Hideghegy 116 csillagozás

Charles Frazier: Hideghegy Charles Frazier: Hideghegy

A múlt századi polgárháborús Amerikában játszódó nagyregény két szálon futó szenvedélyes szerelmi történet. Inman, a sebesült katona kalandos út, ezernyi életveszély közepette tart hazafelé, a romantikus, hátborzongató Hideghegy felé. Költői szépségű tájon, vadregényes és félelmetes vidéken visz az útja, ellenséges és barátságos emberekkel találkozik. A Hideghegyen az elárvult Ada várja, aki kényelmes, védett gyermekkora után váratlanul teljesen egyedül maradva birkózik a birtok és az élet megszerzésével. A párhuzamos szerkesztésű, csodálatos nyelven írott regényben lebilincselő, felemelő élményre lelhetnek mindazok, akik nem felejtették el a hagyományos nagyregények megkapó világát.

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Magvető, Budapest, 2004
426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
Magvető, Budapest, 1999
426 oldal · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Ada Monroe · Inman · Ruby Thewes


Kedvencelte 28

Most olvassa 7

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
György_Dragomán IP
Charles Frazier: Hideghegy

Egy antikváriumban találtam teljesen véletlenül, 1999 szeptembere volt, hat hétig egyedül voltam, kis se mentem szinte a lakásból, írtam. Ahogy kézbe vettem és olvasni kezdtem, rögtön tudtam, hogy ez nekem fontos könyv lesz, nem is csalódtam benne, az éltem része lett. Szeretem a tájleírásait, a hőseit, azt, ahogy az angol nyelvet modernül tienkilencedikszázadosítja vissza, azt, ahogy rájátszik az Odüsszeiára, és közben ravaszul megújítja a polgárháborús regény műfaját. Azóta is eszembe jut néha, hogy a magyar szabadságharcról kéne egy ilyen könyvet írni egyszer valakinek. Külön öröm, hogy a magyar fordítás is tökéletes, nemhiába Rakovszky Zsuzsa csinálta.

>!
Amadea
Charles Frazier: Hideghegy

Avagy ami az Elfújta a szélből kimaradt.

2012 óta nézem ezt a könyvet a polcon. Tudtam én, hogy remek könyvnek tartják és valószínűleg nekem is tetszeni fog, de valahogy körüllengi, hogy vele nem lehet sietni, hanem le kell lassulni az átérzéshez, hogy együtt bandukoljunk Inmannel a hosszú úton és Adával bámuljuk a birtok felett a lemenő nap fényét.
A hosszú várakozás alatt kiment a fejemből, hogy ez egy polgárháborús regény, de semmi kedélyes, napfényes déliesség nincs benne, csak Ada gondol futólag a hírhedten merev udvarlási etikettre – konkrétan arra, hogy nevetséges vénlánynak hatna, ha, azt hiszem, két évvel az elsőbálozása után próbálna meg férjet fogni; mi tagadás, ez volt a fényes összejövetelek értelme fiatal lányok számára. Idill helyett annál több benne a vér, a mocsok, a megpróbáltatás és a keserves küzdelem az életben maradásért – ebből a szempontból a Hideghegy igazi háborús regény.
A két főszereplő Ada és Inman – furcsa, hogy csak így vannak emlegetve, a férfinak a keresztneve sem derül ki –, két különböző társadalmi osztályból származó fiatal, akik nagyon szimpatikusak egymásnak (a „szerelmes”-t indokolatlannak érzem két-három small talk alapján, bár akkoriban egy felvett csipkekeszkenő miatt az oltár előtt találhatta magát egy szerencsétlen flótás). Nagyrészt az ő életüket ismerjük meg. Inman megszökik a szolgálatból és sebesülten, gyalog nekivág a hosszú útnak, hogy hazatérjen Hideghegyre, ahol a folyót ezüstös fényű, csobogó patakok jelentik és a hegyek áttetsző, kékes ködbe burkolóznak.
Ugyanezen a vidéken a fiatal, elkényeztetett Ada egyedül marad egy gazdaságban, ahol naphosszat elmereng az élet dolgai felett, néha fest-rajzol, vagy olvas, és megpróbálja figyelmen kívül hagyni a tojás furcsa mellékízét, amióta a tyúkok rovarokkal táplálkoznak, de legszívesebben egy bokor mélyére bújna a világ elől. Az elszigetelődött, tehetetlen élettől a totyogós kora óta önállósághoz és túléléshez szokott, nyers Ruby menti meg, aki a lópatkolástól a cserekereskedelmen át a dohány termesztéséig mindenhez ért, és az ő cseppet sem úrilányos irányítása alatt a fehér lány megtanul vajat köpülni, szemrebbenés nélkül elvágni a csirke nyakát és fát hasogatni, miközben a köténye zsebéből kikandikál egy könyv.
A két fiatal fejezeteiben kapnak helyet a felbukkanó szereplők rövidke történetei, amelyek szinte olyanok, mint egy-egy hihetetlen mese; a kecskék vontatta lakókocsiban élő javasszonyé, a rabszolgába őrülten szerelmes aranyifjúé, az eltévelyedett lelkészé – mindannyiukkal Inman találkozik, akiről időnként nem tudtam eldönteni, hogy vezeklő zarándokúton vesz részt, a pokolba tart vagy a mennyországba. Elképesztő volt a nyomorúság, amit a szereplők átéltek, de az még inkább, hogy az embereknek nemcsak a nemzetőrök, hanem egymás elől is bujdosniuk kellett, mint egy posztapokaliptikus világban… és, tulajdonképpen, erről is volt szó. Az Inman-szálnak jót is tettek a kis történetek, mert Frazier nagyregényeket idéző, igen komótos tempójú regényt írt, nehezen tudtam megszokni ezt a mélázó, vissza-visszaemlékező, filozofikus stílust. Szeretem azt képzelni, az író is tudta, muszáj valamennyi dinamikát vinni a regénybe, és megjelenik Ruby, aki átlendített a holtponton; akármennyit képes lettem volna a gazdaság irányításáról olvasni, közben Inman is mindenféle, olykor szürreális kalamajkába keveredik önhibáján kívül, magyarán sikerült összecsiszolódnunk.
Gyönyörű tájleírásokat olvashatunk, amelyek éles kontrasztot képeznek az emberiség mocskával, ahol ömlik a vér, a belsőségek kibuggyannak az emberek testéből (és tyúk csipegeti őket), kosz és sár tapad az emberek bőrére és elrongyolódott, mocskos ruháira, olykor pedig meglepő hasonlatok bukkannak fel szarbarna kígyókról és pisáló tehenekről, lovakról. Az ételleírások sem gasztroregénybe illően gusztusos fogások, hanem inkább undorítóak, az ilyesmik miatt viszolygok a zsírtól és a zsírban tocsogó, kiadós fogásoktól.

Annak ellenére, hogy az elején mennyire szenvedtem az olvasással és csak az elszántság, a hátha-jobb-lesz – érzés vitt előre, megszerettem ezt a csendes, hol gyönyörű, hol taszító könyvet. (Ettől függetlenül kb. 50 oldalt szemrebbenés nélkül kivágnék belőle.) Van pár hihetetlen dolog a könyvben – például, azt nem hiszem el, hogy egy kisgyerek képes lenne életben maradni, ha annyira magára hagyják, mint Rubyt –, és a befejezéssel se vagyok kibékülve, de, ahogy telik az idő, a jó részek és emlékek jutnak eszembe a regényből – és a megkönnyebbülés, hogy végre ezt is kipattintottam a várólistámról.:)

Ui.: Nem láttam a filmet, de nehéz volt átrajzolnom Nicole Kidman arcát egy fekete hajú, fiatal lány képére, valamint Ruby és Inman is teljesen másnak tűnik Frazier bemutatásában, mint Renée Zellweger és Jude Law. Persze, lehet, hogy minden másban a film annyira tökéletesen visszaadja a történéseket és a hangulatot, hogy a színészek külseje totál lényegtelenné válik.

>!
Annamarie P
Charles Frazier: Hideghegy

Olyan jó, hogy hagytam időt magamnak erre a könyvre. Lassan, majdnem két hét alatt tudtam elolvasni, de azt mondom, hogy nagyon jó volt ez így. Ez a könyv ugyanis stílusában azokat a klasszikus regényeket idézi, amikre még volt időnk. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyit vétek, amikor nem hagyok időt egy-egy történetre.
A párhuzamos szálon futó cselekmény egy közös pontba fut a Hideghegy lábához, Ada és Inman találkozásához. Inman a polgárháború poklából menekül, nyakán tátongó sebbel, megtépázva, testi-lelki nyomorban. Csak az élteti, hogy újra találkozhasson Adával. Ada is ugyanebbe a pontba igyekszik, bár térben ott van, neki is a fennmaradással kell megküzdeni. Nos, a történet az ennyi is. Mégis a világirodalom egyik legszebb alkotásának egyike. Tájleíró lírája, sokszínűsége, szívbe-zsebbe simuló egyszerűsége, emberi léptékű valósága teszi különlegessé ezt az alkotást.

>!
Emmi_Lotta I
Charles Frazier: Hideghegy

Szép regény komótosan csordogáló cselekménnyel, részletes tájleírásokkal. A polgárháború sújtotta Amerika sokat szenvedett katonáinak és otthon maradó szeretteiknek félelmei, vágyai és reményei töltik meg a sűrűn teleírt, apró betűs könyvlapokat. A természet, a fák, madarak, füvek, hegylankák és -gerincek, az évszakok és az időjárás leírása mintha nagyobb súlyt kapna a szereplők és a velük történtek, illetve az emberi kapcsolatok ábrázolásához képest. Az olvasás élményét meglehetősen lerontja a leíró részek túlrészletezettsége.

Elgondolkodtató, miért félnek annyira az írók a boldog befejezéstől. Törvényszerű volna, hogyha a szerző a regényt szépirodalomnak szánja, akkor nem végződhet a könyv pozitívan? Ettől már feltétlenül giccsgyanúba keveredne a mű? Nyilván Fraziert ez motiválhatta, és talán emellett még az is, hogy – miközben a 425 oldalon keresztül alig-alig történt bármi előre ki nem számítható – a vége felé mégiscsak forduljon elő valamilyen váratlan esemény. Ráadásul a könyv végére odabiggyesztett rövid epilógus még ad egy közhelyekkel teli lezárást a műnek.

>!
Magvető, Budapest, 1999
426 oldal · ISBN: 9631421473 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
mokus33
Charles Frazier: Hideghegy

A filmet láttam már, ezért nem értek nagy meglepetések, mégis nagyon jó volt olvasni ezt a könyvet. A lassú ritmusú regény megannyi értékes gondolatot tartalmazott, Ada jellemfejlődése és Inman világszemléletének bemutatása mind-mind alkalmasak voltak arra, hogy értéket közvetítsenek és elgondolkodtassanak olvasás közben.
A háború bemutatása nem volt részletes, nem voltak nagy csatajelenetek, haditervek, ha valaki az amerikai polgárháború eseményeiről szeretne többet megtudni, az csalódni fog. De nekem pontosan azt mutatta be, amire kíváncsi vagyok: hogyan is hat a háború az emberek viselkedésére, életére és a többi emberhez való hozzáállására. Az egyik emberből miért veszik ki az emberség, a másik pedig miért segít egy ismeretlen dezertőrnek az élete kockáztatása árán is? Miért kell alárendelni az életünket a politikának, miért kell saját népünk ellen harcolni, és miért nem mondhatjuk azt, hogy nekünk ebből elég volt, én ezt nem csinálom tovább? Inman hozzáállásával és döntésével mélységesen egyetértettem, és sajnáltam, hogy egy olyan világban kénytelen élni, ahol ezért üldözik.
A romantikus szál is megdobogtatta a szívemet, nem tartalmazott hangzatos vallomásokat, színpadias jeleneteket, de pont az egyszerűsége és természetessége miatt volt csodaszép. spoiler de az epilógus békés hangulata reményt sugárzott, rávilágított arra, hogy minden rossz után jöhet jó, ha megbékélünk az élettel és nem hagyjuk, hogy a nehézségek eltiporjanak bennünket.

>!
pável 
Charles Frazier: Hideghegy

[öt bíbor vértócsa, holdfényben]

„A háború kiragadta az embert a szabályos élet körforgásából, és külön évszakot teremtett magának, amely nemigen függ semmitől.”

Végre egy remekmű. Így kell regényt írni. Pláne első regényt. Valami csodálatos nyelvezet és fantázia, amit az író tehetségül kapott, már a legelső oldalakon lenyűgöz képeivel, érzékenységével. Persze van mivel dolgoznia, a rút amerikai polgárháború sűrűjében vagyunk, a pusztulás képei (és szaga) mindenütt, reményből éppen csak annyi jut, mintha az a holdfény szúrólángja lenne, szétesőben van a világ, mint a sebszájak, amin újra és újra felszakad a friss var.

„Az első néhány napban, valahányszor eléggé magánál volt, hogy megpróbálkozzék vele, addig törölgette a nyakát a ronggyal, amíg a víz a mosdótálban olyan vörös nem lett, mint a pulykakakas taréja. De elsősorban mégiscsak maga a seb tisztogatta magát. Mielőtt varasodni kezdet volna, egy egész sor tárgyat köpött ki magából: egy inggombot és egy darabkát egy gyapjúing gallérjából, abból, amelyet akkor viselt, amikor megsebesült, aztán valami lágy, szürke fém egy jókora szilánkját, akkorát, mint egy negyeddoláros, és végül, megmagyarázhatatlan módon, valami olyasmit, ami leginkább egy barackmagra emlékeztetett. Ezt Inman kirakta az éjjeliszekrényére és tanulmányozta néhány napig. Sehogyan sem tudott dűlőre jutni, vajon az ő része volt-e az a valami, vagy sem. Végül kihajította az ablakon, ettől kezdve viszont nyugtalanító álmok kezdték gyötörni, hogy az a valami odakint gyökeret eresztett, és rettenetes dolog sarjadt ki belőle, olyasmi, mint a mesebeli égigérő paszulykóró.”

Ahogy váltakozva látunk bele a súlyosan sebesült, dezertőr Inman, és az apja zongoraszalonjából a gazba borult farmjukra cseppent Ara életébe, mintha a legkormosabb Cormac McCarthy- illetve Jane Austen-i világba csöppennénk, a mindennapi túlélés sodra lök csak előre, és az árvaság fagya rajzol csak (jég)virágot az álmokba.

Hőseink holdsarlóként fogyó közös múltja, a lassan már az emlékekben is csak tüskeként megakadt, fakuló, egyre meseszerűbbnek tűnő kis félóra egy bálon az a horgony (na jó, meg később még pár fertályóra), ami a mindent magával hömpölygető lusta, zavaros időben megmenti őket.

Amiben még rokona a nagyszerű McCarthynak: túlélőkönyvül is szolgálhat nekünk, azon olvasóknak, akikre nemsokára az Úton vagy a Mad Max őrült és veszélyes világa vár, éhezéssel és vonuló emberhordákkal, Frazier alapos ismeretekkel rendelkezik arról, hogyan maradj életben a semmi közepén, pl. hogyan állíts elő sót az elpusztult farmodon, ha már ölnek is érte, annyira hiánycikk.

Ada társa a küszködésben egy talpraesett lány lesz, akivel tökéletes párost alkotnak, gyakorlatias, ismer minden fűt és madarat, de a nagyvilágból még csak annyit látott, mint egy szemét még ki sem nyitó kölyökkutya, Ada esténként Homéroszt olvas fel neki, Ruby gyöngyöző kacagása kíséri Odüsszeusz kalandjait, és ezzel Frazier felkínálja nekünk a párhuzamot az ősi és az ő modern Odüsszeája közt, ha netán az magunktól nem jutna eszünkbe. Pedig ez egy valóságos újvilági Odüsszeia.

Homéroszi csodákat is rejt a szöveg, pl. húsevő lovakat:
„A fogadó épületének fája régi volt és száraz, a görcsök kidudorodtak rajta, és tenyere porózusnak érezte még ebben a nedves időben is. A földút túloldalán, a karámban két ázott ló állt az esőben leszegett fejjel. Az istállóban más, szerencsésebb állatok álldogáltak a jászol mellett, de valamennyien abból a fajtából, amelyik utánakap az embernek, amikor elhalad mellette, és Inman hátrafordulva éppen látta, amint egy fakó kanca kiharap egy dió nagyságú darab húst egy öregember felsőkarjából, aki útban valamelyik város piacára itt szállt meg ebben az út menti fogadóban, és most a folyosón a saját szobájába tartott.”

Végzetteljes felhők kísérik hőseinket, csak kevesen érnek el életük végére egy tisztásra, sokukra a fekete, értelmetlen végzet vár. Nem lesz happy end.

(2011)

>!
Rézangyal
Charles Frazier: Hideghegy

Ohhh… ohhh… hát mit is mondhatnék… mert itt bizony nagyon kevés az a pár szó, amit írni tudnék. Lassan gördülő sorok, gyönyörű tájleírások, és tengermély érzelmek. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznék a polgárháború korából. Inman odaadó szereleme, elkeseredett vándorlása csak azért, hogy Adával újból együtt lehessen, hogy beteljesülhessen az, amiről csak álmodott. Ada küzdelme, hogy többé ne burokban nevelkedett úrilány legyen, hanem büszke földbirtokos. És Ruby, aki mindenben a segítségére van, önzetlen barátként segíti ügyetlen lépéseit a világban.
Sajnos a vége kiszámítható, és magához a történethez mérten egy kissé lapos és közhelyes. De ez megbocsájtható, ha az vesszük, hogy előtte 400 oldal minden szavában tökéletes volt.

16 hozzászólás
>!
marcipan007
Charles Frazier: Hideghegy

Szeretem a háborús könyveket, szeretem a lassan csordogáló, ringatózó történeteket, szeretem a hosszú történeteket, amikbe akár hetekig is beköltözhetek, szeretem a hegyeket, a régi időket, ezt a könyvet mégse szerettem.
Gyönyörűen ír Frazier, azt meg kell hagyni (köszönet Rakovszky Zsuzsának a remek fordításért), de én legalább ötven oldalt kihúznék belőle.

>!
Aliko P
Charles Frazier: Hideghegy

Charles Frazier első regénye, de egyáltalán nem érződik rajta. Egy hihetetlenül jól megírt mű, ami már a megjelenésekor tarolt. Megkapta a Nemzeti Könyvdíjat és az Amerikai Kritikusok díját is. 2003-ban pedig egy meglehetősen jó kis film is készült belőle, amit anno nagyon szerettem…

Egy meglehetősen terjedelmes nagyregény ez, ami zseniálisan ötvözi a romantikát (na nem a lányregényes csöpögőset, hanem a hétköznapit) és a háború véres valóságát. Egy lebilincselő történet, kivételesen jól kidolgozott karakterekkel, a polgárháborús Amerikában, klasszikus stílusban elmesélve. Nem modoros és nincs túl írva, egyszerű szerkezetű és sallangmentes. A szereplők átlagos emberek, hétköznapi problémákkal és vágyakkal. Ám pontosan történetük normalitása az, ami lehetővé teszi, hogy a szerző a háború borzalmait egy kicsit más megvilágításban tehesse, bemutatva annak szörnyűségét, az erőszakot, az őrületet és a mindent (nem csak a harcolókat) megnyomorító iszonyatot, feltárva annak értelmetlenségét. Egy kivételes alkotás, ami letehetetlen.

A mű szerkezete lineáris. Ahol részenként váltakozva hol a Hideghegyi történéseket mutatja meg a szerző, hol a hazavezető úton kísérjük tovább a dezertőrt. A két szál pedig a déli katona hazaérkezésével fonódik össze.

Megismerjük Inmant, aki ácsból lett katona. Majd a harctól besokallva egy sérülés után lábadozva kimászik a kórház ablakán és elindul haza. Ada-hoz tart, akivel igazából csak egy csók csattant el és nem is tudja vár e rá… Szóval hősünk elindul Hideghegy fele, de az utazás nem egyszerű. Ellenség lapul minden bokorban és több száz mérföld vár rá, amíg Virginiából Tennessee-be jut, de mire leesik az első hó megérkezik.

Közben Ada, apja halála után egyedül maradva, komoly gondba kerül. Hiába a felvilágosult nevelés és a birtok meg az állatok, ha nem ért hozzá. Mondhatjuk, hogy egy elkényeztetett városi virágszál, aki vidéken ragadt és akinek egyik napról a másikra felelősséget kell vállalnia a saját életéért. A lényegében életképtelen főhősnőnk szerencsére hamar segítséget kap Ruby személyében, aki a gyakorlatiasságával és a tudásával kiválóan ellenpontozza az esetlenségét. A két lány ég és föld, de mégis barátokká válnak és kölcsönösen tanítva és támogatva egymást élik túl hónapról – hónapra. Ada a könyveket „adja” Rubynak míg ő „valóságot”.

A Hideghegy igazából ennek a két történetnek az összefűzése, megfűszerezve egy kis romantikával. Jön Inman utazása és Ada fejlődésregénye, ahol a szereplők hétköznapi setesutasága teszi nagyon szerethetővé őket. Ahol elhiszem az érzelmeket és tudok azonosulni a vágyaikkal, mert nem eltúlzottak. Ahol nem a grandiózus csatákon van a hangsúly, hanem a háború kisemberre gyakorolt hatásán. Egyszerű szerkezetű, letisztult regény, amit a normalitás jellemez. Egyedül csak a lassúsága lehet furcsa, de én most kifejezetten élveztem. Igaz kicsit nehezen indul be a történt és kell egy kis idő amíg az ember aklimatizálódik, de aztán kellemesen elringat a szerző cselekményvezetése.

>!
amnaen
Charles Frazier: Hideghegy

Előbb láttam a filmet, szerencsére nem igazán emlékszem már rá.
A polgárháború kérdése alapvetően érdekel, a szerelem is. Hiszen ezért olvasunk, nem? Hogy megtudjuk, más mit hogyan él meg, el tudjunk vonatkoztatni a saját nyomorunktól, ha épp az kell. Ez most nagyon bejött…


Népszerű idézetek

>!
chhaya 

Többek között azért hagyott fel a borotválkozással, mert nem szeretett olyan sokáig szembenézni magával a tükörben.

303. oldal

1 hozzászólás
>!
chhaya 

A háború kiragadta az embert a szabályos élet körforgásából, és külön évszakot teremtett magának, amely nemigen függ semmitől.

263. oldal

1 hozzászólás
>!
cassiesdream

Az embernek minden idejét fölemészti már az is, ha csak lejegyzi, ami történik. Elég, ha kihagysz egy napot, máris lemaradsz a dolgok mögött, és talán soha nem éred utol őket.

266. oldal

>!
cassiesdream

– Idehallgass, nincs több értelme annak, ha elveszel egy szép nőt a szépségéért, mint annak, ha azért eszed meg a madarat, mert olyan szépen énekel.

265. oldal

>!
Amadea

Én csak azt tudom, hogy ha valaki netán azt képzeli, az északiak azért harcolnak, mert az életük árán is föl akarják szabadítani a rabszolgákat, akkor az illetőnek túlságosan jó véleménye van az emberiségről.

261-262. oldal

>!
amnaen

Végezzen az ember annyit, amennyit bír, úgy, hogy azért még másnap is föl bírjon kelni, és folytatni tudja. Nem többet, nem kevesebbet.

307. oldal

1 hozzászólás
>!
Amadea

Egy másik idősebb asszony a lánya szerencsétlen házasságáról fecsegett hosszasan. A veje ragaszkodik hozzá, panaszolta, hogy a lánya megtűrjön a házban egy egész falka vadászkutyát, és az állatok ott lebzselnek a konyhában álló nap, kivéve, ha mosómedve-vadászatra indulnak. Neki magának is már előre borsódzik a háta, ha meg kell látogatnia őket, mondta az asszony, mert mindig kutyaszőrt talál náluk a mártásban. Szegény lánya pedig csak szüli egyik gyereket a másik után: ő, aki valaha annyira odavolt a férjhezmenésért, ma már egészen sötét színben látja a férjes asszonyok sorsát. Azt mondja, nem is igen áll egyébből, mint hogy az ember lánya örökké csak farkakat lát maga körül.

96-97. oldal

>!
cassiesdream

Junior agyagpipát húzott elő a zsebéből, majd egy jókora, ráncos dohányzacskót. Megtömte a pipát, és a szájüregébe lökte a nyelét. Aztán meglengette Inman orra előtt a zacskót.
– Bika töke… Az ember nem készíthet jobb zacskót, mint amilyet Isten. Isten az effélékkel tesz próbára bennünket, hogy lássa, jól használjuk-e, amit nekünk adott, vagy lázadozunk az ő uralma ellen, és a mi gyarló eszünkkel próbálunk valami jobbat kitalálni. – mondta Inmannak, aztán a lányhoz fordult.

204. oldal

>!
Amadea

A papírpénz annyira elértéktelenedett, hogy amúgy se igen lehetett kapni érte semmit. Amikor Ada és Ruby először mentek be a városba, döbbenten tapasztalták, hogy tizenöt dollárt kérnek egy font lúgkőért, öt dollárt egy levél varrótűért, és tízet egy konc papírért. Egy vég szövetért pedig ötven dollárt is elkértek volna tőlük, de arra amúgy sem futotta volna a pénzükből. Szövethez különben is hozzájuthattak anélkül, hogy akár egy centjükbe kerülne, jelentette ki Ruby, mindössze néhány birkára lesz hozzá szükségük, és arra, hogy a gyapjukat lenyírják, kártolják, megfonják, fölcsévéljék, befessék és megszőjék, a kész gyapjúból pedig szabhatnak maguknak ruhát és alsóneműt. Ada ezt hallva nehéz szívvel gondolt arra, hogy annak a folyamatnak, amelyet Ruby az imént olyan könnyedén fölvázolt, minden egyes szakasza több napos, kemény munkát jelent majd, amelynek eredménye mindössz néhány yardnyi szövet lesz, olyan érdes és durva, akár a zsákvászon. Azért a pénz nagyon meg tudja könnyíteni az ember életét…

93. oldal

>!
AlexSandra

Már régen eldöntötte, hogy nem sok értelme van azon töprengeni, mit fog hozni a nap. Az ember egyaránt tévedhet mindkét irányban: vagy a kelleténél jobban fél, vagy a kelleténél jobban reménykedik.

257. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Jakes: Menny és pokol
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Mark Twain: Élet a Mississippin
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója
Michael Punke: A visszatérő
George Saunders: Lincoln és a bardo
John Jakes: Titánok
Ács Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban
Noah Gordon: Sámán
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon