Egy arisztokrata családból származó fiatalember sok hányattatás után Brüsszelbe kerül angoltanárnak. Milyen lesz a sorsa egy lányiskolában, ahol előkelő és gazdag, csinosabbnál csinosabb növendékei próbálják magukba bolondítani? Ráadásul az iskola igazgatónője is el akarja csábítani, felhasználva egy szép és érett nő minden furfangját. A fiatalember már-már lángra lobban, amikor feltűnik az osztályban egy különös tanítvány…
Charlotte Brontё műve a XIX. századi Anglia hiteles korrajza, miközben egyedülálló módon száll szembe a viktoriánus társadalom megrögzött intézményeivel. A legidősebb Brontё nővér nagyszerű stílusban megírt regénye önéletrajzi ihletésű remekmű, amelyet a romantikus irodalmat kedvelők kötelező olvasmányként tartanak számon.
A különös tanítvány 83 csillagozás

Az angoltanár címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1857
Kedvencelte 2
Most olvassa 3
Várólistára tette 62
Kívánságlistára tette 23

Kiemelt értékelések


Nehezemre esik értékelést írni erről a könyvről, mert nem igazán tudom megállapítani, hogy azért nem tetszett, mert ez egy gyengébb regénye Charlotte Brontënak, vagy azért nem, mert egyszerűen nekem ez túl régies, unalmas cselekményű történet volt, tele unszimpatikus szereplőkkel. Pedig nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba, mert a Jane Eyre-t nagyon is szeretten az írónőtől, de úgy látszik ez a könyv nem nekem íródott.
A rengeteg francia mondat miatt lábjegyezetekkel teletűzdelt oldalak különösen zavaróak voltak számomra. Volt, hogy a komplett párbeszédet a lábjegyzetben olvastam, ami a fél oldalt kitette…


Könnyű, romantikus történet, a saját korában, a kornak megfelelő elvárásokkal. Mégsem tudtam átérezni igazán a könyvet, ill. a főhős érzéseit. Végig figyelmeztetnem kellett magam, hogy férfi beszél, ez egy férfi gondolata. Tehát, nem tudta visszaadni az író egy igazi férfi gondolatait. Nőként szólt, férfiként is. Ez számomra nagyon zavaró volt.
Ezenkívül még nagyon kellemetlen volt a túlzottan sok francia szövegrész, nem győztem a lábjegyzetben keresgélni. Persze ez nem von le semmit a mű nagyságából, és szépségéből, de nekem nem volt hiteles a főszereplő.


Először nem értettem miért a viszonylag alacsony százalékos értékelés, de mire a végére értem, kissé csalódtam. Vártam valami csattanót vagy tanulságot legalább, ha már ennyire lassú folyású, leírásokban gazdag mű. Ez tulajdonképpen egy egyszerű, nem túl bonyodalmas, visszafogott szerelmi történet.


Kellemes kikapcsolódás volt, az elejét kifejezetten élveztem. Érdekes volt, hogy Charlotte Bronte férfiként meséli el a törtétenet. A vége kicsit sietős lett, a 10 év múlva rész elnagyolt. Értem, hogy miért nem ez az írónő legnépszerűbb regénye.
Ja, és a zöld borítós kiadást magamtól biztos nem vettem volna meg az életben soha, annyira hajaz a romantikus füzetekre, pedig maga a regény nem csepeg.


Szerelmes regény, régi korok erkölcsei és életvitele szerint. Az egyik főszereplőben nyomokban fölfedezhetjük az írónőt magát, netán más későbbi hőseit. A mellékszereplők bemutatása sokszor bántóan előítéletes. Szinte kényelmetlenül éreztem magam, hogy ennyi becsmérlőt kell olvasnom róluk. Amúgy is kissé túlírt a történet.
Népszerű idézetek




A szemét nézem, abban keresem az intelligenciának legalább egy szikráját, mert annak nyoma sincs sem az arcán, sem a beszédében. A szeme vidám, de apró. Íriszén hol elevenség, hol hiúság, hol kacérság tekint ki váltakozva, csak lélek soha. Nem vagyok keleti kényúr, nekem a fehér nyak, kármin ajak és orca, hajcsigák és – fürtök ékessége nem kell a szellem prométheuszi tüze nélkül, mert csak az a kevés fogna világítani akkor is, mikor elhervad rózsa és liliom, mikor a haj fiatal csillogása szürkébe fakul. Napfényben, jómódban minden csupa virág, de eljönnek a borús napok, eljön a gyász novembere, mikor egyszerre kihűl az ember szíve és otthona, bizony félelmesen ki tud hűlni a szellem tiszta, vígasztaló fénye híján.
11. oldal




Az idő pedig egyre vonszol bennünket sírgödrünk partjára, ott betegség átitatta, kín gyűrte rongyokként ránt alá a megsemmisülés, s a kétségbeesés könyörtelen sarka a temető földjébe tapos.
125. oldal




…nyaka, lába kurta, a bőre sima és rózsásfehér, vonásai cizelláltak, szabályosak, szép szeme világosbarna, a haja szőkésbarna, a foga jó.
79. oldal




Ön gyakran megjegyezte, Monsieur, hogy írásomban sokat foglalkozom azzal, mennyi erejébe kerül az embernek a szomorúság elviselése, és hogy sokallotta, hogy nálam ez a téma túl gyakori. Szerintem könnyebb írni a keserves dolgokról, mint elszenvedni őket, s engem mindig mellbe vág az a felismerés, hogy milyen fejetetejére állított sors látogat meg újra és újra.
127. oldal




Nos hát, kedves olvasó, a legutóbbi két oldalon friss virágmézet adtam önnek,…kóstoljon meg hát egy kis epét is…
181. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Thomas Hardy: Távol a világ zajától 86% ·
Összehasonlítás - Emily Brontë: Üvöltő szelek 85% ·
Összehasonlítás - Elliot György: A raveloei takács ·
Összehasonlítás - John Fowles: A francia hadnagy szeretője 84% ·
Összehasonlítás - Jane Austen: Jane Austen összes regénye 1–2. 93% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Közös barátunk 90% ·
Összehasonlítás - Dickens Károly: Ritkaságok régi boltja ·
Összehasonlítás - Thomas Hardy: Hazatérés 83% ·
Összehasonlítás - Jane Austen: Tartózkodó érzelem 81% ·
Összehasonlítás - Padisák Mihály: A csúcs mindig fölöttünk van 94% ·
Összehasonlítás