A ​lowoodi árva 94% 339 csillagozás

Ez a történet röviden és hosszan is ugyanolyan jó. Semmit nem von le az értékéből, hogy az ifjúság részére megkurtították, sőt, biztos vagyok benne, hogy aki először ezt veszi a kezébe, az a későbbiekben a teljes történetre is kíváncsi lesz.
Mit mondhatnék? Thornfield Hall örök szerelem. Hiába fújom már kívülről a cselekményt, az elejét mindig bosszúsággal olvasom, aztán jön a gyomorgörcs, majd a körömrágás és a hatalmas mosoly, hogy utána szitkozódjak egy jót, végül pedig elsírjam az összes könnyem. Jane számomra az a – kissé naiv – főhősnő, akit a haja legutolsó görbületéig csak szeretni tudok, Edward pedig tipikusan az a főhős, akinél a zord külső érző szívet takar. A kedvenc jeleneteim mindegyike hozzájuk fűződik, legyen szó egy sétáról vagy egy szenvedélyes szerelmi vallomásról.
Bárhonnan is nézzük, ez a történet a mondanivalójával és a karaktereivel együtt örökérvényű, és akárcsak a Büszkeség és balítélet, számomra a romantika ősanyját jelenti.

Még régebben, kettő vagy három évvel ezelőtt anyukámmal és a hugommal néztük meg a 2006-os sorozatot, ami a regény alapján készült. Anyukám megosztotta velem, hogy ő is olvasta, kb. annyi idős korában mint amennyi én most vagyok. Azt is megtudtam tőle, hogy nem bírta letenni, annyira szerette és annyira izgalmas volt. Így eldöntöttem, hogy én is el akarom olvasni. De ezzel akadtak problémák. Féltem tőle, hogy még nem állok készen rá, egyben a könyv sem volt meg nekünk. De ezeket idővel mind orvosolni tudtam. Egy nagyon kedves molytól megkaptam ugyanazt a példányt, amit még anno anyukám is olvasott. Mármint ugyanazt a kiadást. Ezt a régi, csíkos könyves formát. Én már ennek is örültem. Igen, én Jane Eyre helyett a rövidített változatot olvastam, vagyis a Lowoodi árvát. A filmből addigra már lényegesek, de foltok maradtak meg a fejemben. Az illat, amit az a régi példány árasztott, ahogy fogtam a lapokat, ahogy a betűk oldalán kicsit elcsúszott a nyomda, azok a szavak és mondatok amik itt voltak, egy helyen, mind ebben 382 oldalban, felfoghatatlan. Még most sem tudom feldolgozni, pedig alig egy hete végeztem ki. Egy egy részt a hugomnak is felolvastam, csak hogy ne maradjon ki ő is a jóból. Mindig is arról álmodtam, hogy én is ezekben az 1800-as években élek, a sok kesztyű, göndör hajak, gyertyák és egyéb a kor jellemző tárgyai és motívumai között. Ennek a könyvnek köszönhetően én is élhettem ebben a korban. Tudni kell rólam, hogy világ életemben nem szerettem annyira a leíró részleteket, mint az elbeszélőket. Az iskolában irtóztam tőlük. Ám az írónő, így, hogy elteltek évszázadok, olyan profin és csodálatosan írta le a helyszíneket, szereplőket és a cselekményeket, hogy csak ámultam és bámultam. A leíró részek voltak benne a kedvenceim. Egyes, áh, mit egyes! Az összes karaktert úgy tudta leírni, hogy az ember, teljes egészében el tudta képzelni a legapróbb részletet is. Pl.: Azon a napon Lady Ingram mit hordott. Ezek voltak a kedvenceim. Amikor magát az embereket, az arcokat mutatta be. Az írónő ezzel a könyvvel úgy belopta magát a szívembe, hogy onnan kivenni már nem lehet. Nagyon jól fogalmaz, és szinte kitalálja az olvasó gondolatait. Ezt onnan tudom, hogy ahogy a 10. fejezet végére értem, elfogott egy érzés, hogy jé, most egy új fejezet kezdődik. Egy kisebbfajta fordulóponthoz érkeztünk. Az írónő szó szerint kitalálta a gondolataimat, ugyanis így kezdte az új fejezetet:
11
„Egy új regényfejezet olyan, mint amikor a színdarabnak egy új felvonása kezdődik”
Még egy utolsó dolgot megemlítenék, és utána már nem szövegelek tovább. Nem egy mai példányról beszélünk. 1977-ben jött ki ez a kiadás. Szóval nem annyira, de azért jó régi. Nos, ahogy haladtam a könyvvel (nyugi, nem rongálok vagy bántok könyveket) olvasás közben, ahogy egyre egyre a végéhez közeledett a story, úgy esett szét a kezemben a könyv. Először az oldala kezdett foszlani. Majd az utolsó negyven oldal végére….a hátsó borítója teljesen leszakadt. Próbáltam celluksszal megragasztani, hát sokra mentem vele! Majd csináltam neki egy gagyi könyvtokot csakhogy egy helyben legyen az egész könyv. Én ezt valamilyen jelnek tudom felfogni. Talán azt mondja hogy olvasd el újra. Vagy azt, hogy a teljes Jane Eyre-t is próbáld meg. Esetleg ne olvasd el újra, helyette nézd meg a sorozatot. Még nem tudom hogy ez mit jelenthetett, hogy szó szerint szét esett a kezemben a könyv, de majd a jövőben csak kiderül.
További: https://csakegyluca.blogspot.com/2020/07/charlotte-bron…

14 éves korom körül zokogtam. 20-30 között sírtam Most már jobban megkeményedve, „csak” meghatódtam!

De minden alkalommal olvasmányos, fordulatos, nem vidám, de szívhez szóló olvasmány vol!
Mivel ez a példány, évtizedek óta polclakó, nem is gondoltam volna, hogy a Jane Eyre, nem teljesen ugyanaz a történet….most, hogy itt kutakodtam derült fény rá! Hát, nekem már ez marad az igazi!:))

Örök kedvenc!!!

Jesszusom! Imádtam! Én nem igazán szeretem a kortárs romantikus regényeket, de ez a viktoriánus történet teljesen bekebelezett. Teli vagyok érzelmekkel! Az egész hangulat, a szereplők, Jane élete, sorsa teljesen magával ragadott, beszippantott. A leírások, a mesélés stílusa, a korrajz – minden csodálatos. Az érzelmek széles skáláját mozgatta meg bennem: feldühített, felidegesített, meghatott, megmosolygatott, gondolkodásra késztetett, megsimogatta a lelkemet. Szívből ajánlom! :)

Már régen olvastam (10 éve legalább), de még mindig bennem él, mennyire is szerettem. Azóta persze a teljes változattal is volt dolgom egy szemeszteren keresztül.
Mindenesetre, fiatal lánykáknak nagyon tudom ajánlani, ezzel a kötettel könnyen meg lehet szerettetni bárkivel a „klasszikus regényeket”.

Imádom ezt a történetet. Jane személyisége már a legelső pillanatban megfogott, rokonságot éreztem vele, magamban legbelül. Leginkább ez a tüzes temperamentuma és a szókimondása, valamint a lelki érzékenysége miatt jött elő. A filmváltozatot csuda tudja, hányszor láttam már, de bármikor újranézem, sosem tudom megunni. Itt faltam a betűket (bár ráérő időm nem tette lehetővé a folyamatos olvasást), mert vágytam újra arra a varázsos hangulatra. Mondom ezt annak ellenére, hogy szinte kívülről tudom a történéseket. Mégis jóleső és kívánatos bármikor, ez a szívhez szóló csemege.

„Ha becsülik az embert, még ha csak egyszerű, dolgozó emberek is azok, akik becsülik, az olyan jó érzés, mintha az ember állandóan napfényben sütkéreznék, és szívében kellemes, derűs érzések bontakoznak ki.”

A maga nemében igazán különleges, gyönyörű történet. Értem, hogy miért szereti sok romantikus lélek ezt a könyvet.
Jane egy igazán erős, példaértékű főszereplő. Ritkán van olyan, hogy a női főhőst jobban szeretem, mint a férfit, viszont ebben a történetben határozottan Jane került közelebb a szívemhez. Mr. Rochester engem nagyon sokszor idegesített, összezavart. spoiler Egy szóval nem igazán nyűgözött le, és most kimondottan zavart a nagy korkülönbség is. A történet viszont szépen kidolgozott – hiába az átdolgozott, rövidebb kiadást olvastam, ennek egyszer sem éreztem hátrányát –, a cselekmény jól felépített, spoiler végig élveztem az olvasást, és örülök, hogy végre elolvastam ezt a könyvet, mert szégyen-nem szégyen, korábban még sose olvastam.

Nagyon tetszett, el kell majd olvasnom az eredetit is.

Ciki – nem ciki, nem láttam a Jane Eyre filme(ke)t, és a könyvet sem olvastam korábban. A fülszöveg alapján Jane Austen írásaihoz hasonlónak gondoltam, s mivel Austen könyveit szeretem, sejteni véltem mi vár rám. Nem csalódtam, hasonló a hangulata, főszereplőnk erényes, bár neki is vannak hibái. Nem gondoltam, hogy olyan vége lesz, amilyen, ettől egy kicsit még pozitívabb lett az olvasás élmény. Egy valami okozott csak csalódást, de az is az én figyelmetlenségem. Csillagozáskor vettem csak észre a figyelmeztetést: „A Jane Eyre rövidített, átdolgozott kiadása.” Jobb szerettem volna az eredeti olvasni, de így jártam, legközelebb majd jobban figyelek könyvvásárláskor.

Nagyon régen olvastam utoljára és most újra nagyon jó volt végig élni/szenvedni Jane Eyre életét. Emlékszem, hogy régen mindig teljesen egyet értettem Janenel, ez egy kicsit megváltozott. Magamat is megleptem, de sokszor idegesített a „szörnyű életem van, inkább meghalnék”. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy Vedd már kezedbe a sorsodat és ne legyél ennyire „ártatlan”! Mr. Rochester? Ő még mindig a régi.
Jó volt megint veled, Jane. Nem is tudtam, de rettentően hiányoztál.