesleges időpocsékolás volt az, hogy ezt a könyvet elolvastam. Nagyon zagyva, nagyon hiteltelen, és véleményem szerint egy nagy hülyeség. Nem igazán találtam benne olyan dolgot, amivel tudtam volna azonosulni, így valójában kívülállóként szemléltem ezt a vég nélküli és értelmetlen ágról-ágra szálldogálást; egy megállapodni nem tudó, gyökértelen ember életéből kiragadott időszak történetét.
Hiteltelennek érzem, mert nem hinném, hogy egy brazilt, főleg ha az író, ennyire felveti a pénz, és ennyire nem probléma számára a mindennapi megélhetés; hogy csont nélkül repked a világban, száll meg hónapokra budapesti vagy riói szállodákban; hogy elvégzett munka nélkül kereshet pénzt; és hogy azt munkaadója minden további nélkül utalja neki.
Hiteltelen volt, mert én még (hál'istennek) ilyen emberrel nem találkoztam, aki ilyen problémamentesen, lelkiismeret furdalás nélkül, egy-kettőre hagyja ott a munkáját, a lakását, a feleségét, a gyerekét, telepszik le egy idegen országban, talál partnerre és/vagy bújik ágyba (hol a máséba, hol a sajátjába). Egészen a végéig emberi érzelmek ábrázolása sem történik, talán, amikor először lelép Kriskától, és a végén, amikor sírásba tör ki… ez elég macsós, ugye? Hiteltelen, mert nem hinném, hogy az ember, ha már észrevette, hogy csapnivaló a házassága, elhidegültek egymástól, még annak ellenére sem lép ki, ill. sokhónapos távollét után, úgy tér haza, mintha csak tegnap ment volna el, egy-kétnapos üzleti útra, holott még csak párbeszéd sem folyik a felesége és közte, valójában a gyerek és dadusa az, akitől némi infója van…
Hiteltelen az időfelfogás, de egy regénynél, főleg ami nem is történelmi, nincsenek helyén a bizonyos évekhez köthető dolgok, ez nem igazán probléma. Itt a Fecske cigarettára gondolok – gyerekkoromban még lehetett látni Fecskét, (apa is ezt szívta, meg a kémia tanárnőm is), de max. a 80-as évek közepéig. Ennek a regénynek a történéseit pedig a 2000-es évek idejére tenném.
Hiteltelennek gondolom továbbá azért, mert sajnálattal konstatáltam, hogy egyszerűen egy hétköznapi kurva szintjéig húzta le azt az egyedüli embert, aki a gondjaiba vette, és aki a magyar nyelv nehézségei leküzdésében segítette. Nem megfelelő munkával rendelkező értelmiségi nem jelent furcsaságot, gyerekét egyedül nevelő, egyedülálló nő sem megy ritkaságszámba; de amilyen negatív jelzőket ráaggatott, az kicsit túlzásnak találtam. Ja, és én még életemben nem hallottam a Krisztinát Kriskának becézni, azt a közmondást sem hallottam még sosem, hogy Magyarországon kívül nincs élet, azt sem tudtam hová tenni, hogy mik lehetnek a Margit-szigeten tett séták során látott dunai víziakrobaták, birkafuttatások és szlovén bábjátékok, hmmm? És olyan ciki volt a lány teljes neve: Fülemüle Krisztina… jájj…
Azt pedig már végképp hazugságnak tekinteném, hogy a számára idegen nyelven olyat alkot, hogy attól eláll a magyar irodalmi élet nagyjainak szeme és szája…
Több negatívumot már nem sorolok, ami amúgy megmosolyogtatott, az az volt, hogy a magyar szereplőket az Aranycsapat focistáiról nevezte el, vagy adott néhány helynek focistákról nevet. Örültem neki és kedves gesztusnak fogtam – hízelgő volt egy brazil tollából, és így már illik egy kicsit a regénybe a Fecske cigi is, de így meg akkor görkorival lógott ki a lóláb… (a Teleírt nők ötlete viszont tetszett)
remélem, megbocsájtják nekem azok a molytársak, akik ellenkező véleményen vannak, de sajnos, nekem nem tetszett.
Szívesen továbbadtam.

Sajnálom, hogy nem tudtam jókat írni a könyvről, pedig az én nyitottságom megvolt, de sajnos, engem inkább elriasztott, taszított, mint szórakoztatott volna.
Az olvasást @encus625 A year of reading the world kihívásához ajánlom.
Aki tud, szívesen venném, ha mesélne a 101. oldalon felbukkanó Iemanjá-ról, a vizek istennőjéről, akinek tiszteletére homokszobrokat emelnek a Copacabanán…

„…azon morfondíroztam, vajon képes lennék-e arra valamikor, hogy tengertől távol éljek, egy olyan városban, amelyik nem ilyen hirtelen ér véget, hanem hosszan agonizál minden égtáj felé.” (38.old.)

2 hozzászólás
>!
zbarta
Chico Buarque: Budapest

A szerzőről azt lehet megtudni a belső borítóra hajtott tájékoztatóról, hogy énekes, zeneszerző, dalszöveg-, dráma- és regényíró. Azt kell mondanom, hogy mindezeket a készségeket hiba nélkül egyesítette a Budapest című regényében. A sztori egy nagyívű történet, amelyhez abban az időszakban kapcsolódunk olvasóként, amikor a főhős gyarló élete elegyedni kezd rendeltetett sorsával egy olyan Rio de Janeiro-ban, amelyet itthon igen kevesen ismernek, valamint egy olyan Budapesten, amelyet itthon senki sem ismer.
Moldova (jobbik időszakában) írta egyszer azt a hasonlatot, hogy hiába van előttünk a finomságokkal roskadásig megterített asztal, ha a sarokban kis tányérkán elhelyezett valaki egy adag kutya(…piszkot), máris elmegy az ember étvágya az egésztől. Valami hasonlót éreztem azoknál a részeknél, ahol a szerző Budapesten igyekszik megjeleníteni a történteket. A valóságnak a regény szövetén átsejlő részletei azonban nem alakítják ki az egyszeri olvasó képzeletbeli képernyőjén azt a Budapestet, amelyik nyilván kizárólag a szerző fantáziájában létezik, a valóságossal alig-alig egyeztethető helyszínekkel. Olyan Budapestet sem alakít ki a felrajzolt kép, amely egy szimbolikus, vagy legalább ködellő metafora lenne a fővárosról. Úgy tűnik fel, hogy a regénynél alkalmazott technika egy budapesti képeslap szemlélését követő utánérzés megvalósítása volt, amelynek során a valósággal történő egyezés kimerül nagyjából abban, hogy a város a Duna két partján terül el, illetve télen hideg van. És sárga.
Aztán a nyelvek… Nekem, mint nyelv-őrültnek, kedves részeim voltak azok az oldalak, ahol a főhős a brazíliai portugál nyelvről a magyar nyelvre történő áttérését (majd vissza) olvastam. Igen ám, a helyzet viszont bármely más, a latin alapú nyelvektől gyökeresen eltérő nyelvre igaz lehetne (pl. cseh, urdu, stb.), így újra csak az jut az egyszeri olvasó eszébe, hogy a szerző a képeslap tanulmányozását követően beült a (régebben parabola-antennákon a világ minden részén fogható) Duna TV elé, és onnan merített ihletet.
Mindezeket sajnálom, ugyanis a szerző stílusa és a regény dinamikája ettől sokkal jobb, színvonala már-már klasszikus szépirodalmi, de részletesebb leírást kívánt volna meg ahhoz, hogy a tökéleteshez valamivel közelebb helyezkedjen el a regény. Szívesen olvasnék a szerzőtől bármely más fikciót magyarul, amelyet ugyanebben a stílusban sokkal jobban élveznék.
Lehet, hogy az én ismereteim hiányosak a brazil (esetleg a magyar?!) társadalomról abban a tekintetben, hogy náluk bármikor fel lehet szívódni egy házasságból egyedül, vagy akár az asszonnyal úgy, hogy lopva (és hónapokra) magára hagyjuk a gyereket a „pesztrával”, de mégsem gondolom, hogy náluk ez bevett szokás lenne. Budapestre menekülni olyan individuális gondok elől, amelyekre a riói „család” sem kínál megoldást, nem valami lovagias dolog, itt sem volt jó semmire.
Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ez a regény eleve így van-e koncepcionálva, ahogy van. Arra jutottam, hogy nem, a Budapest (amellett, hogy kiváló, gördülékeny olvasmány a maga nemében) csupán egy kósza ötlet alapján megalkotott utánérzés-regény, Buarque akart írni egy ilyet, megírta.
Ha viszont azt akarom, akkor zseniális mű, hiszen tanmese arról, hogy az ember nem győzheti le önmagát. Sem az igazi Rióban, sem egy nem létező Budapesten.

>!
Gabye
Chico Buarque: Budapest

Kedvelem a latin amerikai írókat, ezért, illetve a magyar vonatkozás miatt nagy várakozással vettem kézbe a könyvet. Ehhez képest valahogy kívül maradtam ezen a történeten. Vontatott volt és nem kötött le. Vártam hogy külföldiként mit és hogy lát Budapestről, a magyarokról, de azonkívül hogy a magyar nyelv nehéz – köszi ezt eddig is tudtam – semmi újat nem kaptam. Kár érte..

>!
Medin
Chico Buarque: Budapest

Valamiért nekem Jókai Aranyembere jutott eszembe olvasás közben. Vanda-Tímea, Kriska-Noémi. Lehet, hogy Chico Barque is olvasta?

>!
BabusM
Chico Buarque: Budapest

Nem egy nagy valami, de könnyű volt olvasni. Igazából én nem értem, miért pont Bp.-et választotta helyszínként, azon túl, hogy írni akart egy regényt, amiben felhasználhatja az aranycsapat vezetékneveit szereplők neveként. És azt sem értem, miért keveredik az ötvenes évek hangulata a mai világ hangulatával. Még ha ezzel csak az időérzékelést akarta semmissé (vagy időtlenné) tenni, inkább ártott a regénynek, mint javára vált volna.

>!
szuzii
Chico Buarque: Budapest

Nekem nagyon tetszett az író stílusa. Lebilincselt a soraival. Budapesten, hogy jártam már, így külön élveztem ahogy átvezet a városon.

>!
fulbea
Chico Buarque: Budapest

A könyvtár polcán szemet szúrt a Budapest cím, és az író idegen hangzású neve, aki a borító szerint regényt írt fővárosunkról. Rögtön kikölcsönöztem.2003-ban írta regényét a brazil író, aki mellesleg otthonában a messzi Brazíliában ismert zeneszerző, gitáros, énekes és költő is. Szóval hősünk egy kissé skrizofén életérzéssel lebeg a két ország, és két nő között, miközben elsődleges célja, hogy megtanulja a számára titokzatos, és írtó nehéz nyelvet: a magyart. Magyarországon megismerkedik Krisztinával, majd hozzá is költözik. A regényben Kriskának hívatja magát a nő, mert így becézik kis hazánkban a Krisztinát (sosem hallottam ezt a becenevet). Magyarországon is úgy alakul az élete, hogy irodalmi ülések jegyzőkönyveit kell leírnia, amit egy szalagra rögzített. Hónapok, évek alatt így megtanulja a legkifinomultabb irodalmi nyelvezetet, olyannyira, hogy aztán az egyik ismert magyar költő helyett Ő ír egy verseskötetet. Majd egy nap elönti a honvágy hulláma, és a magyar hatóságok is rájönnek, hogy illegálisan él az országba. Hazarepül. Brazíliában azonban a családja már elhidegült tőle, úgy érzi nem tud ott élni és úgy dönt, Magyarországot választja, visszamegy Kriskához.
Érdekes volt a történet. Különösen a magyar vonatkozás miatt érdekelt. Folyamatos írásos stílusa kissé zavart az elején. Nem volt elhatárolva a párbeszéd a gondolattól. Néha az volt az érzésem az álmairól ír, annyira elvont események történtek vele. Vártam, mikor jön az a szó: „és felébredtem…”, de nem jött.
Itt-ott nem tűnt hitelesnek egy-egy esemény, vagy nem illet bele a sztoryba. Például nagyon hidegen beszélt a Brazíliában hagyott kisfiáról, szinte el is felejti az ember, hogy van gyereke. Borzasztó könnyen elhagyta a családját évekre. Magyarországra érkezve két román fiatal invitálja be egy kocsmába az éjszaka közepén, majd részegen beengedi őket a hotelszobájába, ahol ki akarják rabolni. Évekig él egy sötét, hideg kamrában, holott hazájában magas színvonalhoz szokott. A sok párhuzamosság között jól kiéleződtek azért a pólusok.
A magyar szereplők neveit, illetve néhány helyszín nevét a legendás aranycsapat tagjairól nevezte el. (Biztosan focirajongó, és tisztelegni akart a nagyok előtt ). Ez a megoldás tetszett.
Útikönyvnek semmiképp nem ajánlanám egy külföldinek, mert nem a valóságot írta le, ám mint regényt, azt jó szívvel adnám bárkinek. Olvasmányos, fordulatos, érdekes stílusú, és jól szerkesztett. Bárcsak minden magyar így lelkesedne anyanyelvünkért, mint regényhősünk, José Costa.
https://beusblog.blogspot.hu/2017/04/konyv-chico-buarqu…


Népszerű idézetek

>!
utazó

Fölerősítettem a hangot, de a bemondó magyarul beszélt, s tudvalevőleg ez a világ egyetlen nyelve, amelynek a rossz nyelvek szerint az ördög is tisztelettel adózik.

6. oldal

3 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Tudtam, hogy vers, mert lefordíthatatlan volt…

121. oldal

>!
saribo P

Egy bevándorló a kiejtéssel vehet magának elégtételt, ezzel megsebezheti azt a nyelvet, amely gúzsba fonja őt.

116. oldal (Athenaeum, 2005)

>!
Frank_Spielmann I

…úgy éreztem, mintha máris tudnék magyarul, csak jó hangosan és érthetően beszéljenek hozzám.

45. oldal

1 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

(…) két ember nem maradhat sokáig egyensúlyban egymás mellett, a saját, külön csöndjébe bezárva; az egyik csönd szükségképpen magába szívja a másikat, ekkor odafordultam hozzá, de észre sem vett. Figyeltem a csöndjét, amely egész biztosan áthatolhatatlanabb volt, mint az enyém, és valamiképpen csöndesebb is. Így ültünk ott újabb fél órát, ő önmagába zárkózva, én pedig belemerülve az ő csöndjébe (…)

56. oldal

>!
saribo P

Na, Pisti, mit mondasz? Pisti ezt válaszolta: halálos, ezt a jelzőt használják a magyar kamaszok minden különleges dologra, akár jó, akár rossz. Halálos jó, vagy halálos rossz? Csak úgy egyszerűen halálos, mondta Pisti.

127. oldal (Athenaeum, 2005)

>!
Frank_Spielmann I

Kölcsönadta Pisti egyik pólóját, zöld-fehér csíkos mez volt, rajta a Ferencváros csatárának 9-es száma…

135. oldal

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Azt mondta, szólítsam Kriskának, mert Magyarországon így becézik a Krisztinákat, Kriska.

57. oldal

>!
Frank_Spielmann I

Mert nincs két nő a világon, aki ugyanúgy járna, sem a manökenek, sem a gésák, sőt még az ikertestvérek sem.

85. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Tibor Benjámin: Az első küldetés
Kalapos Éva: Kéz a kézben
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Pierrot – Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
Böszörményi Gyula: 3… 2… 1…
Szalóczi Dániel: Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak
Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!
Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!
Parti Nagy Lajos: Hősöm tere