A ​félszemű 49 csillagozás

Charles Portis: A félszemű

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A tizennégy esztendős Mattie Ross apjával aljas gyilkos végez az arkansasi Fort Smithben: megfosztja életétől, lovától és 150 dollárjától. Mattie felkerekedik, hogy megbosszulja apja halálát. Felfogadja a környék legkomiszabb rendőrbíróját, a félszemű Rooster Cogburnt, és együtt indulnak az Indiánvidéken garázdálkodó gyilkos üldözésére.

Eredeti megjelenés éve: 1968

A következő kiadói sorozatban jelent meg: FilmRegények

>!
Cartaphilus, Budapest, 2011
192 oldal · ISBN: 9789632661834 · Fordította: Polyák Béla

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Reuben J. "Rooster" Cogburn


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Charles Portis: A félszemű

Kemény, szikár történet, amelyet a kamaszkorának meghatározó pár hetére visszaemlékező idősödő, félművelt, de nagyon is talpraesett nő mesél el.
Az irodalmi stílus ennek megfelelően teljesen csiszolatlan, sőt, gyakran idegesítően együgyű – engem különösen a macskakörmök használata kergetett az őrületbe –, ámbár épp ettől lesz autentikus az előadásmód.
Az események nem bonyolultak, mint ahogy a szereplők sem azok. A vadnyugatot deheroizáló regények sorába tartozik ez is, ahol még a pozitív karakterek is szinte nélkülöznek minden jóakaratot, – felteszem szándékkal –, s nem látnak ki a saját szűk perspektívájú ösztönvilágukból. Fel sem vetődik bennük, hogy lehetne másként is élni, de különösebb szívfájdalom nélkül fogadják el a pusztulásukat is.
Ha így nézem, akkor a könyv mélységesen pesszimista és elkeserítő képet fest a büszke vadnyugatról, ahol bármilyen ostoba és korlátolt alak fegyvert tarthat, és nincs erkölcsi megfontolás, ami visszafogná, hogy embert öljön. Ahol a törvény szellemét nem, csupán a betűjét igyekeznek betartani. Ahol nem bosszúból, becsületből vagy bírvágyból, hanem a másik ember élete iránti mérhetetlen közönyből lőnek halomra embereket. S ahol egy akasztás pontosan olyan látványosság, mint a középkorban.

7 hozzászólás
>!
egy_ember
Charles Portis: A félszemű

Az a helyzet, hogy az egyik gyengém a sok közül az éppen a western. A ridegnek látszó, de érző szívű magányos hős figurája közel áll hozzám a mai napig, de ahogy öregszem egyre jobban kedvelem az anti-westernt, ami az árnyoldalakra koncentrál, mint ez a regény is.
A könyv tulajdonképpen stílusbravúr, Portis egy idősödő, iskolázatlan, de a mindennapi dolgokban jól boldoguló, és kora társadalmi-politikai viszonyaiban viszonylag tájékozott nő szemszögéből meséli el a történetet, és egyszer sem esik ki ebből a szerepből. Viszont épp ez a gyengéje is, mert ez az elbeszélő meglehetősen szűkre szabja az felhasználható eszközök körét, és ettől a szöveg időnként fárasztóvá válik.
Ez pont az az eset, amikor a filmes feldolgozás hozzátesz a könyvhöz, és alighanem emlékezetesebb marad.

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Charles Portis: A félszemű

Vadnyugati kalandregény, nem a klasszikus, idealizáló, meseszerű, Karl May és Cooper féle fajtából, hanem inkább mocskosan realista történet.
Kissé lassan indul, de hát, nem egy akciófilm forgatókönyvét olvassuk, hanem egy 1968-ban megjelent szépirodalmi művet.
Az akciófilm forgatókönyvről Tarantino, és a Ponyvaregény juthat az eszünkbe, ahol az egyik szereplő (gengszter) a Bibliából citál a gyilkosságai előtt. Ebben a könyvben is beszélnek a Bibliáról, Amerika nagyon vallásos ország, a főszereplő, narrátor kislány is erősen vallásos. Presbiteriánus, és a protestáns erkölcs teljesen át is hatja a személyiségét. Racionális, tárgyilagos, az érdekeiért maximálisan kiáll, azokat az ellenséges felnőtt világban is hatékonyan érvényesíti. Igazán mulatságos, ahogy az üzletfeleivel alkudozik – azok többnyire csak egy naiv kislányt látnak benne – először –, aztán valamennyien meghajlanak az érvei és az akarata előtt.
A valláserkölcs diktálja azt is, hogy a bűn megtorlatlan nem maradhat, bár a földi igazságszolgáltatás útjai a 19. századbeli Amerikában elég kacskaringósak voltak. A rablóból lesz a legjobb pandúr – tartja a mondás, és a regény másik főszereplője, a félszemű rendőrbíró élettörténete erre jó példa.
A történet az első száz oldal után lesz igazán izgalmas, és addig a nagyon egyszerű stílus is elég unalmasan hat – még szerencse, hogy a mesét megszakítja egy bírósági tárgyalás jegyzőkönyve.
A könyv második felében peregnek az események: hullanak a hullák, csörögnek a csörgőkígyók, dörögnek a fegyverek; aztán a végén, az utolsó pár oldalon a főszereplők további életútját megismerve, visszatér majd a valóság, a reális világ
Összefoglalva: szépirodalomnak kicsit szimpla, westernnek kicsit unalmas, de az amerikai Vadnyugat igazi arca iránt érdeklődők számára időnként kifejezetten szórakoztató olvasmány.

>!
robinson P
Charles Portis: A félszemű

Aprólékosan indult, mire körvonalazódtak az erőviszonyok. Hihetetlenül talpraesett és leleményesen ügyes a lányka. Apja büszke lett volna rá, ha éppen nem az ő értelmetlen halálát mennének megbosszulni. Western mese egyszerűen, filmszerűen. Nem láttam a filmet, de keresem. Kissé hirtelen lett vége, sőt a veremből való szabadulás mesésre sikerült. Félszemű és félkarúvá lett jól egymásra találtak.

>!
patricia
Charles Portis: A félszemű

Aludtam rá kettőt, és levontam még fél csillagot. Azt olvastam korábban, hogy zseniálisan megírt szereplői vannak Portis-nak, és így azt vártam, hogy tényleg azok legyenek, de nem. Mattie például azért különleges, mert 68-ban még nem volt annyira szokás erős női (vagy kislány, mert ugye 14 éves) karaktereket megtenni főszereplőnek. Elég okos és nagypofájú, amit jó olvasni, viszont így utólag átgondolva kicsit szociopata. Nincsenek érzelmei, hiába halt meg az apja, ennek az érzelmi vonulatából csak annyit látunk, hogy Mattie hideg fejjel le akarja mészárolni a gyilkost. Lehet ez egyfajta poszttraumás stressz, de a végén, felnőttként is hasonlóan viselkedik, így inkább arra jutottam, hogy olyan, mint egy vulkáni. És pont ezért nem gondolom, hogy hiteles lenne Mattie, mert bármilyen kemény kiscsaj, azért az apja halála meg kellene, hogy rázza. Ugyanez igaz Cogburn-ra, meg a másikra is, akinek nehezebb leírni a nevét. Túl keveset tudunk meg róluk ahhoz, hogy tényleg számítsanak, meg érdekeljenek, és az a kevés is mintha csak vadnyugati klisékből építkezne.
Ami esetleg érdekes lehet, az a nagyon minimalista elbeszélésmód. Elég nehéz megszokni, pedig én szeretem az ilyesmit, de sokszor mintha rossz helyen lenne mondathatár…stb. Ez nyilván azért van, mert a felnőtt Mattie a narrátor, de engem néha idegesített.
Összességében nem volt rossz, de valaki írta itt előttem, hogy szépirodalomnak kicsit szimpla, westernnek kicsit unalmas, teljesen egyetértek vele, mert szerintem ez egy ifjúsági kalandregény (kb. mintha Celia Rees belevaló hősnőit kereszteznénk Twain vagy Cooper férfias világával), és abból sem a legjobb.
Lehet inkább megnézem a filmet.

>!
dorothy_emerald I
Charles Portis: A félszemű

Azt hiszem a westernek jól áll a szélesvászon és Jeff Bridges. Nem tudom, hogy a marcona arcok, a zene, vagy a hosszú, komótos snittek hiányoztak leginkább, de valamiért húzta az egyik lábát ez a ló. Ennek ellenére ment előre derekasan, csak sántított egy picikét.

>!
petibácsi
Charles Portis: A félszemű

Tulajdonképpen egy teljesen klasszikus western, ha eggyel kevésbé érzékletesen lennének megjelenítve a sebesülések, halálozások, és ha az elbeszélőnknek néhány helyen nem lennének komolyabb kritikai megjegyzései az aktuálpolitikáról vagy a vallásról, akkor akár ifjúsági regénynek is beillene.
Az elején még bíztam benne, hogy Mattie Ross, a „vénlány”, aki kamaszkori hányattatásaira emlékszik vissza, majd egyedi elbeszélői hangot kölcsönöz a könyvnek, de aztán csak nagyon kis mértékig váltotta be a hozzá fűzött reményeim.
Így inkább azoknak ajánlható, akik most ismerkednek a műfajjal, másban semmi újdonságérzetet nem kelt majd.

>!
Tercia
Charles Portis: A félszemű

Szeretem én, ha nincs agyoncizellálva valami.
Csak szépen, egyszerűen.
A hős hősnő? A Vadnyugaton? Jó. Nem is annyira nő, hanem csak egy kamaszlány? Még jobb. Megszorongatja a tökét némely eltévelyedettnek? Még annál is jobb.
Mi van a jófiúkkal? Nem is annyira jók? Izgalmas. Nem lehet mindenki egy Raylan Givens , ráadásul még ő is majdnem megbotlik néha.
Azért a szívük mélyén mégis csak jók ? Naná, hogy lenne kerek a történet egyébként?
Közben meg van neki humora is, ha nem is nagyon direkt, de nem direkt annyira őneki semmije, nem kell mindig a lábunkat csapkodni a röhögéstől, magunk alá pisilni a nagy izgalomban. Elég ha valami szórakoztató és nem tucatáru.

Ritka kivétel: a filmet legalább ennyire élveztem, Jeff Bridges-szel nem lehet mellényúlni.

>!
Erika_Bogár I
Charles Portis: A félszemű

Tervben volt, hogy megnézem a filmet, aztán elmaradt, megláttam a könyvet és elhatároztam, hogy elolvasom, az is elmaradt. Most végül egy kihívás miatt olvastam el, megérte. Jó western volt. Érdekes, különleges hangulatot adott a történetnek, hogy tudtam, hogy egy idős asszony meséli el, mi történt vele fiatal lány korában. Így az E/1 személyű elbeszélő fűzhetett olyan megjegyzéseket a történethez, melyről a valóságban akkor még nem volt tudomása.

>!
FreeAngel
Charles Portis: A félszemű

Egy aranyos kis vadnyugati történet, amiben egy szinte még kislány meséli el, ahogyan – kis segítséggel – bosszút áll apja gyilkosán. Nagyon tetszett a főszereplő kislány talpraesettsége, ahogyan a felnőtt vadnyugati világban a férfiakkal szemben is megállta a helyét és hű maradt az elveihez. Az olykor felbukkanó fanyar humor megmosolyogtatott, és bár nem volt egy nagy durranás, kikapcsolódásnak tökéletes volt! Kíváncsi lettem a könyvből készült filmadaptációra is!! :)

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
FruzsinaRacz

– Ő az, aki kilőtte Ned alól a lovát?
– Igen – felelte Rooster –, ő a híres neves lógyilkos a texasi El Pasóból. Az a módszere, hogy gyaloglásra kényszeríti a banditákat. Azt mondja, így kevesebb gazságot tudnak elkövetni.

141. oldal

>!
FruzsinaRacz

– Maga nem gondol valami sokat felőlem, igaz-e Cogburn?
– Egyáltalán nem is gondolok magára, ha a száját csukva tartja.

131. oldal

>!
cassiesdream

Ha nem akasztják föl, hát majd lelőjük. Erre rangertiszti becsületszavamat adom.

59. oldal

3 hozzászólás
>!
Cheril

MR. GOUDY: (…) Nos, ha nem tévedek, korábban azt mondotta, hogy elhátrált Aaron Wharton elől.
MR. COGBURN: Úgy van.
MR. GOUDY: Szóval hátrált előle?
MR. COGBURN: Igen, uram. Hiszen rám emelte a fejszét.
MR. GOUDY: És maga ilyen irányba ment?
MR. COGBURN: Amikor hátrálok, mindig hátrafelé megyek.

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Reuben J. "Rooster" Cogburn
>!
FreeAngel

(…) Az ember fejét olykor megzavarja a pénz, elfelejti miatta, mi a helyes.

67. oldal

>!
psn

Az emberek szeretik járatni a szájukat. Szívesen köszörülik azon a nyelvüket, akiben szilárdság mutatkozik.

188. oldal

>!
kiscsillag0310

Ha az ember azt akarja, hogy valamivel ne legyen gond, mindig magának kell elintéznie.

63. oldal

>!
psn

Az ember így vagy úgy mindenért megfizet ezen a világon. Soha semmi nincs ingyen, csak az Úr kegyelme. Azt pedig nem lehet sem megszolgálni, sem kiérdemelni.

31. oldal

>!
FruzsinaRacz

Az emberek manapság már nemigen tudják elképzelni, hogy egy tizennégy esztendős leány télvíz idején csak úgy felkerekedik, és nekiindul, hogy megbosszulja apja halálát, pedig akkortájt ez még nem tűnt olyan különösnek, noha persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ilyesmi nem esett meg mindennap.

(első mondat)

>!
kiscsillag0310

Nem győzök csodálkozni azon, hogy az emberek még többszöri súlyos csapás után is összeszedik magukat, és tovább teszik a dolgukat. Nem lehet legyűrni őket.

73. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

James Fenimore Cooper: Vadölő / Az utolsó mohikán
James Fenimore Cooper: Nyomkereső / Bőrharisnya
Simon X. Rost: Aki sosem alszik
Samuel Fuller: A Nagy Vörös Egyes
Zane Grey: A pioneerok
Karl May: Halálos tűz
Rider Alex: Bill Tex visszaüt
Karl May: Winnetou – Old Shatterhand
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
Michael Blake: Farkasokkal táncoló