The ​Rhesus Chart (The Laundry Files 5.) 3 csillagozás

Bob Howard ötödik kalandja a vámpírokat veszi kereszttűz alá. Kérdés, lehet-e erről a rókáról még egy bőrt lenyúzni, de a könyv meglepő kreativitással, és persze a Strosstól elvárható abszurd-szatirikus megoldásokkal közelíti meg a témát.

Bár a Mosodának mindenről és mindenkiről van aktája a mélységlakóktól Nyarlathotepig, a vámpírokról meggyőződéssel vallják, hogy teljes képtelenség a létezésük. De egy olyan világban, ahol a mágia nem más, mint alkalmazott matematika, egy mágikus lény végső soron csak definíció kérdése – és egy n-dimenziós pénzmozgási előrejelző függvény is vámpírrá fotogolikus hemofág személlyé változtathat egy csapat brókert. Ebből pedig Stross egy meglepően emberi történetet alakított, amelyben a „vámpírságot” szokatlanul realista nézőpontból mutatja be. Sikeresen emeli ki lényeit a képességek/gyengeségek kombó börtönéből, hogy miután az összes létező vámpírviccet elsütötte, végül megmutassa az emberi oldalukat is.

A sorozattól megszokott fekete humor ezúttal sem hiányzik, de egyre kevésbé dominál a történetben a poénkodás. Ugyanakkor egyre jobban adja vissza az igazi kozmikus horror-érzést, amelyben a főhősöknek néha nem könnyű megőrizniük az ép elméjüket és élni akarásukat. A viccelődés pedig alkalmasint nem más, mint egyfajta lelki terápia. Ami megmarad, az a hivatali bürokrácia intenzív kigúnyolása: mert csak a Mosodában fordulhat elő, hogy létrehoznak egy albizottságot a vámpírok integrálására a hivatali munkába, de elfelejtik a bizottsági tagokat tájékoztatni, hogy igen, vámpírok tényleg léteznek. Ebből a szempontból a sorozat legalább olyan szinten hozza az angol stílusú iróniát, mint ahogy Lukjanyenko Őrség-könyvei az orosz mentalitást.

A Mosoda-ciklus egyébként már régen kinőtt a Chtulhu-mítosz paródia korszakából, de eddig sosem éreztem úgy, hogy ki lehetne hagyni a kiforratlan első részeket, és rögtön a jó könyvekkel kezdeni az olvasást. Ezt a kötetet azonban bárki kézbe veheti, mert már az első fejezetben elég magyarázatot kapunk a világ abszurditásáról és a Mosoda ügynökeinek életéről. Bár csak akkor, ha nem zavar, hogy a könyv egy kicsit túl van fogalmazva: szókincse a történethez nem illő módon dagályos, ami megnehezíti a narratíva appercipiálását. Néha ez persze szándékos, amikor a menedzser- és bürokrata-stílussal szórakozik, de gyakran éreztem, hogy túlzásba viszi.
A memoár formájában előadott történetbe ugyanakkor szépen beleillenek a narrátori kiszólások, kommentárok és lábjegyzetek, amelyek érthetővé teszik a Laundryverse legfurább „játékszabályait” is. Sőt, ezúttal mintha a kelleténél többet magyarázna, és néha ismétli is magát – talán a szerzőhöz végre eljutottak azok a visszajelzések, amelyek szerint nem ártana egy árnyalattal közérthetőbbnek lennie? (Vagy a K-szindróma spoiler kezdte ki az agyát? :D)

Vámpírok pedig nem léteznek – mondja Bob Howard, a főhősünk, és még jó pár szereplő a történet során. Ez persze nem akadály abban, hogy egy bizottság megkérje hősünket, hogy forráskutatás címszóval olvassa el az összes Anna Rice vagy Jim Butcher regényt.

A Mosoda-sorozat egy hihetetlenül elborult világ, amelynek a rendes értéséhez nem árt egyfajta informatikai vagy matematikai háttér némi nerd-kulturális beütéssel, mert figyelmeztetés nélkül jönnek olyan részek, amik csak így érthetőek igazán. És emellett az ötödik kötet is tele van a sorozat megszokott formuláival: kozmikus horror, kémtörténetek, bürokrácia és némi alacsonyabb szintű természetfeletti kombinációja hoz egy szinte megoldhatatlan szituációt, amit hőseinknek anélkül kell megoldania, hogy közben a világ összeomoljon. Ja és persze a kisméretű személyes drámákat ne hagyjuk ki.

Ez a kombináció határozottan nem teszi könnyen olvashatóvá a könyvet, de csak díjazni tudom, hogy a sok őrültség összehozása ellenére mennyire konzisztens a világ, és ennek ellenére az újabb természetfeletti lényekhez mennyi új ötletet lehet bekeverni – ha valami, ez Stross erőssége.

Az események mindenesetre folyamatosan nagy fordulatszámon pörögtek, és sikerült a végére hihető módon is magasra emelni a tétet, de anélkül, hogy az egész hihetetlenné vált volna. De még így is minden megváltozott, szóval a későbbi köteteknek is lesz mit körüljárniuk. Még szerencse, hogy egy jó darabig megvannak, így csak a kedvem határozza meg, meddig kell várnom rájuk,