The ​Paper Magician (The Paper Magician Trilogy 1.) 75% 13 csillagozás

Ebben a formában már jobban tudtam élvezni a történetet.
Sokkal szebben vannak kifejezve az érzések és a mágia maga.
Nem hiszem, hogy rossz lenne a magyar fordítás, egyszerűen csak másképpen élem meg, mikor az eredeti szöveget olvasom.
Még mindig nem vagyok elájulva a karakterektől, egyszerűen kidolgozatlannak érzem, ugyanakkor folytatni fogom, mert van egy olyan érzésem ez még változhat.
Ami pedig a borítót illeti, egyszerű, de nagyszerű.
Az egész kötetnek van egy sajátos hangulata, és mikor összekötöm a borító adta érzéssel, egy kissé magával ragad, bár ezt is betudhatom a művész lélek szárnyalásának. Ki tudja?
Egy olvasásnak megfelelt.

Továbbra is értetlenül állok a magyar és angol adatlapon lévő negatív értékelések előtt, mert még így újraolvasásra sincs semmi kiemelkedően rossz ebben a könyvben – egy átlagos mágikus fantasy egy önfejű főszereplővel. Ennyi. Nekem angolul talán még jobban is tetszett, mint magyarul, mert úgy éreztem, hogy Ceony és Thane személyisége sokkal jobban kibontakozott.
Meg kell, hogy mondjam, a papírmágia ötlete viszont egyáltalán nem átlagos, főleg, hogy az ember pontosan azt gondolná, amit Ceony is a könyv elején: mi haszna lehet a papírmágiának? Szerencsére a könyv elég jól bemutatja, hogy életet lehet vele menteni, támadni és fájdalmat okozni, vagy akár pajzsként védelmezni is. A Tagis Praff mágikus suli is nagyon érdekes volt, szívesen megtudtam volna többet az órákról, amikre Ceony járt. Ceonyban szerettem, hogy okos lány, aki tudja is magáról, hogy okos és gyorsan tanul, de ettől függetlenül nem beképzelt, hanem inkább visszahúzódó és félénk. Nagyon szeretem ebben a kötetben, hogy már a könyv harmadánál megindul a cselekmény izgalmas része, tehát spoiler Igaz, Ceonytól meggondolatlan lépés Lira után indulni, de mivel egy YA ifjúsági könyvről beszélünk, ez várható volt. Az sem egy átlagos ötlet, hogy Ceonynak keresztül kell mennie Thane szívének kamráin, hogy kijusson belőle, és közben az ott látott emlékekből jobban megismeri a papírmágust. Nagyon örültem, hogy nemcsak szép és jó emlékek voltak felvonultatva, hanem láthattuk Thane hibáit és sötét, gonosz énjét is; és amikor Ceony megfogalmazza a könyv lényegét, és róla is kiderül mennyi hibája van és azoknak milyen következménye volt, csak még jobban megdöbben az ember. A könyv vége viszont kifejezetten aranyos; és ezúttal Thane is sokkal szimpatikusabb volt nekem.

Teljesen jó indító kötetnek. Megteremti és lefekteti a világ alapjait. Maga az ötlet, hogy bármi amit emberi kéz teremtett azt lehet mágián keresztül irányítani. A varázsiskola is jó ötlet, csak hát elég kemény pénzbe kerül bejutni, Ceonynak is ösztöndíj kellett és csak azért végzett egy év alatt, mert teperni kellett, hogy beleférjen az egy évbe amire ösztöndíjat kapott. Ceony memóriája többször ki is van emelve és tényleg jó a memóriája. A könyv elején tényleg azt hinné az ember, hogy a papír semmire se jó, de kiderül, hogy mennyire mindenre jó, még harcolni is lehet vele. Egyáltalán nem unalmas a könyv, konkréten a harmadánál jön a könyv csavarja ami felkavarj az állóvizet és elindul a könyv fő cselekmény vonala. Thane visszaemlékezései is nagyon jók, ahogy külön kamrákra van lebontva a szív és mindegyikben más érzelemhez kötött emlékek kaptak helyet. A végén a Lira elleni küzdelem is nagyon jól lett lezárva teljesen váratlan vége lett. Maga a könyv is kapott egy kerek lezárást nem hagyott túl sok elvarratlan szálat.

Alapvetően szerintem ez egy ötletes, kreatív történet: jó gondolat a különböző anyagokhoz – fém, üveg, papír (hehe, mint valami szelektív hulladékgyűjtő) – mágikus mesterséget rendelni :) A láv sztori rész kicsit tipikus, és vannak benne részek, amik kicsit kiverték a „gusztus” biztosítékot – Thane szívének megmentésekor –, illetve valahogy azt gondoltam, h a 21. században vagyunk, aztán egy-egy 1800-as évszám kicsit fejbe kólintott: ezt kicsit átgondoltabban csinálhatta volna a szerző.
A másik nagy szívfájdalom, hogy nincsenek kidolgozva a karakterek: Thane MÚLTjáról rengeteg mindent megtudunk, de azon túl annyit, hogy sose főz, mindig indigókék cuccban van, szép a szeme, ügyesen bánik a papírral, és ennyi. Ceonyról hasonlóan alig van információnk: ok, szőkés-vöröses haja van, sokat foglalkozik azzal, hogy mit vegyen fel, hogy kihúzza a szemét, és szeret főzni – konkréten a kajákról részletesebb leírást kapunk, amiket készít, mint róla.
Szóval kellett volna ezen még kicsit dolgozni, de azért nem rossz.

    Most pont valami ilyesmire vágytam! Sőt, őszintén szólva sokkal többet kaptam. Eredendően csak egy akármilyen ifjúsági fantasy-t szerettem volna olvasni. Erre tessék, kifogtam egy egészen eredetit (bár nem vagyok nagyon otthon a műfajban, úgyhogy lehet, hogy mégsem annyira eredeti, fenntartásokkal tessék kezelni, amiket írkálok.)
    Nem volt egy kifejezetten gyors folyású történet, és akciójelenet is leginkább csak a tetőpontnál volt (kerekítve), de nálam mindkettő pluszpont egy jó író kezében. Bár ugye a pszichológiában is megjelent a jó anya helyett az elég jó anya fogalma, úgyhogy legyen inkább elég jó író. Holmberg (aki nő, ezt csak úgy mondom, főleg mert én férfinak hittem a Charlie-ból) pedig elég jó író.
    1901-ben játszódik a történet, ami annyiban érdekes, hogy az alaphangulatot nagyjából az az időszak adja meg. De persze felé van építve egy teljes mágiarendszer. Már sok könyv bizonyította, hogy a viktoriánus Angliára remekül lehet mindenféle fantasy világot ráhúzni. Nem sok minden derül ki egyébként a világról, de hát ott van még a maradék két kötet az ismeretek bővítésére. Vannak varázslótanoncok (nem derül ki, hogy milyen viszonyban pontosan a földi halandókkal, de nem mindenki varázsló), akik gyakorlatilag a varázslóképző iskola után kerülnek egy tapasztalt varázslóhoz kitanulni a mesterséget, amivel egyfajta szerződést is kötnek az általuk választott/számukra kiutalt anyaggal. Ez lehet műanyag, fém – vagy bármilyen ember alkotta anyag. A szerződés azt határozza meg, hogy az adott tanonc milyen anyagra tudja kiterjeszteni a varázslatot, szóval gyakorlatilag kizárólagossá teszi a médiumot. Főszereplőnk, Ceony papírmágustanonc lesz (ha ez esetleg nem volt világos a címből), bár laikus szemmel és számára is ez tűnik a legbénábbnak.
    A rendszerhez tartozik az ellenség is, spoiler
    A tapasztalt varázslónk a 30 éves Emery Thane, akiről alig tudunk meg valamit azon kívül, hogy egy eléggé zárkózott valaki. Aztán a könyv harmadánál elkezdődik a bonyodalom, spoiler
    Olvasgattam az értékeléseket, és a leggyakoribb ellenérzésekkel itt szeretnék foglalkozni. Az igaz, hogy (szerintem) egy átlagos ifjúsági fantasy-nál sokkal lassabb a történet folyása, és jóval kevésbé akciódús. Ez nekem pozitívum, aki inkább ezt keresné, annak meg ajánlok más könyvet. A szereplőket többek egydimenziósnak titulálják, ez szerintem erős túlzás. Nem annyira a karakterek vannak felépítve persze ebben a kötetben, de amennyi kellett ahhoz, hogy elmenjen a kötet, annyi bőven megvolt, és még van további két kötet az elmélyítésükre. Ugyanez az érvem a varázsvilág nem (eléggé) kibontására is. Valamennyit megtudtunk, és egészen érdekes volt az origamizás (nem tudom másképp nevezni) önmagában is. Amivel kicsit egyet tudok érteni, az a szerelmi szál túltolása. Egy kicsit lehetett volna finomabban tálalva, spoiler
    Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatásban. Szerethető karakterek és nagy potenciálú világ. Kérem azt a második kötetet! „Lehetőleg máma még!”

Ez a könyv annyira jó lehetett volna… a világfelépítés és annak ötlete nagyon egyedi, és roppant izgatottan kezdtem neki a könyvnek, aminek a Disney megvásárolta a filmjogait, de csalódnom kellett. A regény élvezhetőségi faktora iszonyúan hullámzó, az eleje hangulatos és érdekfelkeltő, aztán unalmas lesz, majd végre történik valami, de hiába, mert az sem valami izgalmas… A könyv második felének nagy része gyakorlatilag egy visszaemlékezés, aminek módja ugyan kreatívan van megoldva, az tetszett.

Viszont a könyv végére se tudtam eldönteni, hogy milyen világban vagyunk. Elvileg 1900-as évek körül játszódik a sztori, de a stílus hol modern, hol nem. Az írással egyébként nem volt bajom, tetszett, de a karakterek egyszerűen nem nőttek a szívemhez. Senki, a papírkutyán kívül.