Hideghegy 105 csillagozás

Charles Frazier: Hideghegy Charles Frazier: Hideghegy

A múlt századi polgárháborús Amerikában játszódó nagyregény két szálon futó szenvedélyes szerelmi történet. Inman, a sebesült katona kalandos út, ezernyi életveszély közepette tart hazafelé, a romantikus, hátborzongató Hideghegy felé. Költői szépségű tájon, vadregényes és félelmetes vidéken visz az útja, ellenséges és barátságos emberekkel találkozik. A Hideghegyen az elárvult Ada várja, aki kényelmes, védett gyermekkora után váratlanul teljesen egyedül maradva birkózik a birtok és az élet megszerzésével. A párhuzamos szerkesztésű, csodálatos nyelven írott regényben lebilincselő, felemelő élményre lelhetnek mindazok, akik nem felejtették el a hagyományos nagyregények megkapó világát.

Eredeti mű: Charles Frazier: Cold Mountain

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Magvető, Budapest, 2004
426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
Magvető, Budapest, 1999
426 oldal · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Ada Monroe · Inman · Ruby Thewes


Kedvencelte 23

Most olvassa 3

Várólistára tette 106

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Amadea
Charles Frazier: Hideghegy

Avagy ami az Elfújta a szélből kimaradt.

2012 óta nézem ezt a könyvet a polcon. Tudtam én, hogy remek könyvnek tartják és valószínűleg nekem is tetszeni fog, de valahogy körüllengi, hogy vele nem lehet sietni, hanem le kell lassulni az átérzéshez, hogy együtt bandukoljunk Inmannel a hosszú úton és Adával bámuljuk a birtok felett a lemenő nap fényét.
A hosszú várakozás alatt kiment a fejemből, hogy ez egy polgárháborús regény, de semmi kedélyes, napfényes déliesség nincs benne, csak Ada gondol futólag a hírhedten merev udvarlási etikettre – konkrétan arra, hogy nevetséges vénlánynak hatna, ha, azt hiszem, két évvel az elsőbálozása után próbálna meg férjet fogni; mi tagadás, ez volt a fényes összejövetelek értelme fiatal lányok számára. Idill helyett annál több benne a vér, a mocsok, a megpróbáltatás és a keserves küzdelem az életben maradásért – ebből a szempontból a Hideghegy igazi háborús regény.
A két főszereplő Ada és Inman – furcsa, hogy csak így vannak emlegetve, a férfinak a keresztneve sem derül ki –, két különböző társadalmi osztályból származó fiatal, akik nagyon szimpatikusak egymásnak (a „szerelmes”-t indokolatlannak érzem két-három small talk alapján, bár akkoriban egy felvett csipkekeszkenő miatt az oltár előtt találhatta magát egy szerencsétlen flótás). Nagyrészt az ő életüket ismerjük meg. Inman megszökik a szolgálatból és sebesülten, gyalog nekivág a hosszú útnak, hogy hazatérjen Hideghegyre, ahol a folyót ezüstös fényű, csobogó patakok jelentik és a hegyek áttetsző, kékes ködbe burkolóznak.
Ugyanezen a vidéken a fiatal, elkényeztetett Ada egyedül marad egy gazdaságban, ahol naphosszat elmereng az élet dolgai felett, néha fest-rajzol, vagy olvas, és megpróbálja figyelmen kívül hagyni a tojás furcsa mellékízét, amióta a tyúkok rovarokkal táplálkoznak, de legszívesebben egy bokor mélyére bújna a világ elől. Az elszigetelődött, tehetetlen élettől a totyogós kora óta önállósághoz és túléléshez szokott, nyers Ruby menti meg, aki a lópatkolástól a cserekereskedelmen át a dohány termesztéséig mindenhez ért, és az ő cseppet sem úrilányos irányítása alatt a fehér lány megtanul vajat köpülni, szemrebbenés nélkül elvágni a csirke nyakát és fát hasogatni, miközben a köténye zsebéből kikandikál egy könyv.
A két fiatal fejezeteiben kapnak helyet a felbukkanó szereplők rövidke történetei, amelyek szinte olyanok, mint egy-egy hihetetlen mese; a kecskék vontatta lakókocsiban élő javasszonyé, a rabszolgába őrülten szerelmes aranyifjúé, az eltévelyedett lelkészé – mindannyiukkal Inman találkozik, akiről időnként nem tudtam eldönteni, hogy vezeklő zarándokúton vesz részt, a pokolba tart vagy a mennyországba. Elképesztő volt a nyomorúság, amit a szereplők átéltek, de az még inkább, hogy az embereknek nemcsak a nemzetőrök, hanem egymás elől is bujdosniuk kellett, mint egy posztapokaliptikus világban… és, tulajdonképpen, erről is volt szó. Az Inman-szálnak jót is tettek a kis történetek, mert Frazier nagyregényeket idéző, igen komótos tempójú regényt írt, nehezen tudtam megszokni ezt a mélázó, vissza-visszaemlékező, filozofikus stílust. Szeretem azt képzelni, az író is tudta, muszáj valamennyi dinamikát vinni a regénybe, és megjelenik Ruby, aki átlendített a holtponton; akármennyit képes lettem volna a gazdaság irányításáról olvasni, közben Inman is mindenféle, olykor szürreális kalamajkába keveredik önhibáján kívül, magyarán sikerült összecsiszolódnunk.
Gyönyörű tájleírásokat olvashatunk, amelyek éles kontrasztot képeznek az emberiség mocskával, ahol ömlik a vér, a belsőségek kibuggyannak az emberek testéből (és tyúk csipegeti őket), kosz és sár tapad az emberek bőrére és elrongyolódott, mocskos ruháira, olykor pedig meglepő hasonlatok bukkannak fel szarbarna kígyókról és pisáló tehenekről, lovakról. Az ételleírások sem gasztroregénybe illően gusztusos fogások, hanem inkább undorítóak, az ilyesmik miatt viszolygok a zsírtól és a zsírban tocsogó, kiadós fogásoktól.

Annak ellenére, hogy az elején mennyire szenvedtem az olvasással és csak az elszántság, a hátha-jobb-lesz – érzés vitt előre, megszerettem ezt a csendes, hol gyönyörű, hol taszító könyvet. (Ettől függetlenül kb. 50 oldalt szemrebbenés nélkül kivágnék belőle.) Van pár hihetetlen dolog a könyvben – például, azt nem hiszem el, hogy egy kisgyerek képes lenne életben maradni, ha annyira magára hagyják, mint Rubyt –, és a befejezéssel se vagyok kibékülve, de, ahogy telik az idő, a jó részek és emlékek jutnak eszembe a regényből – és a megkönnyebbülés, hogy végre ezt is kipattintottam a várólistámról.:)

Ui.: Nem láttam a filmet, de nehéz volt átrajzolnom Nicole Kidman arcát egy fekete hajú, fiatal lány képére, valamint Ruby és Inman is teljesen másnak tűnik Frazier bemutatásában, mint Renée Zellweger és Jude Law. Persze, lehet, hogy minden másban a film annyira tökéletesen visszaadja a történéseket és a hangulatot, hogy a színészek külseje totál lényegtelenné válik.

>!
György_Dragomán I
Charles Frazier: Hideghegy

Egy antikváriumban találtam teljesen véletlenül, 1999 szeptembere volt, hat hétig egyedül voltam, kis se mentem szinte a lakásból, írtam. Ahogy kézbe vettem és olvasni kezdtem, rögtön tudtam, hogy ez nekem fontos könyv lesz, nem is csalódtam benne, az éltem része lett. Szeretem a tájleírásait, a hőseit, azt, ahogy az angol nyelvet modernül tienkilencedikszázadosítja vissza, azt, ahogy rájátszik az Odüsszeiára, és közben ravaszul megújítja a polgárháborús regény műfaját. Azóta is eszembe jut néha, hogy a magyar szabadságharcról kéne egy ilyen könyvet írni egyszer valakinek. Külön öröm, hogy a magyar fordítás is tökéletes, nemhiába Rakovszky Zsuzsa csinálta.

>!
Annamarie P
Charles Frazier: Hideghegy

Olyan jó, hogy hagytam időt magamnak erre a könyvre. Lassan, majdnem két hét alatt tudtam elolvasni, de azt mondom, hogy nagyon jó volt ez így. Ez a könyv ugyanis stílusában azokat a klasszikus regényeket idézi, amikre még volt időnk. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyit vétek, amikor nem hagyok időt egy-egy történetre.
A párhuzamos szálon futó cselekmény egy közös pontba fut a Hideghegy lábához, Ada és Inman találkozásához. Inman a polgárháború poklából menekül, nyakán tátongó sebbel, megtépázva, testi-lelki nyomorban. Csak az élteti, hogy újra találkozhasson Adával. Ada is ugyanebbe a pontba igyekszik, bár térben ott van, neki is a fennmaradással kell megküzdeni. Nos, a történet az ennyi is. Mégis a világirodalom egyik legszebb alkotásának egyike. Tájleíró lírája, sokszínűsége, szívbe-zsebbe simuló egyszerűsége, emberi léptékű valósága teszi különlegessé ezt az alkotást.

>!
Emmi_Lotta IMP
Charles Frazier: Hideghegy

Szép regény komótosan csordogáló cselekménnyel, részletes tájleírásokkal. A polgárháború sújtotta Amerika sokat szenvedett katonáinak és otthon maradó szeretteiknek félelmei, vágyai és reményei töltik meg a sűrűn teleírt, apró betűs könyvlapokat. A természet, a fák, madarak, füvek, hegylankák és -gerincek, az évszakok és az időjárás leírása mintha nagyobb súlyt kapna a szereplők és a velük történtek, illetve az emberi kapcsolatok ábrázolásához képest. Az olvasás élményét meglehetősen lerontja a leíró részek túlrészletezettsége.

Elgondolkodtató, miért félnek annyira az írók a boldog befejezéstől. Törvényszerű volna, hogyha a szerző a regényt szépirodalomnak szánja, akkor nem végződhet a könyv pozitívan? Ettől már feltétlenül giccsgyanúba keveredne a mű? Nyilván Fraziert ez motiválhatta, és talán emellett még az is, hogy – miközben a 425 oldalon keresztül alig-alig történt bármi előre ki nem számítható – a vége felé mégiscsak forduljon elő valamilyen váratlan esemény. Ráadásul a könyv végére odabiggyesztett rövid epilógus még ad egy közhelyekkel teli lezárást a műnek.

>!
Magvető, Budapest, 1999
426 oldal · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
Rézangyal
Charles Frazier: Hideghegy

Ohhh… ohhh… hát mit is mondhatnék… mert itt bizony nagyon kevés az a pár szó, amit írni tudnék. Lassan gördülő sorok, gyönyörű tájleírások, és tengermély érzelmek. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznék a polgárháború korából. Inman odaadó szereleme, elkeseredett vándorlása csak azért, hogy Adával újból együtt lehessen, hogy beteljesülhessen az, amiről csak álmodott. Ada küzdelme, hogy többé ne burokban nevelkedett úrilány legyen, hanem büszke földbirtokos. És Ruby, aki mindenben a segítségére van, önzetlen barátként segíti ügyetlen lépéseit a világban.
Sajnos a vége kiszámítható, és magához a történethez mérten egy kissé lapos és közhelyes. De ez megbocsájtható, ha az vesszük, hogy előtte 400 oldal minden szavában tökéletes volt.

16 hozzászólás
>!
marcipan007 P
Charles Frazier: Hideghegy

Szeretem a háborús könyveket, szeretem a lassan csordogáló, ringatózó történeteket, szeretem a hosszú történeteket, amikbe akár hetekig is beköltözhetek, szeretem a hegyeket, a régi időket, ezt a könyvet mégse szerettem.
Gyönyörűen ír Frazier, azt meg kell hagyni (köszönet Rakovszky Zsuzsának a remek fordításért), de én legalább ötven oldalt kihúznék belőle.

>!
Gabye
Charles Frazier: Hideghegy

Nagyon elrontottam azzal, hogy láttam a filmet..Méghozzá régen, de mégis emlékszem nagyon sok mindenre..Arra is hogy pont azért vettem meg a könyvet, mert az tetszett. Aztán szegény felkerült a polcra és porfogó lett belőle, mert nem és nem álltam neki. Kibekkelt már jópár várólista csökkentést is..Aztán most végre rászántam magam.
Jó kis könyv, kicsit lassan haladós, de szépen megírt, igényes a nyelvezet is. Viszont bennem végig pergett a film (ilyen még nem fordult elő) és emiatt nem tudtam annyira élvezni, mint kellett volna. A vége talán akkor is kiszámítható, ha nem láttuk a filmet, de így meg egyenesen önmagam voltam a poéngyilkos..

3 hozzászólás
>!
MissTimon
Charles Frazier: Hideghegy

Kicsit lassú, és néhol túl részletező (olyan, mint ahogy Tolkien írja le a tájakat, mintha egy másik világról beszélne, ezért minden mozzanatát be kellene mutatnia), viszont nagyon korhű képet fest a polgárháború időszakáról. Két szálon fut a cselekmény, az egyik szál a háború borzalmait, a bujdosást, éhezést, az emberi mocsokból való folyamatos menekülést és az emberi világból való elvágyódást mutatja be (néha én is szeretnék madárrá változni), a másik szál a vidéki élet nehézségeit, de mellette az idilljét is, ahogy az asszonyok megküzdenek a mindennapokkal, a férfiak nélküli világban, mert azok mind a háborúban vannak.
Összességében nagyon szép. Nem szépít, de nem is torzít. A jellemek is életre keltek a papíron, nem csak üres bábok. Még a túlrészletezett tájleírásokat is megszoktam, így csak fél csillagot vonok le.

A filmet láttam hamarabb (legalább négyszer), egyik nagy kedvencem. A helyzet az, hogy az alaptörténeten és a lezáráson kívül alig egyeznek. Még a hangulata sem ugyanaz, a könyv kevésbé idilli és romantikus. Nincs ezzel semmi gond.

>!
amnaen
Charles Frazier: Hideghegy

Előbb láttam a filmet, szerencsére nem igazán emlékszem már rá.
A polgárháború kérdése alapvetően érdekel, a szerelem is. Hiszen ezért olvasunk, nem? Hogy megtudjuk, más mit hogyan él meg, el tudjunk vonatkoztatni a saját nyomorunktól, ha épp az kell. Ez most nagyon bejött…

>!
le_miserable
Charles Frazier: Hideghegy

Mint az író első könyve, le a kalappal. A fülszöveg alapján mást vártam, előre is bocsátanám mindenkinek, ez NEM egy szenvedélyes szerelmi történet. Nem, ez inkább sorstragédia, és nem is egy sorsé. A szerelmi szál szinte csak mellékszerepet kap, a fő vonal inkább a polgárháború hiábavalóságának érzékeltetése, kétségbeesett próbálkozás az életben maradásra egy olyan világban, ahol a hősök valójában azt sem tudják, érdemes-e életben maradniuk. A nyelvezet gyönyörű, a fordító is profi munkát végzett, a két szálon futó cselekmény pedig állandóan azt az érzést hagyja az olvasóban, hogy „gyerünk, gyerünk, olvassuk tovább, mi lehet már a másik főhőssel”, ez aztán hosszú távon letehetetlenné teszi a könyvet. :)


Népszerű idézetek

>!
chhaya P

Többek között azért hagyott fel a borotválkozással, mert nem szeretett olyan sokáig szembenézni magával a tükörben.

303. oldal

1 hozzászólás
>!
chhaya P

A háború kiragadta az embert a szabályos élet körforgásából, és külön évszakot teremtett magának, amely nemigen függ semmitől.

263. oldal

1 hozzászólás
>!
cassiesdream

Az embernek minden idejét fölemészti már az is, ha csak lejegyzi, ami történik. Elég, ha kihagysz egy napot, máris lemaradsz a dolgok mögött, és talán soha nem éred utol őket.

266. oldal

>!
cassiesdream

– Idehallgass, nincs több értelme annak, ha elveszel egy szép nőt a szépségéért, mint annak, ha azért eszed meg a madarat, mert olyan szépen énekel.

265. oldal

>!
Amadea

Én csak azt tudom, hogy ha valaki netán azt képzeli, az északiak azért harcolnak, mert az életük árán is föl akarják szabadítani a rabszolgákat, akkor az illetőnek túlságosan jó véleménye van az emberiségről.

261-262. oldal

>!
amnaen

Végezzen az ember annyit, amennyit bír, úgy, hogy azért még másnap is föl bírjon kelni, és folytatni tudja. Nem többet, nem kevesebbet.

307. oldal

1 hozzászólás
>!
Amadea

Egy másik idősebb asszony a lánya szerencsétlen házasságáról fecsegett hosszasan. A veje ragaszkodik hozzá, panaszolta, hogy a lánya megtűrjön a házban egy egész falka vadászkutyát, és az állatok ott lebzselnek a konyhában álló nap, kivéve, ha mosómedve-vadászatra indulnak. Neki magának is már előre borsódzik a háta, ha meg kell látogatnia őket, mondta az asszony, mert mindig kutyaszőrt talál náluk a mártásban. Szegény lánya pedig csak szüli egyik gyereket a másik után: ő, aki valaha annyira odavolt a férjhezmenésért, ma már egészen sötét színben látja a férjes asszonyok sorsát. Azt mondja, nem is igen áll egyébből, mint hogy az ember lánya örökké csak farkakat lát maga körül.

96-97. oldal

>!
cassiesdream

Junior agyagpipát húzott elő a zsebéből, majd egy jókora, ráncos dohányzacskót. Megtömte a pipát, és a szájüregébe lökte a nyelét. Aztán meglengette Inman orra előtt a zacskót.
– Bika töke… Az ember nem készíthet jobb zacskót, mint amilyet Isten. Isten az effélékkel tesz próbára bennünket, hogy lássa, jól használjuk-e, amit nekünk adott, vagy lázadozunk az ő uralma ellen, és a mi gyarló eszünkkel próbálunk valami jobbat kitalálni. – mondta Inmannak, aztán a lányhoz fordult.

204. oldal

>!
Amadea

A papírpénz annyira elértéktelenedett, hogy amúgy se igen lehetett kapni érte semmit. Amikor Ada és Ruby először mentek be a városba, döbbenten tapasztalták, hogy tizenöt dollárt kérnek egy font lúgkőért, öt dollárt egy levél varrótűért, és tízet egy konc papírért. Egy vég szövetért pedig ötven dollárt is elkértek volna tőlük, de arra amúgy sem futotta volna a pénzükből. Szövethez különben is hozzájuthattak anélkül, hogy akár egy centjükbe kerülne, jelentette ki Ruby, mindössze néhány birkára lesz hozzá szükségük, és arra, hogy a gyapjukat lenyírják, kártolják, megfonják, fölcsévéljék, befessék és megszőjék, a kész gyapjúból pedig szabhatnak maguknak ruhát és alsóneműt. Ada ezt hallva nehéz szívvel gondolt arra, hogy annak a folyamatnak, amelyet Ruby az imént olyan könnyedén fölvázolt, minden egyes szakasza több napos, kemény munkát jelent majd, amelynek eredménye mindössz néhány yardnyi szövet lesz, olyan érdes és durva, akár a zsákvászon. Azért a pénz nagyon meg tudja könnyíteni az ember életét…

93. oldal

>!
Amadea

Mint az emberek túlnyomó többsége, ezek a foglyok is úgy tűnnek el majd a földi életből, hogy annyi nyomot sem hagynak maguk után, mintha egy barázdát szántottak volna. Ha majd eltemetik őket, a nevüket késsel belevésik egy tölgyfadeszkába, a deszkát pedig leszúrják fölöttük a földbe, nem lesz semmi – sem a rossz-, sem a jócselekedeteik, sem a gyávaságuk vagy a bátorságuk, sem a félelmeik vagy a reményeik, de még az arcvonásaik sem –, amire a világ legalább addig emlékezne, ameddig ezeket a fába karcolt betűket az eső és a szél le nem koptatja a deszkáról.

215. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Mitchell: Elfújta a szél
John Jakes: Menny és pokol
Noah Gordon: Sámán
Korda István: A mocsarak visszaütnek
Leila Meacham: Somerset
Thomas Cullinan: Csábítás
Heather Graham: A szürkekabátos
E. L. Doctorow: A nagy menet
Alexandra Ripley: Forrongó lélek
Ács Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban