Accelerando 89 csillagozás

Charles Stross: Accelerando

Manfred ​Macx nem hétköznapi figura. Reggeli előtt hat új ötlete van. Meg egy erekciója. Bizarr kapcsolatot ápol menyasszonyával, aki képtelen tisztességes családfőt faragni a nyughatatlan szabadalomkufárból. Nyomában lohol az amerikai adóhivatal. Milliókat keres másoknak, de neki nincs egy vasa sem. Egyébként pedig tőzsdére bocsátott hírnévindexe alapján a legnépszerűbb ember a világon. Aztán egyszer csak kap egy titokzatos hívást…
A szingularitást követő évtizedekben az emberek úgy vetik le a testüket, mint egy elnyűtt zakót. A bolygókat terraformálják, a Napot energiaforrásként használják, és mindent elkövetnek, hogy a világ csupán gigászi Matrjoska-agyakban létezzen tovább.
Charles Stross humorral fűszerezett regénye a Macx-dinasztia sorsát követi nyomon ebben a pillanatról-pillanatra változó világban, ahol kommunista languszták dezertálnak az utolsó működő Windows rendszerből, ahol szökött kamaszok uralkodóvá koronázhatják magukat egy aszteroidán, és ahol a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Ad Astra, 2014
430 oldal · ISBN: 9786155229404 · Fordította: Hidy Mátyás
>!
Ad Astra, Budapest, 2014
430 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229367 · Fordította: Hidy Mátyás

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Howard Phillips Lovecraft


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Charles Stross: Accelerando

Pár héttel ezelőtt az Időhajókhoz írt értékelésemben (http://moly.hu/ertekelesek/1498704) azt írtam, hogy az a belépőszint a modern sci-fi-hez.
Na, ez viszont már nem az.
Ez a kötet már egészen más sávszélességen fut, és egyáltalán nem felhasználóbarát a kommunikációs felülete.

Kezdjük azzal, hogy annyi ötlet és információ zúdul benne a gyanútlan olvasóra, hogy én magam komolyan hiányoltam egy exocortexet, ami segített volna feldolgozni azt, amivel Sross megbombázta gyarló, védtelen és korlátozott MIPS kapacitású agyamat.
Néha ugyanis teljesen úgy éreztem magam, mint egy tízéves, aki épp Az elnök emberei 3. évadát nézi.
Úgy nagyjából értettem persze, mi történik, de két-három oldalanként volt egy (vagy több) olyan bekezdés, amit legfeljebb félóra aktív wikipédiázás* után tudtam értelmezni.
Ráadásul valami őrült tempóban és túlságosan evidenciakánt tolták az arcomba azt a jövőképet, amitől egyrészt kiver a víz, másrészt csak igen erős szkepticizmussal** tudok rá tekinteni.
Az meg legfeljebb a józan eszem megőrzésében segített, hogy gyakran felismertem az iróniát a sorok között. Mert abból azért volt rengeteg***.

Ám ettől még nem lett könnyebben értelmezhető a szöveg, sőt…
Bár egyértelműen voltak gunyoros utalások a jelenkorra – főleg az első néhány fejezetben, amelyek még a késő cyberpunk jegyében fogantak –, de ettől még zavarosabb lett, hogy az író végül is mit akart ezzel a regénnyel. Ami nem is regény, csak egy lazán összefüggő novellafüzér***, amiben a poszthumán Macx család három generációjának életén keresztül ismerhetjük meg a szingularitás előtti, alatti és utáni életet.

Ja, hogy arról is írjak már, hogy miről szól?
Hát körülbelül erről – hogy milyen az élet a jövőben. Akkor, amikor a MI-k azért válnak cégekké, hogy jogi személyiségük legyen, és a bolygók buta anyagából okos számítókapacitást hoznak létre. Ahol a személyes genetikai állomány szerzői jogvédelem alatt áll, és ahol a szokásos módon történő öregedés az öngyilkosság egy különösen lassú formája. És ahol Schrödinger macskája hol Fakutya, hol pedig Behemót képében tépi darabokra a (virtuális)valóságot.

Nagy kár, hogy ennyi elvetemült ötlet mellé már sem koherens cselekményvezetés – mert néha bizony saját magának is ellentmond Stross, és az események javarészben hirtelen és különösebben értelmes magyarázat nélkül zárulnak le – sem pedig valami megfoghatóbb konfliktus nem fért be. OK, tudom, nem ez volt a cél, de azért én baromira hiányoltam… * Annak örültem, hogy megnéztem, hogy mi az az Oort-felhő, hogy mi is pontosan a firmware, de annak például már korántsem, hogy kiderült, hogy tényleg létezik szalagféreg. :S
** Ugyan már, ki tudna hinni a technológia szingularitásban, aki a MÁV-val jár? :P
*** Javaslom a idézetek közötti csemegézését – nekem, mint Pratchett rajongónak azért hangosan kellett röhögnöm, mikor az egyik szereplő a tudatvektorát egy orangután testébe tölti fel.
**** Stross közel 5 évig írta.

7 hozzászólás
csartak P>!
Charles Stross: Accelerando

A transzhumán regényben a transzhumanizmus a reneszánszát éli.
A könyv lapjai furcsának és idegennek hatnak, ahogy lapozok, a halott fák szellem levelei fraktál mintába rendeződnek. A papír elavult, szeretném virtuálisan birtokolni a könyvet. Álmodok.. benne vagyok. Az az ok-okozati fénykúp horizontján lebegek, és szemben velem egy sárga orángután lóg fejjel lefelé egy csillárról. A nanoköd éppen egy széket formáz előttem. Egy bárban ülök, egy csavart gyémánt alakú korsóból sört vedelek. A 2.0 gazdaságra nehéz felkészülni. A szingularitás hívők mit mondanak erről? Egy macska tekergőzik a lábamnál, és megszólal: szökevény nanoreplikátorok terjedése fenyeget a bioszféra hőmérsékletének drámai emelkedésével. Rögtön szétküldöm pár szellem másolatomat.
Felébredek és tudom, hogy okos anyag helyett két lábon járó buta anyag vagyok, mert nem születtem úgy, hogy tudjam például mi az a létező legkisebb hosszúság.
Charles Stross, te nagy játékos vagy. Simán belegyúrtál a sztoriba minden elméletet, minden újítást, amivel találkoztál. És máris eltelt majdnem 10 év, amióta megjelent a végleges könyv. Mi lenne, ha most kezdenéd el írni?
Sajátságos hangulatú, különleges novellafüzér, örülök, hogy elolvastam. Még a zavaros álmok ellenére is. Transzhumán szürrealizmus, abszurditás magas fokon, technológia sűrű emlegetése minden egyes oldalon, a fantázia szabadon szárnyal itt bármi megtörténhet, és meg is történik…

Mrs_Curran_Lennart P>!
Charles Stross: Accelerando

Vannak jó sci-fik, vannak rossz sci-fik, és vannak az ilyen jellegű könyvek, amelyek az átlagos olvasó számára nagyon elvontak. Nem baj, ha sok fura kifejezés van egy könyvben, amíg leköt és jól szórakozom. Ilyen volt például a Kvantumtolvaj, ahol szintén bajban voltam a szakzsargonnal, de az író nagyon jól mesélt. Ezt a könyvet a szerzője öt évig írta. Nem csodálom, mert szerintem saját magát is lefárasztotta menet közben. A történet kezdete saccperkábé a XXII. század, ahol főszrreplőnk, Manfred egy nagyon tehetséges fiatalember némi magánéleti problémákkal. Aztán némi családi csatározás után a történet áttér egy elvontabb síkra letöltésekkel, feltöltésekkel, poszthumánokkal…na ezek a részek már nem igazán kötöttek le. Nem tudom így elképzelni a jövőt, egy virtuális életet ( tiszta Mátrix ), úgyhogy azt hiszem ezt az alzsánert a továbbiakban kihagyom. Nem mondom, hogy nem alkotott nagyot az író, de a célközönsége alighanem Sheldon lehetett az Agymenőkből.
Bocsi, de három csillagnál nem tudok többet adni.

mandris>!
Charles Stross: Accelerando

Az megvan, amikor a táncházban/bálban a zenekar elkezd egy számot egyre gyorsabb tempóban játszani, és versenyre kel a táncosokkal, hogy ki bírja tovább? Egy idő után a táncosok elkezdenek lihegni, de a zenekar is egyre kevésbé bírja a maga által diktált és fokozott tempót. A zenészek képességeitől függően a valóságban ilyenkor vagy az történik, hogy kidől az utolsó táncos is, és a zenekar is fellélegzik, amikor lehúzzák a nótát, hogy nem kell tovább fokozniuk az embertelen tempót, mert nem bírnák, vagy éppen a táncosok lépést bírnak tartani a zenével, és úgy ér véget, hogy a zenekar már nem bírja tovább fokozni. De véget ér.
Most képzeljétek el, mi történne, ha a menet közben valamilyen úton-módon folyamatosan fejlesztett hangszerek egy idő után úgy döntenének, hogy őket a zenészek csak visszafogják, mert elérték teljesítőképességük határát, és ezért illedelmesen megköszönik nekik, és elküldik őket sörözni, amíg ők, immár az emberi teljesítőképesség korlátai alól felszabadulva tovább tudják – exponenciális ütemben – fokozni a tempót, immár öncélúan, mert nincs az a táncos, aki még talpon volna. A táncosok és a zenészek a parkett szélén lihegnek és hallgatják a számukra immár inkább csak zajként érzékelhető zenét, és örülhetnek, hogy a zenekar hagyja őket vegetálni a parkett perifériáján.
Na, hát valami hasonló dinamikájú folyamatnak képzeli el Stross* a műszaki fejlődést, és ezt próbálja érzékeltetni az Accelerando című regényében. Az Accelerando egy sci-fi családregény, és mint ilyen, meglehetősen sajátos valami. A két zsáner összeházasítása elég felemás eredményre vezetett, érzésem szerint. Míg Stross gondolatai, jövővel kapcsolatos víziója izgalmas (és inkább aggasztó, mint kecsegtető), addig mint családregény nekem nem nyerte el a tetszésemet. Nem ez az első olyan eset, amikor úgy érzem, hogy egyébként jó sci-fiknek ártanak a benne megírt családi perpatvarok.** Egyébként most, miután megvettem e-könyvként, és elolvastam, rádöbbentem, hogy Stross a blogján mindenkihez ingyen hozzávágja, négy formátumban.** Nem tudom, újra fogom-e olvasni eredeti nyelven. Nem kizárt, de mérget se vennék rá, mert engem inkább nyugtalanított a látomása, hiába próbálta tompítani kissé abszurd humorával. Néha úgy éreztem, hogy nem döntötte el egyértelműen, mennyire akar humoros lenni, és mennyiben komoly. Ez azonban lehetett amiatt, hogy eredetileg különálló novellákként születtek meg a regény fejezetei. Máskor úgy éreztem, hogy eldöntötte, és a trollkodás mellett döntött. Szerencsére a fentiek ellenére nem lett belőle valami Franken-regény, amelyet csak a szerkesztői önkény tart egyben, hanem azért volt belső koherenciája is. Összességében pedig egy jól átgondolt munka, különösen a poszthumanizmus jogi, gazdasági és lakáskultúra vonatkozású problémáinak átgondoltsága tetszett. Maga a vízió azonban inkább sokkolt és riasztott.

* Charles Stross egyébként gyógyszerészként indult (@Riszperidon), csak aztán meggondolta magát, és inkább computer scientist lett, hogy aztán a fikcióírásnál kössön ki 2000-ben. Íróként pedig Rajaniemi nagy cimborája. Kettejük közül ugyan Rajaniemit izgalmasabbnak találtam, de Stross Accelerandója sem volt semmi.
** Ld. Távolvíz, Xeno
*** http://www.antipope.org/charlie/blog-static/fiction/acc…

1 hozzászólás
Bori_L>!
Charles Stross: Accelerando

Ennek a könyvnek nem én vagyok a célközönsége. Elsősorban azért, mert a cyberpunk regényekkel mindig is hadilábon álltam, másodsorban pedig azért, mert nem vagyok szingularitás-hívő. Mindezek ellenére élveztem a könyvet, bár nem adott sok gondolkodnivalót. Nem azért, mert nincs benne mint gondolkodni, hanem azért, mert teljesen irreálisnak érzem az ilyen mértékű technikai fejlődést (elvégre én is csak egy lineárisan gondolkodó emberi lény vagyok), és a Naprendszer szétszedését inkább fiction-nek tartom, mint science-nek. Egy biztos: én nem szeretnék sehova feltöltődni.

Maga a kiadás egyébként egyáltalán nem tetszik, ha még attól el is tekintek, hogy a könyv mérete és papírja más, mint a többi Ad Astra-könyvé, a tördelési és helyesírási hibák felett már nem tudok átsiklani. A párbeszédek nagy része teljesen rosszul van tördelve, sokszor nem lehet megállapítani, hogy ki beszél, illetve hogy ki is mondja-e, vagy csak magában beszél. Erős a gyanúm, hogy a languszták igazából homárok, és a szalagférget is galandféregnek hívják magyarul, csak hogy a két legszembeötlőbb hibát kiemeljem.

A történet kissé túl van írva, az utolsó két fejezetet teljes egészében felesleges és túlzásnak éreztem. Ezt leszámítva azért nagyjából fogyasztható a könyv, feltéve ha az ember túl tud lépni az elképzelhetetlenül nagy és elképzelhetetlenül kicsi számok tömkelegén. A karakterek közül Mineko volt a kedvencem (egészen addig a bizonyos utolsó fejezetig, ahol a szimpátiám erősen megcsappant iránta), illetve Amber a maga lázadó eszméivel és személyiségével. Azt hiszem ennyiben nagyjából ki is merül minden, amit a könyvről gondolok. Éljen a szingularitás és költözzünk a Szaturnuszra! (irónia-tábla)

7 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Charles Stross: Accelerando

Nem is tudom, hogy mit vártam ettől a regénytől, így inkább azt mondom, amit kaptam (az egyébként is fontosabb): zseniális humort, izgalmas jövőképet, nagy adagnyi lelkesedést, és legfőképpen egy állati szórakoztató történetet. Ez azért nem rossz.
Zseniális humort, mert imádtam minden finom, szarkasztikus megjegyzést, apró, leheletnyi utalást és elborult mókát, amitől máris olyan alaphangulat alakult ki, amit nagyon élvezetes volt olvasni.
Aztán izgalmas jövőképet, merthogy ez a poszthumanizmus-szingularitás témakör rettentően érdekesnek tűnik, és Stross képes hitelesnek tűnően, vagy legalábbis nem teljesen elszálltan találni. Persze sokat segít, hogy a jövő kialakulásánál vagyunk jelen (ellentétben Rajaniemivel), így még azért valóban el is tudjuk hinni, hogy valós eshetőség egy ilyen jövő.
Továbbá nagy adagnyi lelkesedést, ugyanis bár Stross érzi, hogy nem minden tökéletes itt, de olyan szenvedélyesen, olyan kimeríthetetlen rajongással viszonyul a témához, hogy ebből rengeteg átragad az olvasóra is – ami, azt hiszem, egyáltalán nem hátrány.
Végül pedig egy állati szórakoztató történetet, hiszen a novellafüzér-jellege ellenére sem zavart a szerkezeti töredezettség, poszthumán családregényként tökéletesen megállta a helyét, miközben a szerző nyugodtan kibontakoztathatta rengeteg ötletét (a sci-fi irodalom legjobb robotmacskája!), s persze bátran vállalkozhatott jövőlátomásának leírására.
Úgyhogy én nagyon jól szórakoztam, remek élmény volt – csak a szörnyű korrektúrát tudnám feledni.

3 hozzászólás
pat P>!
Charles Stross: Accelerando

A Szingularitánus Hívők Közösségének Bibliája.
Lenne. Ha nem lenne benne egyből a súlyos önirónia. Meg az antitézis.

Ez a szingularitás-koncepció, hát ettől én kész vagyok (lásd még: Diaszpóra, Fraktálherceg, meg amiket még nem olvastam én se). Egyszerre érzem hihetetlenül zseniálisnak és kompletten elmebetegnek, abszolút valószínűnek és teljesen irreálisnak, lélegzetelállítóan vonzónak és rettenetesen taszítónak. (Azta, mennyi modoros-szuperlatívuszos jelzőt tudok.)
A könyv, az meg pont teljesen ugyanilyen ellentmondásos élmény volt. Főleg a bizarr elmeroggyantságát emelném ki, nagyszabású, látnoki, valamint elrettentően riasztó, kicsit most a monitort is gyanakodva nézem. (Még jó, hogy macska nincs.) Plusz még rettentően vicces is, bár erőteljesen gyanítom, hogy a humorforrások kb. 20%-át fogtam fel. Meg egy csomó minden mást se – bár olvastam kicsit a Szingularitás küszöbén könyvből (és azt nagy előnynek éreztem), a könnyedség szintje valahol a Diaszpóra és a Kvantumtolvaj között volt félúton.
Most már tulajdonképpen nem is tudom, akarok-e transzhumán valamicsoda lenni…

Ó igen, és a 2312-vel együtt olvasni egészen érdekes élmény és összehasonlítás, Robinson tulajdonképpen egy régivágású, konzervatív úriembernek tűnik innen nézve. :))

trombitang>!
Charles Stross: Accelerando

Kissé félszegen fogtam bele a könyv olvasásába, hiszen már a fülszövegből kiderül (az értékelésekből meg pláne), hogy ez bizony egy haladó Science Fiction olvasmány, én pedig még jóindulattal sem vagyok gyakorlottnak mondható a műfajban. Eddigi repertoárom néhány régebbi klasszikus, illetve már újabb, de még ezekre hajazó műben merül ki. Ehhez képest kellemes meglepetés volt, mert nagyon szórakoztatónak találtam a regényt. Persze igaz, tele volt számomra is homályos jelentésű szavakkal, fogalmakkal, kifejezésekkel, és olyan is előfordult, hogy egy öt soros mondatból egy kukkot sem értettem; viszont ahogy haladunk előre a regényben sok minden tisztázódik menet közben, vagy ha valami nem is teljesen, halovány sejtésünk azért egészen biztosan lesz… És ez elég is ahhoz, hogy a végére összeálljon a kép, kerek legyen a történet.
Természetesen senkinek sem javaslom, hogy az Accelerando-val kezdje a fantasztikus irodalommal való ismerkedést, de azért megijedni sem kell tőle. Tízegynéhány sci-fi könyvvel a hátunk mögött (esetleg kiegészítve egy-két hasonló témával foglalkozó dokumentumfilmmel) bátran bele lehet vágni ebbe a mindennapinak korántsem nevezhető, itt-ott zavarba ejtő családregénybe. :-)

B_Petra>!
Charles Stross: Accelerando

Stross fogta a kezem és átakart segiteni a technológiai szingularitás küszöbén, de én mégis felbuktam és bevertem a fejem.
A regény több fejezetre lebontott high-tech szappanopera, amolyan bizarr családregény évtizedekre bontva, before – after szingularitás, ahova Manfred Macx életére/halálára/feltámadására zoomolhatunk rá.
Kezdetben vala(XXIV. század eleje) a modern ember, az ötletgyáros Manfred, ki az elméjét, és személyiségének egy részét, metacortexát már a koponyáján kivül hordja, hardwareken, és szélessávú kapcsolattal a szemüvegén keresztül kapcsolódik hozzá, enélkül már nem is Manfred igazán. Sikeres világcsavargó, aki az ötleteiből él, se vele se nélküle kacsolatban a hatalommániás domina Pamelával(lásd bizarr sex jelenet -> link-> letölthető). Emeberi kapcsolatokra sem ideje sem ereje, vagy felszabaditható bitjei, ezért háziállatot tart, Minekot az MI cicust vagy high-tech Hello Kittyt aki, kis kedvenc létére jól összeköti a családtagokat.
A következő évtized, meghozza az új generációt, Amber, Mamfred és Pamela gyermeke, már nem csak egy kislány, inteligensebb és szabadságra vágyik, ezért csillagközi kalandokra indul, hogy felderitsen egy idegenektől érkező üzenetet. A világunk kifordul magából, eközben az emberiség egy része feltöltötté válik, vagy implantátummokkal, és géntervezéssel születik, és a mesterséges inteligenciák is teljes jogú plgárok, vagy méginkább többek.
Az ezt követő évtizedekben az emberi faj elavulttá válik, nem csak mint hús vér élőlény, hanem mint inteligencia, a kihalás fenyegeti. Mindenki feltöltődik, vagy másolatok másolatainak életét éli a virtuális valóságok terében, akár szimultán, gyorsabb vagy lassúbb szubjektiv időben(ezt már nem értettem, sőt már ez előtt sem fogtam fel mindent, no de se baj vitt tovább a kiváncsiság).
A technológiai szingularitáson túl a fejlett nem emberi inteligenciák átalakitják Naprendszerünk buta anyagát komputróniummá(okos anyaggá), és eközben újra egyesül a család, Pamela kiábrándulva elveti az örök fiatalságot és megöregszik, Mamfred feltöltődik és madárrajként tűnik fel újra, Anette Mamfred francia szeretője orángután testben jelenik meg, a feltöltött virtuális Amber visszatér, és saját fia városában újra testet ölt és közösen keresik a megoldást emeriség problámáira.
A történet vége sok sok év múlva teljesedik ki, annak aki megérti, és eljut idáig a könyvben.
Nem vagyok szingularitás rajongó, hiszek a fogyókurában, nem félek a Laptopomtól, vagy a 2.0 gazdaságtól, mert már a mostanit sem értem, és jobb a boldog tudatlanság.
Érdekes könyv, sok ötlettel, és számomra bizarr jövőképpel, bár rengeteg információt tartalmaz, nem is értettem mind, de olvasható, mert átsegitett a story és a furcsa szereplők.

2 hozzászólás
kvzs P>!
Charles Stross: Accelerando

Üdv a szingularitás utáni világban. Vagy az előttiben. Vagy az éppen benne lévőben. Mindegy, a lényeg, hogy valahol a közelében vagyunk.
Választhatsz, hogy milyen életet szeretnél élni. Vagy hogy hányszor. Vagy milyen gyorsan. Esetleg, hogy mikor.
Lehet hús és vér, de lehetsz feltöltött, élhetsz lassabban vagy gyorsabban a többieknél. Élhetsz többször. Vagy párhuzamosan. Vagy néhány halállal tarkítva. Választhatsz, hogy integrálod néha magad, vagy teljesen külön úton jársz. De lehetsz akár madárraj is.
Nevelhetsz gyereket, ugyanazt akár többször is, amíg megfelelő nem lesz. De nevelheted akár a saját nagyszülődet is. A lényeg, hogy dönthetsz. Meg a változás. Mert az nagy körülötted. De majd megszokod, hogy buta vagy az univerzumhoz képest.
A probléma, hogy kicsit összekavarodnak a családi viszonyok. Nézd meg például a Macx dinasztiát, azt sem tudják már, hogy ki kicsoda és mikor van, de ők már csak ilyen fajta. Mindig ott vannak ahol történik valami. És mindig ott van a macska is.


Népszerű idézetek

phetei P>!

– Az ember akkor jön rá, hogy a házassága rossz irányba tart, ha a CIA-n keresztül üzen a feleségének, ő pedig az adóhivatalon keresztül válaszol.

61. oldal

csartak P>!

Néhány évvel később két férfi és egy macska ülnek egy bárban, ami nem is létezik.

173. oldal, Második rész: Hajláspont - Ötödik Fejezet: Router

Kapcsolódó szócikkek: macska
csartak P>!

– Ki volt az a paprikajancsi, akivel ma foglalkoztál? – kérdezi Amber.
Rita vállat von.
– Valami unalmas ponyvaíró a 20. század elejéről, elképesztő testfóbiával; végig azt hittem, hogy nyáladzani kezd, ha keresztbe teszem a lábam. A legviccesebb, hogy amikor szóba hoztam az implantokat, halálra rémült. Már nagyon ki kellene találnunk, hogy viszonyuljunk ezekhez az elme/test dualistákhoz, nem igaz?
[…] Rita bólint. Nőgyűlölet és hasonlók… a patriarchális rendszer utolsó morzsái még mindig velünk vannak, és nem csak az újraszimulált ajatollahok és a sötét középkor érsekei révén.
– Ez az író mindkettő rossz tulajdonságait egyesíti, valami H. P., Rhode Islandről. Úgy nézett rám, mintha attól félne, hogy denevérszárnyakat és csápokat növesztek.

374. oldal, Harmadik rész: Szingularitás - Nyolcadik Fejezet: Szavazó

Kapcsolódó szócikkek: Howard Phillips Lovecraft
2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!

a Moszkvai Windows NT felhasználó csoport weboldala: a kommunista Oroszország az egyetlen, ami még mindig Windowst futtat, mert a központi tervapparátus meg van győződve, hogy ha fizetni kell egy szoftverért, akkor az biztosan ér is valamit.

35. oldal, Első rész: Lassú indulás - Első fejezet: Languszták

ppayter>!

– Ha az európai népmesék ördöge lennék, azt mondanám, a lelkedért jöttem – mondja Mineko, miközben ide-oda lóbálja a farkát. – Szerencsére nem vagyok dualista, úgyhogy csak kölcsön akarom kérni a lelkedet egy időre. Ne aggódj, nem piszkolom össze.
– Aha – Manfred felvonja a szemöldökét. – És mire kell?

424-425. oldal, Harmadik rész: Szingularitás - Kilencedik fejezet: Túlélő

csartak P>!

– Szerintem még el sem kezdődött – száll be Borisz is. – A szingularitás azt jelenti, hogy egy pillanat alatt végtelen számú változás történik. De a szingularitás előtt lehetetlen megjósolni a szingularitás jövőjét, nem? Úgyhogy még nem kezdődött el.
Au contraire. 1969. június 6-án kezdődött tizenegy órakor, a keleti idő szerint – mondja Pierre. – Ekkor küldték az első hálózati protokollcsomagokat egyik IMP-ről a másikra; ez volt a legeslegelső internetes kapcsolat. Ez a szingularitás. Azóta olyan világban élünk, amelyet azelőtt lehetetlen lett volna megjósolni.
– Ugyan már – vitatkozik Borisz. – A szingularitás nem más, mint vallásos handabanda. A keresztény hívek felemelkedésének mítosza, újracsomagolva ateista geekeknek.

201. oldal, Második rész: Hajláspont - Ötödik Fejezet: Router

Kapcsolódó szócikkek: technológiai szingularitás
Bori_L>!

– A pokol nem más, mint egy perverz mennyország.

250. oldal

kvzs P>!

Néhány, ön által is ismert tevékenység egyszerűen hülyeség, és bár nem illegális, a saját biztonsága érdekében kerülendő. Ezek: bankszámlaadatai kiadása a nigériai pénzügyminiszter fiának, hidak, felhőkarcolók, űreszközök, bolygók vagy más vagyontárgyak vásárlása, személyiségének eladása és kereskedelmi szerződésre lépés a 2.0-ás vagy magasabb verziószámú gazdaságok szereplőivel.

352. oldal

csartak P>!

A legtöbb emlék a dotkom-időszakból származó hulladék, amelyek a „legrosszabb japán-skót szuvenír” kitüntető címért versengenek; Hello-Kitty-mintás skótszoknyák, motoros Loch-Ness-i szörnyek, amelyek mérgesen sziszegnek az ember lábánál, használt laptopok.

106. oldal, Első rész: Lassú indulás - Második fejezet: Turista

Kapcsolódó szócikkek: Loch Ness-i szörny
Dominik_Blasir>!

– Én már megéget magát végfelhasználói licencszerződésekkel. Nincs kedv kísérletezni szabadalmi cégekkel, akik vannak csecsen infóterroristák kezében. Maga ember; nem kell aggódnia, hogy a kukoricapehely gyártója elkobozza vastagbelét, csak mert engedély nélküli ételt emészt vele, igaz?

16. oldal, Első rész: Lassú indulás - Első fejezet: Languszták


Hasonló könyvek címkék alapján

Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Alastair Reynolds: Napok háza
China Miéville: Armada I-II.
China Miéville: Konzulváros
Ian McDonald: Brasyl
Brian W. Aldiss: Amíg világ a világ
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben
John Wyndham: A triffidek napja
John Wyndham: Újjászületés
Dan Abnett: Az áruló