Ben Solo / Kylo Ren helye ott van a legnagyobb Star Wars karakterek közt, a benne dúló erők által megformált komplex személy mára rengeteg rajongót nyűgöz le és foglalkoztat. A filmek során is már gazdag, tartalmas fejlődésen ment át alakja, láthattuk őt szeszélyes, ámde kompetens, energikus ellenfélként, megsebzett vadként, a szabadságáért harcoló rabként, maga körül mindent elpusztító menekültként és mindenét feláldozó önzetlen hősként, kinek fényre való visszatérése és búcsúja meghatóan épült fel.
Olyan személyt formáltak meg az alkotók számunkra, akinek szimbólumai és útja milliónyi dilemma mellett vezetnek, karakterét olyan tartalmassá téve, hogy hosszú oldalakat lehetne megtölteni a róla való fontos diskurzusról. És íme, itt van végre egy előzménytörténet, a „The Rise of Kylo Ren”, magától a zseniális Charles Soule-tól, aki ismét bizonyította, hogy a Star Wars legjobb történetmesélői közé tartozik! Bár tény, hogy Kylo Ren mögött még mindig rengeteg az elmesélni való – számomra leginkább a maszk története hiányzik, illetve az Első Renddel való kapcsolat és a hatalom kérdésköre – ez a négy füzetnyi történet valójában tökéletesen viszi véghez azt, amire vállalkozik: bemutatja, ahogy a már fiatalemberré érett Ben Solót milyen tragédiák lökik ahhoz a fordulóponthoz, hogy lelkét kitárja a sötét oldal előtt.
Nem is a konkrét cselekmény lett megragadó, hanem az a rengeteg karakterpillanat, párbeszéd, visszaemlékezés és kulcsfontosságú pillanat megmutatása, melyek a nyitott olvasók számára azonnal egy rétegelt, ezer dologról beszélő történetté varázsolják a sztorit. Őszinteségével az ember lelkébe hatoló pengeként hatnak a tűpontosan megírt frappáns párbeszédek. Bár egy kitalált galaxis hatalmas erejű, béklyókkal küszködő fiatalemberéről szólnak ezek, de valójában az ő béklyói a mi béklyóink is. Ben Solo látszólagos halálának szomorú tragédiája emlékeztet mindannyiunkat arra a dilemmára, amit az ember évezredek óta vív a benne élő sötétséggel, válaszokat keresve rá, önmagunk keresésének és elfogadásának fontosságára, az őszinte érzések elnyomásának mérgező voltára, illetve arra, mennyire is szükséges egy lélek számára a világ felé kinyílás – amely valójában a legbátrabb cselekedetek egyike.
