All ​the Birds in the Sky 7 csillagozás

Tök furcsa, de nekem is addig tetszett igazán, amíg a szereplők gyerekek voltak, de sajnos az nem a nagyobbik része a regénynek. A továbbiakban sincsen kifejezetten baj, de valami eltűnik belőle, ami miatt olyan kis nettnek tűnt az egész A központi téma – tudomány és varázslat egymással szemben vagy egymással párhuzamosan való létezése – csak a felszínt kapargatva, szinte ilyen piros-kék, tűz-víz párként, nagyon egyszerűen van kifejtve, és ez a világot nem teljesen ismerő, még törekvő és vágyakozó, nem smirglire keményedett lelkű gyerekekkel és a tinédzserkori konfliktusokkal nekem sokkal jobban működött, mint a már kissé kiégett felnőttekkel. A karakterrajzok akkor sem rosszak, de a két főszereplő két különböző módon laposodik el: Laurence-ben már nyomát nem látom a zseniális feltalálónak, inkább komikus, ahogy a világban működik, Patriciában pedig hiteltelenül keveredik az ősgyógyító emberbarát és a „túl kemény vagyok ahhoz, hogy normális emberi kapcsolataim legyenek” attitűd. Mindennek a csírája ott volt mindkettőjük gyerek verziójában, nem lehet azt mondani, hogy hiteltelen a karakterfejlődés, de ott az írónő még vette a fáradságot a bővebb kifejtésre, a valódi érzékeltetésre – később ezt már nem tudta jól kivitelezni.
A stílusa azonban szinte végig nagyon olvasmányos és gördülékeny, extra stílusjegy nincs, de a sorok visznek magukkal, abban nincs hiba. Az is meglepő, hogy milyen hitelesen ábrázolta a tinikori problémákat, annak a korszaknak a gondolati világát kiválóan lekövette, már-már olyan mintha lenne itt egy felnőtt író, aki nem felejtette el totálisan, milyen gyereknek lenni. Nahát.
Összességében egy nagyon jóindulatú, kellemes könyvnek éltem meg, amit jó olvasni és az elején még kifinomultságra is képes, de később sajnos belecsúszik a középszerbe.

„A közeljövőben járunk: a klímaváltozás egyre erősebben érezteti hatását a világban, amely tulajdonképpen az összeomlás szélén egyensúlyoz. A kétperces időgépe, illetve szekrényében mesterséges intelligenciát építő Laurence Armstead és az állítólagos boszorkány Patricia Delfine még az iskolában találkozik, ahol mindketten számkivetettek. A két gyerek összebarátkozik, majd rövidesen szétválik a sorsuk: nem is sejtik, hogy hamarosan ezen a rövid kapcsolaton múlhat a világ sorsa.

Évekkel később Laurence egy milliárdos tudós projektjében dolgozik, amely azt célozza, hogy az emberiség tíz százalékát még az összeomlás előtt egy másik bolygóra juttassa; Patricia pedig egy prominens boszorkányképzőben végezve valóban boszorkány lett, és igyekszik segíteni az embereken. Éppen akkor találkoznak újra, mikor tényleg megkezdődik az apokalipszis, a természetvédő, állatbarát varázslók pedig összetűzésbe keverednek az elsősorban emberiséget megmenteni akaró tudósokkal.”

http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20160308_osszecsapnak_a_…

Az elején imádtam a regényt, de amint a szereplők felnőttkorba léptek, a szerző úgy döntött, önkényeskedik. Én ilyen rosszul strukturált regénnyel még nem találkoztam. Mintha hosszú fejezetek maradtak volna ki, úgy ugrált az események között, és a lényeget (amit a fülszöveg felhoz, hogy erről szól a történet) csak összehányja a végén.
Bővebben: http://chasingcraziness.blogspot.com/2017/03/charlie-ja…