Sullenberger kapitány 2009 januárjában a New Yorkból Charlotte-ba tartó Airbust vezette. Röviddel a felszállás után a gép madárrajjal ütközött, aminek következtében mind a két motor leállt. Sullenberger kapitány (barátoknak, kollégáknak csak Sully) rádöbbent, hogy nem tud már visszatérni egyik reptérre sem, ezért a Hudson folyón hajtott végre kényszerleszállást. A fedélzeten lévő mind a 155 személy túlélte.
Megnéztem a filmet Sullyról, és utána megvettem a könyvet is. A film leginkább a baleset utáni vizsgálatra fókuszál. Sully kapitányt ugyanis azzal „vádolták”, hogy elérhette volna valamelyik repteret a közelben, és akkor nem tette volna tönkre a sokmillió dolláros Airbust. A filmben spoiler.
A könyvből ez a konfliktus teljesen hiányzik. Kérdés, egyáltalán olyan kiélezett volt-e a helyzet, mint a film mutatja, vagy csak a drámai hatás kedvéért voltak olyan ellenségesek a bizottság képviselői.
Abban viszont a film és a könyv megegyezik, hogy Sully egyikben sem hős. Ez nem a hősiesség dicsérete, hanem a professzionalizmusé. A könyvben ezt bőven van is mód kifejteni, Sully életútját követve jól látjuk, mennyire imádta mindig is a repülést, mennyire igyekezett mindig minden információt begyűjteni, minden ismeretet elsajátítani, mindenből tanulni. Sully lelkiismeretesen jól akarta végezni a munkáját, mindig segíteni akart az embereken. Utasszállító gépek kapitányaként mindig felelősséget érzett az utasok biztonságáért, és nem hagyta, hogy a folyamatos nyomás (idejében el kell indulni, mert különben a kapunál szolgálatot teljesítő munkások bére bánja; elbocsátások a gazdasági válság miatt stb.) miatt bármikor is az utasok biztonsága legyen kockára téve.
Tulajdonképpen egyszerű ez – Sully nem volt soha sem hős, sem különösebben bátor, viszont bizonyos dolgokból soha semmilyen körülmények között nem engedett.
Vadászpilótaként olykor testközelből látta társai halálát, ami sokszor azért következett be, mert túl sokat vártak a katapultálással. Meg akarták menteni a repülőt is, végül maguk is odavesztek. Ezek a tapasztalatok mind segítették akkor, amikor az 1549-es járat kapitányaként néhány másodperc alatt döntenie kellett.
Ennél többet talán nem is lehet szakmailag elérni (semmilyen szakmában) – kemény, alázatos, kitartó, szenvedélyes munkával és szakadatlan tanulással eljutni arra a szintre, hogy amikor kulcsfontosságú döntést kell hozni, akkor ne hibázz.
Sullenberger kapitány zseniális helyzetfelismerése megmentett 155 embert. Ő maga kevés lett volna ehhez, kellett a légikísérők profizmusa, az utasok fegyelmezettsége, a mentőhajók személyzetének gyors reakciója és nyilván szerencse is. De mindez semmit sem ért volna Sully nélkül. Másodpercek alatt kellett döntenie, de a kritikus pillanatokat megelőző évtizedek tapasztalata és elvhűsége nélkül nem hozhatta volna meg a helyes döntést.
Nem kell hősnek lenni. Éppen elég, ha profi vagy. Megint van miről gondolkoznom.