A ​szahara rabszolgái 84% 11 csillagozás

A kocsma tulajdonosáról bevezető jellemésképpen annyit, hogy a tábla alapanyagát lopta. A betűkhöz való festéket lopta, sőt a kampósszöget is lopta. Természetesen a villanykörtét is lopta. Sőt a törzsközönséget is lopta. No nem úgy, hogy meglopta őket, mert aki itt a törzsközönséggel kapcsolatban ilyesmire vetemedett, az nemigen volt hosszú életű e földön. Annyiban lopta a közönséget, hogy ellopta egy másik kocsmából bizonyos reklámtrükkök segítségével. Természetesen a reklámtrükköket is lopta.

Fegyver nélkül belépni céltalan!
Cél nélkül verekedni esztelen!
Ész nélkül menekülni reménytelen!

Oroszlánszívű Jakab, a kocsmáros, megvetően köpött, mert tudta szétverik a helyiséget, és ez ellen nem tehetett semmit. Lehúzodott a pult mögé, újságot vett elő és olvasott. Időnként megragadott egy sörösüveget, és a küzdők közé vágta minden célzás nélkül, mert neki mindegy volt, hogy kit talál el. Csak azt tartotta fontosnak, hogy minnél több tárgy törjön össze, mert minden biztosítva volt.

Iszonyú csend támadt. Góliát Pierre hangtalanul vergődött, hogy a váratlan rémülettől torkán akadt rum meg ne fojtsa. A kijelentésnek borzasztó hatása volt.
– És ezt nevezi ő pompás ötletnek! – súgta elkékült szájjal a Hosszú Jean a Füttyös Dávid fülébe.
– Dolgozni? – kérdezte kissé magához térve Góliát Pierre.
– Annyira azért talán mégsem vagyunk bajban! – mondta Tetovált Rodrigó.

– Nem látott egy rabomobilt?
A katona elvigyorodott.
– Dehogynem!
– Hol? – kérdezte mohón az arab őrmester.
– Lyonban, ezerkilencszázharminckilencben. […] Erre rabomobilba raktak bennünket, és elindítottak Calais felé…
– Micsoda hülyeségeket beszél itt összevissza? … Ki kíváncsi a maga rovott múltjára?…
– Csak mert kérdezte, hogy nem láttam-e egy rabomobilt! Vaknak kellett volna lennem, ha nem látom, hiszen benne ültem. Másképp igen sokáig tartott volna az út Calaisba.
– De nem!!…
– De igen! Van magának fogalma arról, hogy mennyi idő alatt lehet Párizsból gyalog Calaisba érni?…
Az őrmester a haját tépte.

A Fekete Cápa valójában egyáltalán nem volt hülye. Bizonyos durvább vonatkozásokban még humorérzékkel is dicsekedhetett. És miért ne dicsekedhetett volna épp a humorérzékével, mikor minden egyébbel is állandóan dicsekedett. Még akkor is, ha erre egyáltalán nem volt semmi oka, alapja és jogcíme.

A marokkói dokknegyedről vagy rosszat, vagy semmit. Miután azonban ennek a regénynek rendkívül jelentős momentuma játszódik le itt, kénytelen vagyok minden rosszat elmondani róla, amit tudok.

– Bocsánat, uram, ha meg nem sértem… mennyiért pofozkodna egy kicsit?

(első mondat)

-Tehát hülye! Az más! Ebben a cseppet sem meglepő esetben körülírom, illetve részletezem kívánságomat! Tehát: Mondja, tisztelt úr… hajlandó volna ön bizonyos anyagi javadalmazások ellenében szépen fejlett, sőt bátran állathítom, egész estét betöltő tenyereit nagyobb csattanások kíséretében odavágni az erre a célra leginkább megfelelő arcokhoz?

Oroszlánszívű Jakab, aki egykedvűen ült a pult mögött és lepedőnagyságú újságjait olvasta, miközben időnként odavágott egy-egy sörösüveget, két nappal később becsületszavára kijelentette, hogy a bútorok romjait egy fogpiszkálógyárnak adta el, mert ott szinte minden további megmunkálás nélkül fel tudták használni a kiváló nyersanyagot.