Hideghegy 124 csillagozás

Charles Frazier: Hideghegy Charles Frazier: Hideghegy

A múlt századi polgárháborús Amerikában játszódó nagyregény két szálon futó szenvedélyes szerelmi történet. Inman, a sebesült katona kalandos út, ezernyi életveszély közepette tart hazafelé, a romantikus, hátborzongató Hideghegy felé. Költői szépségű tájon, vadregényes és félelmetes vidéken visz az útja, ellenséges és barátságos emberekkel találkozik. A Hideghegyen az elárvult Ada várja, aki kényelmes, védett gyermekkora után váratlanul teljesen egyedül maradva birkózik a birtok és az élet megszerzésével. A párhuzamos szerkesztésű, csodálatos nyelven írott regényben lebilincselő, felemelő élményre lelhetnek mindazok, akik nem felejtették el a hagyományos nagyregények megkapó világát.

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Magvető, Budapest, 2004
426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
Magvető, Budapest, 1999
426 oldal · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Ada Monroe · Inman · Ruby Thewes


Kedvencelte 30

Most olvassa 6

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 84

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Charles Frazier: Hideghegy

A két erős lélek, a közöttük lévő érzelmi kötelék és a finoman megrajzolt támogató szereplők sokasága emeli ezt a regényt a történelmi fikciók szokásos kínálatába. Ösztönző és monumentális: a szerelem, az ellenálló képesség, a becsület és az odaadás súlyos témáit hordozza. Úgy tűnik, hogy tudatosan hivatkozik mind Faulknerre, mind Cormac McCarthyre, és ugyanolyan típusú déli gótikus meséről szól: a romantika és az erőszak furcsa keverékéről. Meggyőző ajándéka van a lírai részletek súlyának, a mesélés lassú ütemének, az emberi természet valódi furcsaságának felismerésének, de McCarthy rendkívül sokrétű és szuggesztív szövegeinek, elgyötört karaktereinek, tűpontos korrajzának, az emberi lélek feneketlen és sötét mélységeinek bemutatásának, még nincs birtokában Fraizer. Kétségtelen, hogy tud írni: a problémám az, hogy gyakran megállt, hogy élvezze az írási cselekmény puszta örömét (ezáltal szinte egy saját költői próza temetője lett) ebben az időigényes és nagy türelmet igénylő regényében. Ennek a könyvnek a felépítése nagyon emlékeztet, a valamikor réges-régen olvasott Tim O'Brien: A katona legszebb álma című, a vietnami háborúban játszódó (számomra kiváló) regényére.

György_Dragomán IP>!
Charles Frazier: Hideghegy

Egy antikváriumban találtam teljesen véletlenül, 1999 szeptembere volt, hat hétig egyedül voltam, kis se mentem szinte a lakásból, írtam. Ahogy kézbe vettem és olvasni kezdtem, rögtön tudtam, hogy ez nekem fontos könyv lesz, nem is csalódtam benne, az éltem része lett. Szeretem a tájleírásait, a hőseit, azt, ahogy az angol nyelvet modernül tienkilencedikszázadosítja vissza, azt, ahogy rájátszik az Odüsszeiára, és közben ravaszul megújítja a polgárháborús regény műfaját. Azóta is eszembe jut néha, hogy a magyar szabadságharcról kéne egy ilyen könyvet írni egyszer valakinek. Külön öröm, hogy a magyar fordítás is tökéletes, nemhiába Rakovszky Zsuzsa csinálta.

Amadea>!
Charles Frazier: Hideghegy

Avagy ami az Elfújta a szélből kimaradt.

2012 óta nézem ezt a könyvet a polcon. Tudtam én, hogy remek könyvnek tartják és valószínűleg nekem is tetszeni fog, de valahogy körüllengi, hogy vele nem lehet sietni, hanem le kell lassulni az átérzéshez, hogy együtt bandukoljunk Inmannel a hosszú úton és Adával bámuljuk a birtok felett a lemenő nap fényét.
A hosszú várakozás alatt kiment a fejemből, hogy ez egy polgárháborús regény, de semmi kedélyes, napfényes déliesség nincs benne, csak Ada gondol futólag a hírhedten merev udvarlási etikettre – konkrétan arra, hogy nevetséges vénlánynak hatna, ha, azt hiszem, két évvel az elsőbálozása után próbálna meg férjet fogni; mi tagadás, ez volt a fényes összejövetelek értelme fiatal lányok számára. Idill helyett annál több benne a vér, a mocsok, a megpróbáltatás és a keserves küzdelem az életben maradásért – ebből a szempontból a Hideghegy igazi háborús regény.
A két főszereplő Ada és Inman – furcsa, hogy csak így vannak emlegetve, a férfinak a keresztneve sem derül ki –, két különböző társadalmi osztályból származó fiatal, akik nagyon szimpatikusak egymásnak (a „szerelmes”-t indokolatlannak érzem két-három small talk alapján, bár akkoriban egy felvett csipkekeszkenő miatt az oltár előtt találhatta magát egy szerencsétlen flótás). Nagyrészt az ő életüket ismerjük meg. Inman megszökik a szolgálatból és sebesülten, gyalog nekivág a hosszú útnak, hogy hazatérjen Hideghegyre, ahol a folyót ezüstös fényű, csobogó patakok jelentik és a hegyek áttetsző, kékes ködbe burkolóznak.
Ugyanezen a vidéken a fiatal, elkényeztetett Ada egyedül marad egy gazdaságban, ahol naphosszat elmereng az élet dolgai felett, néha fest-rajzol, vagy olvas, és megpróbálja figyelmen kívül hagyni a tojás furcsa mellékízét, amióta a tyúkok rovarokkal táplálkoznak, de legszívesebben egy bokor mélyére bújna a világ elől. Az elszigetelődött, tehetetlen élettől a totyogós kora óta önállósághoz és túléléshez szokott, nyers Ruby menti meg, aki a lópatkolástól a cserekereskedelmen át a dohány termesztéséig mindenhez ért, és az ő cseppet sem úrilányos irányítása alatt a fehér lány megtanul vajat köpülni, szemrebbenés nélkül elvágni a csirke nyakát és fát hasogatni, miközben a köténye zsebéből kikandikál egy könyv.
A két fiatal fejezeteiben kapnak helyet a felbukkanó szereplők rövidke történetei, amelyek szinte olyanok, mint egy-egy hihetetlen mese; a kecskék vontatta lakókocsiban élő javasszonyé, a rabszolgába őrülten szerelmes aranyifjúé, az eltévelyedett lelkészé – mindannyiukkal Inman találkozik, akiről időnként nem tudtam eldönteni, hogy vezeklő zarándokúton vesz részt, a pokolba tart vagy a mennyországba. Elképesztő volt a nyomorúság, amit a szereplők átéltek, de az még inkább, hogy az embereknek nemcsak a nemzetőrök, hanem egymás elől is bujdosniuk kellett, mint egy posztapokaliptikus világban… és, tulajdonképpen, erről is volt szó. Az Inman-szálnak jót is tettek a kis történetek, mert Frazier nagyregényeket idéző, igen komótos tempójú regényt írt, nehezen tudtam megszokni ezt a mélázó, vissza-visszaemlékező, filozofikus stílust. Szeretem azt képzelni, az író is tudta, muszáj valamennyi dinamikát vinni a regénybe, és megjelenik Ruby, aki átlendített a holtponton; akármennyit képes lettem volna a gazdaság irányításáról olvasni, közben Inman is mindenféle, olykor szürreális kalamajkába keveredik önhibáján kívül, magyarán sikerült összecsiszolódnunk.
Gyönyörű tájleírásokat olvashatunk, amelyek éles kontrasztot képeznek az emberiség mocskával, ahol ömlik a vér, a belsőségek kibuggyannak az emberek testéből (és tyúk csipegeti őket), kosz és sár tapad az emberek bőrére és elrongyolódott, mocskos ruháira, olykor pedig meglepő hasonlatok bukkannak fel szarbarna kígyókról és pisáló tehenekről, lovakról. Az ételleírások sem gasztroregénybe illően gusztusos fogások, hanem inkább undorítóak, az ilyesmik miatt viszolygok a zsírtól és a zsírban tocsogó, kiadós fogásoktól.

Annak ellenére, hogy az elején mennyire szenvedtem az olvasással és csak az elszántság, a hátha-jobb-lesz – érzés vitt előre, megszerettem ezt a csendes, hol gyönyörű, hol taszító könyvet. (Ettől függetlenül kb. 50 oldalt szemrebbenés nélkül kivágnék belőle.) Van pár hihetetlen dolog a könyvben – például, azt nem hiszem el, hogy egy kisgyerek képes lenne életben maradni, ha annyira magára hagyják, mint Rubyt –, és a befejezéssel se vagyok kibékülve, de, ahogy telik az idő, a jó részek és emlékek jutnak eszembe a regényből – és a megkönnyebbülés, hogy végre ezt is kipattintottam a várólistámról.:)

Ui.: Nem láttam a filmet, de nehéz volt átrajzolnom Nicole Kidman arcát egy fekete hajú, fiatal lány képére, valamint Ruby és Inman is teljesen másnak tűnik Frazier bemutatásában, mint Renée Zellweger és Jude Law. Persze, lehet, hogy minden másban a film annyira tökéletesen visszaadja a történéseket és a hangulatot, hogy a színészek külseje totál lényegtelenné válik.

Annamarie P>!
Charles Frazier: Hideghegy

Olyan jó, hogy hagytam időt magamnak erre a könyvre. Lassan, majdnem két hét alatt tudtam elolvasni, de azt mondom, hogy nagyon jó volt ez így. Ez a könyv ugyanis stílusában azokat a klasszikus regényeket idézi, amikre még volt időnk. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyit vétek, amikor nem hagyok időt egy-egy történetre.
A párhuzamos szálon futó cselekmény egy közös pontba fut a Hideghegy lábához, Ada és Inman találkozásához. Inman a polgárháború poklából menekül, nyakán tátongó sebbel, megtépázva, testi-lelki nyomorban. Csak az élteti, hogy újra találkozhasson Adával. Ada is ugyanebbe a pontba igyekszik, bár térben ott van, neki is a fennmaradással kell megküzdeni. Nos, a történet az ennyi is. Mégis a világirodalom legszebb alkotásainak egyike. Tájleíró lírája, sokszínűsége, szívbe-zsebbe simuló egyszerűsége, emberi léptékű valósága teszi különlegessé ezt az alkotást.

Emmi_Lotta I>!
Charles Frazier: Hideghegy

Szép regény komótosan csordogáló cselekménnyel, részletes tájleírásokkal. A polgárháború sújtotta Amerika sokat szenvedett katonáinak és otthon maradó szeretteiknek félelmei, vágyai és reményei töltik meg a sűrűn teleírt, apró betűs könyvlapokat. A természet, a fák, madarak, füvek, hegylankák és -gerincek, az évszakok és az időjárás leírása mintha nagyobb súlyt kapna a szereplők és a velük történtek, illetve az emberi kapcsolatok ábrázolásához képest. Az olvasás élményét meglehetősen lerontja a leíró részek túlrészletezettsége.

Elgondolkodtató, miért félnek annyira az írók a boldog befejezéstől. Törvényszerű volna, hogyha a szerző a regényt szépirodalomnak szánja, akkor nem végződhet a könyv pozitívan? Ettől már feltétlenül giccsgyanúba keveredne a mű? Nyilván Fraziert ez motiválhatta, és talán emellett még az is, hogy – miközben a 425 oldalon keresztül alig-alig történt bármi előre ki nem számítható – a vége felé mégiscsak forduljon elő valamilyen váratlan esemény. Ráadásul a könyv végére odabiggyesztett rövid epilógus még ad egy közhelyekkel teli lezárást a műnek.

>!
Magvető, Budapest, 1999
426 oldal · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
mokus33>!
Charles Frazier: Hideghegy

A filmet láttam már, ezért nem értek nagy meglepetések, mégis nagyon jó volt olvasni ezt a könyvet. A lassú ritmusú regény megannyi értékes gondolatot tartalmazott, Ada jellemfejlődése és Inman világszemléletének bemutatása mind-mind alkalmasak voltak arra, hogy értéket közvetítsenek és elgondolkodtassanak olvasás közben.
A háború bemutatása nem volt részletes, nem voltak nagy csatajelenetek, haditervek, ha valaki az amerikai polgárháború eseményeiről szeretne többet megtudni, az csalódni fog. De nekem pontosan azt mutatta be, amire kíváncsi vagyok: hogyan is hat a háború az emberek viselkedésére, életére és a többi emberhez való hozzáállására. Az egyik emberből miért veszik ki az emberség, a másik pedig miért segít egy ismeretlen dezertőrnek az élete kockáztatása árán is? Miért kell alárendelni az életünket a politikának, miért kell saját népünk ellen harcolni, és miért nem mondhatjuk azt, hogy nekünk ebből elég volt, én ezt nem csinálom tovább? Inman hozzáállásával és döntésével mélységesen egyetértettem, és sajnáltam, hogy egy olyan világban kénytelen élni, ahol ezért üldözik.
A romantikus szál is megdobogtatta a szívemet, nem tartalmazott hangzatos vallomásokat, színpadias jeleneteket, de pont az egyszerűsége és természetessége miatt volt csodaszép. spoiler de az epilógus békés hangulata reményt sugárzott, rávilágított arra, hogy minden rossz után jöhet jó, ha megbékélünk az élettel és nem hagyjuk, hogy a nehézségek eltiporjanak bennünket.

pável P>!
Charles Frazier: Hideghegy

[öt bíbor vértócsa, holdfényben]

„A háború kiragadta az embert a szabályos élet körforgásából, és külön évszakot teremtett magának, amely nemigen függ semmitől.”

Végre egy remekmű. Így kell regényt írni. Pláne első regényt. Valami csodálatos nyelvezet és fantázia, amit az író tehetségül kapott, már a legelső oldalakon lenyűgöz képeivel, érzékenységével. Persze van mivel dolgoznia, a rút amerikai polgárháború sűrűjében vagyunk, a pusztulás képei (és szaga) mindenütt, reményből éppen csak annyi jut, mintha az a holdfény szúrólángja lenne, szétesőben van a világ, mint a sebszájak, amin újra és újra felszakad a friss var.

„Az első néhány napban, valahányszor eléggé magánál volt, hogy megpróbálkozzék vele, addig törölgette a nyakát a ronggyal, amíg a víz a mosdótálban olyan vörös nem lett, mint a pulykakakas taréja. De elsősorban mégiscsak maga a seb tisztogatta magát. Mielőtt varasodni kezdet volna, egy egész sor tárgyat köpött ki magából: egy inggombot és egy darabkát egy gyapjúing gallérjából, abból, amelyet akkor viselt, amikor megsebesült, aztán valami lágy, szürke fém egy jókora szilánkját, akkorát, mint egy negyeddoláros, és végül, megmagyarázhatatlan módon, valami olyasmit, ami leginkább egy barackmagra emlékeztetett. Ezt Inman kirakta az éjjeliszekrényére és tanulmányozta néhány napig. Sehogyan sem tudott dűlőre jutni, vajon az ő része volt-e az a valami, vagy sem. Végül kihajította az ablakon, ettől kezdve viszont nyugtalanító álmok kezdték gyötörni, hogy az a valami odakint gyökeret eresztett, és rettenetes dolog sarjadt ki belőle, olyasmi, mint a mesebeli égigérő paszulykóró.”

Ahogy váltakozva látunk bele a súlyosan sebesült, dezertőr Inman, és az apja zongoraszalonjából a gazba borult farmjukra cseppent Ara életébe, mintha a legkormosabb Cormac McCarthy- illetve Jane Austen-i világba csöppennénk, a mindennapi túlélés sodra lök csak előre, és az árvaság fagya rajzol csak (jég)virágot az álmokba.

Hőseink holdsarlóként fogyó közös múltja, a lassan már az emlékekben is csak tüskeként megakadt, fakuló, egyre meseszerűbbnek tűnő kis félóra egy bálon az a horgony (na jó, meg később még pár fertályóra), ami a mindent magával hömpölygető lusta, zavaros időben megmenti őket.

Amiben még rokona a nagyszerű McCarthynak: túlélőkönyvül is szolgálhat nekünk, azon olvasóknak, akikre nemsokára az Úton vagy a Mad Max őrült és veszélyes világa vár, éhezéssel és vonuló emberhordákkal, Frazier alapos ismeretekkel rendelkezik arról, hogyan maradj életben a semmi közepén, pl. hogyan állíts elő sót az elpusztult farmodon, ha már ölnek is érte, annyira hiánycikk.

Ada társa a küszködésben egy talpraesett lány lesz, akivel tökéletes párost alkotnak, gyakorlatias, ismer minden fűt és madarat, de a nagyvilágból még csak annyit látott, mint egy szemét még ki sem nyitó kölyökkutya, Ada esténként Homéroszt olvas fel neki, Ruby gyöngyöző kacagása kíséri Odüsszeusz kalandjait, és ezzel Frazier felkínálja nekünk a párhuzamot az ősi és az ő modern Odüsszeája közt, ha netán az magunktól nem jutna eszünkbe. Pedig ez egy valóságos újvilági Odüsszeia.

Homéroszi csodákat is rejt a szöveg, pl. húsevő lovakat:
„A fogadó épületének fája régi volt és száraz, a görcsök kidudorodtak rajta, és tenyere porózusnak érezte még ebben a nedves időben is. A földút túloldalán, a karámban két ázott ló állt az esőben leszegett fejjel. Az istállóban más, szerencsésebb állatok álldogáltak a jászol mellett, de valamennyien abból a fajtából, amelyik utánakap az embernek, amikor elhalad mellette, és Inman hátrafordulva éppen látta, amint egy fakó kanca kiharap egy dió nagyságú darab húst egy öregember felsőkarjából, aki útban valamelyik város piacára itt szállt meg ebben az út menti fogadóban, és most a folyosón a saját szobájába tartott.”

Végzetteljes felhők kísérik hőseinket, csak kevesen érnek el életük végére egy tisztásra, sokukra a fekete, értelmetlen végzet vár. Nem lesz happy end.

(2011)

Rézangyal>!
Charles Frazier: Hideghegy

Ohhh… ohhh… hát mit is mondhatnék… mert itt bizony nagyon kevés az a pár szó, amit írni tudnék. Lassan gördülő sorok, gyönyörű tájleírások, és tengermély érzelmek. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznék a polgárháború korából. Inman odaadó szereleme, elkeseredett vándorlása csak azért, hogy Adával újból együtt lehessen, hogy beteljesülhessen az, amiről csak álmodott. Ada küzdelme, hogy többé ne burokban nevelkedett úrilány legyen, hanem büszke földbirtokos. És Ruby, aki mindenben a segítségére van, önzetlen barátként segíti ügyetlen lépéseit a világban.
Sajnos a vége kiszámítható, és magához a történethez mérten egy kissé lapos és közhelyes. De ez megbocsájtható, ha az vesszük, hogy előtte 400 oldal minden szavában tökéletes volt.

16 hozzászólás
kannarenina>!
Charles Frazier: Hideghegy

Mindig félek belekezdeni bármilyen regénybe, amiben háború van, nem is tudom miért. Pedig van egy pár könyv, amit ennek ellenére is nagyon szeretek, és a Hideghegy is pozitív csalódás volt. Az egyik oldalról itt van Ada jellemfejlődése, megküzdése Ruby segítségével a birtokkal. Tetszett, hogy nem két teszetosza nőről van szó, akik várják a férfiaktól, hogy megmentsék őket. Rubyt különösen kedveltem, szerintem igazi feminista karakter, persze ő erről nem tud, csak úgy alakult az élete, hogy erősnek és kitartónak kellett lennie, hiszen magán kívül senkire sem számíthatott.
Inman vándorlása pedig kifejezetten izgalmas és kalandos volt. Minél közelebb kerül Hideghegyhez, annál inkább ráébred, hogy mi is a fontos az életében. Hideghegy egy nagyon szép szimbólum mindhárom szereplő életében.
Ez egy lassú folyású, mégis letehetetlen könyv, téli olvasmánynak tökéletes.

marcipan007>!
Charles Frazier: Hideghegy

Szeretem a háborús könyveket, szeretem a lassan csordogáló, ringatózó történeteket, szeretem a hosszú történeteket, amikbe akár hetekig is beköltözhetek, szeretem a hegyeket, a régi időket, ezt a könyvet mégse szerettem.
Gyönyörűen ír Frazier, azt meg kell hagyni (köszönet Rakovszky Zsuzsának a remek fordításért), de én legalább ötven oldalt kihúznék belőle.


Népszerű idézetek

chhaya P>!

Többek között azért hagyott fel a borotválkozással, mert nem szeretett olyan sokáig szembenézni magával a tükörben.

303. oldal

1 hozzászólás
chhaya P>!

A háború kiragadta az embert a szabályos élet körforgásából, és külön évszakot teremtett magának, amely nemigen függ semmitől.

263. oldal

1 hozzászólás
cassiesdream>!

Az embernek minden idejét fölemészti már az is, ha csak lejegyzi, ami történik. Elég, ha kihagysz egy napot, máris lemaradsz a dolgok mögött, és talán soha nem éred utol őket.

266. oldal

cassiesdream>!

– Idehallgass, nincs több értelme annak, ha elveszel egy szép nőt a szépségéért, mint annak, ha azért eszed meg a madarat, mert olyan szépen énekel.

265. oldal

Amadea>!

Én csak azt tudom, hogy ha valaki netán azt képzeli, az északiak azért harcolnak, mert az életük árán is föl akarják szabadítani a rabszolgákat, akkor az illetőnek túlságosan jó véleménye van az emberiségről.

261-262. oldal

amnaen>!

Végezzen az ember annyit, amennyit bír, úgy, hogy azért még másnap is föl bírjon kelni, és folytatni tudja. Nem többet, nem kevesebbet.

307. oldal

1 hozzászólás
Amadea>!

Egy másik idősebb asszony a lánya szerencsétlen házasságáról fecsegett hosszasan. A veje ragaszkodik hozzá, panaszolta, hogy a lánya megtűrjön a házban egy egész falka vadászkutyát, és az állatok ott lebzselnek a konyhában álló nap, kivéve, ha mosómedve-vadászatra indulnak. Neki magának is már előre borsódzik a háta, ha meg kell látogatnia őket, mondta az asszony, mert mindig kutyaszőrt talál náluk a mártásban. Szegény lánya pedig csak szüli egyik gyereket a másik után: ő, aki valaha annyira odavolt a férjhezmenésért, ma már egészen sötét színben látja a férjes asszonyok sorsát. Azt mondja, nem is igen áll egyébből, mint hogy az ember lánya örökké csak farkakat lát maga körül.

96-97. oldal

cassiesdream>!

Junior agyagpipát húzott elő a zsebéből, majd egy jókora, ráncos dohányzacskót. Megtömte a pipát, és a szájüregébe lökte a nyelét. Aztán meglengette Inman orra előtt a zacskót.
– Bika töke… Az ember nem készíthet jobb zacskót, mint amilyet Isten. Isten az effélékkel tesz próbára bennünket, hogy lássa, jól használjuk-e, amit nekünk adott, vagy lázadozunk az ő uralma ellen, és a mi gyarló eszünkkel próbálunk valami jobbat kitalálni. – mondta Inmannak, aztán a lányhoz fordult.

204. oldal

Amadea>!

A papírpénz annyira elértéktelenedett, hogy amúgy se igen lehetett kapni érte semmit. Amikor Ada és Ruby először mentek be a városba, döbbenten tapasztalták, hogy tizenöt dollárt kérnek egy font lúgkőért, öt dollárt egy levél varrótűért, és tízet egy konc papírért. Egy vég szövetért pedig ötven dollárt is elkértek volna tőlük, de arra amúgy sem futotta volna a pénzükből. Szövethez különben is hozzájuthattak anélkül, hogy akár egy centjükbe kerülne, jelentette ki Ruby, mindössze néhány birkára lesz hozzá szükségük, és arra, hogy a gyapjukat lenyírják, kártolják, megfonják, fölcsévéljék, befessék és megszőjék, a kész gyapjúból pedig szabhatnak maguknak ruhát és alsóneműt. Ada ezt hallva nehéz szívvel gondolt arra, hogy annak a folyamatnak, amelyet Ruby az imént olyan könnyedén fölvázolt, minden egyes szakasza több napos, kemény munkát jelent majd, amelynek eredménye mindössz néhány yardnyi szövet lesz, olyan érdes és durva, akár a zsákvászon. Azért a pénz nagyon meg tudja könnyíteni az ember életét…

93. oldal

AlexSandra>!

Már régen eldöntötte, hogy nem sok értelme van azon töprengeni, mit fog hozni a nap. Az ember egyaránt tévedhet mindkét irányban: vagy a kelleténél jobban fél, vagy a kelleténél jobban reménykedik.

257. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Jakes: Menny és pokol
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Mark Twain: Élet a Mississippin
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója
Michael Punke: A visszatérő
George Saunders: Lincoln és a bardo
John Jakes: Titánok
Ács Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban
Noah Gordon: Sámán
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon