Minden ​madár az égen 20 csillagozás

Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Több ​sci-fi díjat nyert írónk Charlie Jane Anders regénye az életről, a szerelemről, a világvégéről – és a jövőnk kezdetéről szól.
Patricia és Laurence gyerekkori barátok, akik nem gondolták volna, hogy valaha is újra találkoznak, miután a középiskolában rejtélyes körülmények között váltak el útjaik. Patricia varázserői és Laurence kétmásodperces időgépe kicsit sem mondható a fiatalság általános életéhez tartozónak
A cselekmény a nem túl távoli jövőben játszódik. Az egymástól távol töltött idő alatt mindketten felnőttek és San Francisco divat fellegvárában élnek, miközben a bolygó lassan szétesik körülöttük és nem is sejtik, hogy mindketten azon dolgoznak, hogy saját képességeiket felhasználva ezt megakadályozzák.
Laurence egy mérnökzseni, aki szélsőséges csapatával azon dolgozik, hogy technológiájukkal beavatkozzanak a világ változó éghajlatába és ezzel meggátolják a katasztrofális ökológiai összeomlást. Patricia az Eltisley Maze misztikus iskola diplomása,… (tovább)

Eredeti mű: Charlie Jane Anders: All the Birds in the Sky

>!
Bluemoon Könyvek, Budapest, 2017
406 oldal · ISBN: 9789635295548 · Fordította: Hadarics Piroska
>!
Bluemoon Könyvek, Budapest, 2017
406 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635295531 · Fordította: Hadarics Piroska

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 6

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Niitaa P
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

"(…)
Szóval hazudtam magamnak is. Tényleg nem tudok ódákat zengetni erről a könyvről. Nem hiszem, hogy ezt teljesen átgondolta az író is, mielőtt leadta. Egy utolsó átfutást még érdemes lett volna javasolni neki. Egy két apróságot megváltoztatni, illetve ami a legfontosabb: célt találni. Mert ha csak nem az volt a végső elgondolás: hogyan lehetne felbosszantani az olvasót? Akkor nem találtam benne sok mindent. Ez egy tipikus olyan könyv, ami mozivásznon jobban mutatna. Fenomenális filmet lehetne belőle készíteni, élvezetes is lenne. De olvasva… nem tudom, hova tenni. Igaz a mondás: Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ez esetben a borító. Sajnálom, de engem nem győzött meg. Semmiről.
Ebből a témából sokkal többet ki lehetett volna hozni. Túlságosan kezdetleges lett, és sosem azok a témák voltak kifejtve, amiben lett volna potenciál. Sajnálom."

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/09/charlie-jane-ande…

18 hozzászólás
>!
Oriente P
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Ha nem lett volna az a sok abszurditás könyvszerteszórva, a Minden madár valószínűleg megfeküdte volna a gyomromat. Így viszont pont nagyon szerettem. (És szerintem ettől lesz nem-ifjúsági spoiler) A „tudományos” fantasztikus részeket éppen annyira kell komolyan venni, mint a mágiavonalat, és akkor nagyjából helyén van a sztori.
Tulajdonképpen magát a sztorit sem kell túlságosan komolyan venni…

Ha egy kicsit mégis komolyan veszem Charlie Jane Anderst, akkor nekem egyrészt azt mesélte el, hogy hányféle módja lehet a rombolásnak, sok-sok relációban, kicsiben és nagyban, fizikailag és lelkileg, szubjektíven és objektíven, illetve hogy nincs olyan független értékrend, amiben ne fordulhatna ki, ne változhatna hirtelen értelmetlenné a legértelmesebb megfontolás is. Az abszolút jóság csak illúzió, a kényszeres javítgatás „nagyzolás”.
Másrészt van itt ez a jócskán túltematizált mondanivaló a természet öntudatra ébredt darabkáiról, akik valamiért azt képzelték, ki lehet lépni a nagy hálózatból, kívülről szétszedhetik és kedvükre bütykölhetik azt – akár gépekkel, akár varázsigékkel –, miközben maguk érintetlenek maradnak.
Pedig a madarak szóltak… :)

Érzek egyébként ebben a regényben valami óriási sutaságot, több szinten is, mégsem tudom nem szeretni, mert végül is bevont és magával ragadott, vagyis működött. Talán mert olyan őszinte és vicces. Tény hogy ilyen bájosan még nem láttam világot összeomlani.
Semmiképp sem szokványos könyv, elvárásmentességet és nyitottságot követel, amit én mindig nagyon izgalmasnak tartok. (Ezért fel is csillagozom, mert látom, hogy már most nagyon megosztó, de én a hibbant madarakkal vagyok. :))

>!
Bíró_Júlia
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Ezt így majdnem minden madár az égen meg tudta volna írni. Alighanem kicsit konzisztensebben is.
Kicsit olyan, mintha Neil Gaiman spoiler és Lev Grossman spoiler könyv-szerelemgyerekét szerette volna Anders létrehozni. Szóval alkotott aránylag rendben lévő főszereplőket, kicsit Jóbarátok életérzésű mellékszereplő-gárdát, amiket időnként előhúzott a kalapból, máskor inkább kővel is lenyomtatta a kalapot, nehogy valaki előmásszon belőle és mégis sor kerülhessen valami helyzetet normalizáló beszélgetésre. Ez eleinte – ami egyébként a regény nagyobbik részét jelenti, hála legyen érte az összes szembejövő madárnak, fának és aranyos lakótársnak –, amikor még csak az önismeret vs. összetett lelki konfliktus alkonyattól virradatig témákban mozognak a történések, rendben van, még szórakoztató és üdítő is; mind Patricia, mind Laurence kellemes stílusra van bekalibrálva, minden szimpátiakérdéstől függetlenül jólesik a nézőpontjaikból lesni a világot. spoiler Viszont a háttérsztori -vagy micsoda – minden eleme, a világégés kialakulásától a válságkezelésen át a megoldásig kifejezhető egy kényelmes tempójú facepalm-sorozattal, arról nem is szólva, hogy legalább másfélszer olyan hosszú, mint amennyit még elvisznek a hátukon a legközelebbi kézműves kávézdáig a karakterek. Nem beszélve arról a sok-sok elkenésről és balladai homályról, ami például Mr. Rose karak-, de még inkább hátterét nem jellemzi, legfeljebb a hiányával; de ideszámíthatnánk Robertától Priyán, Serafinán és Isobelen át bárkit, akivel érdekesebb dolgok történnek annál, hogy meggyújt egy vízipipát vagy összeüt egy sütetnyi házikenyeret.
Szórakoztam már jobban egy könyvön, szenvedtem jobban másoktól, ez így igazából hivatalosan is megkaphatja az „aranyos” jelzőt. Vagy három sós-sütőtökös, csillag helyett madár alakú muffint értékelésnek. De azért nagyon szépen kérem a szerzőt ezúton is, hogy ha fontolóra venné valaha a folytatást, inkább ne tegye.

12 hozzászólás
>!
pat P
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Szóval, az úgy volt, hogy azt gondoltam, ha várok egy kicsit, eszembe jut majd valami értelmes írnivaló, meg rájövök, tulajdonképpen mit gondolok a könyvről. Nem így történt. De azért pár fontosabb „gondolatomat” megosztom veletek.

– Az biztos, hogy ez egy megosztó könyv. Engem legeslegjobban A varázslókra emlékeztetett.
– Nem biztos, hogy érdemes egy megjelenés előtt álló könyvre rápakolni egy kupac jól eladható címkét, mert lehet, hogy nem a célcsoport fogja olvasni, és sokan mérgesek lesznek. Elsősorban az „ifjúsági” "young adult" és „disztópia” címkék ellen protestálnék, mert ezek szerintem nettó marhaságok, de a „romantikus” megjelöléssel sem igazán értek egyet.
– Kevés ember nyomta rá a bélyegét annyira országának SFF irodalmára, mind Donald Trump és Elon Musk. :))
– Klassz dolog a coming of age , meg ebben a könyvben tényleg fontos volt bizonyos szintig, hogy főhőseink jellemfejlődését kicsinyke gyermekkorukig visszamenőleg lássuk, de azért a kamaszkoros rész egy kicsit nagyon sok volt.
– Fontos, hogy semmin ne lepődjünk meg olvasás közben. Mikor mi úgy gondoljuk, hogy egy teljesen normális, komoly könyvet olvasunk, az író bőven gondolhatja másként – valaki majd mutassa meg, hol gondolta meghúzni az író azt a határt, ameddig komolyan kell venni a könyvét.
– A cselekményről különösen direkt nem fogok írni egy mukkot sem. Van annak egy varázsa, hogy teljesen fogalmatlanul várja az olvasó a történet íveit és gubancait.
– A sci-fi és a fantasy nem irodalmi műfajok. Hanem gondolkodásmódok, létrendszerek, a világ értelmezésének keretei. Az ember élhet-gondolkodhat sci-fi módon vagy fantasy módon, mindkettő klassz dolog, de nem a teljesség – hogy lehet vajon összeegyeztetni a kettőt? Mi történik, ha a világ két felét még távolabb visszük egymástól, vagy ha összehozzuk a kettőt? Ha valamiért, én ezért a gondolatért adtam volna díjakat a regénynek. Ja, meg az öko-vonulatért, nyilván. A szerző transzszexuális mivoltát meg már szinte cinizmus volna e kontextusban megemlíteni. :)

22 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff P
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Charlie Jane Anders szerintem az első pillanattól fogva tudatja velünk, hogy ő bizony nem fog fapofával, búskomor hangon borongani a világvégén. Nem, ő egy játékos, vicces, meseszerű történetet mond el nekünk, ami mégis sokkal fajsúlyosabb, mint azt a könyv első harmada alapján sejthetnénk. Ott ugyanis az ember könnyen gondolhatná, hogy egy sima kamaszregényt olvas, amiben a furcsa lány és a furcsa fiú az iskolatársai és az őket meg nem értő szüleik céltáblájává válik. Végigélhetjük velük, hogyan is próbálják őket elnyomni, szürkévé, „normálissá” tenni (persze mi a normális?). Viszont valami nem stimmel. Valami fura lappang az oldalak között, ami néha-néha beles a történetbe, csak úgy egyszerűen. „Itt vagyok”, mintha ezt mondaná az a furcsaság, ami a legjellemzőbb vonása a könyvnek. Könnyen hihetnénk, hogy ez infantilizmus, de szerintem inkább tökéletesen kiszámított meghökkentés. Kissé talán túl hosszú ez a rész, ezért tűnik úgy, mintha céltalanul ütné fel a fejét a furcsaság a könyvben, de amint elérkezünk a regény második feléhez, minden azonnal új megvilágításba kerül.

Itt ugyanis Patricia és Laurence már felnőtt. Fiatalok, de felnőttek, ilyen-olyan kapcsolatokkal, barátokkal, és ami a legfontosabb, célokkal. Mindketten látják, hogy a világ maguk körül egyre gyorsuló tempóban rohan a pusztulás felé, és úgy döntenek, a maguk módján megpróbálják ezt megakadályozni. Másként látják a dolgokat, és több ponton szembe is kerülnek egymással, de ez a regény sokkal finomabb, sokkal játékosabb, mint amit a fülszöveg sejtet. Mert Patricia és Laurence ellentéte éppen azért lesz megkapó és érdekes, mert nagyon hasonlítanak, és mert gyerekkorukban ök voltak egymás egyetlen barátai.

Számomra a könyv sokkal inkább szólt a két fiatal érzéseiről, gondolatairól, egymáshoz való kapcsolatáról, mint a világ megmentéséről. Persze az is benne van, Anders nagyon is tudatosan mutatja be, hogyan tette tönkre az ember a világát, milyen felelőtlen és mennyi katasztrófa, szenvedés származik majd a jövőben a további felelőtlenségekből. Súlyos réteg ez is, ugyanakkor a regény megmarad nagyon emberközelinek, személyesnek. Nem tudok rá jobb szót: gyönyörű, ahogyan a két fiatal lelkivilágát és kapcsolatát felvázolja, ahogyan apró rezdülésekből, elejtett félszavakból érezzük, mi játszódik le bennük, talán még előbb, mint ők maguk. Megannyi érzés kavarog a lapokon: szeretet, harag, bosszúság, eltökéltség, melegség, félelem, szomorúság és öröm. Itt vett meg magának végérvényesen a könyv, amikor bekúszott a bőröm alá, és berántott ennek a két fiatalnak a világába. Mindeközben pedig szórakozott, játszott egy jót a fantasztikummal, a buggyantabbnál buggyantabb ötleteivel. Egyszerűen nem tudom ezt a könyvet nem szeretni, minden hibájával egyetemben.

Itt nagyjából ugyanez:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-10-30+…

>!
Dominik_Blasir 
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

A Minden madár az égen az ellentétek könyve. Itt megfér egymás mellett a varázslóiskola és a mesterséges intelligencia, a szélhámos-mágia és a kvantummechanika. Az egyik pillanatban olyan, mintha egy komoly, izgalmas és grandiózus zsánerregényt olvasnánk, a következőben meg annyira élesen vált át szatírába, hogy leesik az állunk (az 57. oldal egyszerűen csodálatos, a könyvben egyébként is magas WTF/fejezet hányados itt szökött az egekbe). Kézenfekvő lenne mindezt Charlie Jane Anders belső vívódásain keresztül értelmezni (a szerző transznemű, így, feltételezem, maga is folyton személyiségének két ellentétes „oldalával” küzd), én mégis hajlok az általánosabb olvasat felé.
Nem hiába jutott folyton A varázslók az eszembe – bár látszólag közvetlenül nem kötődik, mégis mintha nagyon hasonló érzések és hangulatok köszönnének vissza itt is. Patricia és Laurence mintha állandóan azzal küzdene, hogy miként találja meg a helyét a világot uraló ellentétek között, hogyan béküljön ki azzal, hogy az univerzum nem akar olyan egyszerű és tiszta maradni, amilyennek látni szeretnénk. Küzdelmük, konfliktusaik egymással és a környezetükkel is mintha csak azért léteznének, hogy ráébredjenek a világ működésére, a felnőtt-léttel járó kötelező kompromisszumokra. Ezt pedig nagyon-nagyon fájdalmas átélni – nem csupán a főszereplők, de mindannyiunk számára is, amikor életünk ezen szakaszába lépünk.
Nagyon sok olyan pontja van a regénynek, aminek egyszerűen nem szabadna működnie. Zavaros szerkezete, kizökkentő tempóváltásai, szokatlan humora, elképesztően bizarr ötletei, egyszerre húsba vágóan komoly és kacagtatóan komolytalan stílusa, különc, sokszor igen idegesítő és közben mégis nagyon ismerős szereplői mind-mind afelé mutatnak, hogy ennek a könyvnek valami katyvasznak kellene lennie. Egészen biztos is vagyok abban, hogy sokan nem fogják szeretni, és még többen nem tudnak vele mit kezdeni. Én is csak nagy nehezen jutok vele dűlőre, de igen, engem bizony megnyert Charlie Jane Anders a nagyon-nagyon furcsa regényével. Sőt: az idei év egyik legemlékezetesebb élményével ajándékozott meg.
Bővebben: http://sfmag.hu/2017/11/02/charlie-jane-anders-minden-m…

>!
ƨɔɴом
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Vegtelenul szomoru vagyok es csalodott. En ezt a konyvet nagyon vartam es nagyon akartam szeretni. Az elejen ment is, sot egeszen varazslatos volt az egesz, uj elmenyek, teljesen uj fantazia vilag, szimpatikus szereplok es eleg hajto ero ahhoz, hogy felkeltse a figyelmem. Majd ahogy a szereploink idosodtek ugy szunt meg a varazs, ugy laposodott el minden, es az addig kedvelheto karakterek ugy tuntek a semmibe, es ugy kezdtem el azt eszrevenni, hogy inkabb nezek meg valami gagyi sorozatot ahelyett, hogy a konyvet olvassam. Az utolso bo 100 oldal maga volt a szenvedes, egyszeruen elvette a kedvem az egesztol az, hogy a szereplok mennyire semmilyenek es felszinesek lettek. Es ha meg ez nem lett volna eleg, a tortenet elkezdett egyre osszecsapottabb es logikatlanabb lenni…

3 hozzászólás
>!
kvzs P
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Olvasás előtt kicsit megijedtem, amikor többen is a A varázslókhoz hasonlították a könyvet. Olvasás közben persze megértettem, hogy miért, de szerencsére ebben a szereplők nem idegesítette annyira. És ez az egyetlen dolog, amit biztosan el tudok mondani róla. Ugyanis nem tudom, hogy mi akart lenni, és miért. Hogy mikor veszi komolyan magát, és mikor trollkodás a szöveg. Hogy azokat komolyabb kérdéseket és véleményeket csak én láttam benne, vagy tényleg benne voltak.
Az biztos, hogy tetszett a szöveg és a sci-fi és fantasy házasítása. Csíptem a különc, és kissé őrült szereplőket, és az ő furcsa barátaikat. Sőt, még a történetet is élveztem.
Az biztos, hogy megosztó egy könyv, de ha valakinek ezzel nincs gondja, akkor élvezni fogja az olvasását.

8 hozzászólás
>!
tetsuo
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Eleinte nagyon nem akartam kedvelni ezt a könyvet, számomra idegesítő stílusa miatt, de aztán akárhogy próbálkoztam, nem igazán ment. Mert sok helyen egész jó. Ami a stílusát illeti, aki szereti az Amelie csodálatos élete-vonalat, ezt is biztos imádni fogja. Engem eléggé bosszantott, hogy ha pl. (fiktív példa) a szereplők ki akartak ásni egy kincses ládát a földből, akkor az ásó kettévágott egy gilisztát, akiről megtudtuk, mit evett előző nap, hogyan töltötte az estéjét szerelmével, min veszekedtek, illetve az ásó által kettészabott két külön fele milyen életutat tervez bejárni a jövőben; és persze némi betekintést nyerünk az ásó fejére tapadt baktériumok mindennapjaiba is, illetve abba, hogyan élik meg a giliszta felezést. Mindezek után esetleg szóba kerülhet a kincs is (vagy nem). Mivel a regény tetemes részét megtöltő, ilyen jellegű részeknek nincs információtartalma, inkább egyfajta hangulatot, érzelmeket hivatottak közvetíteni, nevezzük emo dumpnak.
Szóval a lapokról folyton-folyvást túlcsorduló emo dumpot leszámítva azért ez egy elég érdekes és szórakoztató könyv. Úgy láttam a hivatalos meghatározása science fantasy, nem hiába pulzál a lapok mögött végig a Nerótól a Between II Worlds. Nem irigylem azt, akinek majd kategorizálni kell, mert ha jobbról nézem, science-fiction, ha balról, akkor fantasy, és szerintem mindkét nézőpont mellett lehet legitim érveket felhozni. Sőt, az egész könyv egyik fő témája a mágia és a tudomány szembenállása, illetve ennek feloldási kísérletei, ha pedig ezt allegorikusan nézzük, akkor tulajdonképpen a science-fiction és a fantasy ellentétét, küönbségeit is beleláthatjuk (ami talán azért már elég erőltetett).
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy van itt minden, mint a búcsúban: időgép, beszélő állatok, antigravitáció, gyógyító varázslatok, stb-stb., pedig a szerző így is kivette pl. az eredetileg a regénybe tervezett idegen faj- és gonosz varázsló-vonalat. De nem csak a motívumok, témák, hanem a regény cselekménye és narratívája is elég sokszínű.
Négy nagyobb részre, négy könyvre tagolódik, az első könyv egy nyúlfarknyi bevezetés, a második egy coming of age történet (amihez a szerző saját bevallása szerint Cory Doctorow Kis tesvére és Jo Walton Mások közöttje jelentette az inspirációt, bár szerény véleményem szerint messze nem ér fel az előbbihez [utóbbit még pótolnom kell]), a harmadikban már felnőttként talákoznak újra a főszereplők, hogy konfliktusba keveredjenek, a negyedik pedig a befejezés.
Patricia és Laurence két klasszikus zsánerszereplő-típust testesítenek meg, a lány a boszorkány, aki (néha) beszél az állatok nyelvén és mindenféle fancy varázslatokra képes, Laurence pedig a geek/őrült tudós, aki már gyerekkorában két másodperces időgépet épít és hasonló nyalánkságok. Gyerekként mindketten számkivetettek, ami összehozza a két különcöt, felnőttként pedig egyfajta elithez tartoznak, ami elvileg nagyon el kellene távolítsa őket egymástól, mégis újra és újra keresztezik egymás útját és köreit. Az ebből fakadó konfliktusok és dinamika teszik érdekessé a regényt, számomra mondjuk az egész csúcspontja már a kötet kétharmada körül, a harmadik könyv végén elérkezik, én nyugodt szívvel elhagytam volna a kissé didaktikus és nem éppen közhelymentes befejezést. Nem tudom, te mit gondolsz róla?

>!
Idiocry
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Nem igazán erre számítottam, kicsit tartottam is tőle, mert a sci-fi és a fantasy ötvözetéhez tényleg egy nagyon ütős sztori kell. Itt sajnos úgy éreztem, hogy leginkább a két főszereplő kapcsolatára, életére, érzéseire volt kiélezve az író, bocsánat írónő és csak mellékes háttér volt az, hogy az egyik boszorkány a másik pedig egy mérnökzseni (bár nem voltam meggyőzve arról, hogy tényleg az, a vége ugyan igazolta, hogy azért alkotott valamit, de bizonyos fokig az sem rajta múlt). Négy könyvre lett feldarabolva a történet, de én csak kettőbe osztottam volna mondjuk a harmadikat és a negyediket megtartva és az utóbbi részt jobban átgondolva, mert a vége borzasztó összecsapott lett. Az előéletüket, azt hogy milyen körülmények között találkoztak és mennyire nem értették meg őket gyerekként persze meg kellett magyarázni, de egy fél könyv hosszúságú bevezetés azért nekem sok volt. A két szereplő amúgy sem lett olyan karakter akire rábíznád az életed, pedig elvileg rajtuk múlik a Föld sorsa. Sőt minden párbeszédük idegesített és az is, hogy amikor kellett volna magyarázni gyorsan átsiklottunk más témára, máskor meg lényegtelen dolgok durván túl lettek írva. Viszont haladós a könyv magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen olvasható (a túlírt részek ellenére is), viszont pont ez a hibája is, mert számomra nem volt mondanivalója, nem volt súlya, nem gondolkoztam el rajta, igazából nem éreztem semmit az olvasása közben… Egyetlen részét hittem el, amikor lecsapott a szupervihar Kubára, mert az idei hurrikán szezont elnézve, a természet tényleg akkor pusztíthatna el minket amikor csak akar. És persze a szokásos „Vigyázzunk a bolygónkra, mert nincs hova mennünk ha tönkretesszük és eljön a vég, mert még mindig nem tudjuk hogyan utazzunk az űrben” szlogen végig ott lebegett a lapokon, de ennyi erővel elővehettem volna a National Geographic egy ezzel a témával foglalkozó újságját és azt még komolyan is veszem. Sajnos nekem nem esett le, mi akart lenni ez a könyv…


Népszerű idézetek

>!
Oriente P

Patricia az első látogatásakor beleszeretett a Veszély Könyvesboltba, és ahányszor felmászott a falépcsőn, érezte, hogy egy kicsit meglazul a ragasztószalag a lelke körül.

212. oldal, Harmadik könyv

>!
Niitaa P

Tudod… nem számít mit csinálsz, az emberek azt várják, hogy valaki más legyél.

181. oldal

2 hozzászólás
>!
Niitaa P

Nem attól félek a legjobban a világvége kapcsán, hogy megesznek a kannibálok, hanem attól, hogy minden második posztapokaliptikus filmben valaki a tábortűz mellett ül, gitárral a kezében – (…)

325. oldal

>!
Oriente P

Minden bérgyilkosnak van olyan pillanata, amikor úgy érzi, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás, mintha a sziklafal oldala egyre távolodna, és meredek zuhanás várna rá. A pár hónappal ezelőtti bérgyilkos-konferencián pont ezt a problémát vitatták meg…

57. oldal, Második könyv

>!
Niitaa P

Ez a gonoszság valódi definíciója: nem színlelsz, mint mindenki más.

128. oldal

>!
Oriente P

Valahogy elhitette magával, hogy ha látná, ahogy kilőnek egy rakétát, valami olyat, ami egyszer közvetlenül ott van előtte, majd pedig később megszabadulna a bolygónk vonzásától, akkor ő is szabad lenne. Visszamehetne az iskolába, és semmi sem számítana, mert kapcsolatba került valami olyasmivel, ami a világűrben kering.

34. oldal, Első könyv

>!
Niitaa P

Amikor Patricia hatéves volt, talált egy megsebzett madarat.

(első mondat)

>!
Niitaa P

Nem hihetsz a sátánban anélkül, hogy hinnél Istenben (…)

103. oldal

>!
Niitaa P

– Vodka és hangos zene (…). Jegyezzétek meg. Elengedhetetlen része a felépülési folyamatnak.

236. oldal

>!
Niitaa P

A hipszterek még a világvégét is elviselhetetlenül szentimentálissá teszik.

326. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kerstin Gier: Smaragdzöld
Marissa Meyer: Scarlet
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Böszörményi Gyula: 6… 5… 4…
Rick Riordan: Athéné jele
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
J. L. Armentrout: Origin
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Cassandra Clare: A hercegnő