Sokáig azt hitték, és talán még ma is sokan hiszik, hogy Shakespeare olyan nagy író, akit csak a beavatottak érthetnek igazán. Pedig Shakespeare még ennél is nagyobb: egyszerű emberek, sőt gyerekek is érthetik és élvezhetik. Ez a gondolat vezethette a múlt század elején Charles Lamb angol írót és kritikust és Mary nővérét, amikor mesévé oldották gyermekek számára a drámaíró húsz művét, a vígjátékokat, a regényes színműveket és a tragédiák legjavát. Olyan korú gyermekeknek szól ez a könyv, akik még nem járnak színházba, hogy a lebilincselő elbeszélések olvasása készítse elő őket az igazi találkozásra. Aki meghitt ismeretséget köt ezekkel a történetekkel – amelyeket Shakespeare maga is másoktól kölcsönzött –, az tudja majd igazán értékelni, mivé formálja őket a drámaíró és költő lángelméje.
Shakespeare mesék 125 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1807
Tagok ajánlása: 14 éves kortól
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az én könyvtáram Móra
Enciklopédia 54
Szereplők népszerűség szerint
Hamlet · Lady Macbeth · Macbeth · Makrancos Kata · Othello · Pericles
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 13
Most olvassa 10
Várólistára tette 41
Kívánságlistára tette 19
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
A két Lamb testvér különös életútja, Mary elmebetegsége* sajátos hátteret ad egyetlen jelentős irodalmi alkotásuknak, a Shakespeare-meséknek. A könyv 1807-ben jelent meg, az angol romantika fénykorában, és stílusa tükrözi is ezt a kort. Shakespeare zabolátlan őserejét, minden formai megkötésnek és szabálynak fittyet hányó eredetiségét nem sikerült átmenteni ebbe a kötetbe, de ezek a kis, lekerekített elbeszélések jól teljesítik feladatukat: az ifjabb olvasóközönséggel megismertetni a drámák cselekményét, elmondani nekik a sztorit.
Ami a mai olvasónak kevésbé tetszhet, az az ellentétek tompítása, a jellemhibák enyhítése: ebben a kötetben a legutolsó féreg, a legjellemtelenebb patkány, a legingadozóbb puhány is inkább rosszalló fejcsóválást kap, nem pedig valódi szidalmat (pedig Viktória királynő kora még messze nem érkezett el). Az érdes részeket simára polírozó, a logikátlanságokat kisimítani igyekvő tálalásban kerülnek elibénk a darabok (összesen húsz, mivel a tíz királydráma, illetve a Plutarkhoszból merített tragédiák (Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Coriolanus), meg egy-két valóban rémes opusz (pl. a Titus Andronikcus) kimaradtak).
Gyerekeknek ismerkedéshez Shakespeare világával, illetve felnőtteknek a zegzugosabb cselekmények (főleg a kései színművek) felfrissítéséhez mai is jól megfelel; Vas István szerényen a háttérbe húzódik, fordítása hagyja érvényesülni a munka eredeti tónusát.
* Bővebben lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/Mary_Lamb
Charles Lamb a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság miatt került fel a moly-térképemre, hiszen ő miatta indult el a cselekmény és mindenképp meg akartam magamnak lesni a fickót. A testvérével közös könyv adta magát, plusz hát Shakespeare, úgyhogy gondoltam nem nagyon nyúlhatok mellé.
Így is lett, csodás ez a könyv. Szépen feldolgozza Shakespeare drámáit, röviden és olvasmányosan – nem váltja ki az eredetik elolvasását, nem rövidített olvasmány ez, mégis hordoz magában valami pluszt. Valóban érződik a mese stílus, jó lehet olyan gyereknek lenni, aki ezen a tükrön keresztül találkozik először Shakespeare-el, és majd később az eredeti darabokkal.
A kiadás maga is nagyon igényes, imádom a vastagabb lapjait, az illusztrációk viszont nem tetszenek, alapból nyomasztónak érzem ezt a stílust.
Ez is de jó volt, nagyon tetszett.
Könnyed olvasmányos formában gyűjtötték össze a Shakespeare színdarabokat. Én mondjuk teljes formáiban is szeretem mindet. Meseként viszont megszerettethetik a darabokat és a szerzőt a gyerekekkel már ifjú kotukban.
Mindig jó ötletnek tartom, mikor a komoly műveket mese formában átírják. Könnyen emészthető és amúgy is nagy meserajongó vagyok.
Kedvenc lett ez a kötet, nagy kedvenc. Alapból szeretem Shakespeare-t, alig van olyan mű, amit nem olvastam volna el drámában is. Viszont azok közül is kettő azonnal landolt a kívánságlistámon és a bakancslistámon.
Szerintem jó ötlet volt a meseadaptáció. Kicsit más lesz tőle a hangulatuk a történeteknek, hiszen máshol lesznek a hangsúlyok, de semmiképpen nem rontják el az eredetieknek az emlékét, fényét. Ráadásul így egymás után olvasva a mester műveit kitűnnek a hasonlóságok, bizonyos motívumok, fordulatok vissza- visszatérése, szeretete. Ilyen az, hogy a női szereplőit szívesen öltözteti férfi álruhába, aztán az ikrek szerepeltetése mulattatás céljából, stb.
Régebben olvastam valahol elemzésben, hogy Shakespeare nem szerette a női főszereplőit, ezért kevés az okos, szimpatikus lányalak a drámáiban. Ez most számomra megcáfolódott. Sok darabban igenis az okos, rokonszenves, kitartó nők a kiemelkedőek és irányítóak. Ők azok, akik jó irányba terelik a dolgokat. Persze van egy csomó szipirtyó is, de számomra a női alakok sokkal maradandóbbak lettek, mint a férfiak.
Nem tudtam, mire számítsak ettől a könyvtől, de összességében tetszett. Gyakorlatilag Shakespeare munkásságának egy nagy részével megismertetett, ami a történetek tartalmát illeti. Az eredeti drámákból csak az iskolai kötelezőket olvastam, és színházban láttam pár vígjátékot, így sokkal jobban el tudom képzelni, milyen kiterjedt és sokrétű volt az átiratok eredetije. Azt is látom, hogy ugyanakkor voltak szinte egy kaptafára húzott drámái is a nagy angol szerzőnek, bár ez ezekből a meséknek az értékéből nem von le semmit. Ami levon, hogy azért ezek messze nem gyerekeknek valók – szerintem. Számos „mesében” már a szereplők számossága – és esetleges átváltozása, név- vagy személycseréje – a felnőtteknek is nehezíti a megértést, hát még a fiatalkorú olvasóknak. (Bár az igaz, hogy nem bonyolultabbak egy Harry Potter történetnél:-)). Lehet, hogy helyenként a fordítás is rontott a színvonalon, néha nem volt teljesen gördülékeny a szöveg – de az is elképzelhető, hogy Vass István csak javítani akart az eredetin! Összefoglalva, nem bántam meg, hogy elolvastam, és azoknak mindenképpen ajánlom, akik kíváncsiak Shakespeare drámáinak történetére, vagy színházban látnak valamit, és utána akarnak nézni dolgoknak – de nem szeretnek drámát olvasni!
Én és a Shakespeare-mesék – a Shakespeare-mesék és én: egy irodalomórai feladattal kezdődött az egész. És miután a Macbeth – annak ellenére, hogy míg el nem olvastam, szilárdan hittem, hogy címszereplőnk nőnemű – elvarázsolt, nem volt megállás.
Charles és Mary Lamb könyve egy lenyűgöző utazás a képzelet birodalmában. Királyfik, hősök, tündérek, szolgálók: mire a könyv végére értem, már mindegyikőjüket jó ismerősként köszönthettem. Mindegyik darabban – mesében – volt valami, ami érdekessé, meglepővé, szerethetővé tette. Azt hiszem, Macbeth és én örökre összeforrtunk, de jókat nevettem A makrancos hölgy történetén, és Pericles, Tyrus fejedelme is belopta magát a szívembe. Külön öröm volt, hogy a mindenki által ismertek – R&J, Hamlet, Szentivánéji álom – mellett kevésbé ismert műveket is tartalmazott a kötet. Szívesen olvastam volna még tovább…
Egyszóval: Shakespeare-t nekem, de most azonnal!
Gyermek korom és az irodalomhoz való viszonyom egyik meghatározó műve volt. Kamasz fejjel egy ideig a „kultúr-sznobizmus” jegyében szégyelltem, hogy Shakespear alapjaimat innen merítettem, de ma már ismét szívesem veszem kezembe újra és újra, nem csak a történetek, de a csodás illusztrációk miatt is
Csalódtam Vas István munkájában. Olyan nyelvtani (főleg mondattani) hibákat vét – azt viszont következetesen –, amikből érződik, hogy fordítás. Ezenkívül sokszor 8-10 tagmondatból álló összetett mondatokkal operál. Akadnak értelmetlen mondatok is, és hibás szóhasználat.
A nehézkes, bonyolult mondatszerkesztés miatt kétlem, hogy ez gyerekirodalom volna. Állítólag már az angol eredeti sem az ifjúság körében tett szert népszerűségre hazájában, legalábbis az utószó szerint.
Kiskamasz korom olvasmánya volt a kötet, de akkor vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. A „mesék” tetszettek is meg nem is, túlontúl romantikusak voltak, sok volt bennük a véletlen okozta kalamajka, de néhány szereplő, mint Hamlet, vagy A vihar Prosperója és Calibánja megmaradtak bennem.
A szentivánéji álom így, ebben a formában előadva pedig sokáig visszatartott attól, hogy az eredetivel meg akarjak ismerkedni – a Michael Hoffman rendezte film kellett ahhoz, hogy ez megváltozzon. És már ott is vagyunk az örök, és megválaszolhatatlannak tűnő dilemmánál, hogy kell-e, sőt szabad-e ilyen regényes átiratokkal megkísérelni valakikhez közelíteni az eredeti művet? Pont az utóbbi színdarab lényege veszett el az átírásnál, és teljesen kimaradtak azok a jelenetek, amelyek a helyi műkedvelő színkörrel kapcsolatosak.
Ha csak ezt az egyet nézném, az én válaszom egyértelműen a nem lenne a kérdésre. Ami miatt mégsem tudok határozottan dönteni, az azok az elbeszélések, amelyekben nagyon élesen emelik ki a szerzők a konfliktust, azok emberi-jellembéli vonatkozásait, és tesznek teljesen elvont fogalmakat érthetővé és emészthetővé.
Népszerű idézetek
– Ez az ember – mondta Ganymedes – itt lézeng az erdőben, és azzal rongálja csemetéinket, hogy Rosalindát karcol a kérgükbe, ódákat aggat galagonyáinkra, és elégiákat a málnabokrokra.
Ahogy tetszik
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tiszai mesevirágok ·
Összehasonlítás - Selma Lagerlöf: Niels Holgersen csodálatos utazása a vadludakkal ·
Összehasonlítás - David Walliams: A világ legrosszabb gyerekei 79% ·
Összehasonlítás - Tea Stilton: A szeretet dallama 93% ·
Összehasonlítás - Tom Olsson: Starshine Legacy 2. ·
Összehasonlítás - Elizabeth Lenhard: Minden, amit tudni kell Irmáról ·
Összehasonlítás - Tina Markus: Pircsi és a zombizűr ·
Összehasonlítás - Walt Disney – Bambi és az erdő hercege ·
Összehasonlítás - Takács Tibor: Tiszai mesék ·
Összehasonlítás - Berczik Árpád: Pötty Ilonka ·
Összehasonlítás